Új Néplap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-12 / 263. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. NOVEMBER 12., HÉTFŐ 5 MEZŐTÚR A foglalkozásokon hasznos tárgyakat készítenek, és képességfejlesztő gyakorlatokat végeznek az Idősek. Ezek feledtetik a napi gondokat. Megterhelő a díjemelés bizonytalanság Sok nyugdíjas számára létkérdés a fizetés Sértettvédelmi program, biztonság a védteleneknek A rendőrség fokozott figyelmet fordít a kiszolgáltatott emberek védelmére Mezőtúron. A városban egyedülálló módon működik egy sértettvédelmi program, mely a Rendőrkapitányság egyéni kezdeményezésére jött létre évekkel ezelőtt. Lényege a legvédtelenebbek segítése, valamint fokozott szemmel tartása. Sok olyan idős egyedülálló ember él a város peremterületein, aki könnyedén bűncselekmény áldozatává válhat, vagy vált. E veszélyeztetett rétegnek nyújt biztonságot a program.— mondta Szakács László alezredes. A közrendvédelmi osztály- vezető határozza meg, kik azok, akik ilyenfajta védelemre szorulnak a városban. A védelmi feladatokat a közrendvédelmi szolgálat áldozatvédelmi csoportja látja el. jelenleg körülbelül 40-50 tagja van e programnak. Ez az a létszám, amit egyéb teendői mellett még biztosítani tud a hatóság. A védelemben részesülők lakásaira ajtónyitás-érzékelőket szereltek, valamint plakátokat helyeztek ki bűn- megelőzés céljából. A jövőben mozgásérzékelő lámpák felszerelését tervezik. ■ Ismét tisztítják a vízvezetéket a településen A héten megkezdik a vízvezeték-hálózat mosatását Mezőtúron. Ebben az évben ez már az ötödik tisztítási alkalom lesz, normális esetben elegendő lenne kétszer megismételni ezt az eljárást - mondta Herczeg a Víz - és Csatornamű Kft. ügyvezetője. A rendszer elmaradottsága miatt fokozott figyelmet kell fordítani az ivóvíz minőségének javítására. Több mint 100 kilométeres ivóvíz-gerinchálózat fut a városban, mely azbesztcement csövekből áll. Ennek hátránya, hogy falán könnyen megtapadnak a szennyeződések egyfajta biológiai hártyát képezve. Ezenkívül sok a végvezetékekben pangó víz, ami elősegíti a kémiai folyamatok beindulását. Egyre sürgetőbb a rekonstrukció. ■ Az egyre fokozódó kiadások miatt feszültek, bizonytalanok az idősek a szociális otthonban. Voltak, akik kiköltöztek, mert a szerény nyugdíjból nem bírták kifizetni a havi költségeket. Karsai Zita A nyár folyamán igen komoly szervezeti és szerkezeti átalakítás zajlott le a Városi Szociális Otthonban. Július elsejétől megyei fenntartásba került az intézmény működtetése, a vagyon, azaz a Szolnoki úti épület viszont maradt a város tulajdonában. A változás sokaknak nem jött jól. Vészé Jánosné már ötödik éve lakik az otthonban. Saját lakását eladta, hogy gyermekein segíteni tudjon.- Nyugdíjam még éppen kifutja az ellátást, de ruházkodásra, vagy egyéb kiadásokra már nincs keret. Körülbelül kilencezer forint költőpénzt kell beosztanom egész hónapra. Bízom benne, hogy a következő év nem hoz drasztikus emeléseket az alapellátás díjában - mondta az idős hölgy.- A korábbiakban egyesített intézményként működő egységünket szétválasztották. A szociális alapellátás, vagyis a területi gondozás, családsegítés, gyermekjóléti szolgálat a kistérséghez tartozik. Ezek a változások létszámleépítéssel jártak. Tíz főtől kellett megválnunk — mondta dr. Ignácz Istvánná az intézmény igazgatója. A struktúraváltást követően a napköziseket és a házi gondozottakat is az otthon konyhája látja el ebéddel. A városnak egyéves szerződése van a megyével, hogy ez irányú tevékenységét folytassa - tette hozzá.