Új Néplap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-11 / 238. szám

10 BULVÁR — MŰSOR ÚJ NÉPLAP - 2007. OKTÓBER 11., CSÜTÖRTÖK Zárul az irodalmi lóverseny nobel-díj Többen is esélyesek a legjelentősebb címre Az izraeli Amos Őzt, a szír Adonist és az amerikai Philip Rothot is esélyesnek tartják a legrangosabb irodalmi díjra Tobzódhat a látogató az őszi fesztiválon gryllus dorka és egy né­met színésznő, Henriette Müller a szereplője annak a darabnak, amely Esterházy Péter Egy nő című alkotásá­ból készült, és a Budapesti Őszi Fesztiválon mutatják be. A holnap kezdődő ese­ménysorozat a főváros egyik legnagyobb kulturális seregszemléje. Idén több mint hetven programmal várja látogatóit. Újra Budapesten a legendás dobos carl palmer, a brit Emer­son, Lake and Palmer dobo­sa vasárnap este Budapes­ten ad koncertet. A fellépés egyben színházi produkció is; a zenészlegenda látvá­nyos show-műsorral szóra­koztatja majd a közönséget. Elkapták a Monet-kép rongálóit ÖT EMBERT VETTEK ŐRIZETBE Franciaországban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy vasárnapra virradóra Pá­rizsban betörtek a D’Orsay múzeumba, és megrongál­tak egy Monet-képet. A ban­da egyik tagja beismerte, hogy részegek voltak. @ további hírek: www.keogel.hu Ma jelentik be, ki kapja az irodalmi Nobel-díjat. Erre is lehet fogadni, és ha hihetünk a fogadóiro­dák tétjeinek, Philip Roth a legesélyesebb a díjra. Mézes Gergely Amerika egyik legünnepeltebb írója, Philip Roth áll az első he­lyen a ladbrokes.com internetes fogadóiroda szerint - ha rá foga­dunk, és őt választja a Nobel-díj- bizottság, három és félszeres pénz üti a markunkat. A Literary Saloon angol fogadóiroda listá­ján viszont Claudio Magris olasz író és az ausztrál Les Murray költő is megelőzi őt a sorban. Az irodalmi Nobel-díj bejelen­tése előtt rendre felmerülnek különféle találgatások, vannak, akik születési hely, nemi hova­tartozás vagy az író egészségi ál­lapota alapján vélik esélyesebb­nek jelöltjüket. Bár Alfred Nobel végrendelete egyértelműen fo­galmaz: semmiféle nemzeti vagy egyéb szempontnak nem szabad szerepet játszania a díj odaítélé­sében, Deres Péter irodalmi No- bel-szakértő úgy véli, a végren­deletbe bele van kódolva a poli­tika. Deres szerint mivel az elis­merést annak kell adni, aki iro­dalmi eszközökkel a legtöbbet tette az emberiségért, a díj szim­bolikussá vált, amelyről nem le­het pusztán esztétikai szempon­tok alapján dönteni. Az effajta vélekedéseket alátá­masztja Orhan Pamuk 2006-os Nobel-díja: a török írót hónapo­kig börtön fenyegette, mert hazá­ja szemére hányta, hogy az nem ismeri el az örmény népirtást és a kurdok jogait. Ha hiszünk ab­ban, hogy politikai szempontok is szerepet játszanak a díj odaíté­lésében, akkor a legesélyesebb továbbra is a szír-libanoni köitő, az Adonis művésznéven publi­káló Ali Ahmed Said. Deres sze­rint ő nemcsak azért lehet esé­lyes, mert sokszor felszólalt az iszlám dogmái ellen, hanem mert az arab világból eddig még csak egyetlen díjazott volt. A fogadóirodák első tíz helye­zettje között van még Thomas Tranströmer svéd költő - igaz, az ő esélyeit rontja, hogy a svéd akadémiát sokszor bírálták a skandináv írók felülreprezen- táltsága miatt. Az esélyesek kö­zött tartják számon Margaret Atwood kanadai írót is - ha mel­lette voksol az akadémia, azzal az első kanadai Nobel-díjast avathatnák, ráadásul 2004-ben ő kapta utolsó könyvvéért, A vak bérgyilkosért a neves Booker- díjat. A Jimmy-film izgalmas tervei Lilu kedvenc süteményével Ki fogja játszani a Zámbó Jimmy életéről szóló filmben a királyt? A rendező, Tóth Gergő komoly szereplőválogatást akar tartani - mondta el Stefanek Aranka, a Terefere magazin főszerkesztő­je. A lap beszámol róla, hogy nem feltétlenül akarják ismert színészre osztani a szerepet. A karakter hiteles megjelenítése a fontos, és egy olyan történet­szövés, amiért az emberek szíve­sen beülnek a moziba. A forga­tás a jövő év elején kezdődik. A magazin e heti száma a két vivás műsorvezetőt, a képer­nyőn is együtt dolgozó Kisót és Steiner Kristófot állítja párba. Őszi süticsodák közül válogat­hat, aki a magazin új, ló oldalas receptmellékletének jó tanácsait valóra váltja. Lilu, a közkedvelt műsorvezető kedvence például a kakaós túrószelet. ■ Díjazottak az elmúlt években Ev Személy Ország 2002 Kertész Imre Magyarország 2003 John Maxwell Coetzee Dél-afrikai Köztársaság 2004 Elfriede Jelinek Ausztria 2005 Harold Pinter Nagy-Britannia 2006 Orhan Pamuk Törökország ‘ J H5L EWIZ1Ö* M íj íS O, fltiyr-lfét ajánlásával 2007. OKTOBER 11., CSÜTÖRTÖK *0 fj H 'H fi ETL KLUB 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 8.35 Reflektor 10.05 Top Shop 11.10 Receptklub (ism.) 11.25 Paca úr kalandjai 0 (lengyel animációs film) R.: Krzysztof Gradowski TV 2 ..................................................... 6.0 0 Strucc © 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.30 Betűbár 10.20 Teleshop 11.30 Beethoven 2. (am. családi vígjáték, 1993) 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Frasier, a dumagép © ' 9.45 Tv-taxi (ism.) 10.10 Kalandos nyár © 11.05 Gőg © MaHÜB:­VXASAT3 Iliim ki spektrumHHBÜ 5.50 Nap-kelte 9.00 Connect with English 9.25 Lássuk Indonéziát! 9.35 „Rajzolok, tehát vagyok" 10.10 Srpski ekran 10.35 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.50 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) © 7.50 Jake meg a dagi © (amerikai krimisorozat, ism.) 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok (ism.) © 11.05 San Francisco utcáin © 6.00 Világunk - Reggel 8.00 Duna tér 8.10 Közbeszéd Tóth Krisztával 8.40 Élő egyház (ism.) 9.10 Lábnyomok 9.40 Váratlan utazás 10.30 Egy lépés előre © 11.30 Kívánságkosár 6.00 Jimmynek malaca van 7.05 Kávékóstoló (7-8.) 8.10 Ki hitte volna? (9.) 9.05 Tibet tava 10.05 A mór örökség (1.) © 11.05 Az Antarktisz lege alatt 12.05 Gyógyítás jövő időben 12.15 Záróra 13.05 Hátrányból sikerre (4.) 13.30 Változó szakképzés 13.55 A Mária Valéria híd 14.50 A hét műtárgya 15.00 Munkaügyi körkép 15.25 Regélő kövek (13/11) 15.50 Európa legszebb kertjei 12.05 Trükkös hekus © 13.10 Magnum © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © 15.15 Gyilkos sorok © 16.20 San Francisco utcáin 17.25 Jake meg a dagi © (amerikai krimisorozat) 13.50 Duna tér 14.00 A GEO bemutatja 14.30 Homo faber 14.50 Becsöngettek (magyar dok.-film-sorozat) 16.00 Világunk 17.00 Váratlan utazás 17.50 Duna tér 13.00 Biztonságos? (1.) © A fürdőszobában 13.55 Jimmynek malaca van (4.) © 15.00 Kávékóstoló (5-6.) 16.05 Bázisugrás © 17.00 Artúr király Britanniája A sosemvolt invázió 16.20 Válaszd a tudást! 17.25 Membrán 17.50 Maigret: Árnyjáték (olasz krimi, 2005 - 2/2.) 18.35 Esti mese 18.45 Gusztáv 18.55 Igenis, miniszter úr! © (angol vígjátéksor. - 21/4.) 19.30 Híradó este. Sport 20.05 Apassionata © (magyar sorozat - 3/2.) 58' 18.30 Otthonunk (ausztrál sorozat) 19.00 Tuti fuvar (szórakoztató vetélkedő) 20.00 Jó barátok© (amerikai vígjátéksorozat) 20.35 Nevess csak! (kandikamera-show) 21.05 CSI-Ahelyszínelők (amerikai krimisorozat) © 22.05 Nyomtalanul® 18.00 Hírőra 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Egy lépés előre© (spanyol sorozat - 92.) 50' 20.00 Kikötő-háttér 20.35 Arra a háromra figyelj! © (olasz sorozat - 2.) 98' 22.15 Hírek. Időjárás 22.30 Sötét ló© (izlandi film, 2005) FF 99' 18.00 Jamie menzája ­Második menet (1-2.) (ismeretterj. sor.) 18.50 Ranglroa © (dokumentumfilm) 19.15 Gyilkos tüzek© (Ismerettel), film) 20.10 Kísérleti repülőgépek © (dokumentumfilm) 21.10 Lángoló Mississippi -40 év múlva © 21.05 Klikkerek © 21.20 Kultúrház © 21.45 Védelmi jog© 22.40 Napló 22.43 Záróra 23.30 Nap-nyugta 2.05 Titokzatos Násztya 23.10 A holtsáv © (amerikai-kanadai sorozat) 0.10 A polip © (olasz krimisorozat) 1.10 Start 1.40 Szexbeszéd ® (amerikai erotikus sorozat) 0.10 Kortárs magyar dzsessz 0.40 Urán (filmetűd) 1.05 Híróra (ism.) 1.35 Kikötő - háttér (ism.) 2.05 Váltó 2.30 Viperát markolva © (francia film, 2004) 96' 22.10 A húsvét misztériuma © 23.10 Illegális állat­kereskedelem (2.) © (ismeretterj. film) 0.15 Bora Bora (dokumentumfilm) 0.40 Fapados utazások » aL *w3m SSh iiUSy MM. !H 15.50 Európa legszebb... belga Ism. sorozat 22.05 Nyomtalanul amerikai krimisorozat 20.35 Arra a háromra...! olasz sorozat 22.10 A húsvét... Ismeretterjesztő film FILMMÚZEUM UH spórtT'IIHHHHMÉ minimax J—ül DISCOVERY 'e*9W| 1625 Ittforgattam - Pilis. 17.00 Öveges pro­fesszor. 1720 A népi tehetségek forrása. 17.50 Egy faun megkésett délutánja (cseh- sziovákvigj.). 1930 Kalauz. 20.00 A hölgy egy kissé bogaras (magyar vígj., 1938). 2120 Privát rocktörténet. 2220 Best of Folytassa. .. 22.50 Hollywoodi párok. 11.15 Spanyol labdarúgás. 13.45 Magyar lab­darúgás. Budapest Honvéd-Újpest 16.15 Női kosárlabda-Eb. 18.15Triatlon. 1845Mozgás­magazin. 19.15 Mai helyzet 1930 Zuhany­híradó. 2030 Suzuki-és Renault-márkakupa. 21.00 Gyurma.2130Salakmotor.BEK-döntő, Miskolc. 23.00 Poker Channel. 6.00 Rajzfilmek. 17.05 Világjáró Grover. 17.10 Rupert maci kalandjai. 1725 Arthur. 17.50 Bibi Blocksberg. 18.20 Találjuk ki együtt, apu és én! 18.25 Erdei tanoda. 18.40 Bicsi bocs kalandjai. 18.50 Mini News. 18.55 Bombi-torna. 19.00 Pingu. 19.10 Játsszunk! 1935 Tupu. 13.00 Vetélkedő a roncstelepen. 14.00Mu- tatványmániások. 15.00 Hogyan készült?. 16.00 Egyszer egy ilyet vezetni!. 17.00 Meg­amotorok. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Ál­lítólag... 20.00 Hogyan készült?. 21.00 Ha­lálzóna. 22.00 A jövő fegyverei. 23.00 A ra­lik világa. 24.00 Mutatványmániások. 'H fi 13.10 Dlsney-rajzfilm © 13.35 06-91-334-455 15.15 Receptklub 15.30 L. A. Heat - Halálos páros 16.30 Balázs- A szembesítőshow © 17.25 Mónika- A kibeszélőshow © 13.10 Eszbontó 14.00 Melrose Place © 15.00 Perzselő szenvedélyek © (német sorozat) 15.55 Rex felügyelő © (osztrák-német krimisorozat) 16.55 Monk - Flúgos nyomozó 18.00 Tangó 12.15 Tv-taxl (ism.) 12.30 Rondó 13.05 Roma fórum 13.40 Önök kérték! 14.35 KészPénz 15.10 Drága doktor úr © 16.00 Válaszd a mozgást! 16.15 Sophie © 18.30 fények ® 19.00 Aktív © 19.40 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.20 Favorit© 21.00 Az ügyfél® (amerikai thriller, 1994) Fsz.: Susan Sarandon, Tommy Lee Jones, William H. Macy, Anthony Edwards, Mary-Louise Parke 1 H 18.30 Híradó® 19.10 A harc törvénye © (amerikai akciófilm-sorozat) 20.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 20.35 Barátok közt© (magyar sorozat) Utens: Hírek 21.15 Estlshowder Utána: Hírek 16.45 Körzeti híradók 17.05 Tv-taxi 17.20 Heuréka! 17.30 Marci 17.50 Kisváros© 18.30 Bűvölet © (olasz sorozat - 60/28.) 49" 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 20.10 Szempont© 21.10 A la carte © *■9 'H 23.10 Házon kívül 23.45 Kemény zsaruk ® (amerikai akciófilm-sorozat) 0.45 Reflektor © 1.00 Infománla © 1.35 Harmadik műszak © (amerikai sorozat) 23.40 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 0.30 Tények este 1.00 Strucc © 1.40 Árvaházi menekültek © (francia film, 1989) 79' 3.30 Favorit © 22.05 Csütörtök este 22.45 Kultúrház © 23.15 Panoráma © 23.45 Hírek. Időjárás 24.00 Tv-taxi (ism.) 0.15 Vázlatkönyv (dok.-film-sorozat- 3/2.) 21.15 Esti showder.. zenés show-műsor 11.30 Beethoven 2. amerikai családi vígjáték 11.05 Gőg olasz sorozat MAGYAR ATV HALOZAT 13.05 Lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Civil kaszinó. 15.05 Vetítő. 16.05 Soroló. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 Vonalban. 1830 Európai híradó. 19.00 Híradó. 1930 Ne­gyedik. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21. 2135 Lapzárta. 22.05 Európai híradó. 2230 Garázs. 23.05 BBC-híradó. 2330 Negyedik. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50Többetésszel! 1635 Hal-adás. 17.00 Laci bácsi konyhája. 1725 Új mezőgaz­dasági magazin. 17.55 Híradó. 18.10 Fórum. 18.55 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Friderikuszmost 21.15 A nő helye. 22.10 Rej­télyek helyszínelői. 23.10 Többet ésszel! 17.00 Biztonsági zóna. 1730 Te vagy az éle­tem. 1830 Csacska angyal. 1930 Fekete gyöngy. 2030Hítháló. 20.55 Ízelítő - Kukkant­son be hozzánköpercre! 21.00 Zsanigyilkos- ságok(kanadaiakciófilm, 1994). 23.00 Véres igazság (am. akciófilm, 1995). 1.00 Hírháló. 130 Nagy mezőgazdasági magazin.

Next

/
Oldalképek
Tartalom