Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-22 / 222. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. SZEPTEMBER 22., SZOMBAT SZOLGALTATAS 11 MA NAPKELTE 6.30 - NYUGTA 18.43 HOLDKELTE 16.53 - NYUGTA ­MÓRIC napja Móric. A latin Mauritiusból, a Mór pedig a Móric rövidülésé­ből alakult, jelentése: szere- csen. Védőszentje: Szent Mau­ritius, az egyik római légió pa­rancsnoka, akit 302-ben hité­ért kivégeztek, légióját pedig — amelynek katonái mind ke­resztények voltak — megtize­delték. EGYÉB NÉVNAPOK: Mária, Ma­rót, Mauricia, Mór, Ottó, Ta­más, Zelinda, Zella, Zöldike. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Villa­novai Szent Tamás, Szent Mó­ric emlékezete. A református és az evangélikus naptárban Móric napja. A zsidó naptár­ban Tisri hónap 10. napja. Holnap NAPKELTE 6.31 - NYUGTA 18.41 HOLDKELTE 17.18 - NYUGTA 1.48 A CSILLAGÁSZATI ŐSZ BEKÖ­SZÖNTE: EZEN A NAPON MIND AZ ÉJSZAKA, MIND A NAPPAL HOSSZA AZONOS, 12 ÓRÁNYI. TEKLA napja TEKLA. A Theokleia görög név rövidülése során keletkezett, jelentése: Isten dicsősége. Vé­dőszentje: Szent Tekla, Pál apostol tanítványa. Virága: a kék csillagvirág. Dömötör Tekla neves néprajz- tudósunk volt, aki a magyar népszokásokat, a népi szín­játszás hagyományait gyűj­tötte össze, dolgozta fel és publikálta. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Évközi 25. vasárnap. Szent Linusz pá­pa, Szent Tekla emlékezete, Ila napja. A református naptár­ban Tekla napja. Az evangéli­kus naptárban Szenthárom­ság ünnepe után 16. vasárnap. Tekla, Lina napja. A zsidó nap­tárban Tisri hónap 11. napja. Az Új Néplapban szereplő prog­ramok, műsorok, ügyeletek adatait ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az azokban tör­tént esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelőssé­get nem vállalunk. Mi, hol, mikor? - programajánló MOZI Szombat: Szolnok, Cinema City: Csúcsformában 3.10.30,12.30, 14.30. 16.30,18.30, 20.30, 22.30. Disturbia 19.45. Férj és férj 11.45, 15.45, 18.00, 20.15, 22.30. Láthatatlan 3.00, 21.45. Vi­gyázz, kész, szörf! 11.15,15.00. A Simpson család — A filrin 14.00. L'ecsó 11.00, 13.15, 15.30, 17.45, 20.00, 22.15. Harry Potter és a Fő­nix rendje 17.15. TiSZApART mozi: A terem: Transsyl­vania 18.00, Férjhez mész —, mert azt mondtam 20.00 B terem: Mo­liére 18.00, Valami boldogság 20.15. Vasárnap: Szolnok, Onema City. Csúcsformában 3.10.30,12.30, 14.30,16.30,18.30,20.30. Disturbia 19.45 Férj és férj 11.45,15.45, 18.00. 20.15, Láthatatlan 13.00. Vi­gyázz, kész, szörf! 11.15,15.00. A Simpson család—A film 14.00. L'ecsó 11.00. 