Új Néplap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-14 / 265. szám

13 ÚJ NÉPLAP — 2007. NOVEMBER 14., SZERDA NÉGY KERÉKEN A vezetési stíluson is múlik a fogyasztás takarékosság Ha nem pörgetjük a motort, kevesebbet kell költeni a benzinkútnál Az üzemanyagok ára is­mét folyamatosan növek­szik. Ám hogy mennyit költünk a kutaknál, azaz menyit fogyaszt a kocsink, az rajtunk is múlik. Teleki József Ha lakott területen, ha azon kí­vül vezet az ember, érdemes né­hány alapszabályt betartani. így mindig induljunk kis gázzal, és a lehető leghamarabb kapcsol­junk magasabb fokozatba. Me­net közben nem szabad elfelejt­kezni el arról, hogy kisebb fordu­latszámon kevesebbet fogyaszt az autó. Éppen ezért célszerű kis fordulat mellett tartani az adott sebességet. Mindezek révén a szakértők szerint akár harminc százalékkal is csökkenthető a fo­gyasztást. A követési távolság betartása sem csak a biztonságot szolgál­ja, hanem hozzájárulhat a taka­rékosabb autózáshoz is. Minden erőteljes fékezés, majd az azt kö­vető ismételt gyorsulás rengeteg üzemanyagot igényel. Megfelelő követési távolsággal ez elkerül­hető, hiszen így van idő nyugod­tan lelassítani. Ha van rá lehető­ség, akkor használjuk a motorfé­ket. Ilyenkor ugyanis megszű­nik az üzemanyag-ellátás. Azaz a kocsi úgy fékeződik le, hogy egy csepp benzin sem fogyaszt. A legtöbb üzemanyagot fölös­legesen dugóban használja el az autó. Éppen ezért, ha egy perc­nél tovább vagyunk kénytelenek vesztegelni, akkor tanácsos leál­lítani a motort. Mindemellett számtalan olyan apróság van, melyről nem is gondolnák, hogy benzinzabá- ló. Ilyen lehet például a kerék­nyomás. Ha ugyanis az abron­csok légnyomása kisebb az elő­írtnál, akkor megnő a gördülési ellenállás, és emelkedik a fo­gyasztás. Éppen ezért ajánlott legalább havonta egy alkalom­mal ellenőrizni a kerekekben a nyomást, és szükség esetén be­állítani. Ha kis mértékben is, de eme­lik a jármű fogyasztását az elekt­romos berendezések is, így pél­dául a hátsó ablakfűtés, a rádió, a magnó és főként az erősítőkkel felszerelt hi-fi-berendezés. Gyakran felejtünk a kocsi cso­magtartójában olyan dolgokat, melyekre nincs állandóan szük­ségünk. Pedig az autó meglehe­tősen drága lomtároló. Egy vizs­gálat szerint ugyanis minden száz kiló plusz súly 0,2-0,6 liter benzinnel nagyobb fogyasztást jelent száz kilométeren. Ugyan­csak növeli a benzinfelhaszná­lást a lehúzott ablak is. Hideg motorral többet eszik a jármű rövid utakon többet fogyaszt az autó, mint hosszú távon. Ennek egyik oka, hogy a hideg motornak sokkal több üzemanyagra van szüksége, mint a már bemelegedett járműnek. A motor átla­gosan négy-öt kilométer megtétele után melegszik üzemi hőmér­sékletre. Amíg el nem éri ezt a hőfokot, az üzemanyag-fog}'asz- tás a normál üzemmód többszörösét is elérheti. Sándor Service Kft Feel the difference Magyarország egyik legkedvezőbb casco ajánlatával és kedvező hitelekkel várjuk márkakereskedésünkben! www.fordsandorservice.hu Elektronikus lesz a jövő évtől a pályamatrica Megszűnik 2008 januárjától a kocsik szélvédőjére ragasztható autópálya-matrica. Az úthaszná­lati díjat persze továbbra is fizet­ni kell az autópályákon és a ki­jelölt útszakaszokon, ám az el­lenőrzést jövő év elejétől kizáró­lag elektronikus útón, a rend­szám alapján végzik majd. Szük­ség esetén az autósok a vásárlá­sakor kapott nyugtával igazol­hatják, hogy jogszerűen hasz­nálják a fizetős útszakaszt. A ha­gyományos matricák előállítá­sán és kiszállításán megspórolt 200-300 millió forintot az ígére­tek szerint az utak biztonságo­sabbá tételére fordítják. ■ Fél évszázados a Trabant jubileum Még nyitott terepjáró is készült a kisautóból A keletnémet zwickaui gyárban ötven éve, 1957. november 7-én ké­szült el az első Trabant. A kétüte­mű jármű azonnal sikeressé vált, a következő négy évben közel 130 ezer fogyott belőle. Az első modell után 1962-ben született meg az erősebb motorral és karosszériá­val rendelkező, szögletesebb Tra­bant 600-as, majd megjelent a Trabant 601-es. A Trabantból gyártottak kétajtós limuzint, kom­bit és nyitott terepjárót is. Hyco- mat néven pedig a mozgáskorláto­zottak számára is használható ki­vitelben készítették. 1991-ig tartó ivályafutása során a Trabantból összesen 3,7 millió kelt el. ■ A Trabant ma már a kicsiket és a nagyokat egyaránt lenyűgözi Szolnok, Verseghy út 3.56/524-090 Jászberény, Nagykátai út 20/a. 57/505-300 Kunszentmárton, Erdő tér 30.56/560-201 A megbízható partner Részletkérdésekben nehezen döntünk. Itt nem volt köztünk vita Peugeot 107 már 1.995.000 Ft-tól Kid: | 3 ajtós, ‘ % ’ ABS, ^ 2 légzsák mar Urban+: ABS, légzsák, klíma, szervokormány mar Urban: 5 ajtós, ABS, 2 légzsák, szervokormány, központi zár, elektromos ablakemelő Most nem is lehet vita. Ennyire kedvező lehetőségekkel ritkán találkozhatnak. Legyen szó egy csinos kis 107-ról a lányoknak, vagy a tagasabb 207-ről az egész kis családnak, csábító ajánlatainkkal bármelyik Peugeot modellhez könnyeden hozzájuthatnak. Látogassanak el márkakereskedésünkbe,ahol aztán már csak a színben kell dűlőre jutniuk. 1 PEUGEOT. VEZETNI MINDIG ELVEZET. PEUGEOT a PEUGEOT a I OTALt ajanua Kombinált átlagfogyasztás: 4.S-8.6 I/IÖ0 km, C02*kibocsátás: 120-204 g/l modelltípustól függően. Az ajánlat 2007. november I -töl 30-ig érvényes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom