Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-17 / 217. szám
i SPORT LABDARÚGÓCSAPAT TÖRÖmSlKLÓSON Olaj-bronz Szabolcsban kosárlabda Hosszabbításban kaptak ki a piros-feketék Cziczás László, az Olaj csapatkapitánya nemcsak nagy kedvvel, hanem ponterősen is játszott a nyíregyházi mérkőzéssorozaton HIRSAV Negyedik lett a szentesi tornán a főiskolások pólós csapata Három kulcsembere, Balogh Zoltán, Csányi György és Han- gay Zoltán nélkül állt ki a Szolnoki Főiskola VSC vízipólós legénysége a Ferencváros ellen a szentesi nemzetközi torna második napján. A szombat délelőtti mérkőzésen négy percig vezettek a Tisza-partiak, aztán a sokat úszó és pontosabban passzoló zöld-fehérek vették át az irányítást és a szünetig már 8-3-as vezetést szereztek. A fordulást követően sem változott a helyzet, a Fradi magabiztosan, / 13-6-ra nyerte meg a meccset. A délutáni folytatásban a gyenge játékerőt képviselő Kolozsvár ellen 21-7-es győzelmet arattak a főiskolások. A tegnapi zárónapon a mieink óriási csatában 12-11-re verték az Arad legénységét. Ezzel Lukács Dénes tanítványai a győztes FTC, a Szentes és a BVSC mögött a negyedik helyen végeztek a tornán. A folytatás szombaton Egerben, de az már bajnoki derbi lesz a szolnokiak számára. ■ V. Cs. Talmácsi Gábor maradt az élen a motoros vb-n A 125 kcm-esek között versenyző Talmácsi Gábor a második helyen végzett a gyorsaságimo- toros-világbajnokság Portugál Nagydíján, Estorilban. Érdekesség, hogy Talmácsi az utolsó körben feljött a vezető Faubel mögé, sőt egy kanyarkombinációban meg is előzte legnagyobb riválisát, a célegyenesben azonban Faubel gyorsabb volt nála. A győzelmet - az idényben negyedszer - a spanyol Hector Faubel szerezte meg, harmadikként a szintén spanyol Pol Espargaro ér a célba. Talmácsi ezzel a vb-összesítésben továbbra is az élen áll, de öt pontra megközelítette őt csapattársa, Faubel. ■ A nyíregyházi Grand Trans Kupa elnevezésű felkészülési torna zárónapján az Olaj, bár a szünetben még 16 ponttal vezetett, hosszabbítás után mégis vereséget szenvedett a házigazda szabolcsi gárdától. Munkatársainktól MARSO-VAGÉP NYÍREGYHÁZASZOLNOKI OLAJ KK 91-89 (27-28, 10-25, 14-8, 31-21, 9-7) Nyíregyháza, 300 n. V.: Földházi, Hegedűs, Pozsonyi. NYÍREGYHÁZA: SAVIC 20, Laslo 12, MOUTON 25/12, TA- RIQ 17/3, Sitku 13/3. Csere: Nagy, Trepák 3, Krasznai 1. Edző: Zoran Prelevics. SZOLNOK: KELLEY 26/3, CZICZÁS 27/12, Molnár, Harazin 2, Jurkunas 12/6. Csere: Cseh 7, GAÁL 13/12, Tóth V:,' Kovács 2, Szabó. Edző: Pór Péter, Tasnádi Zoltán. Az eredmény alakulása. 4. perc: 7-8, 8. p.: 22-20, 14. p.: 29- 35, 18. p.: 36-47, 24. p.: 42-55, 28. p.: 46-57, 34. p.: 61-67, 38. p.: 76-72, 44. p.: 88-85. Míg a hazaiak már teljes keretükkel vették fel a küzdelmet, addig az Olaj továbbra is nélkülözte Hollins és új centere, Lo- patka szolgálatait. Nehezen melegedett játékba a piros-fekete legénység, s bár az első percek1. NYÍREGYHÁZA 6 pont, 2. KK Növi Sad (szerb) 5, 3. Szolnoki Olaj KK 4, 4. Spisská Nova Vess (Szlovák) 3. ben Cziczás pontjainak köszönhetően még vezetett az Olaj, az első negyed közepén a remeklő Mooden vezérletével elhúzott a Nyíregyháza, 15-8. A szolnokiak csapatkapitánya azonban nem hagyta annyiban, és még a kisszünet előtt visszavette csapata számára a vezetést. A második tíz percben a Szolnok jól 1 védekezett, s könnyen dobta át a szabolcsi zónát, 37-53. A térfélcserét követően több hiba csúszott a piros-feketék játékába, ráadásul Jurkunas is ütést kapott az ujjára, emiatt le A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOS: Sít- ku Ernő (Nyíregyháza). A legjobb irányító, egyben gólkirály. Thomas Kelley (Olaj KK) kellett cserélni. Ráadásul a játékvezetői felfogás sem igen kedvezett a Tisza-partiaknak - 6:20 volt a faultarány. Vérszemet kaptak a Savic dirigálta hazaiak, sőt 37. percben aztán utol is érték, majd le is hagyták vendégeiket. Nem adta fel az Olaj, Jurkunas, Cziczás, majd Gaál is betalált. Már-már győztesnek tűnt a Szolnok, ám az utolsó másodpercben behullott Tariq triplája, s így következhetett a hosszabbítás. Ebben már semmit nem bíztak a véletlenre a játékvezetők, a nyíregyháziaknak mindent szabad volt, az olajosok viszont rá semmi, Savic végjátékban dobott duplája nemcsak ezt a meccset, hanem a kupa sorsát is eldöntötte. így az Olaj akárcsak az elmúlt két szezon alapszakaszbeli meccsein, ezúttal is hosszabbításban kapott ki Nyíregyházán. Négy harmadik helyet és kvótát szereztünk hadfi Dániel és Mészáros Anett után az 57 kg-os Baczkó Bernadett és a 66 kilós Ungvári Miklós is bronzérmes lett és ezzel pekingi kvótát szerzett az olimpiai kvalifikációs csel- gáncs-vb-n, Rio de Janeiró- ban. A 73 kg-osok között címvédő Braun Ákos a nyolc között búcsúzott a küzdelmektől. Osztályozó előtt áll a női kosárválogatott az eb pótselejtező utolsó mérkőzésén Bulgária legyőzte a vendég Izraelt, így a magyar női kosárlabdaválogatott utolsó helyezettként osztályozó tornára kényszerül. A mieink Szlovéniával és Svédországgal játszanak szerda és péntek között az olaszországi Lan- cianóban. Közülük csak a győztes maradhat az A osztályban. Iszinbajeva és Richards osztozott a fődíjon jelena Iszinbajeva orosz rúdugró és Sanya Richards amerikai 400-as futó részesült az egymillió dolláros fődíjból, miután a korábbi öt atlétikai Golden League- versenyhez hasonlóan az utolsó viadalon, Berlinben is diadalmaskodtak. Richards 49.27 mp-et futott, míg Iszinbajeva 482 cm-t ugrott. Bénik Balázsékaz élen, Turiék balszerencséje a bajnoki címvédő Bénik Balázs, Varga István duó nyerte a 40. Mecsek-ralit. Az első nap után még vezető és az összetettben is élen álló Túri Tamás, Tóth Imre kettős az egyik szakaszon bukott, s bár a versenyzők nem sérültek meg, fel kellett adniuk a további küzdelmet. Benikék sikerükkel átvették a vezetést az ösz- szetettben. A Grand Trans Kupa végeredménye Kimi Räikkönen sima, rajt-cél győzelmet aratott autósport Az élbolyban csak akkor volt változás, amikor valaki kilátogatott a bokszba Az egykori rali-világbajnok a halottak között A finn Kimi Räikkönen (Ferrari) nyerte az 58. Forma—1-es világbajnokság tizennegyedik futamát, a Belga Nagydíjat. A második csapattársa, a brazil Felipe Mássá lett, míg a címvédő spanyol Fernando Alonso (Mc- Laren-Mercedes) végzett a harmadik helyen. Räikkönen jól rajtolt, megőrizte vezető helyét, mögötte Mássá jött, míg Alonsó- nak vissza kellett vernie a kicsit kicsúszó Lewis Hamilton támadását. A nagy négyest Nico Rosberg követte, akinek hátránya azonban folyamatosan nőtt. Az élmezőnyben nem volt nagy csata, annál inkább a mezőny középső részén, főleg a lengyel Robert Kubica volt aktív. Amint a mclarenesek kijöttek kerékcserére és tankolni, Nick Heid- feld jött fel a harmadik helyre, de ez csak addig tartott, amíg ő is kiállt. Később visszaállt a rend, Räikkönen közel 5 másodperccel vezetett Mássá előtt. A fútamon az élbolyban csak Az élcsoport állása pilóták: 1. Hamilton 97 pont, 2. Alonso 95, 3, Räikkönen 84, 4. Mássá 77, 5. Heidfeld 56, 6. Kubica 33. csapatok: 1. Ferrari 161 pont, 2. BMW-Sauber 90, 3. Renault 39, 4. Williams 28. akkor volt változás, amikor valaki kilátogatott a bokszba, az igazi csatákat a hátsó régió pilótái vívták. Tíz körrel a vége előtt Hamilton volt a második, de amint kiment kereket cserélni, visszaállt a korábbi állás. A legjobbak végül két kiállással tudták le a kevés izgalmat hozó belgiumi futamot. Mivel a Ferrarik futottak be az első és a második helyen, amennyiben a McLaren-Merce- des jogerősen nem kapja vissza a pontjait, a Ferrari az idei konstruktőri verseny győztese. Az olasz csapat ugyanis behozhatatlan előnyre tett szert a jelenleg második BMW-Sauber- rel szemben. ■ A címvédő spanyol Fernando Alonso ezúttal harmadik lett Colin McRae egykori rali-világbajnok, valamint ötéves fia is rajta volt azon a helikopteren, amely szombaton zuhant le a sportoló skóciai házának közelében - jelentette be a rendőrség. A gépen négyen tartózkodtak, mindannyian szörnyethaltak. McRae és gyermeke, Johnny Gavin mellett még egy felnőtt és egy kiskorú, a 37 esztendős Graeme Duncan és a hatesztendős Ben Porcelli utazott a gépen. McRae Nagy-Britannia legismertebb raliversenyzője. 1995- ben lett világbajnok, 1987 és 2004 között 25 vb-futamot nyert meg, ezt követően a Da- kar-ralin is részt vett. ■