Új Néplap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-22 / 247. szám

2 Még többet dolgozzunk? Nemrég döntött a kormány a nyugdíjrendszer átalakításá­ról. Az új feltételek leginkább a nőknek kedvezőtlenek. Ugyanis, aki például előreho­zott öregségi nyugdíjat venne igénybe, több évig kell dolgoz­nia, 2013-tól már 41 éves szol­gálati idő kell és hatvanéves korban lehet csak igényelni. A döntést az ismeretségi kö­römbe tartozók keserűen fo­gadták. Merthogy nem köny- nyű 41 év munkaviszonyt egészségesen ledolgozni, rá­adásul ott, ahol óriási a mun­kaerő- kínálat. E korosztály­hoz közeli, ötvenes éveikben járó hölgyek nem tudják ápol­ni idős szüleiket, nem tudnak segíteni gyermekeiknek az unokák ellátásában sem, hogy a fiatalok nyugodtan tudjanak dolgozni. Úgy ér­zem, nehéz lesz így kivárni, megélni a nyugdíjas kort. N. CSILLA, SZOLNOK LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉ 5001 SZOLNOK, PE 105. Villámkérdés, villámválasz Kedvesemmel közösen sze­retnénk ingatlant vásárolni, meglévő lakásaink eladása után. Ő elvált és a bírósági határozat szerint jövedelme alapján fizeti a gyerektar­tást. Ha lakását drágábban adja el, mint amennyiért vette, akkor a kettő közötti árfolyam jövedelemnek szá­mít-e, amiből szintén gye­rektartást kell fizetnie? - ér­deklődik egyik olvasónk. *■ E tekintetben egyértelmű a hivatalos állásfoglalás. Esze­rint pedig a jövedelme meg­határozott százalékában — bármiből származik is — kell a tartásdíjat fizetnie. Va­gyis ez azt jelenti, hogy akár ebben az esetben is, feltéve, hogy így szól a bírósági dön­tés is. Van kérdése? írjon! Levélcí­münk: Új Néplap Szerkesztősé­ge, 5001 Szolnok, Pf. 105. Csak a fűrészpor égett hamuvá Jászladányon Jászladányon szerencsére na­gyobb volt a füstje, mint a láng­ja annak a tűzesetnek, amelyhez tegnap kora délután riasztották a tűzoltókat. Mint a katasztrófavédelem megyei ügyeletétől megtudtuk, a jászkiséri út mellett egy ma­gánház udvarán álló melléképü­letben egy fészerben tárolt fű­részpor gyulladt ki. A helyszín­re két autóval vonultak ki a szol­noki tűzoltók, akiknek a lángo­kat gyorsan, percek alatt sike­rült megfékezniük. így a mel­léképület és a ház egyetlen per­cig sem volt veszélyben. A tűz miatt keletkezett kár összessé­gében megközelíti a százezer fo­rintot. m T. J. ni - mondja Sándor Ferenc, a kisújszállási Ford Sándor Servi­ce tulajdonosa. Öt-hét fok alatt már nem megfelelő a nyári gumi tapadása. A téli útviszonyokra tervezett gumi hideg időben is puha marad, speciális mintáza­tát pedig úgy alakították ki, hogy kinyomja a kerék alól a havat, hó­kását. Sándor Ferenc szerint a gumiabroncs minősége aránylik az autó minőségéhez, de általá­ban a tulajdonos pénztár cája szabja meg, hogy az olcsóbb gyártmányt vá­lasztja vagy a minőségi márkákat. A szakem­ber úgy véli, hosszú távon érdemes mélyebben a zsebünkbe nyúlni és a mi­nőségi ter­mékre áldoz­ni, mert így nagyobb se­besség mel­lett, különösebb hanghatás nélkül biztonságosan autózhatunk a csúszós utakon. A gumiabroncsok piacán gaz­dag a kínálat: olcsóbb árfekvésű gyártmányok és a felsőkategóri­ás márkák egyaránt megtalálha­tóak. Egy 155/65/13-as méretű téli gumiabroncsot már 5700 fo­rinttól lehet kapni, a márkásab- bakért azonban akár 13-14 ezer forintot is elkérnek darabonként. Akinek nagyobb autója van, mi­nimum 10 500 forintot kell szánnia egy téli gumira, de a drágábbak ára eléri a 20 ezer forintot is. Léteznek úgyneve­zett négyévszakos gumik is, ám ezektől nem várhatunk kiemelkedő tulajdonsá­gokat. Átlagos körül­mények között nincs gond, ám a téli, ese­tenként szélsőséges időjárási viszonyok közepette már okozhat meglepe­tést a négyévszakos gumi. Éppen ezért a szakemberek inkább a speciális téli gumit javasolják. Jegyeztessük elő! a téli gumi árát nem érdemes megspórolni, a gumicserére szánt időből azonban jócskán megtakaríthatunk, ha nem az utolsó pillanatra hagyjuk a munkát. A lapunk által meg­keresett gumiszervizek mind­egyikében elő lehet jegyezni az időpontot, így mindössze 10-15 percet kell rászánnunk a cserére. Ellenkező esetben előfordul, hogy akár egy-más- fél órát is várni kell, míg sorra kerülünk. A gumicsere mun­kadíját illetően nincsenek nagy különbségek a megyé­ben, 1000-1200forintért szere­lik fel és centírozzák a téli ab­roncsokat. 11 Gumicsere munkadíja A polgárőrség szervezése lesz majd az egyetlen igazi megoldás? Zajos és veszélyes a közeli főút, rendezetlen, szemetes a kör­nyék, nincsenek elnevezve az ut­cák, rossz a buszközlekedés, a közbiztonság, sok gond van egyes környékbeliekkel, a haj­léktalanokkal, a kutyatartókkal és a melegvíz-szolgáltatással. Ilyen vélemények hangzottak el a minap azon a lakossági fóru­mon, amelyet a szolnoki TVM la­kótelepen rendeztek. Az esemé­nyen Szalay Ferenc polgármester és dr. Kovács László, a városrész önkormányzati képviselője is részt vett. Utóbbi elmondta: itt egyszerre kellene megteremteni a fejlődő ipar és az élhető környezet feltét­eleit. Az igények egyikeként meg­fogalmazott zajvédő fal építését azonban - amennyiben hatósági­lag indokolható - nem tartotta ki­zártnak. Hasonlóan a város veze­tőjéhez, aki úgy fogalmazott, ha a jelenlévők szerint valóban erre van a legnagyobb szükség, telje­sülni fog a kívánságuk. Ám rámu­tatott, amennyiben apró-cseprő személyes problémákon rágódik a közösség, nem jut előbbre. Sze­rinte hasznosabban tennék, ha polgárőrséget szerveznének, amely sajátjaként őrzi a helyiek értékeit és nyugalmát. ■ B. J. NÉPLAP - 2007. OKTÓBER 22., HÉTFŐ Svájci ösztöndíjhoz is juthatnak Együttműködési megállapodást írt alá nemrég dr. Székely Péter, a Szolnoki Főiskola rektora és a svájci HTMi nemzetközi turiszti­kai egyetem igazgatója, Rohit Bhatia. Mégpedig annak érdeké­ben, hogy megkönnyítsék a me­gyeszékhely felsőoktatási intéz­ménye hallgatóinak külföldi mes­ter szintű (MA) továbbtanulását. A HTMi egy nagy presztízsű egyetem Svájcban, amelynek hallgatói a világ legjelentősebb szállodáiban fontos pozíciókban helyezkednek el a végzést követő­en. A megállapodás értelmében a HTMi vezetői segítséget nyújta­nak ahhoz, hogy a magyar hallga­tók ösztöndíjhoz jussanak Svájc­ban, és segítenek abban is, hogy megfelelő szakmai gyakorlati he­lyet találjanak külföldön a Szolno­ki Főiskola diákjai. ■ M. G. A. YEI TŰKOR UJ Az autósok többsége általában kivár a gumicserével. Pedig ha valaki időben gondol rá, különösebb várakozás nélkül elvégeztetheti. Gumicsere alig ötezerből felkészülés Az első hóval együtt érkeznek az autósok a szervizbe Egyre hidegebbek a reg­gelek, így lassan érdemes lecserélni az autókon a nyári gumikat. A szakem­berek szerint azonban az autósok többsége megvár­ja, amíg leesik az első hó. Pólyák Adrienn A szolnoki Ónodi Gabriella már feltetette autójára a téli gumikat, mindössze 10-15 percét vette igénybe a csere. — A családban két autó van, az utóbbi években mindkettőn lecseréljük a nyári gumikat, el­sősorban a biztonság miatt. Nem olcsó mulatság, de úgy gondo­lom, hogy aki autózik, annak fel­tétlenül áldoznia kell rá. Deli Mihály sem spórol a téli gumin. A kétgyermekes apuka számára szintén fontos a bizton­ságos közlekedés, ezért nem kér­dés, hogy belefér-e a család költ­ségvetésébe a gumicsere ára.- Jóllehet reggelente odakint már mínusz fokok vannak, s ilyenkor már érdemes téli gumi­ra váltani, az autósok többsége az első hóeséssel együtt érkezik a szervizekbe. Pedig több szem­pontból is érdemes időben válta­Forint (bruttó) kiss rolano, Túrkeve:- Egyértelmű, hogy felkészí­tem a kocsimat. A gumikat fel­nistül le szoktam cserélni téli gumira, és a hűtőfolyadékot is fagyállóra cserélem. Ezenkívül az ablakmosó folyadékot is le­eresztem és a téli fajtát hasz­nálom. Ezeket november végén szoktam megcsinálni, de most úgy néz ki, hogy hamarabb hozzá kell majd fognom. szigeti laszlo, jaszoereny:- Persze, minden évben a tél beállta előtt felkészítem az au­tómat a téli szezonra. Nem szeretem az utolsó pillanatra hagyni a dolgokat, így már fel­szereltem a téli gumikat, kicse­réltem a fékbetéteket, fagyállót szereztem be, valamint kicse­réltem az ablaktörlőket. Hi­szen fontos, hogy az évszak­nak megfelelő legyen az autó. BORBÉLY SZILVIA, Szolnok - A hideg idő beálltával termé­szetesen felkészítjük az autót a télre. Általában a párom szok­ta lecserélni a nyári gumikat télire, kicseréljük a szélvédő­mosó folyadékot és elviszszük átvizsgáltatni a kocsit a szer­vizbe. Egyébként télen is rend­szeresen használjuk az autón­kat, sőt, talán még többet is, mint a nyári időszakban. ECSED! SÁNDOR. Karcag: — Természetesen felkészítettem az autót, nemcsak a magam, hanem ötéves kisfiam bizton­sága érdekében is. A nyári ab­lakmosót télire cseréltem, meg­néztem a fagyállót, felraktam a téli gumikat. Szakmámból adódóan is tudom mennyire fontos, hogy az időjárási viszo­nyokhoz az autóval is alkal­mazkodjunk. Kitüntetés a karcagi polgárőröknek Mintegy 80 polgárőr, megyei és települési egyesület vezetője, il­letve tag vehetett át kitüntetést, elismerést, miniszteri, rendőr-fő- kapitányi, határőrizeti dicsére­tet, dísztőrt, vagy tárgyi jutalmat a minap. Minderre Budapesten az 1956-os forradalom és szabad­ságharc évfordulója alkalmából minden évben sorra kerülő dísz­ünnepségen került sor. A Kar­cag Városi Polgárőr Egyesület kapta az év polgárőr egyesülete kitüntetést, a kunszentmártoni Holló István pedig az év polgár­őre elismerést. Kolozsi József, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Polgárőr Szövetség elnöke egy dísztőrt vehetett át. ■ D. Sz. Z. A szakemberek^ szerint érdemes S gondolni a B gumcserére iB Megkérdeztük olvasóinkat Ön felkészíti-e az autóját a télre?

Next

/
Oldalképek
Tartalom