13.15.15.30.17.45, 20.00. Harry Potter és a Főnix Rendje 17.15. TISZApARTmozi: A terem: Transsylva­nia 18.00, Férjhez mész —, mert azt mondtam 20.00. B terem: Moliére 18.00, Valami boldogság 20.15. SZÍNHÁZ Szolnok. A Szigligeti Színházban ma este hét órától a Zsuzsi kisasszony című darabra (Bajor-bérlet) várják az érdeklődőket. Vasárnap délután há­rom órakor kezdődik a Zsuzsi kisasz- szony (Lehotay-bérlet) című előadás. SZÜRETI NAP Cserkeszőlő. Egész napos szórakozta­tó programot rendeznek ma a sport­pályán délelőtt tíz órától. Többek kö­zött népművészeti és kirakodóvásár, főzés, sotulás, néptáncegyüttes műso­ra, szüreti felvonulás, csikósbemutató, táncbemutató is lesz. Este szüreti bál kezdődik hét órakor, a sztárvendég Márió. Tiszafüred. Szüreti mulatságot rendeznek ma a településen, a piac- csarnoknál, valamint az őszi napéj­egyenlőség alkalmából íjászversenyt és áldozati ünnepet tartanak. GYEREKEKNEK Törökszentmiklós. Családi bütykölde és kézműves-foglalkozások kezdőd­nek délután fél háromkor a Városi Művelődési Központban. A Kolompos zenekar gyermekműsorát 16 órától él­vezhetik ugyanott a kisgyermekek. Megyeszékhelyi regionális rádió- és tévéműsorok Szombat SZOLNOK TV 6.00 Aktuális ismétlés, 6.30 Aktuális ismétlés, 7.00 Gulyásfesztivál 09.14. ismétlés, 8.00 Ka­leidoszkóp 09.07. ismétlés, 8.30 Aktuális is­métlés, 9.00 HÁLÓZATTV: Teleshop, 10.00 HÁ­LÓZAT TV: Grand Prix - autó- és motorsport­krónika, 10.30 HÁLÓZATTV: Épi-tech - házépí­tők magazinja, 11.00 HÁLÓZATTV: Játékháló­telefonos nyereményjáték, 12.00 Képes képúj­ság, 17.00 HÁLÓZAT TV: Makói muzsika 2., 17.30 Képes Képújság, 18.00 Koktél - kíván­ságműsor-ismétlés, 19.00 íz-lelő — gasztronó­miai magazin, 19.30 Aranyhal - kívánságmű­sor ismétlés, 20.30 HÁLÓZATTV: Hírháló - az ország hírei, 21.00 HÁLÓZATTV: Házibuli Attilá­val és vendégeivel - zenés showműsor, 22.00 HÁLÓZATTV: Virágzó Magyarország, 22.30 HÁ­LÓZATTV: Bence-show - beszélgetés híressé­gekkel, 23.00 HÁLÓZATTV: A megszállott - amerikai akciófilm, 01.00 Képes Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu RÉGIÓ RÁDIÓ 5.55 Szombat délelőtti magazin: benne: 6.00 Kossuth RádióKrónika; 6.15 Műsorajánló; 6.20 Útinform; 6.25 Műsorajánló; 6.30 Eszak-alföl- di Krónika; 6.40 Heti visszapillantó; 6.55 Ügye­leti hírek; 7.00 Kossuth Rádió Krónika; 7.15 Ri­portok, interjúk, magazinok és hírek az É.-aTföl- di régióból; 10.00 Azonos a Kossuth Rádiómű­sorával. www.debrecen@radio.hu RÁDIÓ 2000 06.05 Ébresztő - reggeli, zenés műsor. Benne: félóránként hírek, időjárás; 08.05 Napról nap- ra-zenés, információs magazin. Benne: órán­ként hírek, időjárás; 12.05 Délutáni magazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 17.05 Aréna. Zenei beszavazó műsor. Napi kínálat: friss hírek, információk; helyi ak­tuálistémák, programok; riportok, magazinmű­sorok, telefonos játékok; pletykák, érdekessé­gek. iadio2000@chello.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00Álomzóna: zenés éjszakai műsor, 05.00 Hungáriádé: magyarzenei válogatás; 6.00 Ak­tív reggeli: szombat reggeli ébresztő; 9.00 Rúzs: szombat délelőtti magazin; 12.00 InterAktív: sms- és élő telefonos kívánságműsor; 14.00 Aktív weekend: hét végi zenés műsor; 15.00 Média-MarktTop: zenés top-műsor; 16.00 Ak- tívweekend: hétvégi zenés műsor; 18.00 Inter- Aktív: sms- és élő telefonos kívánságműsor; 20.00 Aktív Crazy Time: buliajánlószenei mű­sor 22.00TenDance: a legújabb mixek, szom­bat éjjel. aktiv@aktivradio.hu Vasárnap SZOLNOK TV 6.00Szumma - heti hírösszefoglaló, 7.00 Kok­tél ismétlés, 8.00 íz-lelő 09.22. ismétlés, 8.30 Kapocs ismétlés, 9.00 HÁLÓZATTV: Teleshop, 10.00 HÁLÓZATTV: A Krisztus Szeretete Egyház műsora, 10.30 HÁLÓZATTV: Infománia - multi­média magazin, 11.00 HÁLÓZATTV: Játékháló — telefonos nyereményjáték, 12.00 Képes képúj­ság, 17.00 HÁLÓZATTV: Színházi magazin, 17.30 Képes Képújság 18.00 Szumma - heti hírössze­foglaló, 19.00 Aktuális hírmagazin, 19.30 „Állat! Anyád” - fejezetek a Tengs-Lengs történetéből, 20.00 Kaleidoszkóp ismétlés, 20.30 HÁLÓZAT TV: Hírháló - az ország hírei, 21.00 HÁLÓZATTV: Az idegen tekintete-amerikaífilmdráma, 23.00 HÁLÓZATTV: Házibuli Attilával és vendégeivel - zenés showműsor, 24.00 Képes Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu RÉGIÓ RÁDIÓ 6.00 Vasárnap délelőtti magazin. Benne: Hírek, műsorajánló; 6.15 Heti visszapillantó; 6.35 Érin­tés; 6.55 Útinform; 7.00 Regionális hírek; 7.05: Egy hazában; 8.00 Regionális hírek; 8.15 Hét embere; 8.30 Tallózó; 9.00 Kossuth Rádió - Hí­rek: 9.10 Vasárnap délelőtti magazin, benne ri­portok, interjúk, magazinok és hírek az É.-aíföldi Régióból; 11.00 Programajánló; 11.05 Zenei és filmajánló; 11.30 Kabarépercek; 12.00 Krónika - Azonos a Kossuth Rádió műsorával; 17.00 É.- alföldi Krónika; 17.15 Sportmagazin; 17.25 Útin­form; 17.30Azonosa Kossuth Rádióműsorával. www.debrecen@radio.hu RÁDIÓ 2000 06.05 Ébresztő- reggeli, zenés műsor. Benne: félóránként hírek, időjárás; 08.05 Napról nap­ra -zenés, információs magazin. Benne: órán­ként hírek, időjárás; 10.05 Élő kívánságmű­sor; 12.05 Délutáni magazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 17.05 Aréna. Zenei beszavazó műsor. Napi kínálat friss hírek, információk; helyi aktuális témák, programok; riportok, ma­gazin műsorok, telefonosjátékok; pletykák, ér­dekességek. radio2000@chello.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor; 5.00 Hungáriádé: magyar zenei válogatás; 6.00 Aktiv reggeli: vasárnap reggeli ébresztő; 8.00 AktívTop 20: Aktiv Top: zenei műsor; 11.00: Aktív ajánló: a legújabb zenék ajánló műsora; 12.00 InterAktív: sms és élő telefonos kívánságműsor; 15.00 Ak­tív horoszkóp; 16.00 AktivTriumvirátus: vasárnap délutáni őrület: 17.00 InterAktív: sms és élő tele­fonos kívánságműsor; 19.00 Aktív weekend: vá- bgatás a hét zenéiből; 22.00 Aktív Night: Éjsza­kai zenei válogatás. aktiv@akdvradio.hu Hét végi állatorvosi és gyógyszertári ügyelet Szolnoki kerület Besenyszög, Csata­szög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Tiszasüly: dr. Katona István, Beseny­szög-Palotás, Újhelyi u. 34. T: 56/709-069, 20/578-4368. Szolnok, Tiszajenő, Tiszavárkony, Tószeg, Ve- zseny: dr. Szűcs Imre, Szolnok, Csaba u. 43. T.: 30/974-6324, 56/210- 543. Kengyel, Martfű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Szolnok. Tiszate- nyő: Szűcs Imre, Szolnok, Csaba u. 43. 7:30/974-6324, 56/210-543. . Szászberek, Újszász, Zagyvarékas: dr. Gácsi János, Szászberek, Fő tér 230. 7: 30/289-3917. Jászberényi kerület Jászágó, Jász- árokszállás, Jászberény, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Pusztamonostor: dr. Szűcs Imre, Jászárokszállás, Hon/áth u. 26/B. 7:57/431-096, 20/968- 6761. Alattyán, Jánoshida, Jászalsó- szentgyörgy, Jászboldogháza, Jászte­lek: dr. Pesti Béla, Alattyán, Kossuth u. 15. 7:57/461-016, 30/391- 1752. Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jászladány: dr. Batki István, Jászkisér, Ladányi u. 52. 7:57/450-361, 20/426-1260. A szolnoki és jászberényi kerület ex­portügyeletese: dr. Moldvay Csongor Nagykörű, Attila u. 3. 7:30/998- 3554. Kunszentmártoni kerület Cibakháza, Nagyrév, Tiszaföldvár, Tiszainoka, Ti- szakürt: dr. Boross György, Cibakhá­za, Kossuth u. 1. 7.: 56/477-166, 20/423-3425. Csépa, Cserkeszőlő, Kungyalu, Kunszentmárton, Mester- szállás, Mezőhék, Öcsöd, Szelevény, Tiszasas: dr. Terhes Vilmos, Kunszent­márton, Petőfi u. 16. 7:56/462-134, 70/612-7462. Karcagi kerület Karcag, Berekfürdő: dr. Térjék Imre, Karcag, Duna u. 7. 7: 59/400-304 20/939-4650. Kunma­daras: dr. Sinka Nándor, Kunmada­ras, Karcagi Út21/A. 7:59/327-830, 30/925-8653. Abádszalók, Nagyiván, Tiszabura, Tiszaderzs, Tiszafüred, Ti- szagyenda, Tiszaigar, Tiszaörs, Tisza- roff, Tiszaszentimre, Tiszaszőlős, To- majmonostora, Újszentgyörgy: dr. Gyöngy Ferenc, Tiszafüred, Szivárvány u. 3. 7:59/354-242, 30/958-2025. Kunhegyes: dr. Hon/áth Lajos, Kunhe­gyes, Zádor u. 2. 7:59/326-574, 30/9670-960. Kisújszállás, Kende­res: dr. Bodó Péter, Túrkeve, József A. u. 16. 7: 20/975-1073. Mezőtúri kerület Törökszentmiklós, Ti- szapüspöki: dr. Gál István, Törökszentmiklós, Árnyas u. 3. 7:56/390-652. Fegyvernek, Kuncsor­ba, Örményes,Tiszabő: dr. Varga Mi­hály, Fegyvernek, Kossuth L. u. 28/A. 7:56/481-982, 30/9250-556. Me­zőtúr, Kétpó: dr. Lázár József, Mező­túr, Petőfi u. 29. 7:30/936-5209. Túrkeve: dr. Bodó Péter, Túrkeve, Jó­zsef A. u. 16. 7:20/975-1073. Kunszentmárton, Karcag és Mezőtúr kerületben az exportügyeletes: dr. Ma- tuska László, Mezőtúr, Szabadság u. 9. 