Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-18 / 218. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. SZEPTEMBER 18., KEDD MEGYEI TÜKÖR 3 :/ ' :M Csataszög TURISZTIKA Pályáza­tot írnak túraútvonal és mene­dékház kiépítésére a település vezetői, akik a Tisza-gáti kerék­párút kiépítése után szeretnék a továbbiakban is kihasználni a helyi környezeti adottságokat. A kétfordulós, norvég alapú pályá­zat még elbírálás és jóváhagyás előtt áll, tudtuk meg Pomázi Fe­renc polgármestertől, bb Jászladáity KÁTYÚZÁS Javában tart a kátyúzás a nagyközség­ben. Most harminc utcában az útalapokba dolgoznak be két­százharminc köbméter zúzott kö­vet — tudtuk meg Dankó István polgármestertől, bgy Szajo! túra Pelikán túranapot tartottak a hét végén, melyen 360 fő vett részt Szajolból. A te­lepülés idén harmadszor nyerte el a vándordíját, melyet minden évben a legnagyobb létszámban részt vett csapat kap meg. A tú­rán a helyi iskola első két osztá­lyának 15 kilométer, a többiek­nek 20 kilométer volt a táv. ni SzOliiOk BETÖRÉSEK Tolvaj járt egy szolnoki iskolában. Ismeret­len módon jutott be az elkövető a női öltözőbe, ahol négy tanuló értékeit dézsmálta meg. Egy mo­biltelefont és készpénzt vitt ma­gával az ismeretlen. Egy szolnoki óvodába is betörtek péntekre vir­radóra. Az elkövetők különböző szerszámokat vittek magukkal. A kár 90 ezer forint, mrfk TiSZab© MEGTISZTÍTOTTÁK Az elmúlt évben sok bajt okoztak a patkánytanyákká vált, üresen ál­ló, lepusztult házak. Az elmúlt hónapokban azonban sikerült megtisztítani a romos házaktól a települést — mondta el a polgár- mester. Farkas Barnabástól meg­tudtuk, részben önerőből, rész­ben egy vállalkozó segítségével sikerült a falut éktelenítő romok­tól megszabadulniuk, tj Tiszajenő KÖZMUNKA A telepü­lésen még mindig tart a közmun­kaprogram, melynek során első­sorban parlagfűirtással foglalkoz­nak az abban részt vevők, hzs Ujszász MEGÉGETT Szombaton hajnali egy órakor baleset történt az újszászi vasútállomáson. Egy it­tas nő felmászott az egyik tehervo­nat tetejére, és ott táncolni kezdett. Szinte azonnal megtörtént a baj, hiszen hozzáért a magasfeszültsé­gű vezetékhez, és az áramütés le­dobta a vonatról. A nő súlyos égési sérülést szenvedett mrfk Nyolcvan év a narkóért ítélet Harminc fiatal kapott büntetést a kábítószer miatt Kábítószerek terjesztése és fogyasztása miatt har­minc vádlottat összesen nyolcvan év szabadság- vesztésre ítéltek első fo­kon tegnap Szolnokon, a megyei bíróságon. Mészáros Géza Csak az ablakon keresztül me­nekülhettek volna el azok a vád­lottak, akik ítélethirdetésre ér­keztek tegnap délután a megyei bíróságra. A zsúfolásig megtelt legnagyobb tárgyalóterem ajta- jait a büntetés-végrehatási inté­zet többtucatnyi egyenruhása, köztük maszkos kommandósok állták el. Majd’ öt évvel ezelőtt meglehe­tősen szerteágazó kábítószer-ter­jesztő hálózatot derített fel a me­gyei rendőr-főkapitányság. Az el­járás a Szlovákiából Szolnokra került, Ketamin-tartalmú anyag­gal (I-por) kapcsolatban indult, majd az ehhez kapcsolódó értéke­sítési hálózat felderítésével egyre szélesebb körre terjedt ki. Me­gyénkben alapvetően két csopor­tot derítettek fel: az egyik Szolno­kon kínálta a helyi fogyasztói kö­rének az extasyt, speedet, mari­huánát, míg a másik Jászberény­ben működött, és a Budapestről beszerzett anyagot „terítette”. A rendőrségi felderítés során elju­tottak Komáromba és Tatabánya környékére is. Végül kiderült, hogy a különböző területeket a beszerzési forrás, egy budapesti diszkó köti össze. A Szolnokon in­dított nyomozáshoz ezért a többit is hozzácsatolták. A nyomozás során többféle ká­bítószert is lefoglaltak. Elsősor­ban az úgynevezett diszkódrogok - extasy, speed, kokain és egy vi­szonylag újfajta szer, az I-por - kerültek elő, de találtak még né­mi LSD-t, heroint és marihuánát is a nyomozók. A 72 gyanúsított közül 36 személyt vádoltak meg kábítószerrel összefüggő bűncse­lekményekkel, akik közül többen választották a gyógykezelést az évek óta húzódó perben. A tör­vénykezésben „elterelésnek” el­nevezett eljárás—szakorvosi ellá­tás — alkalmat ad az elkövetők­nek a büntetés elkerülésére. Dr. Víghné dr. ügyi Anikó teg­nap harminc vádlottat összesen nyolcvan év szabadságvesztésre ítélt első fokon. A diszkó üzemel­A kábítószeres ügyben több vádlottra szabtak ki fegyház- és börtönbünte­téseket, igaz, egyelőre még nem jogerősen. Képünk illusztráció. Veszélyes az I-por A ketamint a vágóhidakon a marhák elkábítására használ­ják. Az utóbbi időben azonban a fiatalok is felfedezték ezt a szett Az alapanyagot Szlováki­ában szerezték be, mert ott ez a hatóanyag nem szerepel a kábítószeres tiltólistán. A pszi­chés és fizikai függőséghez ve­zető I-por ráadásul a szinteti­kus drogokkal szemben kifeje­zetten olcsónak számit, nem beszélve arról, hogy a 2500- 3000 forintba kerülő, eg}'- grammnyi adagból két köze­pes adagnyi jön ki. Kommandós segítség azon vádlottak esetében, akik tegnap négyéves szabad­ságvesztésnél súlyosabb ítéle­tet kaptak, az előzetes letar­tóztatást indítványozta az ügyész. Néhányuk azonban, mint az elsőrendű vádlott V. Gábor, a másodrendű B. Ró­bert és még néhány társuk, szabadlábon védekezhetett, ám a tegnapi ítélethirdetésen nem jelentek meg, így elrendelték a körözésüket. A harmadrendű vádlottat, K. Zsoltot viszont a helyszínen vették őrizetbe, ám ekkor nemtetszésüknek adtak han­got a hozzátartozói, így a fel­vonulókommandósoknak is akadt némi dolguk. i.t i tetője, V. Gábor elsőrendű vád­lott 8 év fegyházat kapott, rajta kívül K. Zsolt (6) és R. Róbert (7) töltheti le büntetését fegyházban. A többieket többségében börtön- büntetésre, két fiatalt fogházra ítéltek. Ötük büntetését felfüg­gesztették, kettejüket próbaidő­re bocsátották, és akadtak olya­nok is, akik „csupán” pénzbünte­tést kaptak. Mindezeken kívül a harminc vádlottat több millió fo­rintos bűnügyi költség megfize­tésére kötelezte a bíróság. Az íté­letek nem jogerősek: a vádlottak és ügyvédjeik enyhítésért, illetve felmentésért fellebbeztek, míg Balázsné dr. Busku Terézia ügyész háromnapos haladékot kért arra vonatkozóan, hogy fel- lebbez-e súlyosbításért. Másod­fokon a későbbiekben a Debrece­ni ítélőtábla fog ítélkezni. J E GYZET SZILVÁSI ZSUZSA Biztonságban megszületni szívszorító belegondolni annak a családnak a helyze­tébe, amely elveszítette ba­báját. Pedig csak azt szeret­ték volna, hogy háborítatla­nul jöjjön világra gyerme­kük. Nincs is ezzel semmi gond, egészen addig, amíg valami komplikáció fel nem merül. Hiszen tegyük a szí­vünkre a kezünket: minden kismama így szeretne életet adni. Minél természetesebb körülmények között, úgy, hogy mamának és babának egyaránt a lehető legkisebb megrázkódtatást jelentse a születés. csakhogy a szülés nem az a rózsaszínű álom, amint azt oly sok leendő anyuka elkép­zeli. A szülés ugyanis nem kevés fájdalommal és még több vérrel járó, hosszadal­mas és bizony kockázatos fo­lyamat. Ami utólag csodála­tos élmény ugyan, megélni viszont egyáltalán nem könnyű. S bár manapság egyre divatosabb dolognak számít a „természethez való visszatérés”, talán mégis ér­demes mérlegelni: lágy zene­szó, gyertyafény vagy kórhá­zi körülmények, a modern technika által nyújtott biz-, tonság kísérje szülésünket? vagy esetleg olyan kórházat válasszunk, ahol a bizton­ság mellett azért a nyugodt háttér is adott... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu A fénysorompó kábelét próbálták meg ellopni Kunszentmárton külterületén egy vasúti átjáró fénysorompó­kábelét kísérelték meg ellopni a hét végén. A fénysorompó üzem- képtelenné vált. A bűncselek­mény elkövetésével egy hajlék­talant gyanúsítanak. ■ MRFK Képviselők figyelőállásban önkormányzatok Az MSZP szerint csak a dolgukat teszik Minden szocialista önkormány­zati képviselő megfigyelő - tud­tuk meg az MSZP helyi vezetői­től. Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök a közel­múltban a parlamenti frakció tagjai előtt beszélt arról, hogy fi­gyeljék meg az ellenzéki vezeté­sű településeken, milyen megbí­zásokat adnak Fideszhez közeli cégeknek, illetve milyen politi­kai leszámolást, tisztogatást vé­geznek az önkormányzatoknál. Nyakó István, a párt szóvivője nem sokkal később azt ígérte, megnevezik a megfigyelőket.- Aki kíváncsi a megfigyelők listájára, az nézze meg az önkor­mányzati képviselők névsorát­fogalmazott az MSZP szolnoki el­nöke. Csák László szerint szó sincs komisszárokról, egyszerű­en minden ellenzéki képviselő feladata, hogy ellenőrizze az ön- kormányzat működését, gazdál­kodását, az uniós pénzek fel- használását. így Szolnokon is ezt teszi saját területén minden kép­viselő. A párt szolnoki elnöke frakcióvezetőként például a szél­sőségesekkel való együttműkö­dést kíséri nyomon. Gyurcsány Ferenc három te­rületet emelt ki, mint amelyről sok panasz érkezett az MSZP- hez. így az önkormányzatoknál, az intézményeknél történő elbo­csátások, a kórházak gazdasági társasággá alakítása és a köt­vénykibocsátások. A pártelnök, miniszterelnök szavai szerint megyei felelősök ellenőriznék például, hogy a kötvénykibocsá­tással nem az önkormányzatok eladósodására vonatkozó sza­bályt akarják-e kikerülni, vagy nem mennek-e túl a normális határon az elbocsátások. —A megyei önkormányzatnál, de számos településen is küld­tek el embereket, mert nem szimpatizáltak a Fidesszel - ál­lította az MSZP megyei alelnö- ke. Tokár István elmondta, a he­lyi képviselők segítségével eze­ket az eseteket gyűjtik össze. Tokár szerint ebben nincs semmi új, hiszen a Fidesz is működtetett már hasonló panaszládát. ■ T. J. Abony városa is részese a térségi útfejlesztésnek Bár Abony fejlesztési elképzelé­sei közül egyet sem sorolt ki­emelt kategóriába a kormány, a támogatottak egyike a város szá­mára is előnyöket tartogat. Neve­zetesen az Abony-Újszilvás-Tá- piószele közötti 17 kilométeres út korszerűsítése. A jövőre induló munkák során megújul az Abony-Újszilvás kö­zötti szakasz és a város belterü­letén a Szelei út. Ezenkívül meg­épül a régi 4-es főutat és a Szelei utat összekötő csomópont. A mil­liárdos beruházás kapcsolódik a település integrált közlekedési- csomópont-építési projektjéhez és az Abonyi Mg. Zrt. biogáz- és bioetanol-programjához is. ■ Bugány J. Tüntetés az évfordulón. Szolnokon is tüntettek a kormányfő őszödi be­szédének napvilágra kerülése évfordulóján. A közel kétszáz tiltakozó a megszorító intézkedések hatásait sorolva — akárcsak egy éve — Gyur­csány Ferenc és kormánya távozását követelte. VIDEÓ: SZOUON.HU

Next

/
Oldalképek
Tartalom