Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-06 / 208. szám

3 ÚJ NÉPLAP - 2007. SZEPTEMBER 6., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR MMMMmwmm $ "-•■ m mm * Abádszalók besurrant az egyik panzió nyitott szobájába surrant be egy tolvaj, ahonnan egy digitális fényképző gépet vitt magával. Az elkövető az udvar­ban álló egyik személygépgépko- csi kerekeit kiszúrta és az ajtót is feszegette. A gépkocsi tulajdo­nosnak kettőszáz ezer forint kárt okozott tettével az ismeretlen el­követő. MRFK Kengyel MÓDOSULT A napok­ban módosították a polgármeste­ri hivatal alapító okiratát. A vál­toztatásra azért volt szükség, mert korábban az iskola, a könyvtár és a művelődési ház egyesítésével létrejött az általá­nos művelődési központ (ÁMK). Ezt kellett feltüntetni a hivatalos iratban is. bb Szolnok KÖSZÖNTÉS Tegnap kö­szöntötte Szalay Ferenc polgár- mester a megszűnt óvodaigazga­tóságok vezető óvónőit. Mivel az állami normatíva csak a felét te­szi ki az óvodai költségeknek, a szükségszerű összevonások után négy vezetőből Ferenczné Teleky Évát választották a Szolnok Váro­si Óvodák vezetőjévé, dszz Szolnok DOBÁLTAK Nagyon rossz időtöltést választott magá­nak két tizenkettő éves fiú. A srá­cok ugyanis még a hét elején, hétfőn a déli órákban azzal szó­rakoztak, hogy a szolnoki Zagyva- hídon áthaladó különféle sze­mély- és tehervonatokat dobál­ták meg. Szerencsére azonban senki nem sérült meg a történ­tek során, mrfk Tiszajeno étkeztetés a nyár folyamán ingyenes étkeztetést biztosítottak Tiszajpnpn a gyer­mekeknek. Az idei évben ennek összesen huszonhat kicsi örülhe­tett. HZS Tiszapüspöki kazaltűz Átiz­zott, égő szénakazalhoz kellett kivonulni a tűzoltóknak kedden este Tiszapüspöki külterületére. A szolnoki tűzoltóság ügyeletére 19 óra 58 perckor érkezett a jel­zés, miszerint Tiszapüspöki előtt, a főút mellett egy kukorica- szár-bálákból összerakott kazal izzik. A Szolnoki Tűzoltóságról három, Mezőtúrról egy tűzoltó­gépjármű összesen tizenhat fő­vel vonult ki a helyszínre. A be­lülről teljesen átizzott kazalt szerda hajnali fél háromra sike­rült véglegesen eloltani. A tüzet egyébként feltehetően öngyulla­dás okozta. A kár értékét vizs­gálják. MGA Az egyes hivatalokban rengeteg elhagyott holmit őrizgetnek. Ezek egy részét már soha senki nem keresi. Felvételünk illusztráció. Szinte mindent elhagyunk talált tárgyak Ha pénz is volt a tárcánkban, lemondhatunk róla rosházán lévő Ügyfélszolgálati Irodán adhatja le. A tárgyak jelen­tős része különböző okmány, buszbérlet, személyi igazolvány, lakcímkártya, jogosítvány, forgal­mi engedély. Rengeteg a behozott mobiltelefon, autókulcs, pénztár­ca. Kulcscsomóból annyi van, hogy egy külön dobozban kell őriznünk. Előfordul, hogy moz­gáskorlátozottak számára kiállí­tott parkolási igazolványt, hor­gászengedélyt, CD-t, kerékpárt is találtunk az őrzött dolgok között - mondta cjr. Urbán Ildikó. Sokat tudnának mesélni az élelmiszerboltok eladói is, hi­szen a feledékeny vásárlók sok­szor nemcsak kifizetik, de ott is hagyják a vásárolt termékeket vagy azok egy részét.