- Mezőtúr idősek otthona jelenleg 185 főt képes befogadni. Nagyon sokan vannak, akik szeretnének elhelyezést kapni, de az intézmény kapacitása miatt nem tudunk számukra helyet biztosítani. A napokban számoltuk össze, összesen 120 fő jelezte igényét a beköltözésre, ők várólistára kerültek. Sokszor éveket kell várni, hogy valaki bekerüljön - tette hozzá az igazgatónő. A szociális otthon rendelkezik apartmanrésszel, mely kétfős szobákból áll, saját konyhával, fürdőszobával, wc-vel, mosógéppel. Ezek igényes otthoni környezetet biztosítanak. A beköltözés feltétele 1800 000 forintos egyszeri befizetés.- Szomorú szívvel vettem tudomásul, hogy az egyszeri befizetés miatt az eddigi normatívát lehet, hogy elveszti az intézmény. Ennek oka, hogy az emelt szintű ellátást már nem finanszírozza az állam. Bízunk abban, hogy bizonyos feltételekkel továbbra is megmaradhat a korábbi támogatás, hiszen egyre nagyobb az igény az ilyen fajta ellátásra - folytatta. Az otthon alapellátási díja a szervezeti átalakítást követően megemelkedett. Egyre több idős ember kerül abba a sajnálatos helyzetbe, hogy nyugdíja már nem fedezi a kötelező kiadásokat. Az új szabályozások értelmében, ha valaki nem tudja fizetni az ellátását, a megye az egyenes ági leszármazottra rója ki a fizetési kötelezettséget. Amennyiben nincs ilyen, ráterhelik az illető tulajdonában lévő ingatlanra, ingóságra. Ha sem- milye sincs az otthonban lakónak, akkor a normatívából kell biztosítani az ellátást.- Anyagi okok miatt senkit sem költöztetünk ki - hangsúlyozta dr. Ignácz Istvánná. Az egyre fokozódó kiadások miatt feszültek, bizonytalanok az idősek. Voltak, akik kiköltöztek, mert a szerény nyugdíjból nem bírták kifizetni a havi költségeket.. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Hasid ÍLZÓijW:! Lényeges, hogy fontosnak érezzék magukat az idős emberek számára a foglalkoztatók szerveznek képesség- fejlesztő programokat. A napokban például a Jászapáti Módszertani Központ tartott foglalkozást megbeszéléssel, bemutatókkal, gyakorlatokkal, tapasztalatok átadásával. Lényeges, hogy az itt élő emberek érezzék fontosak még nagybetegen, akár toló- székben is. Az is hatalmas érték, ha szőnyegszövéshez szükséges anyagokat vágnak, vagy festenek, gipszmunkákat készítenek, hímeznek - mondta dr. Ignácz Istvánné igazgató asszony. HÍRSAV Megegyezés született a terület ügyében tíz éve húzódik a METÁL- Elektro-Technik Kft. és az önkormányzat vitája Mezőtúron, amelyet egy túlkeríté- sezés indított el. Októberben megegyezés született az ügyben. A túlkerített részt és a telekkiegészítést a Kft. megvásárolja - tájékoztatott Mlinárcsek János alpolgármester. Közbeszerzési eljárás a hálózat kiépítésére ismét közbeszerzési eljárás indul az újvárosi csapadékvíz-csatorna hálózat építésére. A részvételre jelentkezett a SADE Kft. (Budapest), Duna Aszfalt Kft. (Tiszakécs- ke), Penta Kft. (Göd), Somogyi és Társa Kft. (Kecskemét). A jelentkezők közül a Somogyi és Társa Kft. jelentkezése érvénytelen. A további három pályázó a szerződés teljesítésére alkalmas - állapította meg a képviselő- testület. Rossz a temetők állapota a városban a mezőtúri temetők állapota rossz és tovább romlik. Az önkormányzat a temetők körbekerítésében látja a kegyeleti hely megóvását. Városi érdek is, hogy ne legyen szemétkupac a sírok mellett. Az önkormányzat támogatását nyújtaná a kegyeleti hely körbekerítéséhez - mondta Mlinárcsek János alpolgármester. Veszteséges a túri fürdő, befektetőt keresnek veszteségesen működik a strandfürdő Mezőtúron. A veszteség mértéke ebben az évben 15 millió forint volt - tájékoztatott Herczeg Zsolt a Víz - és Csatornamű Kft. ügyvezetője. A kft. egyéb tevékenységi köréből befolyt nyereségét kénytelen ilyen kiadásokra fordítani. Az ön- kormányzat ebben az évben kétmillió forint támogatást nyújtott a társaságnak. A városi fürdőt befektetők bevonásával kívánják továbbfejleszteni. A tárgyalások folyamatban vannak, eredmények a novemberi képviselő-testületi ülésen várhatók. Balogh Adám az év mezőtúri sportolója portré A 15 éves fiatalember szereti az egyéni versenyszámokat Egész évben küzdöttek a parlagfű ellen Héken Balogh Ádám, a Teleki Blanka Gimnázium tanulója a napokban átvehette a szülővárosa által adományozott kitüntetést, „Az év mezőtúri sportolója” díjat. A 15 éves fiú két éve kezdett komolyabban foglalkozni a sporttal, de már számos országos helyezést tudhat a magáénak. 2006-ban a magyar serdülő válogatott aranyjelvényes sportolója lett. Ugró versenyszámokban mutatta meg tehetségét: magasugrás, távolugrás és hármasugrás.- Szeretem az egyéni versenyszámokat, hiszen itt kizárólag csak rajtam múlik az eredmény. Eddig hetente három alkalommal jártam edzeni, ez a Balogh Ádám rengeteg érem és kupa tulajdonosa, de mindig a jövőbe tekint következő évtől heti négy vagy öt alkalomra módosul majd - mondta Ádám. Egy-egy edzés két órát vesz igénybe.- Az egész napos ülés után nagyon jót tesz a mozgás, felfrissülök, kikapcsolódok - folytatta. - A versenyek nemcsak pozitív eredfnénye- ket hoznak, olykor szembe kell nézni a kudarcélményekkel is. Ezek soha nem keserítettek el, inkább újabb célokat állítottak elém. Mindig a jövőbe nézek, s már a következő kihívásra koncentrálok. Szerintem ezt csak így érdemes folytatni - mesélte. Ádám rengeteg érmével, kupával büszkélkedhet, de országos bajnokságon még nem sikerült a dobogó tetejére állnia.- Mindig dobogós helyezést érek el, de az aranyérem még várat magára. Remélem a következő bajnoki szezonban sikerül elcsípni az első helyet. A távolugrás és hármasugrás versenyszámokban szeretnék fejlődni. Bízom benne, hogy a keményebb edzésterv meghozza gyümölcsét és az „év mezőtúri sportolójaként” a következő idényben országos bajnok leszek. ■ Mezőhéken a 2007. év a parlagfűirtás, gyomtalanítás jegyében telt. - Több parlagfű-mentesítéssel kapcsolatos pályázaton vettünk részt és nyertünk támogatást motoros fűkaszák, fűnyírók beszerzéséhez, parlagfűmentesítési akció szervezéséhez, parlagfűirtásra szervezett célprogramos közmunka végzéséhez. A pályázati célok nagyon jól kiegészítették egymást. A kapott támogatások segítségével hatékony volt Mezőhéken a kül- és belterületek parlagfűmentesítése, környezetünk szebbé tétele - mondta Fórizs Ágnes polgármester asszony. A Megyei önkormányzat által meghirdetett akciók szervezésére kiírt lehetőség mellett az FVM és a „Parlagfűmentes Magyarországért” Tárcaközi Bizottság által kiírt pályázat, valamint közhasznú foglalkoztatási pályázatokkal jelentős és látványos javulást ért el a község. A beszerzett eszközökkel a korábbi évekhez képest sokkal nagyobb területet gyomtalanított a lakosság. Soha ennyi ember és gép nem dolgozott még, mint az idén tavasztól őszig. Az egész éves program záró rendezvénye nemrég zajlott le. A szemlék során 32 ház érdemelte ki a kitüntető címet. A mezőhéki Polgárőr Egyesület tagjai sokat segítettek a gyomos területek felderítésében. ■ ■ Adám a távol- és hármasugrásban szeretne még fejlődni.