Új Néplap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-15 / 266. szám
UJ NÉPLAP - 2007. NOVEMBER 15., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR 3 HÍREK Abádszaiók TŰZ Holtan talált ismerőse egy negyvenöt éves abádszalóki férfit. A bejelentő elmondta, hogy mivel két-három napja nem látta barátját, így átment hozzá megnézni. Sajnos már csak a megégett férfit találta a konyhában lévő ágyon fekve. A rendőrség a szemle során megállapította, hogy az elhunyt az ágyban dohányzott, majd elaludhatott, és így keletkezett a tűz, melynek során életét vesztette. A lángok nem terjedtek tovább, ezért nem észlelték a szomszédok a tragédiát, mrfk Csataszög ELKÉSZÜLT Az önkormányzat épületének tetőtér-beépítését befejezték a szakemberek, a műszaki átadás a napokban megtörtént. Ezzel pedig a beruházás voltaképpen be is fejeződött, tájékoztatta lapunkat Pomázi Ferenc polgármester, bb Csépa AZ UDVARRÓL Két csépai lakos udvaráról is szárnyasokat loptak el tolvajok. Az egyik sértettől egy japántyúkot, míg a másiktól egy kacsát, hat tyúkot, valamint egy kopasz nyakú kakast loptak el. mrfk Mezőtúr VÁRJÁK Hónapok óta várják a városrehabilitációs pályázatok kiírását a településen. A legutóbbi ígéretek szerint a múlt hónapban, októberben kellett volna megjelennie annak a városfejlesztést célzó pályázatnak, amely egymilliárd forintos támogatást biztosítana a település- központ felújítására. A tervezetek már elkészültek, pályázat viszont továbbra sincs, kz Tiszavárkony felajánlás Egy szolr^ki polgár ajánlotta fel nemrég tiszavárkony-szőlői ingatlanát a település önkormányzatának. Mint Mészáros Zoltán polgár- mester lapunknak elmondta, ezt az ajánlatot el is fogadták. Egyébként egy nagyjából ezer- hatszáz négyzetméteres területről van szó. Amely ezzel az ön- kormányzat tulajdonába került, s amelyhez később hozzájuthat valaki, aki mondjuk ott szeretne letelepülni. MGA Túrkeve módosítás a település képviselő-testülete nemrég módosította a város 2007. évi költségvetésének megállapításáról szóló önkormányzati rendeletét. A módosítást a központi támogatás, állami hozzájárulás területét érintő változások, valamint képviselő-testületi döntések tették szükségessé, tr. Hobbi lett a pereskedés? feuelentés Leggyakrabban a szomszédokkal van probléma Az egyik leggyakoribb torzsalkodás a kutya vagy éppen a kisgyerek miatt van. Képünk illusztráció. Vannak olyan emberek, akiknek az a szórakozásuk, hogy ismerőseiket, szomszédjukat rendszeresen feljelentgetik minden apró dologért. De vajon ez mennyire jellemző, és mit tesznek ilyenkor a hivatalok? Hutter Zsófia-Az egyik régi szomszédom volt olyan, hogy minden apróságért feljelentette a mellette lakót - kezdte a szolnoki Nagy Géza. - Ha a kutyája hangosan ugatott, ha nem vágta le időben a füvet, egyből ment a rendőrségre vagy a polgármesteri hivatalhoz. Soha nem lett belőle komolyabb ügy, szerintem ő egyszerűen szórakozásból csinálta az egészet. Ám olyanok is vannak, akik csak fenyegetőznek, de nem teszik meg a hivatalos lépéseket.-Az egyik idős bácsi, minden apró-cseprő dolog miatt azzal fenyegetőzik, hogy feljelent - árulta el egy neve elhallgatását kérő hölgy. - Ha későn megyek haza, kijön és elkezd velem kiabálni, hogy miért zajongok, ha tv-t nézek, képes átjönni, hogy halkít- sam le, mert ő nem hallja a sajátját, és minden létező apróság miatt fel akar jelenteni, de szerencsére még egyszer sem tette meg. Mint azt a hölgy elmondta, mostanában már azon gondolkodik, hogy elköltözik, mert nagyon zavaró az idős úr legújabb hobbija. - Nem vagyok benne biztos, hogy sokáig fogom még ezt tűrni. Nem tudom normálisan élni az életemet, mert mindenbe beleköt. Szerintem az a legnagyobb problémája, hogy létezem. Az ilyen embernek egyedül kellene élnie egy nagy házban, bár akkor nem tudna mibe belekötni. — Nagyon gyakori az ilyen — mondta el egy szolnoki ügyvéd. - Ennek legtipikusabb példája a szomszéddal kapcsolatos jogi esetek. Vannak olyan emberek, akik kifejezetten szeretnek pereskedni. Olyan ez nekik, mint egy hobbi. Minden piti dologért képesek bíróságra menni.- Ránk rendszeresen kihívják a rendőrséget a szomszédok — árulta el a szolnoki János. - Szerintük túl hangosan hallgatjuk a zenét. Ez csak azért is érdekes, mert a járőrök, viszont nem tapasztalnak hangzavart, mikor kiérkeznek. Mint azt Pásztorné Kovács Ágnestől, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, nincs pontos statisztika az ilyen esetekről. - Ha hangzavar miatt hívnak ki minket, csak annyit tudunk tenni, hogy ha mi is tapasztaljuk, akkor felszólítjuk az illetékeseket, hogy halkít- sák le a készüléket. De ezek is inkább az önkormányzathoz tartoznak. A leggyakoribb feljelentők volt párok, már elvált házastársak és ilyenkor a lopás a legfőbb probléma. Ha nincs még meg a válóper, akkor nem tudunk mit tenni, hiszen a vagyon megosztásba nem szólhatunk bele, mert ezek polgári peres ügyek. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu SZ0U0N.hu A $ZQlftQK-JÄ$Z!8JN ONUNE Mit tesznek ilyenkor a hivatalos szervek? szomszédok közötti vitás ügyek birtokvédelmi eljárás keretében kerülnek elbírálásra. Tipikus eset, hogy zavarja a kezdeményezőt a szomszédtól áthallatszó zaj, kutyaugatás, vagy leáztatja egyik a másikat. Ezekben az ügyekben a jegyző hatásköre az egy éven belüli birtoksértés esetén áll fenn, azon túl a vitát a bíróság bírálja el Cél, hogy a probléma a felek között békés úton rendeződjön, és lehetőség szerint az eljárás megegyezéssel záruljon - tudtuk meg dr. Vajon Edittől, a Szolnoki Polgármesteri Hivatal Általános Igazgatási Osztály vezetőjétől. JEGYZET HUTTER ZSÓFIA A bíróság nem megoldás hol vannak már azok az idők, mikor még összejártak a szomszédok, ismerősök beszélgetni? Manapság már inkább feljelentik egymást, minthogy átmennének és megbeszélnék a problémákat. Pedig olcsóbb lenne, és kevesebb időbe is kerülne. nem értem, miért nem inkább az emberi kapcsolatokat választják ahelyett, hogy hivatalos úton üzengetnek egymásnak. Sokkal jobb érzés egy olyan házba haza menni, ahol tudjuk, hogy kedvesek a szomszédok, bármikor átmehetünk egy kanál cukorért, és akár a gyereket is rájuk bízhatjuk, ha a szükség úgy hozza. emlékszem, kicsi koromban néha összetűzésbe kerültem a szomszéd nénikkel, mert túl zajos gyerek voltam. De soha nem a bíróságra mentek a problémájukkal, hanem átjöttek, leültettek és megbeszéltük a dolgot. Attól függetlenül, hogy abban az öt percben haragudtak, később ugyanúgy áthívtak süti zni, vigyáztak rám, ha kellett és örültek, ha ünnepekkor átmentem hozzájuk. Manapság is inkább így kellene viselkednie az embereknek ahelyett, hogy ha gondjuk van egymással, a „találkozunk a bíróságon!” mondattal zárják rövidre a beszélgetést. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu A helybeliek is elfogadták a rendezési tervet A napokban elkészült településrendezési tervet a helybeli lakosok már véleményezték és el is fogadták Csataszögön. A képviselő-testület pedig majd november végén hagyja jóvá a hivatalos iratot. ■ B. B. Találkozóra hívott a bank partnerség A pénzintézet újdonságait is bemutatták A Kereskedelmi és Hitelbankvezetői és munkatársai partnertalálkozót szerveztek tegnap késő délután, a szolnoki Aba-Novák Művelődési Ház földszinti aulájában. A rendezvényen a bank vállalati régióvezetője, Farka- sinszki Sándor és Kerek Csaba, a lakossági divízió szolnoki fiókvezetője köszöntötte a megjelenteket. Az állófogadással egybekötött találkozón a vállalati, vállalkozói és a lakossági ügyfelek kérdéseket tehettek föl, melyekre a bankszakemberek készséggel válaszoltak. Ezenkívül, a szervezők ismertették a bank aktualitásait és változásait is a megjelentekkel. ■ B. B. Kerek Csaba (balról) és Farkasinszki Sándor köszöntötte az ügyfeleket A minisztérium tegnap reagált Szalay levelére Megérkezett a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium válasza a szolnoki önkormányzathoz. A megyeszékhely vezetője korábban levelet küldött a szaktárcához, sérelmezve, hogy nem tájékoztatták a szolnokiakat arról, hogy a csepeli galvániszap egy részét a városban kezelik. A válasz szerint a szállítást és kezelést végző cég szolnoki telephelye a megfelelő engedélyekkel rendelkezik. Arról is tájékoztatást adtak, hogy Szolnokra csak az iszapon lévő víz érkezik. Azt kezelik, s a keletkezett száraz anyagot a szintén tanúsítványokkal rendelkező dunaújvárosi lerakóba szállítják. ■ Rimóczi Á. Múltunk emlékei. Február közepéig látható a tiszaföldvári Földrajzi Múzeumban az ország régészetét, jelentős feltárásait bemutató kiállítás. A tablókon és a tárlókban megyénk régészetének értékeit is láthatják az érdeklődők.