Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-18 / 218. szám
15 ÚJ NÉPLAP - 2007. SZEPTEMBER 18., KEDD SPORT A mezőtúri legénység (szemben) nemcsak jó védekezésével, hanem eredményes támadójátékénak is köszönheti győzelmét a rangadón FÉRFI NB t/B KISKŐRÖS-TISZAFÖLDVÁR 30-34 (17-15) Kiskőrös, 300 n. V.: Árokszállási, lanáky. TVSE: Varga-Tóth 1, KRASZ- NAI 6, PATOCSKAI 4, DANKU CS. 5, Cselovszki 1, Danku S. 2, Csere: Felföldi, Szollár 4 (4), TAKÁCS 10, Kovács 1, Sivák, Mészáros, Bartus, Edző: Szőke István A hét végén kezdetét vette a kézilabda NBI/B Keleti csoportjának küzdelemsorozata is, melyben a Tiszafóldvár a Kiskőrös vendége volt. Az elején a hazaiak rendre áttörték a földvári védőfalat, és nem engedték kibontakozni a fonalat nem találó vendégeket. A gyenge védekezésnek köszönhetően már négy góllal is vezetett a vendéglátó, ám a félidő végére Dankuéknak sikerült kissé felzárkózni. Szőke edző a szünetben rendet tett a fejekben, és a 32. percben már egyenlő volt az állás. Innentől kezdve nem engedte ki a kezéből az irányítást a tíz gólig jutó Takács, és az igen harcosan játszó Danku Csaba vezérletével a Földvár magabiztosan gyűjtötte be az igen fontos két pontot. szőke ISTVÁN: - A második félidő teljesítményével megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Férfi NB II. MEZŐTÚRI AFC— TÖRÖKSZENTMIKLÓSI KE 31-28 (13-12) Mezőtúr, 150 n. V.: Aczél, Paulo- vics. MAFC: SZIKORA-Szelei 2, Lukács 6, POLGÁR 4, Lőrinczi 2, KOVÁCS I. 11 (4), Icsa 4. Csere: Ratkai, Rácz, Szűcs, Bíró, Kovács J. 1. Edző: Karászek Ferenc. TKE: Hoppál-Gál D. 1, GÁL Sz. 5 (3), Nyikos, Borda 2, Nyeső 3, FEJES M. 9. Csere: FAZEKAS, Kovács 2, GÖGÖLYÖS 4, Szabados 2, Kis, Szimcsák, Verbai. Edző: Fejes László. Villámrajtot vett az átalakult mezőtúri csapat. A mérkőzés elején négygólos előnyt harcolt ki, melyet a félidő hajrájáig megtartott. A játékrész végén aztán a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat és a vendég csapat felzárkózott a pontatlanul játszó hazaiak mellé. A második félidőre a hazai csapat készült fel jobban fejben, újra előnyt szereztek. Majd ismét a kapkodásé lett a fő szerep. Néha a bírók is borzolták az amúgy sem baráti légkört fordított ítéleteikkel. De ezzel egyik csapatnak sem kedveztek, csak a hangulat vált egyre feszültebbé. A mérkőzés végéig azonban a rutinosabb hazai gárda megtartotta előnyét, és begyűjtötte az idei szezon első pontjait. BORDÁS JÓZSEF: - A sokszor kapkodó, ideges játék mellett a kevesebbet hibázó csapat szerezte meg a győzelmet idény eleji formában. fejes László: - Döntő szituációkban megremegett a kezünk, rossz döntéseket hoztunk, és így csak futottunk az eredmény után. NŐI NB II. TISZAKÉCSKE—TÚRKEVEI VSE 31-26 (14-12) Tiszakécske, 50 n. V.: Kuczik, Domonics. TVSE: Szász-Nyitrai N., Sass 7, Alina 2, Ducza 2, Szűcs 1, SZÓKÉNÉ 6 (1). Csere: RADICS, Nyitrai R, NÉMETH 8 (3), Tímár, Nemes. Edző: Karászek Ferenc. A bajnokságra jelentősen átalakult vendégcsapat jól kezdte a mérkőzést, tartotta a lépést ellenfelével. Volt időszak, amikor vezettek is. Később emberfogásra váltottak a hazaiak, aminek nem találták ellenszerét a kevi lányok. Térfélcserét követően hamar tovább növelte előnyét a vendéglátó, aminek egyszerű magyarázata a vendégcsapat csapnivaló helyzet- kihasználása. Tíz kihagyott ziccer mellett számtalan eladott labda jellemezte játékukat, aminek eredménye lett az ötgólos vereség. karászek Ferenc: - Csalódott vagyok, mert bőven volt esélyünk, de azért az vigasztal, hogy edzőként még mindig én vezetek Kécske ellen. További eredmények FÉRFI NB ii.: Martfű-Békés- csaba 28-25, Székács KE- Kondoros 39-19. Hatvan- Abony 15-26. NŐI NB II.: Szeghalom-Abony 34-23, Kölcsey DSE-JTKF-DSE 27- 23, Gyöngyös-Yoshi-Trans Jászszentandrás 26-24 Ma- kó-Martfü 32-26. Kiváló szolnoki eredmények az országos bajnokságokon Az összetett országos atlétikai bajnokság küzdelmeit Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban rendezték meg a napokban. Zsivotczki Attila távollétében a debreceni Szabó Attila (7545 pont) nyerte a tízpróbázók versenyét. A második helyen a szintén debreceni Skoumal Péter (7350) végzett. A harmadik hely a Szolnoki MÁV kiválóságának, Polónyi Tamásnak jutott, aki 6925 pontot ért el. Az ifjúságiak mezőnyében Vá- rady Péter, a Szolnoki Sportiskola fiatalja 5043 pontos új egyéni csúccsal a második helyet szerezte meg. Ugyancsak a Puskás stadionban az utánpótlás váltóbajnokságon a Sportiskola 4x100 m. leány váltója bronzérmes lett a 13 évesek mezőnyében. ■ V. Cs. Orosz mámor a kosárlabda Eb fináléjában A kosárlabda Európa-bajnokság döntőjében az Andrei Kirilenko vezette orosz válogatott minimális különbséggel felülmúlta a házigazda spanyolokat Az offenzív oldalon ezen a meccsen borzasztóan gyengén játszó Pau Gasol utolsó másodperces dobása kiperdült a gyűrűből, ezzel az esélytelenek nyugalmával kiálló orosz válogatott 59-60 arányban nyerte meg az Eb-t. Az oroszamerikai JR Holden először elküldte a spanyolok fazonszabászát, az addig egyébként kiválóan teljesítő Calderónt a szomszédba, majd bedobta azt a tempót, amely a végső sikert is jelentette az amerikai David Blatt által dirigált oroszoknak. Döntetlenre végződött tehát az orosz-spanyol párharc, ugyanis a férfi röplabda Eb moszkvai, vasárnapi fináléjában a spanyolok 3:2-re nyertek, döntő szettben 16:14-re. A férfi kosarasok madridi Eb-döntőjé- ben viszont az oroszok diadalmaskodtak a spanyolok felett. A torna legjobbjának a Utah Jazz mindenesét, a gyenge NBA- szezont produkáló Ándrei Kiri- lenkót választották. Az Európa bajnokság legjobb ötöse: Calderon (spanyol), Siskauskas (litván), Kirilenko (orosz), Nowitzki (német), Gasol (spanyol). m Jó rajtot vett a Földvár kézilabda A mezőtúri gárda nyerte a szomszédvárak csatáját WKMTftVTWSX Nagy Zoli bácsi ezüstérmes futása a minap Győrött rendezték meg az Európai Szenior Sportjátékok küzdelmeit. Nagy Zoltán, a Szolnoki MÁV veterán atlétája a 6000 méteres mezei futásban állt rajthoz. Zoli bácsi ezúttal is kiválóan teljesített, és a második helyen ért célba a 70 éven felüliek korcsoportjában. Gratulálunk az örökifjú sportembernek! Sakkfesz^iválnak ad otthont Ujszász újszász város kulturális és sportprogramjának részeként a hétvégén kerül sor az Újszászi Sakkfesztívál 2007 elnevezésű nemzetközi sakktalálkozóra. Szeptember 21-én, pénteken 16 órakor Újszász-Zenta (Szerbia) kétfordulós csapatmérkőzést rendeznek a helyi művelődési házban, másnap kilenctől pedig tizenegy fordulós, nemzetközi villámverseny veszi kezdetét a Szász Vendégházban. A rendezvényre minden játékost és érdeklődőt szeretettel vár az Újszász WSE sakkszakosztálya. Vívótoborzót szervez a sportiskola a szolnoki Sportcentrum Sportiskola Kht. vívótanfolyamot szervez fiúk és lányok részére a mai napon és továbbiakban keddi és csütörtöki napokon, 16 órától a MÁV SE Véső úti sportcsarnokában. Érdeklődni Patócs Zsolt edzőnél a 30/611-4025- ös telefonszámon lehet. Három év múlva Indiában is Forma-1 2010-ben kerül sor az első Forma-l-es Indiai Nagydíjra - jelentette be az ország olimpiai bizottsága. Suresh Kalmadi, az IOB elnöke elmondta: az autós gyorsasági világbajnokságban érdekelt pályaépítők megtekintették az Újdelhi környéki lehetséges helyszíneket, és végül két aszfaltcsíkot vázoltak fel, amely közül az egyiket meg kell építeni. — Boldogok vagyunk, hogy azt mondhatjuk, 2010-ben már lesz nálunk Forma-l-es verseny! - fogalmazott Kalmadi. Női csapatunk a bentmaradásért lép pályára Két nap múlva indul a szoljon.hu felkészülési torna kosárlabda A Nyíregyháza és a Kecskemét mellett a Nagyszeben is az Olaj vendége lesz Szerdán Szlovénia és csütörtökön Svédország ellen egyaránt 18 órakor lép pályára a magyar női kosárlabda-válogatott az olaszországi Lancianóban sorra kerülő osztályozó tornán. A csapat kispadján a távozott Bencze Tamás helyett megbízott szövetségi kapitányként Székely Norbert ül majd. A magyar-svéd-szlovén trióból csak a legjobb válogatott maradhat a 24 csapatos európai élvonalban, a többiek a B osztályban folytatják. Az ugyancsak Lancianóban sorra kerülő Eb-selejtezőn Szlovákia, Izrael és Lengyelország küzd a közelgő kontinenstorna utolsó kiadó helyéért. ■ Miután Vernard Hollins és Miroslav Lopatka is csatlakozott a bajnoki címvédő Szolnoki Olaj KK állományához, tegnap délelőtt a felkészülés során először dolgozott teljes létszámban az együttes. A kecskeméti és nyíregyházi teszttornát követően csütörtöktől szombatig hazai pályán, a tiszaligeti arénában rendezik meg a szoljon.hu elnevezésű felkészülési mérkőzéssorozatot. Ekkor már minden játékosra számíthat Pór Péter vezetőedző. Az Olaj KK most visszahívta eddigi vendéglátóit, a kecskeméti és a nyíregyházi kosarasokat. Sokáig úgy volt, hogy a hódmezővásárhelyi gárda is érkezik, ám a csongrádiak lemondták a A fiatal Gaál Róbert (labdával) ügyesen játszott az eddigi tesztmérkőzéseken részvételt. Helyükre a román első ligás Sibiu, vagyis a nagyszebeni csapat ugrott be, amelyik az elmúlt évadban negyeddöntős volt hazája bajnokságában. Az Olaj mindhárom vendége alaposan megerősödött a nyári átigazolási szezonban, sőt újabb légiósok is várhatók soraikba, így jó és izgalmas találkozókra van kilátás. A szoljon.hu kupára 1000 forintos napi belépők lesznek, melyekért mindkét meccset meg lehet majd tekinteni. Az addig megváltott éves bérletek is érvé nyesek lesznek a kupasorozatra, melyeket kedden és szerdán 8- 16 óra között, csütörtökön és pénteken 8-12 óra között lehet megújítani. Ezt követően szeptember 24-től szabad lesz a bérletvásár. A bérleteket az Olaj KK tiszaligeti irodájában lehet megújítani, illetve megvásárolni, telefonszám: 56/420-988. ■ A szoljon.hu Kupa programja csütörtök. 17.00: Kecskemét-Nyíregyháza, 19.15: Olaj KK-Sibiu péntek. 17.00 Nyíregyháza-Sibiu, 19.15: Olaj KK-Kecskemét szombat. 16.00: KecskemétSibiu, 18.15: Olaj KK-Nyíregyháza