Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-19 / 219. szám

4 MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2007. SZEPTEMBER 19., SZERDA a nap témája Lamos Imre ezredes egy egész laktanyát, de helikoptert is irányít Az új szolnoki helyőrségparancsnok a magyar légierőnél hajózó állomány doyenje A HANGÁRAJTÓN IS REPÜL HA KEIL! Új parancsnoka van szep­tembertől az MH 86. Szol­nok Helikopterbázisnak, akit egyben az Ittebei Kis József névre keresztelt helyőrség vezetésével is megbíztak felettesei. Lamos Imre ezredes Orosz Zoltán dandártá­bornok helyét vette át. Mészáros Géza Lamos Imre a magyar légierő­nél a jelenlegi hajózó állomány doyenje. Ötvennégy esztendő­sen már régen visszavonulhat­na, ám egyelőre nem a nyuga­lom szigetéről álmodozik. Más­fajta elképzelése van, ám ezt meg is osztja velünk interjúala­nyunk. — Kelet-Magyarországról szár­mazik, de élete nagyobb részét mégis a Dunántúlon töltötte.- Miskolcon születtem, ám feltétlenül azt írja meg, hogy kistokaji vagyok. A feleségem is borsodi, mégpedig taktaharká- nyi. És a szüleim és a nagyszü- leim is mind idevalósiak. Mondhatnám, röghöz kötöttek. Mi lettünk csak ilyen „földönfu­tók”. Nyugat-Magyarországra vetett a sors bennünket. — Egy „földönfutóból” hogyan lesz „ légi akrobata ’’?- Az én korosztályom még bi­zonyára emlékezik az MHSZ-re. A Magyar Honvédelmi Szövet­ségnél különböző alakulatokat népszerűsítettek. Többek kö­zött búvárkodni is mehettem volna, de nekem olyan toborzó jutott, aki a repülés lehetősége­iről beszélt. Engem nem sokat kellett győzködni, s úgy 15-16 évesen egy Z-22ó-osban volt az első élményem a polgári sport­repülőtérről fel szállva. — Hogyan dőlt el, hogy nem va­dászgépre, hanem helikopterre kötelezi el örökre magát?- Ezt nem az alany, hanem az orvosok döntik el. Esetemben is így volt, ám ez engem cseppet sem zavart. A lényeg az volt, hogy valamivel repüljek. Egyébként a helikopter más ké­pességeket, olykor összetetteb­beket igényel, mint a vadászre­pülő. Ráadásul a helikopterrel végrehajtott kis magasságban való repülés kárpótol minde­nért. Számomra izgalmasabb a 15 méteren 300 km/órával tör­ténő repülés, mint a nagy gyor­saságú repesztés.- Tizenkilenc évesen érkezett először Szolnokra. Bizonyára más képe volt akkor róla, mint amikor 2004-ben újból vissza­tért a megyeszékhelyre.- Nem volt könnyű, de az idő minden megszépít, és valóban jó érzéssel nosztalgiázok a re­pülés hőskorszakára. A Szovjet­unióban képeztek ki bennün­ket, orosz oktatóink voltak, megtanultuk a nyelvet és hosz- szú évekre előre szereztünk re­mek tapasztalatokat. Két és fél évet húztam le Kis-Ázsiában. Én kalandnak éltem meg azo­kat az éveket. Még a mai napig is meg lehet élni abból a tanul­mányból, amit akkor szerez­tünk. És nem csupán arra gon­dolok, hogy a helikoptereink ci­rill betűkkel vannak feliratoz­va. Ma is szeretjük az orosz technikát. Persze az általunk tartott mondás szerint az igazi pilóta a hangárajtón is repül, ha kell!-A főiskola elvégzése után is­mét útra kelt. Szentkirálysza­badjára helyezték. — Persze, hiszen az volt az egyedüli helikopterbázis. Majd' harminc évet húztam le a Du­nántúlon.- És fokozatosan lépdelt felfelé a ranglétrán... — Tettem a dolgomat! Ám a legjelentősebb ugrás negyven esztendősen ért, amikor a fele­ségem ráhatására angol nyelv tanulására adtam a fejem.- Apropó feleség! Őt hogyan vi­selik meg a költözések?- Mi még Borsodban ismer­kedtünk meg egymással, s szin­te, ahogy kikerültem a főiskolá­ról, azonnal követett Dunántúl­ra. Harmincegy évet töltöttünk a Bakonyban. Veszprémben él­tünk. Ez úton is szeretném megköszönni Máriának és két gyermekemnek, Tímeának és Péternek is azt az önzetlensé­get, ahogyan többször is aláren­delték magukat az én munkám­nak. Ez a hivatás biztos családi háttér nélkül nem működne. Lamos Imre (balra) elődjét, Orosz Zoltánt búcsúztatta a közelmúltban A parancsnok kedvencének, a Mi-24-es harci helikopternek a modelljével- Ezek szerint 2004-ben is fel­adta Mária asszony a veszpré­mi munkáját?- Parancsnokhelyettesként nem váltottunk állandó lakhe­lyet. Most azonban feleségem ismét abban akar segíteni, hogy évtizedes szakmai múlt után ál­láshelyet vált. A beosztásom ugyanis egyre inkább ideköt Szolnokra, kevesebbet tudok in­gázni. Egyszerűen nem lehet megvalósítani.- És mit tud bázis- és laktanya­parancsnokként megvalósíta­ni?- Most érzem, hogy elődöm, Orosz dandártábornok úr igen nagy terhet rakott rám. Olyan remek vezető volt, hogy ennek a parancsnoki beosztásnak csak most érzem a felelősségét. Annyi biztos, rendet és remek csapatot hagyott itt, úgyhogy csak azt a munkát kell tovább­folytatni, amit ő elkezdett. —Azt gondolom, tudja, azzal, hogy parancsnok lett, éppen arról kell lemondania, amit gyermekkorától imádott: a re­pülésről!- Nem kell teljesen lemonda­nom róla. Az ugyan valóban biztos, hogy kevesebbet repü­lök, de ez már az évek elteltével mindig is így volt. Az is gyönyö­rű feladat, hogy irányíthat az ember, és átadhatja tapasztala­tait a fiatalabbaknak. Egyéb­ként is, ebben az évben szeret­ném megrepülni a 3000 órát. És persze van egy álmom is!- Megosztaná velünk?- Természetesen, hiszen nyílt titok! Kevés olyan hajózó van, mondhatni egy kezemen meg tudnám számolni azokat a kollégákat, akik a legnagyobb tiszteletadással mentek el nyugdíjba. Nálunk maximum 57 évig repülhetünk, e kortól azonban örökre búcsút inthe­tünk a légierőnél történő repü­lésnek. Három idős hajózó ba­rátom érte meg ezt a kort a se­regnél úgy, hogy aznap, ami­kor betöltötte az ominózus 57. életévét, felszállt a gépével, a feladata elvégzését követően visszatért, letette a „kicsit”, be­csukta az ajtót, és anélkül, hogy visszanézett volna, elin­dult a torony felé. Ezt a cere­móniát természetesen a társak is tiszteletadással követik vé­gig. Szép ugye? Nekem még van három évem, de őszintén mondom, inkább meg szeret­ném ezt élni, mint hogy előre siettetném az időt! Lamos ezredes egyik legbecsesebb relikviáját mutatja, egy díszkardot Lamos Imre ezredes MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, parancsnok SZEMÉLYES ADATOK Szül. idő: 1953. 10. 17. Családi állapota: nős KÉPZETTSÉG Kilián Gy. Repülő Műszaki Főiskola, 1972-1975. (heli­koptervezető, katonai vezető) ■ TOVÁBBKÉPZÉSEK Angol nyelv KF, 1993. Légi forgalomirányító képzés, USA, 1995. STANAG 3333, 1995. Légierő parancsnoki és törzstiszti képzés, USA, 2000. ZMNE Katonai vezető szak 2002. Felsőfokú Vezetőképző Tanfolyam 2006-2007. BEOSZTÁSOK MH 87. Szállító Helikopter Ez­red, szállító hei. szd., II. heL vez. 1975-1980. MH 87. Szállító Helikopter Ez­red, harcihel. szd., hel. vez. lövész 1980-1984. MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred\ mjpar. 1984-1985. MH 87. Bakom Harcihelikopter Ezred, repülésvez 1985-2001. MH 87. Bakony Harcihelikop- ter Ezred, HDM és Kiko.Rep. Harckik. alov. 2001-2003. MH 87. Bakony Harcihelikop­ter Ezred Parancsnokság, pkh. 2003-2004. MH 86. Szolnok Helikopter Ezred, pkh. 2004. MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, pkh. 2007. MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, parancsnok 2007. REPÜLT TÍPUS: MI-4, Z-226, MI-8, PZL, MI—17, MI—24. REPÜLT ÓRA: 3000 óra. NYELVTUDÁS: angol, OWSZ KITÜNTETÉSEK: Szóig, érdemérem, 200 rep. óra, 1978. Szóig, érdemérem, 350 rep. óra, 1979. Haza Szolgálatáért Érdem­érem, bronz, 1979. Szóig, érdemérem, 550 rep. óra, 1980. Szóig, érdemérem, 800 rep. óra, 1983. Szóig, érdemérem, 1000 rep. óra, 1983. Haza Szolgálatáért Érdem­érem, ezüst, 1985. Szóig, érdemérem, 1500 rep. óra, 1987. Szóig, érdemérem, 2000 rep. óra, 1990. Tiszti szolgálati jel III. fok. 10 év után, 1994. Tiszti szolgálati jel II. fok. 25 év után, 1997. II. o. Szolgálati jel, 1998.- .vi*. o* 'ii.',^v,'i.vv;w«'www.> ■: , ~ ' . ■ - • v ■•> - • ■ •- . - . ­..........- \ La mos Imre 2004-ben stílusosan fél lábon volt még csak Szolnokon, azóta már megvetette mindkettőt

Next

/
Oldalképek
Tartalom