Új Néplap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-06 / 258. szám
4 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP-2007. NOVEMBER 6., KEDD Meg lehet-e élni manapság a segélyből? szűkösség A legtöbb egyedülállónak nem marad más, mint a spórolás, ha nem vállal munkát Első ránézésre nem is tűnik kevésnek a több mint 63 ezer forint összegű családi pótlék, melyet négy csemete után kap a gyermekét egyedül nevelő szülő. Átszámolva azonban látható, hogy bár sokat segít, a legtöbbször nem elég a megélhetéshez ez a juttatás. Békési Brigitta — Egyedül nevelem a két kiskorú gyermekemet — mondja Eszter, aki Szolnokon lakik. - A fiam hét-, a lányom kétéves. Kettőjük után 27 ezer 600 forint családi pótlékot kapok a Magyar Államkincstártól (MÁK). A lányom hároméves koráig jár a gyermekgondozási segély, melynek összege a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj összegével azonos, jelenleg 27 ezer 130 forint— közli. - Összesen tehát 54 ezer 730 forintot kapok a gyerekek után. Szeptembertől már köny- nyebb lesz, ugyanis bölcsődés lesz a kisebb gyermekem, így elmehetek majd dolgozni. Az anyuka elmondta, hogy másfél szobás önkormányzati lakásban élnek, melynek közel 13 ezer forint a havi lakbére, a rezsi pedig 30 ezer forint, a költségek összesen körülbelül 43 ezer forintot tesznek ki. És a család még nem étkezett, nem ruházko- dott, nem utazott. — A gyermeNagy öröm egy családban a gyerek, de a mai körülmények között nehéz a felnevelésük. Képünk illusztráció. kék édesapja fizetésének negyven százalékát fizeti gyermek- tartás címén, enélkül nem tudnánk megélni. így azonban elesünk a rendszeres gyermekvédelmi kedvezménytől, mert az egy főre jutó jövedelmünk meghaladja a 35 269 forintot. A polgármesteri hivatal szociális támogatási osztályának munkatársa elmondta, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők ingyenes tankönyvellátásban, étkezésben és az étkezésnél normatív kedvezményben részesülnék. Rendkívüli gyermekvédelmi kedvezményt igényelhetnek idén azok a családok, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem havi 27 ezer 130 forint vagy ennél keveCsaládi pótlék összege havonta, gyermekenként 1 gyermekes család esetén 11 700 Ft 1 gyermeket nevelő egyedülálló esetén 12 700 Ft 2 gyermekes család esetén 12 700 Ft 2 gyermeket nevelő egyedülálló esetén 13 800 Ft 3 vagy több gyermekes család esetén 14 900 Ft _________3 vagy több gyermekét egyedül nevelő szülő esetén__________15 900 Ft FOR RÁS: Ül NPLAP-GYÚJTÉS ' .......... sebb, az egyedülállók pedig akkor, ha a 33 ezer 913 forintot nem haladja meg az egy főre jutó havi nettó jövedelmük. A rendkívüli gyermekvédelmi kedvezmény összege gyermekenként változik. Ezen kívül rendszeres nevelési segélyt is lehet igényelni a szociális támogatások osztályán, melynek összege 5426 forint gyermekenként. Vannak, akik kényelmesen megélnek a minibálbéres fizetésből és az amellett kapott segélyből. Egy neve elhallgatását kérő tiszakürti apuka három gyermeket nevel feleségével. - A legkisebb gyermekünk 15 hónapos, a nagyobbak óvodások. A nejem 71 ezer 830 forintot kap utánuk, melyből 44 ezer 700 forint a családi pótlék a gyerekek után összesen - mondja az apuka. - Nekem 65 ezer 500 forint minimálbér a fizetésem. Ketten együtt 137 ezer 330 forintot kapunk. Az édesapa elmondta, hogy rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek a gyermekek után. A havi kiadásaik meghaladják a 64 ezer forintot (rezsi, pelenka, rendezvények, ruházkodás), a maradék 73 ezer forintból meg tudnak élni, bár spórolniuk kell. — A megmaradt pénz legnagyobb részét étkezésre költjük, mert mindennap főz a feleségem, előfordul hogy naponta kétszer is — teszi hozzá a férj. Edit Jászberényben él, egyedül neveli négy gyermekét, akik mindanyian iskoláskorúak. - Főállású anya vagyok, nem dolgozom, 63 ezer 600 forint családi pótlékot kapok a Magyar Államkincstártól. Ezen kívül körülbelül 24 ezer forint a főállású anyaságim, tehát összesen 87 ezer 600 forint segélyt kapok az államtól. Az anyuka napi négy órában takarít, mellyel havi negyven-ötvenezer forintot keres. Rendszeres gyermekvédelmi és lakás- fenntartási támogatást kapnak, így szűkösen bár, de megélnek. Kinek jár a gyermek- gondozási segély? kruchió 6YULÁNÉTÓL, a Magyar Államkincstár Észak-alföldi Regionális Igazgatóság családtámogatási irodavezetőjétől megtudtuk, hogy gyermekgondozási segély (gyes) a gyermek hároméves koráig jár. Tartósan beteg illene súlyosan fogyatékos gyermek esetén, a betegség fennállásáig, de legfeljebb a gyermek tizedik életévének betöltéséig jogosult a szülő gyesre. Iker- gyermekek nevelésekor, a szülő annak az évnek a végéig jogosult a fent nevezett segélyre, amely évben a gyermekek tankötelessé válnak. Ikrek után dupla összeg jár, azaz 54 ezer 260forint. Túlteljesített haltelepítés, A Közép-Tisza Vidéki Horgászegyesületek Szövetsége a tervezett 80 mázsa, 2-3 nyaras ponty helyett tavasszal és őszszel 118 mázsa pikkelyes nyurgát helyezett ki az Alcsi-szigeti Holt-Tiszába. Pályázott, és nyert a plébánia A jászapáti Római Katolikus Plébánia sikerrel pályázott. A plébánia „A fájdalmas szűzanya” oltárkép előtti hangverseny megtartása érdekében pályázott a Leader+ program keretén belül a „Jász-Sarokpont” Összefogás a Térség Jövőjéért Helyi Akciócsoport felhívására. A római katolikus templomban a napokban meg is tartották az Áll a gyötrött istenanya elnevezésű zenés áhítatot. A rendezvényen helyi előadók mellett fellépett többek között Kóródi Anikó operaénekes, Lóczi Klára operaénekes és Réz Lóránt orgonaművész. ■ Illés Anita REGIONÁLIS PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS ÁLLÁSBÖRZE 2007. november 8-9. - Szolnok Városi Sportcsarnok november 8.: 10-17 óráig, november 9.: 9-16 óráig Űj Néplap SZ0LJ0N.hu A SZ0LN0K-JÁSZKUN OtftlNF jaszjob.hu tempo lirdetését feladhatja a helyszínen! "Állást kínál rovat: 690 Ft/sor helyett csak 480 Ft/sor Állást keres rovat: 258 Ft/sor helyett csak 210 Ft/sor Kiskeretes hirdetési akció: 2-őt fizet 3-at kap! Hirdetési áraink az áfát tartalmazzák. Az ajánlat kizárólag a november 8-án, és 9-én, standunknál feladott hirdetésekre vonatkozik. "■X^K ! Észak-alföldi Regionális Munka Dönts jól, jövőd a tét! Regionális Pályaválasztási Kiállítás és Állásbörze Szakmát vagy iskolát? Ma már nem csak az általános iskola vagy a középiskola végzős diákja számára nagy kérdés, hogy „mi lesz belőled, édes fiam?" Ugyanezt kérdezi magától az a pályakezdő, aki végzettségével nem tud állást találni, és ugyanígy tépelődik az, akinek szaktudására jelenleg nincs kereslet a munka világában, vagy azért mert nincs megfelelő munkahely, vagy azért, mert a szaktudása elavult. És akit valamilyen egészségkárosodás hátráltat abban, hogy munkát találjon? Vajon nem mindannyiuk számára ugyanúgy