Új Néplap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-24 / 274. szám
Észtországi együttműködés, máramarosi vendégek Kötvényt kell kibocsátaniuk? költségvetés Továbbra is a kormány mostohagyermekei az önkormányzatok Továbbra is igen élénkek térségünk nemzetközi kapcsolatai. Észt testvérmegyénk meghívására Laane-Viru megyében járt megyénk küldöttsége a napokban. A Kovács Sándor alelnök által vezetett delegáció annak a meghívásnak tett eleget, mely a szeptemberi Európa-ünnep alkalmából Szolnokon járt észt elöljáróktól érkezett - tudtuk meg Galó Anita külügyi referenstől. A mostani látogatáson a két megye vezetői tárgyaltak a 2008-as közös programokról, a kulturális együttműködés és a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről, elsősorban a turizmus területén. így várhatóan többek között Laane- Viru is bemutatkozik majd jövő tavasszal Jász-Nagykun-Szolnok megye jubileumi, tizedik utazási kiállításán, illetve megyénk egy néptánccsoportja meghívást kapott az észtek júliusi nagy kulturális fesztiváljára. ■ A jövő évi utazási kiállításon több testvérmegyénk bemutatkozik.- November elején tapasztalatcserére érkező Máramaros megyei közigazgatási szakemberek töltöttek Szolnokon néhány napot - tette hozzá Mészárosné Tóth Annamária külügyi referens. - Ketten közülük a nálunk használatos iktatási rendszerrel ismerkedtek, a romániai köz- igazgatásban ugyanis nagy a lemaradás ezen a téren. A másik két vendégünkkel pedig elsősorban a térségfejlesztés, uniós programok és nemzetközi kapcsolatok terén szerzett tapasztalatainkat osztottuk meg. Az egyeztetések során a további együttműködés lehetőségei is felmerültek. így javaslat érkezett többek között a Interreg IV C programban való közös pályázatra, illetve részvételre, Máramaros megye csatlakozására a Folyómenti Régiók Szövetsége nemzetközi szervezethez, a múzeumok közötti együttműködésre, testvértelepülési kapcsolat kialakítására Cavnic (Kapnikbá- nya) és Rákóczifalva között, sőt, a két megye kistérségi társulásai közötti kapcsolatfelvételére is. ■ A kormányzati elvonások miatt komoly megszorításokra kényszerült a megye 2007-ben. Úgy tűnik azonban, mindez kevés volt, hiszen jövőre sem számíthatunk több pénzre. Szilváéi Zsuzsa A 2008-as költségvetési koncepció számai mindenesetre nem sok bizakodásra adnak okot.- A megyei önkormányzat ebben az évben 400 millió forintos racionalizálást hajtott végre - mondta el Fejér Andor, a közgyűlés elnöke. — Sajnos sok olyan döntést kellett meghozni, ami a kormányzati finanszírozás elmaradásának egyenes következménye, ezért állásokat kellett zárolni, elbocsátásokat kellett elrendelni, de így sem sikerült kigazdálkodni a kormány félmilliárdos elvonását. Szándékunk ellenére nem volt lehetőség bérfejlesztésre, sőt intézményeket kellett megszüntetni, összevonni. Reméltük, hogy az ígéretek szerint 2008-ra stabilizálódni fog a működésünk, ehelyett viszont kiderült, hogy félmilliárdos elvonás keseríti tovább intézményeink mindennapjait. A normatív támogatásaink a tavalyi csökkenést követően 2008-ban 2007-es szinten alakulnak, így rendkívül nehéz helyzetbe kerülnek a szociális és oktatási intézmények. A 2007-es hiány görgetésé- vel a koncepció szerint 1 milliárd 352 millió forint hiányzik az önkormányzat jövő évi gazdálkodásából, ez már akkora nagyságrendet jelent, hogy komoly kockázati tényezőként szerepel a működésünkben. Ráadásul egyelőre nem látható, hogy milyen mértékű energia- és élelmiszerár-növekedés várható. Pedig a béreken túl ezek a meghatározó költségnemek.- Ugyanakkor annak ellenére, hogy az önkormányzatok és kiemelten a megyei önkormányzatok a kormány mostohagyerekeivé váltak, nem tudunk lemondani a fejlesztésekről, csak így tudjuk a működési költségeinket csökkenteni. Ezekhez pedig a következő években 10 milAz idei megszorítások után a jövő évi költségvetés tervezésekor is számítani kell arra, hogy a szükségesnél jóval kevesebb pénzt kap a megye ■rx&tS1 Fejér Andor elnök liárd forint körüli összegre van szükségünk. Amennyiben a kormány továbbra is igyekszik az önkormányzatok hitelfelvételi lehetőségeit korlátozni, kénytelenek leszünk a kötvénykibocsátás eszközével élni. Egyébként a fejlesztések elmaradása az ön- kormányzatok intézményeinek gyors leépüléséhez vezet. Szükséges ugyanakkor az intézményi költségvetések — létszám, személyi juttatás, dologi kiadás, saját bevételek - újabb felülvizsgálata, a létszámok és ellátott feladatok további racionalizálása, illetve a fejlesztések rangsorolása a pályázati és hitelfelvételi lehetőségektől függően. A megyei önkormányzat célkitűzése, hogy a hiány mértékét a működőképesség és a hitelképesség tényezőinek figyelembevételével 900 millió és 1 milliárd 200 millió Ft közötti összegre kell csökkenteni. így a 2008-as költségvetési koncepció kidolgozását követően várhatóan fontos feladatként határozza meg a