Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-07 / 209. szám

2 MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2007. SZEPTEMBER 7., PÉNTEK Tolunk függ, mi lesz belőlük Sokszor hallok mostanában arról, hogy a kisiskolások és még a középiskolások is szen­vednek az olvasással. Ennek részben az okát abban látom, hogy nagyon sok családban a szülők a mindennapi „hajtás” mellett nem tudnak időt sza­kítani, hogy gyermeküknek mesét olvassanak, vagy hogy néha ránézzenek, hogy is megy gyermeküknek a tanu­lás. Egyszerűbb a televízió vagy a dvd-filmek elé ültetni a gyereket, amely lefoglalja őket. Ettől viszont ne várjuk, hogy majd gyarapodik a szó­kincsük, s ne lepődjünk meg, ha a filmekben hallott trágár szavakat és erőszakos tetteket sajátítják el. Azt gondolom te­hát, hogy ezektől a dolgoktól is függ, mivé lesznek csemeté­ink. Még akkor is, ha látszólag ezek apróságoknak is tűnnek. K. L.-NÉ, NYUGDÍJAS PEDAGÓGUS Ismét lakható lett az otthonuk család Volt, aki kétezer forinttal, más a munkájával segített az édesanyának Villámkérdés, villámválasz A helyiek, ismerősök és ismeretlen emberek is a nyáron szerencsétlenül járt szászberki család mögé álltak. Segítségük­kel alig több, mint egy hónap alatt ismét lakha­tóvá tették júliusban ki­égett házukat. Németh Gergő •- Édesanyám tizenöt éve el­vált, azonban tizenkét évig élt élettársi viszonyban, de sajnos az élettársa nemrég meghalt. Vajon özvegyi nyugdíjat kaphat-e? - érdek­lődik egyik olvasónk. <*■ A társadalombiztosítási nyu­gellátásról szóló törvény ér­telmében - meghatározott feltételek fennállása esetén - özvegyi nyugdíjat az élet­társ is kaphat. Alapvetően az az élettárs lehet özvegyi nyugdíjra jogosult, aki a má­sik élettárssal annak halálá­ig egy év óta megszakítás nélkül együtt élt és gyerme­kük született, vagy megsza­kítás nélkül 10 év óta együtt élt. Élettársa után nem jogo­sult özvegyi nyugdíjra az, aki az együttélési időszak vagy ennek egy része alatt özvegyi nyugdíjban vagy bal­eseti özvegyi nyugdíjban ré­szesült. Kovács Tünde egyik szomszédja, Kertész József, ha kérik bármikor szívesen kölcsönadja a családnak az immár tizenhat éves Trabantját tacsiszolás is rám várt. Még a konyhaszékeket is én borítottam be kárpittal. Persze sokan, isme­rősök és ismeretlenek is felaján­lották a segítségüket. Egy néni például borítékban kétezer forin­tot adott. Volt, aki nem is ismert, mégis eljött és estig segített a fal­ra rakódott feketeség eltünteté­sben, egy szoibQki bútorboltos pedig olcsón szekrényeket bocsá­tott a rendelkezésünkre. Kertész József jószomszédi vi- szonyban van Tündé­vel. Ami­kor kell az asszony rendelkezésére bocsátja 16 éves Trabantját. Még élénken emlékszik a történtekre.- Nagyon megijedtem, amikor felgyulladt a lakásuk, mivel han­gos durranásokat hallottam ab­ból az irányból - idézte fel az eseményeket a 82 éves férfi. - Természetesen igyekeztem segí­teni Tündének, mivel qís renge­teget segít nekem a mindennap­okban. Örülök, hogy már kezde­nek rendbejönni a dolgaik. Némi üröm az örömben, hogy az asszony a tűzkárra anyagi fe­dezetet a biztosítótól remélt, ám kérelmét elutasították. Sőt, 4000 Az állandó munka mellett tanul is gulyásné Kovács Tünde jelenleg egyedül tartja el három gyermekét. Ezért gyakorlati­lag mindig dolgozik. Hogy gyermekeitől ne kelljen távol lennie mosta fodrász szakmát tanulja, hogy később az otthonukban beren­dezhessen egy kis kuckót, ahol dolgozhat. Nem ismeretlen számára a fodrászkodás, mi­vel a szászberki tánccsoport lánytagjainak alkalmi kontyát mindig ő készíti el Mindezt ingyen, mivel fia, a hatodikos Roland a cso­portban kamatoztatja tánctudását. forintért új tulajdoni lapot vál­tattak ki vele. Hiába írt többször is nekik, válaszra sem méltat­ták. Felkereste Szolnokon az Ál­dozatsegítő Szolgálatot, ahol egy ügyvédet kért meg, legyen a se­gítségére. Egyelőre nem tudni, hogy kapnak-e pénzt a felújítás befejezésére. A.férj a tűzeset óta már járt a háznál. Egyszer elvitte még az ottmaradt személyes holmijait, amelyek nem vesztek oda a tűz­ben. Később egy levelet is bedo­bott a postaládába, amellyel a na­gyobbik gyermekére próbált meg hatni. Gulyásné tartva at­tól, hogy a férfi továbbra is zak­latja őt és gyermekeit távoltar­tást kért férjével szemben a bíró­ságtól, ám ezt nem rendelték el. - Az újszászi rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben ron­gálás bűntette miatt - tudtuk meg Pásztorné Kovács Ágnestől, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől. - A férjet, mint gyanúsítottat hallgatták ki, aki beismerte, ő gyújtotta fel a Bem úti lakást. Az ügyet az ügyészsé­gen tárgyalják tovább. Pásztorné Kovács Ágnes azt is a megyében 2000-esév 1155 eset 2002-esév 1257 eset 2003-as év 1027 eset 2004-esév 1151 eset 2005-ös év FORRÁS: KSH 1178 eset elárulta, több is van a férfi rová­sán. A,.szolnoki kapitányságon kiskorú veszélyeztetése miatt már folyamatban van egy eljá­rás ellene. A férfi szabadlábon van, ám a rongálás miatt börtön- büntetésre számíthat. Gulyásné Kovács Tünde a ren­geteg gond ellenére is büszkén mutat egy kis bekeretezett fal­részt az egyik szobában. Itt há­rom gyermeke kéznyomát örö­kítette meg, amely számára a megújulás jeleként díszeleg a fa­lon... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Hadd szóljon! SZOUON.ÉJ szolnok-jászkun online POSTÁNKBÓL Szovjet repülőgép roncsa került elő Üjszász közelében feltárás Egy évtizedekkel ezelőtt, még 1944-ben lelőtt La-5-ös harcigép maradványait rejtette a föld egy tanyánál Magyarországon még nem ke­rült elő a földből olyan repülő­géproncs, amelyet a napokban ástak ki Újszász környékén.- Amikor ilyen feladatot vég­zünk el, munkánk során mind­végig kegyelettel adózunk azon vadászpilóták előtt, akiket gé­pükkel együtt lelőttek. De fejet hajtunk az eredményes támadók előtt is - kezdte Magó Károly fő­törzsőrmester, a Szolnoki Repü­léstörténeti Múzeum munkatár­sa. - Ezúttal egy balszerencsés orosz és egy sikeres német kato­nát tiszteltünk meg a roncsfeltá­rás során, ám ezt a kiemelést mégiscsak Baksa Tamás tűzsze­rész emlékének ajánljuk fel, aki tavaly tűzszerészbalesetben halt meg, és ez lesz az első eset, hogy nem volt velünk. Magó Károly tegnap arról számolt be a sajtó­nak, hogy a hét elején végre ki­emelték a földből annak a La-5FN típusú szovjet harcirepülőnek a maradványaitramely valószínű­síthetően 1944. november 16-án csapódott a földbe, miután - a történelmi feltárások alapján - Heinz Ewald főhadnagy, a német légierő egyik ásza az általa veze­tett Messerschmittel Újszász fe­lett lelőtte. A gépre a háború ide­jén 8 esztendős szemtanú, a ma már a hetedik ikszen túl járó Bá- bosik László által bukkantak rá a roncsmentők. Ő így idézte fel a történteket: „azokban a napok­ban, amikor az újszászi templom- torony égett, láttam, hogy Újszász felől két repülőgép közeledik a ta­Magyar területen ilyet még nem találtak A LA-5-ös prototípusa 1940 decemberében készült el, de csak 1942 márciusában emelkedett először levegőbe. Maximális sebessége 600 km/óra volt 6450 méteres magasságban. A típusból összesen 9920 darab készült, és érdekesség, hogy eddig egyetlen ilyen típu­sú géproncs nem került elő magyar területről. nyánk felé. Az egyik, a vörös csil­laggal jelölt füstölve menekült, mert az üldöző gép folyamatosan lőtte. Apám látta, hogy az első re­pülőből a pilóta kiugrott, de ala­csonyan már nem nyílt ki az er­nyője, miközben ő és a gép is be­csapódott a lápos földbe.” Az elhunyt pilóta - nevét eddig még nem azonosították - testét a szovjet hadsereg a későbbiekben elszállította, míg az összetört gép felszínre kerülésére mostanáig várni kellett. A kutatást, illetve a kiemelést az MH 86. Helikop­terbázis, a Magyar Roncskutató Egyesület, a megyei katasztrófa- védelem, továbbá a repülőmúze­um munkatársai és tűzszerészek segítették. ■ Mészáros Géza Magó Károly és csapata a történelem egy újabb darabját ásta elő LKVÉLCIMDNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE, 5001 SZOLNOK, f PF. 105. Sokan értetlenül álltak a tűzeset előtt a Bem utcában, ugyanis Gu­lyásék nem a balhéjaikról voltak híresek. Ám a férj úgy döntött, nem törődik bele szó nélkül az éppen zajló válásukba. Úgy állt bosszút szerettein, hogy az alig pár hónappal azelőtt felújított la­kást felgyújtotta. Első ránézésre persze úgy látszott, sikertelen volt a kísérlete, a sárga ház kül­seje nem árulkodott elharapódzó lángokról. De a belseje annál in­kább. Gázolajszag és összeégett gyerekjátékok látványa fogadta az ide betérőket. Egy élet mun­káját emésztették el a lángok, ám első látogatásunkkor Gulyás- né Kovács Tünde mégis elszán­tan mondta: nem megyünk el máshová lakni, ebbe a házba akarunk visszaköltözni. Három gyermekével egy időre fedél nélkül maradt, és Erzsiké­nél, a szomszédjuknál húzták meg magukat. Kitartásuk alig másfél hónap leforgása alatt meghozta gyümölcsét: újra bir­tokba vehették otthonuk föld­szintjét. 0- Éjjel-nappal dolgozom, de ennek meg is van az eredménye, mert az iskolakezdésre már visz- szaköltözhettünk a gyerekekkel - mondja Tünde. - A földszintet a testvérem, szüleim és barátaim segítségével tudtam felújítani. Amit tudtam, magam csináltam, így a lambériázás, a parket­A megújulást a szoba I falán a gyerekek kéz- | íj jelzi

Next

/
Oldalképek
Tartalom