Új Néplap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-22 / 247. szám
3 UJ NÉPLAP - 2007. OKTÓBER 22., HÉTFŐ MEGYEI TŰKOR Jászberény betörtek összesen kétmillió forint értékű fehérneműt loptak el ismeretlenek egy jászberényi butikból. A betörők a minap egy éjjel törtek be a boltba. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, mrfk Szolnok MEGEMLÉKEZÉS Ünnepséget tartottak szombaton a szolnoki tűzoltóságon az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének ötvenegyedik, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának tizennyolcadik évfordulója alkalmából. Az eseményen Csomós Mátyás ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője ünnepi beszédet tartott. Ezt követően pedig Csendes István tűzoltó alezredes, parancsnokhelyettes elismeréseket adott át az év közben nyújtott kiemelkedő munkájuk elismeréseként több tűzoltónak, illetve a tűzoltóságon dolgozó közalkalmazottnak, mga Szolnok BEJUTOTTAK Egy cég telephelyére jutottak be idegenek, akik az egyik irodaépület hat ablakáról, valamint egy ajtajáról lefeszítették a vasrácsokat. Az összesen négy fős társaság nem tudott elillanni a zsákmánynyal, mivel a járőrök tetten érték őket. MRFK Tiszavárkony a közelben Nem messze a sörözőtől megtalálták azt a nyerőautomata gépet, melyet onnan loptak el ismeretlenek. A betörők csak a berendezést vitték magukkal, melyet a közelben felfeszítettek és abból a készpénzt ellopták, mrfk Törökszentmiklós üdvözlés a településen a századik születésnap megünneplésének hagyományai vannak, hiszen ilyen alkalomból a város polgármestere virággal, ajándékkosárral köszönti e szép kort megérőket. Ám ezentúl mások is, a tizennyolcadik, az ötvenedik, a hatvanadik, a hetvenedik, a nyolcvanadik és a kilencvenedik életévüket betöltött lakosok is számíthatnak születésnapjuk alkalmából néhány üdvözlő szóra az önkormányzat nevében Törökszentmiklós polgármesterétől, ng TÚrkeve oktatás Nemrégiben oktatáspedagógiai rendezvényt tartottak a Kaszap Nagy István Református Általános Iskola szervezésében. A konferencia témája a korszerű tanulási módszerek kialakítása volt. Az előadás és tréning központjában a figyelem fejlesztése állt. tr Pillanatokon belül akkora tűz lesz, hogy gyorsan be kell majd csukni a kazán ajtaját. Bendó Imre készítette el az egész rendszert. Napi száz forint a meleg fűtés A saját építésű kazán megeszi a kerti hulladékot Havonta háromezer forint. Ennyit költ a zagyva rékasi Bendó Imre és felesége házuk felfűtésére. Ehhez pedig nem kell más, mint egy saját készítésű kazán és némi szalma. D. Szabó Miklós A zagyvarékasi Bendó Imre már a hatvanhetediket tapossa. Bizony-bizony, ebben a korban már kopnak az ízületek, nehezebb a mozgás, és abban sincs semmi különös, hogy az ember a hűvös napokbai egyre jobban szereti a meleget. Igen ám, de a Bendó család arra is rájött, hogy a gázfűtés csak addig melegít, amíg ég a láng. így másféle, egyedi fűtésmód után néztek. Mindez a házigazda feladata volt, aki összesen negyven évet dolgozott helyben és a megyeszékhelyen. Még pedig több szakma birtokosa, mert ezek mind szükségesek voltak ahhoz, hogy elkészítse egyéni kivitelezésű kazánját. Először úgy alakult az élete, hogy kitanulta a mezőgazdasági kovács szakmát, de ebből nem tudott megélni. Ezért másodjára lakatos, majd a hegesztő szakma következett, végül ka- zánfűtő is lett. Mindezen vasas ismeretek Bendó Imréék házában a szalma a legfontosabb tüzelőanyag szükségeltettek ahhoz, hogy kétszobás, konyhás, fürdőszobás, ebédlős házának fűtését egyedire, sajátosra állítsa. Ezért épített jó, masszív vaslemezből egy 120x100 centiméteres méretű kazánt. Két hét alatt elkészült az alkotással, amely mintegy százezerbe került. Sütőterestől, csövestől, mindenestől. Ami a fűtőanyagot illeti, végtelenül olcsó: nem drága gáz, fa vagy feketeszén, hanem szalma és különböző mezei, illetve kerti hulladék, amelybe még a tüskök és a gallyak is beletartoznak. Még szerencse, hogy Bendó úr gazdálkodik is. Korábban volt rá példa, hogy tíz tehén is kérte a porciót a portán, de amikor a tejcsarnokot nemes egyszerűséggel italbolttá alakították, lemondott a kérődzők további tartásáról. így a földön megterem a búza, árpa és a kukoricaszár, amelyekből kisméretű bálákat készített. Jelenleg is az udvaron mintegy háromszázötven szalma- és nagyjából száz kukoricabála vár arra, hogy eleméssze a jó étvágyú kazán. Ilyentájt, amikor még csak este és éjszaka harap a fagy, még két bála elég. Később, a nagyobb hidegben négyet fűt el naponta. Öt-hat óra kell ahhoz, hogy teljesen elégjen a mennyiség. Egy ventillátor segítségével ömlik a lakásba a meleg levegő, és tökéletes hőmérsékletet biztosít minden olyan helyiségben, ahol laknak vagy megfordulnak. Húsz perc alatt minden megsül benne ami még mindenképp a fontos tudnivalók közé tartozik: a kazán rendelkezik egy sütőtérrel is, ami akkora, hogy egy tepsi belefér. Tokaalja szalonna, krumpli, csuka, tök, disznótoros - bármi megsül benne húsz perc alatt. így hűen idézi a hajdani kiszolgált, falusi, tanyasi kemencék hangulatát olyan időben, amikor lassan eljutunk oda, hogy méregdrága a lakások téli fűtése. Forradalom (A verset a szabadságharcosok terjesztették Budapesten a forradalom napjaiban) Maradt erőnk, még fellobog a vérünk, követelünk, nem sírva kérünk. Felvonulunk, béklyózva is kiállunk, MI, félelmesen vallunk: kiáltunk. A mi célunk, nem az odavetett morzsák, amik a vörösöket hófehérre mosnák. A mi utunk a vég — s a meghitt csillagok, biztos lépéseinken az ég felragyog. Maradt erőnk, még fellobog a vérünk, követelünk, nem sírva kérünk. 1956. október 18. Pályázati pénzt remélnek a piac kiépítéséhez Pályázati pénzből fejlesztenének Tiszavárkonyban. Az orvosi rendelő és a községháza utólagos akadálymentesítésére akarnak támogatást szerezni. Ezt az öregek napközi otthonában is el akarják végezni. Várhatóan jövőre a piac megépítésére nyújtanak be pályázatot. ■ M. G. A. farkas Imre országgyűlési képviselő tájékoztatót és fogadóórát tart szerdán délután három órától tiszasason, este hat órától pedig tiszakürtön a polgármesteri hivatalokban. ■ R. Á. A napokban érkeznek az ingyenes oltóanyagok A templom mellett kopjafát is avattak ünnepség Az elmúlt időszakban nagyon sokan fogtak össze Köröstetétlenért Napokon belül megérkeznek a tisztiorvosi szolgálathoz a térítésmentes influenza elleni oltóanyagok megyénkben. Idén 51 ezer adag vakcinát osztanak szét térségünkben a háziorvosok és házi gyermekorvosok között, akik a következő hetekben az arra jogosultak körében beadják majd az oltásokat - tudtuk meg dr. Faragó Évától, az ÁNTSZ regionális járványügyi osztályvezetőjétől. Október elején az influenzafigyelő szolgálat is megkezdte működését. Ennek köszönhetően követi nyomon a tisztiorvosi szolgálat az influenzaszerű megbetegedések alakulását, az influenza vírusának megjelenését. Egy esetleges járvány megelőzésében nagy szerepet játszik, hogy egyre többen részesülnek védőoltásban. Térítésmentes vakcinával olthatok a krónikus betegek, csökkent im- munitásúak, a szociális otthonokban, öregek otthonában, vagy egészségügyi intézményekben huzamosabb ideig ápoltak, az ott dolgozók, valamint a 60 éven felüliek egészségi állapotuktól függetlenül. A térítésmentes oltásban részesülőknek vizitdíjat sem kell fizetni. Természetesen orvosi vényre bárki megvásárolhatja a gyógyszertári forgalomban lévő influenza elleni vakcinákat, a legdrágább jelenleg 1000 forint körüli áron kapható. ■ Sz. Zs. Köröstetétlen új temploma kicsinek bizonyult. A tegnapi templomszentelésre ugyanis még a környező településekről is érkeztek hívők, akik egy része az épület falain kívülre szorulva hallgatta az ökumenikus istentiszteletet. Pásztor Imre polgármester elmondta: a településnek mindezidáig nem volt temploma, a miséket az iskolában, míg az istentiszteleteket magánházaknál tartották. A templom építését még 1999-ben határozták el, és hoztak létre százezer forinttal egy alapítványt. Ezt követően két év csak a lehetőségek keresésével telt. Végül a kezdeményezést dr. Beer Miklós katolikus püspök karolta fel. A templom egyházi és állami támogatással, valamint a hívők adományaiból és kétkezi munkájából épült meg a templom. A polgármester elmondta: a tető- szerkezet faanyaga Erdélyből érkezett. A dr. Beer Miklós püspök és Varga László, a református egyházkerület főjegyzője tegnap azonban nemcsak a templomot szentelte, illetve áldotta meg, hanem a település 1956-os emlékművét is. Hegedűs József tószegi fafaragó munkáját, a forradalom hősei előtt tisztelgő kopjafát Witt- ner Mária, 56-os szabadságharcos leplezte le. ■ T. J. A környező településekről is érkeztek a templomszentelésre