fontos, hogy segítséget kapjanak pályakeresésükben? A munkaügyi központ nagy hagyományokkal rendelkező pályaválasztási kiállítása az idén ezért próbálja megszólítani a diákokon túl a pályakezdőket, pályaváltókat és a megváltozott munkaképességűeket is, segítve őket pályaorientációjukban. Mindegy, hogy diák vagy pályamódosító áll a döntés előtt, ugyanazzal a problémákkal kell szembenéznie. Az első és legfontosabb tapasztalat, hogy a pályaválasztáspályamódosítás csak tanulással együtt lehetséges. A másodiknak annak kellene lennie, hogy nem végzettség megszerzésére kell törni, hanem szakmát kell szerezni. Am ennek van a legtöbb akadálya. A pályakereső maga sem tudja, hogy mit szeretne, ezért szimpátia alapján dönt iskola-képző mellett. A pályakereső hiába szeretne valamit tanulni, ha a közelében nincs megfelelő iskola, képző, azaz a hiányos kínálat is szűkítheti lehetőségeit. A pályakereső nem is nagyon tudja, tudhatja, hogy melyik szakmára van épp szükség a munkaerő-piacon, azt meg végképp senki nem meri megjósolni, hogy melyik szakmára lesz szükség három-öt év múlva, mikorra végzettségét megszerzi. A munkaerő-piac azonban szakembereket keres és nem valamilyen iskolát végzetteket. Nem azt nézi, hogy milyen „papírja" van a jelentkezőnek, hanem a szakmai hidasára, tapasztalatára kíváncsi. Azokat részesíti előnyben, akik minél összetettebb tudással rendelkeznek, akik speciális ismerettel is bírnak szakmájukban. Ezzel szemben még mindig az a társadalmi megítélés motivál mindenkit, hogy szerezzen diplomát a gyerek, még ha képességei, készségei nem is elégségesek hozzá. Aztán jön a keserűség, hogy a diplomával nem tud elhelyezkedni. Egy jól választott szakmából ezzel szemben készségei és képessége alapján alaposabban felkészülhetett volna és könnyebben bekerülhetne a munkaerő-piacra. Korábban egy érettségi belépő volt az adminisztratív munkakörökbe, a gimnáziumok ma már a felsőfokú és speciális középfokú továbbtanulás előkészítői, de legtöbbször csak időt akar vele nyerni a pályakereső. A harmadik tapasztalatig sajnos nagyon kevesen jutnak el. Segítség nélkül nagyon nehéz a döntés, és nem szégyen segítséget kérni. Dönteni ugyanis, csak megfelelő és elegendő információ birtokában lehet. Tudnunk kell a képzési lehetőségekről, a képzési formákról, a változásokról, a munkaerő-piac igényeiről, lehetőségeiről, hosszú távú folyamatairól. Az sem árt, ha valaki segít felmérni képességeinket és lehetőségeinket, hogy az információk birtokában nehogy rossz felé induljunk el. Tudnunk kell, milyen pályára vagyunk alkalmasak, miben kell változnunk, fejlődnünk, miben vagyunk tehetségesek, miben rejlenek lehetőségeink? Tudnunk kell, mit vár el tőlünk a jelentkezéskor a munkáltató, hogyan kell önéletrajzot írni, felvételi beszélgetésre menni, de azt is, hogyan keli állást keresni? Ha pedig olyan akadályok tornyosulnak elénk, amelyeket önerőből nem tudunk elhárítani, tudnunk kell, hogy kitől kérhetünk segítséget. Civil szervezettől, önkormányzattól, érdekvédelmi közösségektől. Az ÉszaJk-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Pályaválasztási Kiállítása és a Topjob Állásbörze ennek szellemében várja látogatóit Szolnokon (november 8-9.) a tiszaligeti Sportcsarnokba, valamint régió további hat városába (október 30. és november 16.), komolyan gondolva mottóját: Dönts jól, jövőd a tét!, Támogató: SZ0U0N.hU A S20UHÄ-JÄS2KUN QWUNE