7:30/978-2286. GYÓGYSZERTÁRAK Szolnokon szombaton 8-tól 12 óráig nyitva tartó gyógyszertárak: Agora (Ságvári krt. 23.), Kossuth (Kossuth tér 7-8.), Magister (Széchenyi krt. 121.). A Széchenyi (Széchenyi krt. 129.) gyógyszertár 8-tól 12.30-ig, míg 8-tól 13 óráig nyitva tart a Korona (Dózsa Gy. u. 26/28.), a Fehér Ke­reszt (Baross u. 5.) gyógyszertár. A gyógyszertári ügyelet munkanapon 19 órától másnap az adott gyógyszertár nyitva tartásának kezdetéig; ünnep­nap, szombaton és vasárnap 8 órától másnap 8 óráig tart. Amelyik gyógy­szertár szombaton nincs nyitva, az ügyeleti szolgálat 12 órakor kezdődik. Amennyiben az ünnep- vagy munka­szüneti nap szombatra esik, akkor reggel 8 órakor kezdődik az ügyelet. E hét végén Szolnokon szombaton a Szent Miklós (Tóth F. út 2-4.), vasár­nap a Városmajor (Városmajor út 55.) gyógyszertár az ügyeletes. Vidéken: Jászapáti: szombaton az Ist­ván király, vasárnap: a Megváltó, Jász­árokszállás: Szombaton és vasárnap az Agora, Jászberény: szombaton a Kí­gyó, vasárnap a Kossuth, Kisújszállás: szombaton és vasárnap a Gólya, Kunszentmárton: szombaton és va­sárnap a Kossuth, Martfű: szombaton és vasárnap az Arany Főnix, Mezőtúr szombaton és vasárnap az Újvárosi, Tiszafüred: szombaton és vasárnap a Reménység az ügyeletes gyógyszertár. Állatgyógyszertár Szolnok, Magyar u. 7.1:422- 042. (Szombaton: 8.30­12.00) . Szolnok, Arany J. u,14/a. Tel/Fax: 515-172. Szombaton: 9.00­12.00) . TEMETKEZÉS Kegyelet Temetkezés. Szolnok, Körösi út 2/A. Telefon: 56/421- 323. Pietas Temetkezés. Szolnok, Temető u. 10. Telefon: 06/20/474-4930, 06/20/474-4929. Traffipax A rendőrség sebességmérő au­tói ma is a megye több pontján végeznek ellenőrzési A közle­kedésrendészeti osztály mun­katársainak tájékoztatása sze­rint így Szolnok és Jászfény­szaru térségében, lászberény, Tiszaigar és Tiszaörs belterüle­tén kell ellenőrzésre számítani­uk az utakon közlekedőknek. Vasárnap Szolnok és Karcag térségében, a 4-es főút 95-ös és 105-ös km szelvénye között, Ti­szafüred kül- és belterületén, valamint Jászberény belterüle­tén lesz ellenőrzés. A traffipa- xos ellenőrző autók elhelyezke­désének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Vízállás A Kötikövízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafüred­nél 551 centiméter, duzzasz­tott, Kisköre-felsőnél 727 cen­timéter, duzzasztott, a vízhő­fok 15,3 Celsius-fok. Kisköre- alsónál -15 centiméter, apadó, Szolnoknál 78 centiméter, apadó, a víz 14,2 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 104 centiméter, apadó, a Hár­mas-Körös • Kunszentmárton- nál 413 centiméter, apadó. S. 0. S.-telefon A Bizalom Telefonos Lelkise- gély-szolgálat munkatársai éj­jel-nappal ingyenesen hívhatók a 06-80/505-505-ös számon. Bevásárlókosár Itt a hét vége, ami a bevásárlá­sok ideje is. Ha még nem vett meg mindent, akkor jöjjön ve­lünk, mi segítünk, hol, mennyi­ért pakolhatja tele a kosarát! (A válogatás során olyan áruk kerül­tek a kosárba, amelyek azonosak, vagy hasonló minőségűek és kiszerelé- sűek mindkét áruházban.) AZ ÁRU SPAR (Ft) COOP (Ft) 10 db tojás 249 219 500 gcs.szalonna 595 425 500 g margarin 284 345 500 g virsli 450 475 1 kgcs.mell 999 1329 1 kg sertéshús 949 979 1 kg fejes káposzta 99 182 400 g sajt 436 548 1 doboz tea 299 294 21 tej 318 326 3x175 gjoghurt 162 177 3x175 g kefir 162 207 250 g kávé 299 299 11 mosogatószer 199 319 2 kg kenyér 378 458 1,51 üdítő 249 289 500 g paprika 75 135 ÖSSZESEN: 6202 7007 A HÉTVÉGÉN IS „VÉNASSZONYOK NYARA” Slálfi |.. f"'“» ' Jászberény *22 °C 5’C hőmérséklet -i- déli felhőzet reggeli Készíttette 1 zones Szolnok *21 °C 4 °C Kunszgnftnárfon »'' Tiszafüred 22 "C 3°C kunhegyes „ • Kjpg KjsújszÉfás I, SMS sws­Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma napközben - a reggeli köd­foltok feloszlását követően - derűs, száraz idő lesz. Számottevő szél nem fúj. Éjszaka igen hideg lesz, hajnalban pedig ismét sűrű köd- foftok képződnek. Vasárnap is hasonló idő lesz, de átmeneti erő­sebb felhösödésekkel is számolni kell. Csapadék ebből a felhőzet­ből sem hullik. A jellemző hőmérséklet délutánra szombaton 20. vasárnap 23 fok köré emelkedik, vasárnap reggelre 7 fok köré súly- lyed. (Foltokban, a talajon előfordul gyenge fagy is.) A legvalószínűbb folytatás: szerdáig .vénasszonyok nyara" várható, reggelenként ködfoltok­kal. napközben napsütéssel. Szerdán erős felhösödésre, erős szélre van kilátás, esőkkel, a Du­nántúl északi részén lehűléssel. Orvosmeteorológiai melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a hajnali óráktól kora délelőibg sűrű köd­foltok várhatok. Az előrejelzés bizonytalansága: szerdáig ..KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés' a T-Mobiíe-WAF portálján (http://wap.t-zoijes.lM}. VfczHőmérséfclet Duna 13-15 C Tisza 12-15 X Balaton 15 C Velencei-ló 16 °C Fertő 15 cC Tisza-tó 13 “C Pollen Parlagfű magas Penészgom hók közepes Libatop közepes Piaci árak a megyében TERMÉK EGYSÉG Tpjás _______Ft/db Bu rgonya______________Ft/kg Sá rgarépa_____________Ft/kg Pe trezselyem___________Ft/kg Fe jes káposzta__________Ft/kg Ke lkáposzta_____Ft/kg___ Ka ralábé ________Ft/db Karfiol_________________Ft/kg Paradicsom____________Ft/kg Zö ldpaprika Ft/kg Mák__________________Ft/db Ze ller Ft/db Uborka________________Ft/kg Al ma ____________Ft/kg Kö rte Ft/kg őszibarack_____________Ft/kg Sz óló Ft/kg Savanyú káposzta Ft/kg___ Ci trom Ft/kg____ Ki vi Ft/kosár SZOLNOK 24-28 90-150 120-200 280-600 148-200 160-200 90-168 298-380 98-250 120-300 998-1000 __80-150 18 0-280 158-250 150-448 300-580 260-498 300-360 158-398 KARCAG 22-29 150-170 280-320 350-500 110 130 110 230 140-290 130-450 ____90 23 0 110-190 350 350 230-650 210 230 350 BARNA BŐRŰ NÉP PAHLAVI ELŐTAG: NAGY LANT HÍRES SCI-FI TÖRPE PÓK MIATTA L ▼ VÁLTÓ­KEZESSÉG ► ▼ MÉREG (EGÉRKŐ) ► ZOKOG ► FAFÚVÓS HANGSZER TÖBB, ANGOLUL ír ARAB KALIFA ► ▼ POPÉNE­KESNŐ SZÓLÍT, ÍJÁSZ, SPANYOL ▼ OXIGÉN, NÁTRIUM ► NÉPIESEN RÉGIESEN ŐSLAKOS IZRAELI LÉGICÉG L ▼ NEM REAGÁLÓ ▼ EGÉR, ULRICH. BECÉZVE LATINUL JUHÁSZ GYULA VERSE ► ▼ ▼ r LUTÉ­CIUM ► BÁNYÁSZ­BALLAGAS SZÁNAL­MAS ►

Next

/
Oldalképek
Tartalom