Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-11 / 212. szám
/ 10 BULVÁR MŰSOR ÚJ NÉPLAP - 2007. SZEPTEMBER 11., KEDD ' ' 5 HÍRSÁV Bejelentették a negyedik Indiana Jones film címét kiderült, Ml lesz a címe az Indiana Jones filmek negyedik epizódjának. A készülő alkotás az Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull (Indiana Jones és a kristálykoponya birodalma) névre hallgat. Jól startolt a Tűzvonalban című sorozat első része szépen sikerült Bordás őrnagy, vagyis Stohl András bemutatkozása a hét végén: a Magyar Televízió Tűzvonalban című új sorozatára a 18 éven felüli nézők 20,1 százaléka volt kíváncsi. Ez azért is nagy szó, mert a két nagy kereskedelmi csatornán egy Pierce Brosnan- film, illetve egy Rowan Atkinson-vígjáték ment. Bűnjeleket is felvonultat a raktárból lett múzeum KÜLÖNLEGES KIÁLLÍTÁS nyílt Szentesen. A fotókiállításon olyan elkobzott holmikat és különleges állatok bőréből készített, feketepiaci tárgyakat mutatnak be, amelyeket Ferihegyen foglaltak le a hatóságok. A tárlat egyúttal kiállítóhely-avatás is, mivel az épület eddig raktár volt. @ további hírek: www.reooel.hu Gálvölgyi macskásodna show A színész szerint kevés az önzetlen, jó humorú szerző Gálvölgyi János szerint három-négy ember írja tele a szórakoztató műsorokat: ma mindenki a saját szövegét mondja. Dián Tamás- Egyre nehezebb tető alá hozni egy Gálvölgyi-show-t. Miért?- Kevés a jó szerző. Van három-négy stabil jelenetírónk, de mivel ők írják tele a televízió ösz- szes szórakoztató műsorát, nem mindig jön össze annyi humoros kézirat, hogy sokat kellene válogatnunk.- Mi ennek az oka?- Régebben nagy megtiszteltetésnek számított, ha valaki Kabosnak vagy Latabárnak írhatott egy számot, mára ez a szemlélet eltűnt, fia valaki le tud írni két épkézláb vicces mondatot, ritkán adja oda másnak, inkább elmondja ő maga. Mindenki előadó szeretne lenni.- A színházi évad egyik meglepetése, hogy színpadra viszik a Jövőre veled ugyanitt folytatását, amelyben Hernádi Judittal szerepel. Önöket is összeadja a közönség, mint Sztankay Istvánt és Schütz Hát?- Sokat emlegetnek minket együtt, ami nem véletlen, hiszen jó barátok vagyunk. Mivel a Még egyszer veled ugyanitt című darab kétszereplős, a közös hullámhossz elengedhetetlen a jó játékhoz. Ha végig csak ketten vagyunk a színpadon, egymásra vagyunk utalva. Maga a darab szenzációs, amikor elolvastam, a végén én is meghatódtam.- Szegeden akkora sikert aratott az új szereposztásban színre vitt Macskák, amelyben ön Tűst, a színházi macskát és Gastrofar George-ot alakította, hogy a nyolc előadásra tervezett sorozat folytatásán gondolkodnak. Mit tud erről?- Jómagam is csak elcsípett félmondatokból értesültem arról, hogy jövő nyáron esetleg megismétlik ezt a produkciót. Örülnék neki, mivel számomra a nyár csúcspontját jelentették a Gálvölgyi János SZÜLETETT: 1948. május 26. pályája: a Révai Nyomda kemi- gráfus fényképésze (1967-1968), a Ki mit tud? győztese (1968), a Thália, illetve az Arizona Színház színésze (1973-1993), jelenleg a Madách Színház tagja. díjai: Jászai Mari-díj (1980), érdemes művész (1987), Karinthy- gyűrű (2000), Kossuth-díj (2005). Szegeden eltöltött napok. Remek csapat jött össze, az utolsó előadás után úgy búcsúzkodtunk, mint akik többé nem látják egymást. Nem tudom, hogy a Ma- dáchban össze lehet-e hozni ezt a gárdát, ez vélhetően az időpontok egyeztetésén múlik. Hernádi Judittal készül színpadra lépni Gálvölgyi János a Jövőre veled ugyanitt folytatásában Eredeti a július elején lefoglalt Munkácsy-kép Eredeti Munkácsy Mihály-fest- mény az a kép, amelyet a vámosok július elején foglaltak le - jelentette be a VPOP szóvivője azt követően, hogy a vámnyomozók ■ Az ügyben ismeretlen tettes ellen nyomoz a vámhatóság. tegnap megkapták az erről szóló jelentést. Sipos Jenő elmondta: a szakértő a szignó, a képen található címkék és a vonalvezetés alapján állította ki a véleményt. A festményt július elején, egy az Egyesült Államokból érkező küldeményben találták a vámosok. Augusztusban bejelentették: nagy valószínűséggel Munkácsy Mihály Naplemente című, évtizedekkel ezelőtt eltűnt festményét találták meg. A vámosok folytatják a nyomozást, amit ismeretlen tettes ellen indítottak, kulturális javakra elkövetett csempészet miatt. Ennek részeként újból meghallgatják a csomag címzettjét, akinek személyéről a szóvivő nem árult el részleteket. A Munkácsy-kép ügyében korábban nyilatkozott Pákh Imre műgyűjtő is, aki 35 Munkácsy- kép tulajdonosa. A műgyűjtő akkor azt mondta: bár ő nem szakértő, de vitatja, hogy Munkácsy Mihály festette volna a képet. ■ Mi!*» TEJLtmSErojlVroSOR; fltVr-hétMNUSÁVAL 2007. SZEPTEMBER 11., KEDD 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 8.35 Reflektor 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub (ism.) 11.30 Te vagy az életem © (argentin sorozat) 12.00 Híradó 6.00 Babavilág 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Betűbár 10.15 Teleshop 11.35 Huncut hetilap © (amerikai vígjáték, 1969) 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.25 Frasier, a dumagép 9.50 Tv-taxi (ism.) 10.10 Kalandos nyár © 11.05 Előttük az élet 5.20 Hajnali gondolatok 5.22 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte Hírek 9.00 Közvetítés a Parlament üléséről 6.50 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) © 7.50 Ally McBeal © 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 San Francisco utcáin 5.35 Gazdakör 6.00 Világunk - Reggel 8.00 Isten kezében (ism.) 8.30 Talpalatnyi zöld (ism.) 8.55 Szürke kincsünk 9.35 Csillagvadászok 10.25 Derrick © 11.30 Kívánságkosár 6.00 Regélő kövek 6.35 Katasztrófák évszázada 7.30 Legény-lakás 8.00 Szárnyalni Kanada egén (9-10.) 9.10 Genetikai mozaik 10.20 Merész régész © 11.25 Rosemary útra kel I 'H a 12.15 Kopog a szemem © (francia vígjáték, 2001) 92' 13.55 06-91-334-455 15.45 Disney-rajzfilm © 16.10 Receptklub 16.30 VIP - Több, mint testőr © (amerikai akciófilm-sorozat) 17.30 Lost - Eltűntek © 13.40 Eszbontó 14.30 Melrose Place © (amerikai sorozat) 15.30 Baywatch Hawaii © (amerikai akciófilm-sorozat) 16.30 Rex felügyelő © (osztrák-német krimisorozat) 17.30 Monk - Flúgos nyomozó 12.15 Tv-taxl (ism.) 12.30 Srpskl ekran 13.00 Unser Bildschirm 13.35 Tiszta Kabaré! 14.40 Katolikus krónika 15.10 Drága doktor úr © 16.00 Válaszd a mozgást! 16.15 Sophie © 16.00 Akzent 16.30 Válaszd a tudást! 17.30 Membrán 17.55 Doktor Nagyfőnök © (francia sorozat -10/7.) 46' 18.40 Esti mese Kíváncsi Fáncsi (magyar rajzfilmsor.) 12.05 Nash Bridges © (amerikai akciófilm-sorozat) 13.10 Magnum © 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © 16.20 San Francisco utcáin 17.25 Pacific Blue © 14.00 Állat-barát (ism.) 14.30 Egon Schiele (osztrák dokumentumfilm) 15.00 ízőrzők - Tihany 15.30 Halak, vizek... 16.00 Világunk 17.00 Csillagvadászok 17.45 Duna tér 12.30 Fényűzők (1.) © 13.30 Vadvilág (25.) 14.30 Regélő kövek(8.) 15.00 Telefortuna 16.05 Legény - lakás -KI a jobb? (1-2.) 16.35 Az utazás jövője W w 18.30 Híradó 19.00 Szeress most! © (magyar sorozat) 20.00 Fókusz © 20.30 Barátok közt © (magyar sorozat) Utána: Hírek 21.15 Gyilkos cápák Veszedelmes vizeken © (am. katasztrófafilm, 2005) Fsz.: Warren McAslan 18.30 Tények ® 19.00 Aktív © 19.40 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.20 Favorit© Utánunk a sztárözön 21.00 Született feleségek (amerikai vígjátéksor.) © Eső kopog a tetőn Fsz.: Teri Hatcher, Marcia Cross, Felicity Huffman 16.45 Körzeti hírek 17.05 Tv-taxl 17.20 Thomas, a gőzmozdony 17.30 Marci 17.50 Kisváros © 18.30 Bűvölet© 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.10 Önök kérték! 21.10 Életképek 18.55 Fekete vipera© (angol vígjátéksor. - 24/7.) 19.30 Híradó este 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.05 Három nő, egy nyári este © (francia krimisor. - 8/6.) 20.55 Klikkerek © 21.15 Kultúrház © 21.35 Védelmi jog© (olasz krimisor. - 26/6.) 50' 18.30 Otthonunk (ausztrál sorozat) Fsz.: Rebecca Cartwright 19.00 Tuti fuvar (szórakoztató vetélkedő) 20.00 Jó barátok © (amerikai vígjátéksorozat) 20.35 Szexi kamera © Meztelen átverések 21.05 Az elnök különgépe © (amerikai akciófilm, 1997) 18.00 Hírháttér 19.00 Mese 19.20 Egy lépés előre © (spanyol sorozat - 129/78.) 20.15 11’09”01 szeptember 11 © (angol-francia film) 130' 22.25 Hírek. Sport 22.40 A nyaraló © (magyarfilm, 1991)80' Fsz.: Balkay Géza, Básti Juli, 17.35 Akárcsak az emberek... (1.)© (ism. sorozat) 18.35 Felséges ékek 19.35 Donna játszóháza (24-25.) (ism. sorozat) 20.45 Két évszázad legszebb kertjei (7.) © 21.55 Hétköznapi India (11.)© *"9 'H 23.05 XXI. század- A legendák velünk élnek 23.40 Reflektor © 24.00 Ede megevé ebédem (magyar film, 2006)© 1.45 A szupervulkán titka (angol dokumentumfilm) © 22.00 Irigy Hónaljmirigy- Mese-mese átka, avagy Andersen beájulna! © 23.00 Rex felügyelő © (osztrák-német krimisorozat) 24.00 Tények este 0.30 Alfred Hitchcock © 21.45 A társulat© 22.05 Kedd este 22.45 Kultúrház © 23.15 Fejlesztés alatt 23.45 Hírek. Időjárás 23.50 Sporthírek 0.15 Pengető 22.30 Napló 22.35 Záróra 23.20 Kodály 125 23.25 Nap-nyugta 2.00 Titokzatos Násztya 2.45 TS - Motorsport 3.10 Duett 23.15 A holtsáv © * (amerikai-kanadai sorozat) 0.15 A polip © (olasz krimisorozat) 1.15 Kukkolók © (amerikai erotikus sorozat) 1.45 A holtsáv (ism.)® 0.05 KentaurUrban Stigmata (magyarzenés film, 2006) 1.05 Híróra (ism.) 1.40 Hírháttér (ism.) 2.00 Mese 2.10 Labdarúgó-mérkőzés 22.50 Fapados utazások (1-2.) (ismeretterj. film) (dók. sorozat) 24.00 Titkos szovjet háborúk® (ismerettelj. film) 0.55 Hokihakni © 12.15 Kopog a szemem francia vígjáték 11.35 Huncut hetilap amerikai vígjáték 9.25 Frasier, a dumagép amerikai vígjátéksorozat 17.55 Doktor Nagyfőnök francia sorozat 14.15 Halálbiztos... amerikai krimisorozat 10.25 Derrick német krimisorozat 22.50 Fapados utazások ismeretterjesztő film MAGYAR. ATV HALOZAT 14.05 Keresztmetszet. 15.05 Civil kaszinó. 16.05 BBC Click. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. Sport. 17.30 Vonalban. 18.30 Ősök tere. 19.00 Híradó. 1930 A magyar beteg. 20.05 Rájátszás. 2135 Lapzárta. 22.05 Ősök tere. 2230 Vörös és fehér. Bormagazin. 23.05 BBC-híradó. 2330 A magyar beteg. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Többet ésszel! 1630 Együtt a biztonságért! 17.00 Laci bácsi konyhája. 17.25 Új mezőgazdasági magazin. 18.10 Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Friderikusz most. 21.00 Civil a pályán. 22.00 Tetthely. 23.10 Többet ésszel! 17.00 A Vidorröl jelentjük (3.). 1730 Te vagy az életem. 1830Csacska angyal. 1930 Fekete gyöngy. 2030 Hírháló. 20.55 Ízelítő - Kukkantson be hozzánk 5 percre! 21.00 Zsoldo- sokTexasban (am. akciófilm). 23.00 Riválisok 3. - Nincs visszaút (am. akciófilm). 1.00 Hírháló. 130 Bencze-show. 2.00 Műveltségi kviz. FILMMÚZEUM 1 15.00 Valaki kopog(magyarsor.-8/l.). 1530 Bors (magyar sor. -15/10.). 1630 Szomorú vasámap(magyar-németfilm). 1830 Másfél millió lépés Magyarországon (6.). 19.00 Privát rocktörténet 20.00 Meghökkentő mesék (angol sor. - 4.). 2030 Fantozzi tovább túr (olasz vígjáték, 1983). 22.00 Hollywoodi párok. MÍNIMAX DISCOVERY 10.45 Atlétika. 13.30 Magyar labdarúgás. 16.00 IBK-tábor. 16.15 Férfi kosártabda-Eb. Középdöntő (élő). 18.15 Porsche-szuperku- pa. 18.30 Mai helyzet. 18.45 Vízisport-ma- gazin. 19.15 Erős emberek. 20.15 Poker Channel. 21.15 Férfi kosárlabda-Eb, 23.15 Poker Channel. 23.45 Salakmotor. 6.00 Rajzfilmek. 16.00 A rút kiskacsa és én. 1630 Vándor varangyok. 16.55 Bori bah. 17.05 Játsszunk a Szezám utcában! 17.40 Arthur. 18.05 Miss Mallard nyomoz. 1835 Erdei tanoda. 18.50 Bicsi bocs kalandjai. 18.55 Bombi-toma. 19.00 Charley és Mimmo. 19.10 Jane és a sárkány. 1935 A rút kiskacsa és én. 13.00 Roncstelepi csaták. 14.00 Hogyan csinálják?. 15.00 Hogyan készült?. 16-00 Easzeregty ilyet vezetni!. 17.00 Amerikai hot rodok. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag.. 20.00 Hogyan készült?. 21.00Tragédiákháttere. 22.00 Amszterdami erkölcsrendészet 23.00175-ös járat 24.00 Hogyan csinálják?