- Esernyőt, pénztárcát, termé­ket egyaránt felejtenek a boltban —közölte Szefcsik Zsolt, az egyik szolnoki kisbolt alkalmazottja. — Ilyenkor mindig félreteszem, mert általában az utca végén eszébe jut az illetékesnek, hogy nálam felejtette a vacsorára, ebédre valót. Az elveszett tárgyak meg­találóinak egy része igyekszik visszajuttatni az adott holmit a tulajdo­nosának. A hivatalokban ma is rengeteg leadott dolgot ó'rizgetnek. D. Szabó Zoltán — Nemrégiben az egyik bevásár­lóközpontban hagytam el az irat­tárcámat - mondja Szepesi Pál ötvenkét éves szolnoki alkalma­zott. - Pénz nem volt benne, de az összes iratom odalett. Rettenete­sen drága és nem utolsósorban időigényes lett volna mindent új­ra elkészíttetni az okmányirodá­ban. Aztán felhívott valaki és kö­zölte, hogy Rákócziújfaluban ta­lált a kukában egy irattárcát ben­ne az összes iratommal és biztos nem jó helyen van az ott. Elkép­zelni sem tudja, mennyire örül­tem, és milyen tortúrától kímélt meg ez a becsületes idegen - köz­li elégedetten Szepesi úr.- Általában nem a gazdája je­lentkezik egy adott tárgyért, ha­nem az, aki korábban elhagyott valamit és azt hiszi az övét talál­ták meg - meséli az lapunk épü­letének portása, Tóth Ferenc. — Régebben találtunk egy aranylán­cot, jöttek is érte néhány hét múl­va, de nem tudták elmondani, pontosan hogyan néz ki. Miután megmutattam nekik a lánc egy darabját rájöttek, hogy ők nem azt keresték. Pár éve pedig a leány­kollégium előtti áramszekrényen hagytak egy fekete mappát teli iratokkal, behozták hozzánk az irodaházba. Felhívtuk a tulajdo­nosát, nem volt nehéz megtudni, hogy kié. Benne volt a névjegy- kártyája, sőt egy egész iroda tar­talmát őrizte az mappa. Nagyon hálás volt a tulajdonosa - idézte fel a történteket Tóth Ferenc. Tapasztalatok szerint ha pénz is van az iratok mellett vagy a bukszában, a bankók eltűnnek. A legtöbb megtaláló ugyanis in­kább megjutalmazza magát, ma­gyarán elteszi a pénzt.- Létezik nálunk talált tárgyak osztálya - közli dr. Urbán Ildikó, a szolnoki városháza szakmai ta­nácsadója. - Szolnokon az elve­szett tárgyakat a megtaláló a vá­Elveszett pénzt % aligha % 2 On. f x kapunk • ''' vissza, Vajon mi lesz az elveszített holmikkal? dr. urbán Ildikó elmondta, hogy eg,' külön helyiségben őrzik a hozzájuk behozott különféle holmikat A jogszabály szerint, ha valaki talál egy tárgyat az utóin, megtalálója köteles nyolc napon belül ahhoz, aki elveszti, \xigy a település jegy­zőjéhez eljuttatni Ha a jogos tulajdonos személye megál­lapítható, a jegyző neki átadja a tulajdonát, ha esetleg a jogosult személye nem tisztázott, a tárgyat a jegyző három hónapon át megőrzi Amennyiben senki sem jelentkezik érte ezen időn belül, és a megtaláló igényt tart a tárgyra, megtart- Ellenkező esetben három hónap letelte után értékesítik JEGYZET A felnőttek teszik nehézzé nem kezdődött zökkenőmen­tesen az idei tanév. Számos iskolát összevontak, sok pe­dagógust elbocsátottak. Van olyan település, ahol a szülők a mai napig tüntetnek a lakó­helyükön található oktatási intézmény bezárása miatt. persze a másik félnek sem egyszerű. Tény, hogy a szű­kös anyagiak miatt képte­lenség fenntartani ennyi is­kolát, a gyereklétszám is egyre csökken. Gazdasági­lag tehát nem kifizetődő a régi sokiskolás rendszer. Ugyanakkor az elbocsátott pedagógusok pedig azon törhetik a fejüket, hogy mi­ből fognak megélni. A mun­kaerőpiacon nem sok lehe­tőségük van. De a változá­sok talán a diákokat viselik meg leginkább. Hiszen ko­rábban kell kelniük, hogy elérjék az iskolabuszt és ké­sőbb is érnek haza. Minden­képpen hátrányosabb hely­zetben vannak a helyi nebu­lókhoz képest, akik többet pihenhetnek. A kis elsősök­nél még hatványozottabban jelentkezhetnek a fáradtság jelei. S közben talán nem is értik, miért kellett otthagy­niuk a régi iskolájukat. így azután csak remélni(]e- het, a gyerekeknek sikerül m,ajd alkalmázkodniuk,,á fel­nőttek által megnehezített helyzethez. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Fának csapódott az autó tegnap Miklósnál A régi 4-es Törökszentmiklós- ra bevezető szakaszán egy sze­mélygépkocsi lesodródott az úttestről, majd egy út mellett lévő fának csapódott tegnap. A sofőrt a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül ■ M. G. A. r Érkezik a felszólítás a kötelező tüdőszűrésre A kistelepülések egyik nagy lehetősége a Leader A szolnoki polgármesteri hiva­tal a korábbinál szigorúbb intéz­kedéssel kívánja ösztönözni a 30 éven felülieket, hogy jelenjenek meg a kötelező tüdőszűrésen. A hivatal ezekben a hetekben kül­di ki a felszólítást mindazoknak, akik mostanáig semmibe vették az idézést. Ez nagyjából 10 ezer embert érint, azaz a behívottak- nak mintegy ötödét. Ők azok, akik 2006 januárja és 2007 júli­usa között nem jelentek meg a kötelező szűrésen. Az érintettek­nek 30 napon belül lehetőségük van pótolni a mulasztást, illetve írásban visszajelezni, ha igazolt volt a távolmaradás.- Az első 680 felszólítást au­gusztus közepén küldtük ki ­mondta el Versitz Éva, az egész­ségügyi és szociális osztály veze­tője. - Azóta hetente nagyjából 240 újabb idézést adnak postára a munkatársaim. Úgy tűnik, többségében pozitívak a vissza­jelzések. A tüdőgondozó adatai­val hetente egyeztetjük a mién­ket, így aki időközben mégis részt vett tüdőszűrésen, kikerül a fel­szólítottak köréből. Ennek ellené­re természetesen szívesen vesz- szük, ha személyesen is jelzik, hogy pótolták mulasztásukat. Egyébként a 30 éven felüliek számára évek óta kötelező me­gyénkben a tüdőszűrés, mivel meglehetősen magas a gümőkó- ros megbetegedések aránya. ■ Szilvási Zs. Ahhoz, hogy sikeresen csatlakoz­zon a Leader-programhoz egy kö­zösség, a vezetőknek úgy kell is­merni az adott térséget, mint a te­nyerüket - fogalmazta .a Leader Közhasznú Egyesület titkára. Bangóné Borbély Ildikó mindezt a vidékfejlesztési program tapasz­talatairól rendezett tegnapi szol­noki tanácskozáson mondta el. A rendezvény célja az volt, hogy felkészítse térségünk kö­zösségeit a 2013-ig tartó időszak Leader-programjából származó források fogadására. Az Új Ma­gyarország Vidékfejlesztési Programjában rendelkezésre ál­ló 1300 milliárdból a nem mező- gazdasági jellegű fejlesztésekre 230 milliárd forint fordítható. A kiválasztott 140—150 Leaderkö- zösség-jelöltnek a következő hó­napokban kell megfogalmazni­uk a helyi fejlesztési elképzelé­seiket. Jövő márciusig pedig el­dől, melyek folytathatják a mun­kát Leader-közösségként. A Leader-programokat a kiste­lepülések nagy lehetőségének nevezte Bangóné Borbély Ildikó. A szakember szerint a program­ban a legjobb, hogy helyben dönthetnek a fejlesztésekről. Eh­hez azonban a helyi civil szerve­zetek, önkormányzatok és vál­lalkozók bevonásával kell elké­szíteni a fejlesztési terveket. Azután pedig folyamatosan ösz­tönözni kell a pályázásra az érin­tetteket. ■ Teleki J. Zöld szalon. Új teremmel bővült a rákóczifalval macimúzeum. A zöld szalonban az I. világháború korából származó használati tárgyak, porce­lánok és egy trópusi halakat bemutató akvárium is látható. ^ BÉKÉSI * BRIGITTA

Next

/
Oldalképek
Tartalom