Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-07 / 209. szám

2007. SZEPTEMBER 7., PENTEK ELE TM ■hmhíhíim A pépesített étel a Kanálhasználatot is könnyíti: Dórika még nem múlt el kétéves, de már segítség nélkül eszik Bánjon óvatosan a pikáns fűszerekkel, és minden ételt bátran pépesítsen! A kisbabák féléves koruk után már nem csak anya­tejet esznek, bár a szopta­tást hosszú ideig meg kell hagyni. Az ételek össze­állítása és fűszerezése is nagy figyelmet igényel. Rados Virág Amikor az apa és az anya hazaért, rémülten látták, mit csinál a nagypapa a kisbabával. Csípős parasztkolbászt adogat neki apró katonákra vágva. A gyerek pe­dig? Boldogan gügyög. „De hiszen „ látjátok: szereti!” - érteüenkedik | a nagypapa, amikor a szülők kér- | dőre vonják. Az eset valóban | megtörtént, és a benne szereplő S gyermeknek nyilván már karon- ülő korában vasból volt a gyomra. Ilyesmivel azonban nem minden kislegény dicsekedhet. A csecsemők étrendjének ösz- szeálh'tásakor több szempontot kell figyelembe venni. Először is azt, hogy a babának sokkal fino­mabb ízérzékelő idegvégződései vannak, mint a felnőtteknek. így a só, a fűszerek, a kemény, érdes anyagok izgató hatását is inten­zívebben érzi. Ugyanakkor a kis­ded még rágni sem tud igazán. Fogyókúra, koplalás, diéta - erre kárhoztatják magukat a nők, mondván: tetszeni akarnak a fér­finak. Rusz Edit szexuál- pszichológus szerint ez nem igaz. A vékonyságot megcélzó hölgyek egymással rivalizálnak, a modelleket, a bulvárműsorok szépségkirálynőit utánozzák. A tetszés titka azonban nem az aktuális szépségideáiban rej­lik - szögezi le a szakember. Ha­nem abban, hogy képesek va- gyunk-e szeretni. Aki el tudja fogadni önmagát olyannak, ami­lyen, az a másik szeretetére is Az egyedi pezsgős- és borosüve­gek a kukában végzik, mert eze­ket nem váltják vissza a kereske­dők. A kötelező betétdíj bevezeté­sének gondolata ugyan többször felmerült már, de végül lekerült a parlament napirendjéről is. A környezetvédők nem adták fel a harcot, és a betétdíjas ter­mékek vásárlására buzdítanak. A Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) az egyik nagy hazai pincészettel összefogva kezdett kampányt a visszaváltható üve­gekért. A zöldek szerint ezzel a fogyasztók és a termelők is jól járnak: a környezet védelme mellett a pénztárcájukban is több marad. KARAKTERES FŰSZEREKET és sót az első életévében ne ad­jon a baba ételéhez. Még ké­sőbb se kövesse el azt a hibát, hogy a saját szája íze szerint ßszerez: a babagyomornak az túl erős. Használjon inkább friss, finomra vagdalt fűszernövényeket. Ebbe a cso­fogékony lesz. Nem azon képze- leg majd, hogy egy-két kiló miatt a partnere faképnél hagyja. Arról nem is beszélve, hogy a nőies, azaz kerekded asszonyok jobban tetszenek az erősebbik nemnek. A szeretett nő megszépül szerel­mese szemében. Ez nem holmi rózsaszín okuláré miatt van, ha­nem mert aki kedves a szívünk­nek, az a szemünknek is az lesz. Bízzunk tehát saját személyisé­günk varázsában, és ne sajnáljuk magunktól - mértékkel - időn­ként azt a kis édessséget. A ked­vünk is jobb lesz tőle. ■ R. V. A hazai borászatban 40 éve működik a betétdíjas rendszer. A forgalmazott borok nagy része újra felhasználható üvegekbe ke­rül, és az egymással versenyző pincészetek békésen használják egymás palackjait. Mégis sok üveg végzi a szeméttelepen, mert az egyedi flaska visszavételéről a termelők nem gondoskodnak. „Csalódottak vagyunk, hogy nincs kötelező betétdíj - nyilat­kozta Szilágyi László, a HuMuSz elnöke. - Ily módon a csomago­lások 85-90 százalékát lehetne begyűjteni. A borvásárlók egyet tehetnek: olyan göngyöleget vá­lasszanak, amelynek megoldott az újrahasznosítása.” ■ ÁNT portba a lágy, úgynevezett zöld- fűszerek tartoznak, amelyek sok vitamint és ásványi anya­got tartalmaznak. Ezeket a várandós kismamák és a kis­gyermekek is bátran fogyaszt­hatják az ételeket ajánlott pépesítve kínálni a babának. A finom­ra préselt ételből a baba belei több tápanyagot tudnak fel­szívni, mint a durván szét- nyomkodottból. Vásároljon olyan robotgépet, amelyhez mixer vagy pépesítő feltét is tartozik. A pürékészítővel mára fazékban felapríthatja az ételt. S bár alapjában véve kevesebbet eszik, mint a felnőttek, nagysá­gához képest mégis több táplálé­kot kell elfogyasztania. Elvégre az övé fejlődő szervezet. Ami pe­dig a folyadékot illeti, a baba súlyra számított szükséglete és szomjúságérzete is túlszárnyalja a miénket. Mindezek miatt esz­nek a kicsik jóval lassabban, mint a nagyok. Az egyik legfontosabb szabály, hogy minél kevesebb legyen a káros anyag a bébiétrendben. Étkezés előtt mindent alaposan meg kell tisztítani és le kell mos­ni. A zöldfélékről szedje le a kül­ső leveleket, hogy a levegőből rá­került szennyeződésekből - pél­dául a nehézfémekből - ne jus­son nagyobb mennyiség az élel­miszerbe. A sütést, grillezést, a fritőzt nem szabad a gyerekmenü elké­szítésekor használni! Inkább vá­lassza a kíméletesebb párolást. Egészen kevés zsiradékkal, saját levében vagy csak kevés folya­dékkal, alacsony hőfokon főz^e az ételt. Jobb, ha csak minimális zsiradékkal párol, és a vaj vagy olaj végleges mennyiségét csak ezután adja az ételhez. Az edényt mindig fedje le: a vitaminok a hő­re és a levegőre is érzékenyek. Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG ► PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD «.NEVELÉS Nyárbúcsúztató menük a Kiskegyed Konyhájában MEGJELENT a KISKEGYED konyhája legújabb száma. Benne krumplis ételek re­ceptjei a levestől a tortáig. Ötletek gyors és ízletes va­csorákhoz, és egyszerű me­nük laza nyári hétvégékre. Kilencvenöt remek recept a Kiskegyed Konyhájában! Keresse a hírlapárusoknál! Előbb mosson, csak azután szeleteljen! a felvágott zöldségékei» d már nem szabad vízbe áz­tatni, mert a sérült sejtek­ből kioldódnak a hasznos tápanyagok és vitaminok. Praktikusabb a tisztítással és a mosással kezdeni az előkészítést, és csak akkor felvágni a zöldségféléket, amikor már az ételbe kerül­nek. így semmit nem veszí­tenek tápértékükből. Kilenc négyzetméteres a rekorder whiskybár SIKERESEN ÜZEMELTETI aprócska kocsmáját egy svájci pár. Gunter Sommer és Katarina Steimann az egyik hegyvidéki üdülő­helyen alakította ki Smallest Whisky Bar on Earth névre keresztelt ivó­ját, amely csupán kilenc négyzetméteres. A világ legkisebb whiskybárja rendszerint telt házas, és rövidesen a Guinness-rekor- dok könyvébe is bekerülhet. Pattogatott kukorica: ehető csomagolóanyag A HABKÖNNYŰ kukorica- szemek nem csak a tévé előtt vagy a moziban okoz­hatnak örömöt. A pattoga­tott kukoricából tökéletes csomagolóanyag is készül­het. A postán küldött töré­keny tárgyakat - üveget, porcelánt és más sérülé­keny dísztárgyakat - patto­gatott kukoricával körül­bélelve tegye a dobozba. A kukorica ugyanúgy véd, mint a hungarocell, de nem környezetszennyező, hiszen megehető és vicces is. @ további érdekességek: www.reggel.hu HIRDETÉS A SIKERES MÁRKAÉPÍTÉS HAZAI PÉLDÁI A FENNMARADÁS ÉS NÖVEKEDÉS TITKA: MEGÚJULÁS? KREATIVITÁS? KURÁZSI? AZ ÉSSZERŰ REKLÁMBEFEKTETÉS: RÖVID ÉS HOSSZÚ TÁVÚ KOMMUNIKÁCIÓS STRATÉGIA FŐTÁMOGATÓ: ..iMFB Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság RÉSZVÉTELI DÍJ: 29 900 FT + ÁFA (SZEPTEMBER 10-10 20% KEDVEZMÉNY) TEL: 06 1 461 14 52 FAX: 06 1 461 14 47 RÉSZLETES PROGRAM ÉS JELENTKEZÉS: WWW.MAGYAR0XAMAC0N.KU SZERVEZŐPARTNEREK BAJNAI GORDON, MINISZTER HERNÁDI ZSOLT, M0l KOZÁK ÁKOS, GFK SZÉLES GÁBOR, MGY0SZ 1 BÉRES JÓZSEF, BÉRES NEUBAUER KATALIN, CBA i 0R. KÜRTI SÁNDOR, kürt ZWACK SÁNDOR, FRANK ODZUCK, zvto KOVÁCS LÁSZLÓ, PICK * KÚTVÖLGYI PÁL, BR0KERNET i SZH.VÁSSY CSILLA, KEMIKÁI»PALÁSTI JÓZSEF, F0RNETTI PÁSZTI BALÁZS, SZAMOS MARCIPÁN DR. FAZEKAS ILDIKÓ, ŐRT IREGHY ATTILA, HELIA-D » GÁBOR IVÁN, CAFÉ RÉKÁM » TARSOLY CSABA, QUAESTOR CSOPORT ^MindShar^^ J lé. KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁST PART NE RIINKNIK mm \l \(LW LTV JI YIUV 1 : \V, t INF® __________ .ü üilü DUNA viLkfiumv.il Omvwt»* V ut! spring« .. htafrMal'A Yímetfiajnfo Bal reflex hifiül' MasvarHírlap B A változtatás jogát fenntartjuk! üzlet siker HTá'liTiT Klubrádió I lapkiadás [origo] Ha tudunk igazán szeretni, mértékkel bátran ehetünk A betétdíjas borosüvegek használatát sürgetik Babamenü okosan összeállítva bébipapi Nem azok az ételek kellenek a kicsiknek, amelyeket a felnőttek szeretnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom