Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-03 / 205. szám

MEGYEI TU K ÚJ NÉPLAP - 2007. SZEPTEMBER 3., HÉTFŐ r?'v -" / //££■ Tombol a parlagfűszezon allergia Már a tíz centiméteres növény is képes virágot bontani A bőrteszt gyorsan kimutatja, mire allergiás a páciens. Ezt követheti azután a megfelelő szakorvosi kezelés. Képünk illusztráció. Kunhegyes AVATÁS Rendhagyó évnyitó volt a kunhegyesi reformá­tus általános iskolában tegnap, ugyanis egy tizenegymillió forintba került tornateremmel is gazdagod­tak. Eddig az idejáró százhetvenöt kis- és nagydiák vagy a tantermek­ben, jó idő esetén pedig kinn, a szabadban tornázott. A tornate­rem rekord gyorsasággal készült el, mivel az alapozó munkálatokat márciusban kezdték, dszm Mezőhék foglalkoztatás az önkormányzat a nyár folyamán összesen nyolc embert alkalma­zott közhasznú munkára. A szep­tember 10-től november végéig tartó időszakra pedig pályázatot nyújtanak be a tartós munkanél­küliek foglalkoztatására, kz Nagyrév NYERTEK Az önkor­mányzat tanyagondnoki autó vá­sárlására nyert pénzt. A kilenc- személyes mikrobuszt még eb­ben az évben megkapják, melyet a külterületen élők ellátására, gyermekek és betegek szállításá­ra használnak majd. hzs Szelevény elterelnék a képvi­selő-testület rendkívüli ülésén a napokban szóba került, hogy szeretnék elterelni a forgalmat a falu szélén található Alkotmány útra a helyiek. A nevezett út je­lenleg földdel borított, ezért be kell azt burkolni. E célból pályá­zatot nyújtanak majd be a tele­pülés vezetői, bb Tiszagyenda ÚTÉPÍTÉS a leghát­rányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatására kiírt regionális pályázaton több mint négymillió forintos támogatást nyert a tele­pülés. A jelenleg még földes Dó­zsa György üt aszfaltozása valósul meg ebből az összegből, amely a község temetőkertjét köti össze a belterületi úthálózattal, szs Tíszaörs felújítottak a telepü­lés önkormányzata nagy gondot fordított a nyári szünet alatt okta­tási intézményének karbantartás­ára. Megtörtént valamennyi helyi­ség vakolatjavítása és festése. Új festékréteget kapott a tornaterem is, így az iskola tanulói esztétikus, megszépült környezetben kezd­hették el az új tanévet, ng Ujszász SEGÍTSÉG A helyi általá­nos iskolások közül mintegy két­száznyolcvan gyerek részesült ingyentankönyvben. Nekik való­ban nem kellett semmit fizetni­ük. Azokat, akik ilyen támogatást nem kaptak, 3500 forinttal tá­mogatja az önkormányzat, rá Az idei tartós kánikula miatt kissé csúszott a par­lagfű virágzása. Az elmúlt napok esőzéseit követően azonban megszaporodtak a pollenek a levegőben. Szilvási Zsuzsa Az allergiások ezekben a hetek­ben szenvednek legjobban, és a szakemberek szerint egy hosz- szú, meleg ősz bizony nagyon megkeserítheti a különböző vi­rágporokra érzékenyek életét.- Először azt hittem, hogy csak meghűltem egy kicsit - mondja a mezőtúri Varga Zsu­zsa. - Csak akkor mentem or­voshoz, amikor nem akart el­múlni a náthám. Amikor az an­tibiotikumok sem használtak, akkor gondolta az orvosom, hogy akár allergiás is lehetek. Persze a teszt is kimutatta. X GYORSSZAVAZÁS ■ Önt szerint sikeres lehet-e a parlagfű irtása? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: www.szolion.hu — A hónapokon át tartó káni­kula miatt csúszott a növény vi­rágzása, így kevesebben szen­vedtek a parlagfű által kiváltott allergiás reakciótól, mint a ko­rábbi években. Mostanra azon­ban megteltek a rendelők, na­gyon sokan jelentkeznek jelleg­zetes tünetekkel - mondta el kérdésünkre válaszolva dr. Sü­veges Tibor tüdőgyógyász, aller- gológus szakorvos. Az eredményes irtás érdeké­ben egyre többfelé hirdetnek egyfajta „szedd magad” akciót, különbözőképpen jutalmazva a kigyomlált, begyűjtött parlagfű­töveket. Sokan azonban megfelelő kö­rültekintés nélkül szervezik eze­ket, nincsenek tisztában vele, hogy mindez rendkívül veszé­lyes lehet. Ha védőkesztyű és maszk nélkül szedjük, a parlag­fű virágpora nagy mennyiség­ben akár akut reakciót is kivált­hat, csalánkiütést, fulladásos tü­neteket okozva. A 2,5 millió allergiás magyar többsége a pázsitfűfélék és a nyári-őszi gyomok (parlagfű, üröm) virágporától szenved. Becslések szerint jelenleg már megyénkben is a lakosság több mint húsz százaléka allergiás valamire. Nekik figyelmet kell fordítani a megelőzésre és a kezelésre is. Ér­demes figyelemmel kísérni a me­teorológiai előrejelzést, s ha tehe­tik, az allergiások száraz-szeles időben maradjanak otthon. Meg kell próbálni úgy irányítani a mindennapokat, hogy a virágok, gyomok pollenjeivel a lehető leg­kevesebbet érintkezzen a beteg. Például a szabadban végzett tevé­kenységeket lehetőleg ne a reg­geli időszakra tervezzék, ekkor a legmagasabb ugyanis a pollen­koncentráció. Tilos kaszálni, fü­vet nyírni, lekaszált fűben játsza­ni, letáborozni. A virágpor-allergi­ás lehetőleg ne használjon kamil­la-, csalán-, lándzsásútifű-tartal- mú teákat, bőrápoló szereket, samponokat. Ha lehet, naponta mosson hajat lefekvés előtt. Gyakran cserélje ágyneműjét, fő­leg párnahuzatát, mivel a hajából áthullhat a pollen a párnájára. A kezelésnél az orrlégzés biz­tosítása elengedhetetlen, enél- kül bedugulnak az orrjáratok, ami pedig magával hozza, hogy a beteg a szájon keresztül vesz levegőt. Az allergén anyagok így a hörgőkbe kerülnek, és ott in­dul el az allergiás folyamat, ami súlyosabb reakciót válthat ki. Megjelennek az asztma tünetei: nehézlégzés, sípolás, fulladás. A kezelés a szakorvosok fel­adata, ezért a szénanáthás, pol­lenallergiás tünetek jelentkezé­sekor fel kell keresni a házior­vost, a szakrendeléseket. A korai panaszokra azért is fi­gyelni kell, mert az allergia ma­gától nem múlik el, sőt minden évben makacsabb tünetekkel tér vissza újra. A kezeletlen beteg­ségből pedig könnyen alakulhat ki asztma. Műveletlen területeken virul a gyomnövény A parlagfű virágzása egészen a fagyok beálltáig tart. Egy vi­rágzás alkalmával 15-35 hal­ványsárga virágot hoz, melyek apró lecsüngő csészékre hason­lítanak Egyetlen parlagfű ké­pes nyolcmilliárd virágporsze­met termelni, így évente több ezer tonna kerül a levegőbe. Szántóföldeken és városi terüle­teken egyaránt megtalálható, de legjellemzőbben elhanyagolt, megműveletlen, rendezetlen épí­tési területeken fordul elő. 3 JEGYZET D. SZABÓ MIKLÓS Felemás becsengetések a szeptemberi tanévkezdeti becsengetést a diákság egy része mindig felemás érzel­mekkel