közgyűlés, hogy a költségvetési rendelettervezet előkészítése során biztosítani kell az intézményekkel és a jogszabályokban előírt fórumokkal történő egyeztetést, a hiány mértékét 900 millió és 1 milliárd 200 millió forint között kell kialakítani. Tovább kell folytatni az intézményhálózat működtetésének racionalizálását, különös tekintettel a gyermekvédetermészetesen a hiány mértékét több tényező módosíthatja, így az illetékbevételek teljesítése, a létszámcsökkentés többletkiadásainak ellen- súlyozására benyújtott pályázat és a működőképesség megőrzése érdekében benyújlemre és a közoktatásra, ám a működési engedélyekhez szükséges minimális létszámokat biztosítani kell, akár belső átcsoportosításokkal is. A működési engedélyhez nem kötött területeken tovább kell folytatni a létszámok felülvizsgálatát, a juttatások körében a törvényi minimumokat kell biztosítani, a dologi kiadásoknál differenciált támogatási többletet kell nyújtatni az ellátási feladatoktól függően az élelmiszerek és az energiaárváltozások ellentételezésére, a pénzeszközátadások és az önként vállalt feladatok terjedelmét szinten kell tartani, illetve csökkenteni. tott pályázat eredményétől, az intézményi bevételektől és kiadásoktól és a normatívák feladatmutatóinak teljesítésétől. Emellett az Országgyűlés döntésétől függ a központi hozzájárulások mértékének változása. A felújítási és a fejlesztési feladatok a fejlesztési célú bevételektől és a szabad pénzmaradványoktól (ingatlanértékesítések) függően tervezhetők. Biztosítani kell ugyanakkor a címzett támogatással megvalósuló beruházás saját forrását. Az európai uniós pályázatokat folyamatosan figyelemmel kell kísérni, és a pályázati feltételek megléte esetén be kell nyújtani a pályázatokat, különös tekintettel a humán infrastruktúra fejlesztésére, az akadálymentes környezet megteremtésére, az energia- hatékonyság növelésére, valamint a bevételt eredményező turisztikai célokra. Tovább kell folytatni a gazdasági társaságokban és egyéb szervezetekben való részvétel felülvizsgálatát, valamint a forgalomképes vagyon minél hatékonyabb hasznosítását. Mindezek mellett pedig a likviditási helyzet javítása, a kamatkiadások minimalizálása érdekében tovább kell szigorítani a házi kincstári rendszert, amelyet a gazdálkodási folyamatok integrációja is elősegít. Amitől a költségvetési hiány módosulhat Változatlan felelősség és lehetőségek az ellátásban elismerések Jász-Nagykun-Szolnok megye díjait adták át a szociális munka napján rendezett ünnepségen A szociális munka napja alkalmából Kovács Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke a szociális szférában dolgozók számára adta át a megyei közgyűlés szociális díjait. Beleznay Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Esély Közalapítvány kuratóriumának elnöke gyermek- és ifjúságvédelem, idősellátás, valamint szociális szakképzés és szociális igazgatás kategóriákban nyújtotta át a 2007. évi Szociális Szakmai Díjat a kitüntettek számára. — Változatlan a felelősségünk az ellátottainkért, és változatlan eltökéltségünk abban, hogy kötelességeinknek eleget tegyünk. Tudjuk, hogy a szociális gondoskodás fontos része a társadalom működésének, és az ebben betöltött szerepünkre sm Szociális díjasok a megyéből ' 2007. ÉVI JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI SZOCIÁLIS DÍJ ELISMERÉSBEN részesült: Cziftu Zoltánná, a törökszentmiklósi Jász- Nagykun-Szolnok Megyei „Angolkert” Idősek Otthona, Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézményének volt gazdaságvezetője, Jaczkó György szolnoki szórványparóchus és Nagy Kálmán, a Kunhegyesi Református Eg\'házközség Sarepta Idősek Otthona és Támogató Szolgálat igazgató-lelkésze. 2007. évi szociális szakmai díjat kapott: Gazdagné Bozsó Ilona, több évtizedes munkájáért gyermek- és ifjúság\’édelem kategóriában, Botos Jánosné, a nagyrévi Gondozási Központ helyettes vezetője idősellátás kategóriában és Baksa Jánosné, a Tisza- burai Polgármesteri Hivatal gyámügyi előadója szociális szakképzés és igazgatás kategóriában. ta is, mivel az utóbbi egy évben számottevő fejlesztést nem tudtunk végrehajtani - mondta ünnepi beszédében Kovács Sándor. — A pályázati lehetőségek beszűkülése, és a saját források csökkenése nem tette lehetővé a szükséges felújítások elvégzését. A fejlesztések lehetőségének csökkenése mellett további nehézséget jelent, hogy a normatív állami támogatások ösz- szege sem változik, a 2008. évi költségvetési törvény tervezete is az ideihez hasoníó összegeket tartalmaz. Az ellátórendszert érintő változások áttekintése sem mutat egyértelműen pozitív képet. A megye szociális díjában részesült Jaczkó György paróchus is Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jött létre. A felmerülő költségeket a megrendelő fél fizeti. kaknak nagy szükségük van. Változatlan a feladatellátást szolgáló intézményeink állapo-