Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-03 / 205. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. SZEPTEMBER 3., HÉTFŐ MEZŐTÚR ES KORNYÉKÉ 5 Sok a vandálok okozta kár felújítás Megértek a fejlesztésre a szövetkezeti lakások Alpintechnikával újítják fel a szövetkezeti lakásokat Mezőtúron. Pénzintézettel tárgyalnak a korszerűsítésért. Befejező szakaszához ért a 1,5 milliárdos kórházfelújítás 2006. június elsején adták át a kórház új szárnyát. A munkálatok első szakasza ekkor ért véget. A beruházás második, s egyben befejező része 2007. június végén kezdődött. A régi épület részleges felújítása 250 millió forintba kerül. Az összeg közbeszerzési eljárását a nyár elején fejezte be az önkormányzat. — A lépcsőház felújításra kerül, mely modern tűzvédelmi berendezésekkel lesz ellátva. Korszerű, új liftet építenek, a már meglévő régit pedig továbbfejlesztik. Az alagsorban egy kórbonctan épül — mondta dr. Trombitás Zoltán, a kórház igazgatója. A felújítási folyamat a tervek szerint december közepéig tart. Az épület korszerűsítése mellett a szükséges műszerek és bútordarabok beszerzésére is sor kerül. Az Egészségügyi Minisztérium által tavasszal meghirdetett pályázaton újabb 27,6 millió forintot nyert az intézmény, amit a krónikus és rehabilitációs osztályok feltételeinek kialakítására fordítják. Húszmillió forintot költenek a belgyógyászati rehabilitációs osztály részleges felújítására. ■ Anyakönyvi hírek a mezőtúri kórházból KISS MIHÁLY (Anyja neve: Kóró- di Anikó) Mezőhék, Júli. 31. könnyű Ágota (Gion Ida) Túrke- ve, Aug. 01. puesovszki gergő (Molnár Erzsébet) Szenttamás, Aug. 01. ádám diána (Domokos Szilvia) Mezőtúr, Aug. 06. dósa Gábor (Takács Tímea) Mesterszállás, Aug. 11. János PÉTEr (Nagy Emília) Túr- keve, Aug. 12. nagy Brigitta (Boros Ágnes) Mezőtúr, Aug. 12. sztrunga Dominika (Fehér Veronika) Túrkeve, Aug. 14. pető Péter Mihály (Fábián Erzsébet Anna) Túrkeve, Aug. ló. Balogh érik Lajos (Burai Julianna) Mezőtúr, Aug. 17. bagdán Máté (Kólya Andrea) Mezőtúr, Aug. 19. murányi hanna (Pólyik Erzsébet) Kuncsorba, Aug. 19. rácz Kevin (Zanyik Gyöngyi) Gyomaendrőd, Aug. 19. ■ Évről-évre több korszerűsítési munkálatot végeznek a túri szövetkezeti lakásokon. A felújításokat nemcsak az épületek állagának öregedése, de sokszor a vandalizmus is szükségessé teszi. Karsai Zita — Az első szövetkezeti tulajdonban álló lakások közel harminc évvel ezelőtt épültek. A felújítások a lakások korát tekintve is nagyon időszerűnek bizonyultak. Ebben az évben a viszontagságos időjárási viszonyok is közrejátszottak abban, hogy a munkafolyamatok kezdetüket vegyék. A legnagyobb mértékű beruházást egy épületünk tető- felújítása, valamint egy csőtörés okozta szennyvízlevezető cső cseréje jelentette - mondta a Dózsa György Lakásszövetkezet elnöke, Soós Imre. A lakás- tulajdonosok saját háztömbjük modernizálásáról a részközgyűléseken döntenek. A lakások állagának javítását a mindenkori benne élő lakók által megtakarított felújítási alap fedezi. Ezt az összeget a lakók közös döntése alapján határozzák meg, s évente módosítják. Jelenleg átlagosan 25-30 forintot fizetnek négyzetméterenként felújításra a családok. Az építési árfolyamokat szem előtt tartva az így megtakarított anyagi forrás még mindig kevésnek bizonyul — állapította meg a szövetkezet elnöke. Ebben az évben összesen 1 millió 260 ezer forintot fordított az intézmény karbantartásra és felújításra. Jelenleg a külső homlokzat festése, valamint a kémények javítása van folyamatban. Ezek a munkálatok a napokban kezdődtek, s előreláthatólag a szeptemberi hónapban fejeződnek be. Mivel egyre kevesebb a szakmunkás, nem könnyű megfelelő kivitelezőt találni a fejlesztések elvégzésére. A következő évekre a nyílászárók korszerűsítését és hőszigetelt vakolatok kialakítását tervezik.- Mivel az épületeink állaga öregszik évről-évre, több korszerűsítési munkát kell végezni rajtuk. Szomorú tény, hogy egyre szaporodnak a vandalizmus okozta károk költségei is — mondta Soós Imre. Gyakran előfordul a kaputelefonok, valamint a bejárati ajtók üvegének megrongálása. A lakásszövetkezet nagy előrelépése a 2006- ban kötött teljes körű lakásbiztosítás. Ennek köszönhetően a károk közel 60 százaléka visz- szatérül. - A jövőre nézve szükségesnek tartunk egy' szerződéskötést valamely pénzintézet-' tel, mely kedvező hitelfelvételeket biztosítana egy-egy épületa mezőtúri Dózsa György Lakásszövetkezet a rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján 1978-ban alakult - mondta az intézmény jelenlegi elnöke, Soós Imre. A szövetkezeti lakások kedvezményes hitelfelvételi lehetőséggel épültek az akkori fiatalok számára. Napjainkra lakásépítő funkciója teljesen megszűnt. Legfontömb felújításához - mondta az elnök. A tervek kidolgozása jelenleg folyamatban van. Az elkövetkezendő évek egyik nagy kihívása lesz, hogy ezek az épületek energiatakarékos, modern otthonokká váljanak. tosabb tevékenységi köre a lakóépületek kezelése, hibaelhárítás, valamint a karbantartás és felújítás szervezése. A problémák elhárítása elsősorban a lakók jelzése alapján történik. Jelenleg 298 lakást kezel az intézmény. Nem csak Mezőtúron, de a városon kívül, Túrke- vén is rendelkezik összesen nyolc épülettel. HIRSAV Egy hetet lehettek a Balatonnál a gyerekek kuncsorba pályázat útján 150 ezer forintot nyert a gyermeküdültetésre. Az általános iskola tanulói egy hetet tölthettek a Balatonnál. A nyaralás költsége mindössze 15 ezer forintba került a szülőknek. Körjegyzőségről tárgyalnak hárman folyamatban vannak a tárgyalások Kuncsorba, Kétpó és Tiszatenyő körjegyzőséggé alakulásáról. A központ Tiszatenyő lenne. A reformok a tervek kidolgozása után, legkésőbb január elsejével életbe lépnek. Szükség lenne bérlakásokra Kétpón kétpón problémát jelent az eladó, vagy kiadható lakások hiánya. Hetente érkeznek megkeresések a környező kisebb - nagyobb városokból azzal a célzattal, hogy a faluba költözhessenek - tájékoztatott Boldog István, Kétpó polgármestere. Nagy szükség lenne a bérlakások építésére. Megszüntettek egy osztályt a hivatalban mezőtúron a polgármesteri hivatalban megszüntették a művelődési-oktatási-sport osztály működését. Az intézmény feladatait ezután a szervezési-gazdasági osztály keretei között végzik majd. Megkezdik a mezőhéki kápolna felújítását az épület állagának javítását a 2006-ban nyert pályázati összegből finanszírozza az önkormányzat. A pályázat a turisztikai látványosságok fejlesztésére nyújtott támogatást. A hamarosan megkezdődő kivitelezési munkálatok az épület külső és belső terét egyaránt érintik. Hitelt vesz fel Mezőtúr a fejlesztések fedezésére AZ ÖNKORMÁNYZAT 30 millió forint hitelt vesz fel. A hitel futamideje hat év. A pénzt útépítésre és az újváros csapadékvíz-elvezetésének kivitelezésére fordítja a város vezetése. A Dózsa lakásszövetkezet felújítási alapjának alakulása Év Felújításra befizetett összeg Ft/négyzetméter 2003. 3 millió 512 ezer 15 2004. 4 millió 7292 20 2005. 4 millió 562 ezer 23 2006. 5 millió 119 ezer 26 2007. 5 millió 677 ezer 29 Forrás: Lakásszövetkezet A szövetkezet felügyeli az épületeket Nem tüzet oltani, hanem nyugdíjba vonulnak Mezőtúron elmennek Egy év alatt tizenhárom ember távozik a szolgálati idő teljesítését követően a városban Az elmúlt év novemberétől az idei év november 30-ig tizenhárom munkatárs távozik a mezőtúri tűzoltóságtól. A nyugdíjszámítási rendszerben várhatóan bekövetkező változások miatt a 15-20 éves tűzoltói múlttal rendelkező szakemberek vonulnak nyugállományba. Mostanáig kilenc kolléga távozott. Jelenleg 45 dolgozót számlál a mezőtúri tűzoltóság. Közülük két embert közalkalmazotti minősítésben foglalkoztatnak, a többiek a hivatásosak létszámát adják.- Az elmúlt és az idei évben módszeresen készültünk/készü- lünk a változásokra. A munkaügyi központ segítségével előre kiképeztük a leendő kollégákat így a nyugállományba vonulók után maradt űrt folyamatosan pótoltuk a fiatal képzett szakemberekkel - mondta Liszkai Zoltán tűzoltóparancsnok. A jelentkezők komoly egészségügyi, fizikai és pszichikai szűrőn mennek keresztül. Amennyiben a követelményeknek megfelelnek, egy, összesen négy hónapig tartó oktatásban részesülnek.- Az újoncok az eddigi tapasztalatok alapján megfelelően teljesítik a kitűzött feladatokat. Hozzáállásuk megfelelő, megbecsülik ezt a nem kevés veszéllyel járó hivatást. Egyedül a sorkatonai szolgálat le nem töltése miatti alakiasság és „katonai fegyelem" hiánya róható fel - tette hozzá Liszkai Zoltán. A tapasztalt kollégák nagymérvű távozása természetesen nem könnyíti meg a napi feladatok ellátását. A kezdők betanítása, vagy első éles bevetése óriási odafigyelést igényel a már gyakorlattal rendelkező munkatársak és a vezetők részéről. A tanítási folyamat nem fejeződik be a munkába állást megelőző négy hónapos alapozó oktatással. Nap mint nap számon kérik a védőeszközök készségszerű használatát, a munkafolyamatok közben használt fogásokat, valamint a megszerzett elméleti ismereteket. Sokszor eltelik két- három, vagy akár négy év is, mire ezek a fiúk igazi tűzoltókká válnak - tudtuk meg. ■ Hat embert még fel kellene venni a vonulós tűzoltók munkaidejét a 2008as év végéig heti 48 órám kell csökkenteni a korábbi 54-ről Ez csak abban az esetben valósítható meg ha bővül a jelenlegi hivatásos állományban lévők létszáma - mondta Liszkai Zoltán, Mezőtúr tűzoltópamncsnoka. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság előzetes felmérése szerint jövőre hat újabb munkatárs jelvétele indokolt Mezőtúr tűzoltóságához Az idősebb dolgozókat fiatalabbak váltják fel a városi tűzoltóságon A I A 1