Új Néplap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-24 / 274. szám

2007. NOVEMBER 24., SZOMBAT KÖZÉLET 7 W&fä8& ’ä&8M8$8BS8M >, ■'. Tízéves gyakorlat kötelező otthon szülés Megegyeztek az orvosok és a bábák a szabályokról Baraczka Mariann szakállamtitkár Horváth Ágnes miniszterrel. Az új jogszabály szerint két szakember kell majd az otthoni szülés levezetéséhez. • • Üdülési jogom nem oda szól' ahová kértem becsapás Olvasónk üdülé­si jogot vett egy zalakarosi apartmanba. Már a szerződésben más lakhely állt, mint amit kért, de az értékesítő cég írásban is megígérte: a kí­vánt hely lesz az övé. Az úr kálváriája folytatódott azzal, hogy nem cserélték ki az ígért két-három héten be­lül az apartmant. Erre írt egy levelet a cégnek, amely­ben felmondta a szerződést. Ezt nem fogadták el. Olva­sónk erre vissza akarta vá­sárolni az üdülési jogot - 600 ezer forinttal keveseb­bet ajánlottak, mint amit be­fizetett. Az eset nem fogyasztóvédel­mi jellegű - mondta Magdus Ágnes, a Nemzeti Fogyasztó- védelmi Hatóság Közép-ma­gyarországi Regionális Fo­gyasztóvédelmi Felügyelősé­gének osztályvezetője. A ha­tóságnak nincs joga beavat­kozni az ügybe, hiszen pol­gári szerződés köttetett, így a vitás kérdésekben a polgá­ri jogrend az irányadó. Az úr tehát bírósághoz fordulhat, ahol érvényt szerezhet iga­zának. A vita a szerződésről, illetve annak felmondásáról szól. Ha igaz az, hogy a cég nem, vagy elégtelenül teljesítette a szerződésben foglaltakat, ak­kor hibás teljesítés történt. Ilyenkor az ügyfélnek a fő­szabály szerint joga van el­állni a szerződéstől - mond­ta ügyvéd szakértőnk. Sőt az esetleges kártalanításhoz is joga van. A szakemberek mindig hangsúlyozzák: az egyes esetekben feltétlenül az adott szerződést kell figye­lembe venni. Ezért az úr ne kezdjen el a saját szakállára akciózni. Forduljon ügyvéd­hez, aki ért a jogrendhez. Le­het, hogy perre sem kerül sor. Az ügyvéd írhat felszólí­tó levelet a cégnek - ez hatá­sos szokott lenni. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. h u Ragaszkodik a szaktárca ahhoz, hogy csak tízéves szakmai gyakorlattal vezethessen le szakorvos vagy képzett szülésznő kórházon kívüli szülést. Bánky Bea „Néha hangosnak és viharosnak tűnhettünk” - jegyezte meg Hor­váth Ágnes egészségügyi mi­niszter a háromórás, zárt ajtók mögött zajló egyeztetés után, amelyen bábákkal, dúlákkal, il­letve a szülészeti-nőgyógyászati Az eddig feldolgozott adatok szerint 250 intézményben több mint 7600 dolgozó sztrájkolt - jelentette be tegnap Kerpen Gá­bor, a Pedagógusok Demokrati­kus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. (Magyarországon 6467 iskola, óvoda van, amelyben 169 ezer 709 pedagógus dol­gozik.) Az érdekvédelmi vezető érté­kelésében elmondta: a legtöb­ben Pest megyében csatlakoz­tak a munkabeszüntetéshez, szakma képviselőivel pontosítot­ták a tervezett otthon szülés sza­bályozását. A szaktárca múlt héten hozta nyilvánosságra javaslatát az ott­hon szülés szabályozására, amely a várakozások szerint csökkentené azokat az eseteket, amikor komplikáció miatt szü­lés közben sürgősen kórházba kell szállítani a kismamát. „A tárca ragaszkodott ahhoz, hogy tízéves gyakorlattal nem rendelkező bába, ugyanakkor frissen végzett szakorvos se ve­zethessen le lakásban vagy szü­letésházban szülést, mert a meg­amelyet Budapest és Baranya megye követ. Az összes megyében volt sztrájk légalább egy oktatási intézményben, a beérkezett ada­tok szerint a részt vevő intézmé­nyek 15 százalékában volt hat­órás a munkabeszüntetés. Kerpen Gábor sikeresnek tart­ja a sztrájkot, és a kormány ma­gatartásától teszi függővé továb­bi akcióikat. Szendrey Zoltán, a PDSZ bor­sodi elnökségi tagja szerint az kérdőjelezhető szakmai gyakor­lat nem lenne biztonságos sem a magzat, sem az édesanya szem­pontjából" - mondta lapunk kér­désére Horváth Ágnes. A szabá­lyozás a szülésznők esetében a mostaninál magasabb szintű ké­pesítéshez köti az otthon szülés­ben való segítséget. A bábakép­zés viszont mindössze két éve indult, az első évfolyam pedig csak két év múlva végez. Az Egészségügyi Szakképző és To­vábbképző Intézet várhatóan 2008 nyarára készíti el akkredi­tált képzési rendszerét, és zajla­nak az egyeztetések arról is, alapfokú oktatási intézmények­ben féltek Inkább a pedagógu­sok, sokan azt latolgatták, lehet- e ebből bajuk. „A nálunk dolgo­zó pedagógusok nem gyávaság­ból utasították el a szerdal szrájkfelhívást. Egyszerűen szkeptikusak voltak, miután a februári fellépésük után az Egy­séges Közszolgálati Sztrájk- bizottság számukra értékelhetet­len kompromisszumot fogadott el azzal, hogy 13. havi juttatásuk egy részét júliustól beépítette a hogy milyen vizsgát tegyenek le azok a bábák, akik már évek óta gyakorolják a szakmát. Nálunk most szabályozatlan körülmények között évente 5- 600 anya hozza világra gyerme­két, ez az összes szülés mindösz- sze fél százaléka. Az európai át­lag egyébként 1-2, Hollandiában pedig rendkívül magas, 30 szá­zalékos az arány. A megfelelő kö­rülmények között zajló otthon szülés kevesebb kiadással terhe­li a tb-t. A minisztérium állítja: kockázat szempontjából nincs érdemi különbség a kórházi és az otthon szülés között. fizetésükbe” - mondta el lapunk­nak Steiner Krisztián, a bonyhá­di Arany János Általános Iskola igazgatója. Az SZDSZ közleményben til­takozott az ellen, hogy a felnőt­tek érdek-képviseleti vitái miatt a gyerekeket büntessék azzal, hogy megrövidítik a téli szüne­tüket. A megkérdezett intéz­ményvezetők közül csak azok tudják másképp pótolni a kieső napot, akik tanítás nélküli mun­kanap címén dolgoztak. ■ Sz. B. HÍRSÁV Az EKB Gyurcsány reformjait dicséri A LEGBÁTRABB REFORMOK Magyarországon zajlanak - jelentette ki pénteken Frankfurtban Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke egy kon­ferencián Gyurcsány Ferenc vitaindító előadását követő­en. Trichet hangsúlyozta: tu­datában van annak, hogy ez nagyon nehéz program, de „az úton végig kell menni, mert ez Magyarország érde­ke.” Kijelentette: az EKB tel­jes mértékben támogatja a magyar reformokat. Fidesz: jövőre növekszik az adóteher jövőre még mélyebbre ke­rül hazánk a gazdasági és szociális válságban. A konvergenciaprogram kiiga­zítása nem csökkenő, vagy stagnáló, hanem növekvő adóteherrel számol, ami a világon hazánkban a legma­gasabb. Az infláció a kor­mányzati tervekkel szem­ben 6,2 százalék helyett most 7,5 százalék - jelentet­te ki Navracsics Tibor, a Fi­desz frakcióvezetője. A jegybankelnök a kiigazítást bírálta siMOR András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nem látja, mitől teljesülnek a konvergenciaprogram 2009- es céljai. Szerinte az állam- háztartás hiánya alacso­nyabb Infláció mellett is csökkenthető lehetett volna. Simor úgy véli, nem törvény- szerű, hogy a kiigazítás az infláció emelkedésével jár. Simor kisebb infláció mellett érvel SZDSZ: ne kurtítsák meg a téli szünetet! pdsz-sztrájk A tanárok folytatják a tiltakozást, ha a kormány nem változtat Katona sajnálja a Vásárhelyi-tervet víztározók Pénzügyi okok miatt akarják időben széthúzni a programot Méreggel teli víz hömpölyög a Zagyvában Katona Kálmán, a környezet- védelmi bizottság MDF-es elnö­ke szerint a héten a parlament által elfogadott törvény vissza­fejleszti az eredeti komplex vi­dékfejlesztési tervet. A módosí­tásban már csak az árvízvédelmi szempontok szerepelnek. A Vá­sárhelyi-tervből egy határidők nélküli, üres törvény született, ő kezdeményezte, hogy a 2025- ös végső határidő félidejébe egy részhatáridőt iktassanak be, de a kormány elzárkózott. A Vásárhelyi-terv azt tartal­mazta, hogy a rendkívüli árhul­lámok apasztására szánt vésztá­rozók közül az első hatot idén december végéig kell elkészíte­ni. De eddig csak a cigándi ké­szült el. Igaz, hozzákezdtek a tiszaroffi építéséhez, a hanyi- tiszasüllyi tározónál pedig meg­kezdték az előzetes régészeti fel­tárásokat. Eredetileg a tározókban fel­fogott vizet gazdasági célokra használták volna fel. Az új válto­zat már csak száraz tározókkal számol. A terv befejezését való­színűleg anyagi okok miatt sze­retnék széthúzni a honatyák, hiszen a program költsége 450 milliárd forint lenne. Katona Kál- jß mán: már f I csak száraz H tárolókkal számolnak Orosz: jövőre megduplázzák a pénzt megkérdeztük Orosz Sán­dort, a környezetvédelmi bizottság MSZP-s alelnökét: mennyi jut jövőre a Vásárhe­lyi-tervre? Mintegy duplája az ideinek, kaptuk a választ. Az­az a 2008-as központi költség- vetésből 6 milliárd 895 millió forintot szánnak rá. Ebből az összegből a cigándi és a tiszaroffi víz­tározókat várhatóan befejezik és további három víztározó építését kezdik meg (nagykun­sági, hanyi-tiszasüllyi és a Szamos-Kraszna közi). A megengedett határértéknél 341-szer magasabb az arzén-, 313-szor a bárium-, 46-szor a króm- és 40-szer a higanytarta­lom a mátravidéki erőmű hor­gásztóinak vizében. A döbbene­tes adatokról tegnap Víg Zoltán lőrinci polgármester tájé­koztatta lapunkat. Mint mondta: a la­kossági észrevételek nyomán el- ! indított környezetvédelmi feltér­képezés eredménye még a leg­pesszimistább feltételezéseknél is elkeserítőbb képet fest a szennyezettségről. A méréseket a Zagyva folyó­ban - amely Szolnoknál torkol­lik a Tiszába - is elvégezték, s ■ A folyó vice még ac erőmű tavánál Is mérgecőbb. megállapították, annak vize sok esetben még az erőműi tóénál is szennyezettebb. Víg Zoltán arról nem tájékozta­tott, hogy mely közelben működő cégek tevékenysége szennyezhe­ti a már említett mértékben a kör­nyezetet. A közös fel­lépés érdekében Ér­sek Zsolt országgyű­lési képviselővel, a szomszédos Hatvan első emberével egyeztet. Azt máris kizártnak tartja, hogy a két város által közösen megren­dezett országos trlatlonverseny úszóviadalait a jövőben az erő­műi tónál rendezzék meg. Az érintett területeken fel' kell függeszteni a halfogást. ■ H. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom