Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-07 / 209. szám
NAPINDÍTÓ UJ NÉPLAP - 2007. SZEPTEMBER 7., PÉNTEK Idézet „Két dologra kell törekednünk életünkben: először is arra, hogy megszerezzük, amit akarunk, másodszor pedig arra, hogy élvezzük azt. Csak a leg- bölcsebb emberek érik el azonban a másodikat’’ (Gabriel Garcia Marquez) Sztársztori JAMIE LUNER, A TŰRÉSHATÁR CÍMŰ FILM SZEREPLŐJE Gwyneth paltrow a nyáron törte el a jobb térdét, ezért speciális térdműtéten, úgynevezett artroszkópikus beavatkozáson kellett átesnie - olvasható egy internetes oldalon. Az elmúlt hetekben sokáig mankóra volt szüksége, hogy egyáltalán járni tudjon, nem csoda hát, hogy az orvosa minél több pihenést írt elő, és egy ideig szigorúan eltiltotta a sikkes, ám a lábat rendkívül megterhelő cipők viselésétől. a, akiscsikó, a tószegi Lovasi Sándorék udvarában a háziállatok között két különleges fajtájú — pinto — ló is található. A négyhónapos csikót (jobbról) Dakotának hívják, aki szakasztott az anyukája, csak kicsiben. A kormányzóra emlékeznek A kenderesi önkormányzat szeptember 9-én emlékezik meg vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó újratemetésének 14. évfordulójáról. Református istentisztelet kezdődik 10 órakor, délben a Horthy-kriptánál lesz emlékezés, koszorúzás. ■ D. E. Az ókoriak tudománya Vajon milyen csillagképeket láthattak az ókori egyiptomiak? Mi határozta meg a piramisok tájolását? Miféle lehetetett az ókori egyiptomiak csillaghite, mondavilága? Egyebek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak mindazok, akik ma este hét órakor felkeresik a szolnoki TIT Jubileum téri Uránia bemutató csillagvizsgálóját. Az egyiptomiak csillagászatáról szóló előadást videovetítéssel is kiegészítik. Derült égbolt esetén pedig távcsöves bemutatót is tartanak majd. ■ M. G. A. TÉVÉMŰSOR A 10. OLDALON www.astronet.hu HALAK (II. 21-111.20.). Ha gondjai támadnak szerelmi életében, azokat nem kell komolyan vennie. Hajlamos rá mostanában, hogy a jelentéktelen dolgok miatt is aggódik, de ezzel senkin nem segít, főleg saját magán nem. KOS (lll.21-IV.20.). Teljes figyelmét a munkájának szentelheti. Ha eredményesen dolgozik, elégedett lesz a teljesítményével. bika (IV.21-V.20.). Kreatív ötletei támadnak, amelyek nagy benyomást tesznek fontos egyénekre. A Hold rávilágít bizonyos fontos családi, vagyoni ügyekre, melyek remekül alakulnak. ikrek (V. 21—VI. 21.). Egész nap bármihez nyúl is, csak jó jöhet ki belőle. Egy távoli ismerőstől érkező telefonhívás eltérítheti eddigi céljától. RÁK (VI.22-VII.22.). A levegő pollentelítettsége következtében légzőszervi betegséget kap. OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.). Következetesen kiáll érvei mellett. Szigorúságáért nem örvend túlzott népszerűségnek. Azt azonban méltányolják, hogy ugyanolyan mércével méri önmagát is, mint másokat. SZŰZ (VIII.24-IX.23.). Ma elegendő ereje van ahhoz, hogy egy igen fontos lépést megtegyen. Figyeljen a kollégáira, akik segíteni ugyan nem segítenek, de bizonyos jeleket megkaphat tőlük. mérleg (IX. 24—X. 23.). Lehet, hogy még erre a hónapra rövid üdülést tervez, ám nem kap szabadságot, mert nagy szükség van Önre a munkahelyén. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Feladataival könnyen megbirkózik, sürgős elintéznivalói már nincsenek. Egy kis kondíciójavítás viszont nem ártana. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Ne bánkódjék még mindig, hogy elkezdődött az iskola. Már igazán itt volt az ideje. Ha a mai napot átvészeli, már itt is a hétvége. BAK fűi. 22-1.20.). Újra itthon üdvözölheti egy barátját, aki már egy jó ideje távol volt Ne törődjön túl sokat a testi fájdalma orvoslásával, hamar elmúlik! VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Könnyen kimerül mostanában és igen fáradékony. Lehetséges, hogy hajlamos a depresszióra. Ha ez így van, azonnal tennie kell ellene. iifcgJfe-iS MÁV SZOLNOKI JÁRMŰJAVÍTÓ KFT M E Q H I V Ó ! A MÁV Szolnoki Járműjavító Kft. vezetése szeretettel várja a társaság valamennyi nyugdíjas munkavállalóját az évek során már hagyománnyá vált NYUQDÍJAS TALÁLKOZÓRA mely, 2007. szeptember 12-én 11 órától a Járműjavító Tiszaligeti FTétvégi Pihenőjében kerül megrendezésre. (a különjárati busz 10.30-kor indul a vasútállomásról) A KFT vezetése. S EGYET fizet, kettőt vihet, Tini Tár, InterSpar. Új Rensix áru érkezett!-------------------------------------------------------------------------*284459* JÁSZKÜRT DIVATHÁZ! Az ősz jegyében. —-----------;--------------------------------------------------------*284726* SÍ REMLÉKEK készítése gránitból, műkőből, mészkőből. Szabó kőfaragó Szolnok-Fegyver- nek. 06-30/488-2542.-------------------------------------------------------------------------*284928* Főzőkonyhára nappali munkára, gyakorlattal rendelkező konyhai kisegítőket keresünk. Érdeklődni: 56/514-216 telefonszámon, megjelenéstől s, egy hétig, 9.00-12.00 óra között. I A Szolnok Televízió Zrt. pályázatot hirdet a televízió új lógójának megtervezésére. A kiíró szándéka szerint a tervezett lógónak tartalmaznia kell a város színeit, de utaljon a városi televízióra, mint médiára is. A tervezés fontos szempontja, hogy az ábrát kicsinyíthessük, nagyíthassuk. A benyújtás határideje: 2007. szeptember 20. A pályamunkákat nyomtatásban és cd-n is beküldhetik, névvel, címmel ellátva. Cím: Szolnok Televízió Zrt., . Szolnok, Szigligeti u. 1. | A Coop Szolnok Zrt. Áruházában (Szolnok, Ady E. u. 28.) ÜZLETHELYISÉGEK KIADÓK! Érdeklődni leket a 06-30/9351-104 telefonon. | INGYENES AJÁNLATUNK ÉRETTSÉGIZETTEK RÉSZÉRE FELSŐFOKÚ, EMELTSZINTŰ ÜZLETI SZAKKÉPZÉSEINK: • Felsőfokú jogi asszisztens 2 év • Logisztikai ügyintéző 1 év • Gazdasági informatikus (emelt) 2 év • Pénzügyi számviteli ügyintéző + számítógépkezelő 1,5 év • Marketing- és reklámügyintéző 1 év • Protokoll-ügyintéző 1 év • Sportszervező-menedzser 2007. szeptemberi kezdéssel Szolnokon Korhatár: 18-22 év Kollégium ingyenesen megoldható Jelentkezési dm: Perfekt Közgazdasági Szakközépiskola Szolnok, Verseghy park 8. E-rnail: szolnok@perfekt.hu www.perfekt.hu ZÁLOGHITEL FOLYÓSÍTÁS Több mint 230 éves szakmai tapasztalat EKSZER ÁRUSÍTÁS 5000 Szolnok, Baross u. 49., Tel.: 56/411-704 5000 Szolnok, Ságvár krt. 8., Tel.: 56/514-152 (a piaccal szemben) I li\\ BIZOMÁNYI Ki:Ri;SKI*I)ÖllÁ/. ÉS ZÁLOGHITEL ZRT. I LEADER itthon . « rnagy*r vidékén LEADER - MAGYAR VIDÉKI TURIZMUS NAPJAI 2007. szeptember 21-23. Magyarország legjelentősebb vidéki turisztikai összefogása! Töltsön el egy kellemes hétvégét barátai, szerettei társaságában a magyar vidéken! A 340 vidéki település 876 turisztikai szolgáltatójának több mim a 1400 szolgáltatása közül választhat, legalább ______ 30% árkedvezmény mellett! 0 A rendezvényről bővebb információ: ' www.hazajaro.hu Jp*’ ’ ■-ál. ■ A turisztikai szolgáltatók az AVOP LEADER+ Vidékfejlesztési T- aifc > utói 'Tlkai Programban résztvevő településeken találhatóak. Bővebben a ÍJiADER Programról: Magyarországi LEAJDER Központ • www.lcaderkozpont.hu mTú> i. t A 0 * * untoi «—Mi Népi A vidéki turizmus napjai leader* Kedvezményekkel várják a látogatókat A magyar vidék szépségére, változatos turisztikai kínálatára, a vidéki látványosságokra és pihenési lehetőségekre kívánják a lakosság figyelmét felhívni a szervezők a Magyar Vidéki Turizmus Napjaival. A Magyar Leader Központ szeptember 21-23 közötti rendezvényén 52 Leader+ közösség, 340 vidéki település, 876 turisztikai szolgáltató összesen 1376 turisztikai szolgáltatással vesz részt. A szolgáltatók a három nap alatt áraikból legalább 30 százalékos kedvezményt biztosítanak a vendégeknek. Az európai tapasztalatok azt mutatják, hogy leginkább azok a települések, illetve azok a fejlesztések sikeresek és verseny- képesek, amelyek összehangolják a civil szervezetek, a vállalkozók és a önkormányzatok fejlesztési elképzeléseit. Igaz ez a turizmusra is. Az együttműködés révén ugyanis a falusi, kisvárosi szálláshelyek és éttermek kínálata és az aktív pihenést lehetővé tévő programok egyszerre jelennek meg. A Magyar Vidéki Turizmus Napjaihoz kapcsolódóan a Lea- der+ Programban részt vevő helyi akciócsoportok, építve a kistérségi összefogásra, a területükre vonatkozóan összetett turisztikai csomagokat állítanak ösz- sze. A látogató így a szomszédos kistelepülések kínálatát összekapcsoló, szélesebb szállás-, étkezési lehetőségek valamint változatosabb programok közül választhat. A rendezvény ideje alatt, illetve azt megelőzően is, a Leader-közösségek egy információs pontot alakítanak ki, ahol akár telefonon is tájékoztatják a vidéki turisztikai lehetőségek iránt érdeklődőket. Magyar Vidéki Turizmus Napjaihoz hasonló rendezvényre még nem volt példa. A szervezők azonban bíznak abban, hogy a hagyományteremtőnek szánt rendezvénnyel segítik a térségi turisztikai kínálat kialakítását, a magyar vidék különlegességének bemutatását. ■ T. J.