fogadta. Valószínű, így van ez most is. Ugyan­akkor ez az érzés az idén nem csak a tanulókra jel­lemző, hanem a családokra, édesanyákra, édesapákra, sőt a nevelőkre is. kezdem Azzal: jószerével a megye minden településén bocsátottak el óvónőket, ta­nítókat, tanárokat. Nem egy helyen úgy oldották meg a létszámleépítést, hogy a nyugdíjba vonulók helyett nem vettek fel újakat. Azu­tán nem is egy helyen a haj­dani, szép iskolák néptele- nül ásítanak. Esetleg még a legfiatalabbak, az alsósok maradnak - ideig-óráig. A többiek utaznak, naponta áznak-fáznak, veri őket az eső, süti a nap, és vagy beér­nek időben, vagy késnek, így sok tizenévesnek meg­lesz a napi műszak, a nyolc óra. De utaznak a pedagógu­sok is, hiszen az iskolatársu­lások ezt is jelentik. Meg azt, ha egy település iskola nélkül marad, ez a lassú sor­vadás, sorvasztás jele. Mert ahol nincs iskola, onnan el­költöznek a fiatalok is. azt is mondhatnám, hogy ez is á falurombolás egyfajta je­le, jegye. Magyaros jegye. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Lefülelték a szépülni vágyó tolvajokat Több mint 45 ezer forint érték­ben kísérelt meg ellopni külön­böző kozmetikai termékeket két szolnoki nő egy áruházból a minap. A biztonsági szolgálat azonban figyelemmel kísérte és lefülelte őket. ■ MRFK Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. közleménye Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy szeptember 10-ig számlázási rendszerünkön fejlesztési munkálatokat végzünk. Ebben az időszakban korlátozott ügyfélszolgálattal várjuk Önt: megkeresését rögzítjük, a folyamatot elindítjuk, szeptember 10-ét követően feldolgozzuk. A műszaki hibabejelentés zavartalanul működik. www.eon-hungaria.com Évnyitó volt a katolikus óvodában is Szeptember elsején, szombaton délelőtt tartottak évnyitót Szol­nok újonnan kialakított római katolikus óvodájában is - a me­gyeszékhely életében az első(!) ilyet. Az ünnepi esemény Beer Mik­lós váci megyés püspöknek a Belvárosi Nagytemplomban tar­tott szentmiséjével kezdődött, majd az egyházfők felszentelték a Mustármag névre keresztelt óvodát, amely végül - több el­képzelést követően - az egykori ferences kolostor mellett, a volt szabadtéri színpad közelében ki­alakított épületben kapott helyet. A nevelési intézménybe több mint húsz gyermek nyert felvé­telt. ■ Mészáros Géza ély HÍREK ' ' - .........­Ho rtobágyi Zoltán a Szolnok Televízió munkatársa lett Harcsa Béla, a Szolnok Tv Zrt. közelmúltban ki­nevezett cégvezetője két felelős szerkesztővel képzeli el a televízió jövőjét. Egyikük, Hortobá­gyi Zoltán az aktuális műsorok felelős szerkesz­tője lett. Megbízása szeptember elsejétől él. mg Dr. Szarvák Tibor tanszékvezetői megbízást kapott A SZIE Alkalmazott Bölcsészeti Kar Szociálpeda- gógia Tanszékének vezetésével bízták meg Jász­berényben dr. Szarvák Tibor főiskolai docenst. A szociológus megbízatása három évre szól. ia Vig Imréné öcsödi óvónőt díszoklevéllel jutalmazták Kitüntetéssel ismerte el az öcsödi önkormány­zat Vig Imrénének a községi oktatás, nevelés, gyermekvédelem terén végzett munkáját. Az öcsödi óvoda helyettes vezetője Molnár Bálint polgármestertől vette át a díszoklevelet, bi

Next

/
Oldalképek
Tartalom