Új Néplap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-06 / 182. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. AUGUSZTUS 6., HÉTFŐ 9 MEGYEI TÜKÖR Szokatlan zűrzavar a kétpói vasúti átjáróban Felújítják a vasúti vonalat Szajol és Mezőtúr között. Emiatt vonatkésések előfordulnak, illetve útlezárásokkal szembesülnek az autózók. Kétpón Is megújul a vasút és az átjáró is. Most éppen az átjárót aszfaltozzák újra. Az egyik oldal már készen van, a másiknak most készítik elő az alapot. A gyalogosok külön járdán közlekedhetnek a továbbiakban. Ám a nagy felújítások nem zajlanak zökkenőmentesen. A vasúti átjáróban nem csak a félpályás útlezárás okoz gondot, hanem az ezzel járó ideiglenesen kihelyezett közlekedési lámpa is. Ugyanis nincs összehangolva a vasúti lámpával. A két oldalra kihelyezett közlekedési lámpák szabályozzák az egysávos közlekedést. Hol az egyik oldalt engedi át, hol a másikat. Csakhogy a két lámpa között még ott van a vasúti lámpa is. Sokszor előfordul, hogy valaki a zöld közlekedési lámpán átmegy, de a vasútinál pirosat kap, vár pár percet, majd szembetalálja magát egy másik autóval. Mert időközben a másik oldal is zöldet kapott. És innen kezdődik az ordibálás, hogy márpedig nekem volt zöld, és márpedig te tolass vissza. A vasúti átjáróban. ■ B. M. Tiszteletüket tették Erzsébet, a szent előtt Lévén, hogy ez évben van Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója, a jászjá- kóhalmi Horváth Péter Honismereti Szakkör tiszteletét tette szülőhelyén: Sárospatakon, ahol a vártemplom előtt áll szobra. A kirándulás alkalmával megtekintették a vár történeti és természeti értékeit, kiállításait. Ugyancsak jákóhalmi információ, hogy Varga András személyében új plébános vette át hivatalát a jászjákóhalmi plébánián augusztus elsején, aki egyben ellátja Jászdózsa és Jásztelek lelki gondozását is. Az erdélyi származású pap korábban már tevékenykedett a Jászságban, Jász- apátin - most sárospataki káplánként érkezett első plébánosi állomáshelyére. ■ T. A. Nem mindegy, mit eszünk károsA forgalmas út mellett árult gyümölcsöt jól meg kell mosni A nagy forgalmú utak mellett termesztett növényekben nagyobb arányban találhatóak mérgező anyagok. Békési Brigitta Magyarország négy százaléka súlyosan szennyezett, a lakosság fele nem lakik ideális körülmények között ebből a szempontból. A városban élő embernek kevés esélye van arra, hogy a nagyszüleink korában megszokott minőségű élelmet találják meg az árusítóhelyeken. Az élelmiszer-fogyasztás okozta egészségkárosodás kockázatának valamilyen mértékben mindannyian ki vagyunk téve. A probléma mindinkább előtérbe kerül a növekvő mértékű környezetszennyezés és a városiasodás következtében megnőtt népsűrűség emelkedése miatt. Civilizációs betegségként tartják számon azt, hogy egyre kisebb mértékben kerülnek az asztalunkra a maguk természetes formájában az élelmiszerek. Az adalékokon kívül, amelyeket az előállítás során nagy mennyiségben használnak a termelők, gyártók, gondot okoz a levegő és talaj szennyezettsége is.- Az élelmiszerek ólomszeny- nyezettségének elmúlt tizenöt évben bekövetkezett csökkenését a technikai, környezeti eredetű szennyező források minimalizálására és a légköri szabályok szigorítására lehet visszavezetni. Több mint tíz éve már csak katalizátoros autókat engednek forgalomba, amelynek az a következménye, hogy az ér- és idegrendszeri problémákért felelős szénmonoxid mennyisége csökkent, viszont a szerkezetek kopása miatt környezetbe kerülő platina rákkeltő és allergiát okoz. 1999. április 1. óta a benzinkutakon már tilos ólmozott üzemanyagot árulni, az üzemanyagok kéntartalmát csökkentették - mondta dr. Pazsa Tibor regionális tisztiorvos. A tisztiorvostól azt is megtudtuk, hogy mivel az ólom nem bomlik le, a talaj felső rétegeiben valószínűleg még ma is kimutathatóak lennének az ólmozott üzemanyagok lerakodott maradványai és ezek negatív hatása a szennyezett területen termesztett növényekre. — Elképzelhető, hogy az élelmiszerre rászálló porszemcsékhez kötődhetnek különböző vegyi anyagok és baktériumok, ezért a forgalmas utak mellett árult zöldségeket, gyümölcsöket még jobban meg kell mosni a szokásosnál — ajánlotta Dr. Pazsa Tibor. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy az állatok által elfogyasztott szennyezett növények veszélyesek lehetnek-e a húst fogyasztók számára. Az ÁNTSZ-től megtudtuk, hogy az állati eredetű élelmiszerek ólom tekintetében nem tekinthetőek fő veszélyforrásnak az emberek számára, mivel az izomrostok kevés ólommaradékot tartalmaznak és a tejbe történő átvitel is korlátozott. A légszennyezettségért 45 százalékban tehetők felelőssé az üzemek, 35 százalékban a közlekedés és 20 százalékban a háztartások miatt kerülnek káros anyagok a környezetünkbe. A nehézfém szennyezőanyagok közvetlen vagy közvetett módon kerülnek a táplálkozási láncba, eltávolításuk az élelmiszerből nehéz. A fémek a levegőt, vizet, talajt szennyezve okozhatják az élelmiszer minőségi romlását. Az ólom és a higany gyermekeknél idegkárosodást, a kadmium vesekárosodást okoz. ■ Allianz (fii) * A vonatkozó feltételek teljesítése esetén az Allianz Bank és az Allianz Hungária Biztosító közös Betétmix termékének 2 hónapos lekötött betéti részére 2007. szeptember ^ 0-ig érvényes EBKM: J 2,50%, minimum 400 000 Ft befizetése mellett A bankbetétekre, illetve egyéb megtakaritásokra vonatkozó részletes feltételek az Allianz Bank Zrt., illetve a2 Allianz Hungária Zrt vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiben és Kondíciós Listájában kerülnek kihirdetésre. A nyereményjáték feltételei megtalálhatók a www.a0ianz.hu weboldalon. Pénzügyi problémák és az egyre csökkenő gyereklétszám miatt egyesültek az önkormányzati tulajdonban lévő óvodák, valamint általános és szakközépiskolák. Az elmúlt évben több szerkezeti átalakítás ment végbe Mezőtúron, mint az ezt megelőző tizenöt évben összesen — mondta Mlinárcsek János alpolgármester. A város vezetése az önkormányzati tulajdonban lévő intézmények átalakításában látja az uniós fejlesztésekhez szükséges anyagi alap megteremtését. Elsősorban az oktatási intézmények, az iskolák, óvodák, valamint a bölcsőde működtetésében történtek átszervezések. Az évről-évre egyre csökkenő gyermeklétszám miatt három általános iskola (a Rákóczi Úti Általános Iskola, a Kossuth Úti Általános Iskola és az Újvárosi Általános Iskola) egy központi igazgatás alá került. A pedagógusok létszáma 90-ről 71-re csökkent. A létszámleépítés során egyetlen egy határozatlan időre megkötött szerződés sem került felbontásra hangsúlyozta — Mlinárcsek János. A létszám- csökkentést a határozott idejű szerződések meg nem hosszabbításával, illetve nyugdíjazásokkal érték el. A városban található óvodák is hasonló folyamaton mentek keresztül, a korábbi hat tagintézmény egy intézménnyé olvadt. Hivatalps 'felmérések szerint az óvodás korúak száma a városban növekszik. így a nyolvannégy óvodapedagógus létszámcsökkentés nélkül folytathatja korábbi tevékenységét. A város egyetlen bölcsődéjét augusztus 1-től a gyomaendrődi ■ Mezőtúr továbbra is megőrizte iskolaváros jellegét az átszervezés ellenére. Szivárvány Gyermekekért Kht. működteti. Az átszervezési folyamatok lényegében új működési keretet adtak az oktatási intézményeknek, de egyetlen iskola sem került bezárásra. Mezőtúr továbbra is megőrizte iskolaváros jellegét — hangsúlyozta az alpolgármester. ■ Karsai Zita szolnok-jászkun online Martfűi szépség lett a Balaton (egyik) királynője A múlt hét végére a siófoki szabadtéri színpadra annyi szép lány gyűlt össze, amennyit évente csak egyszer, a Miss Balaton választásakor láthat az ottani telt házas publikum. Ebben az évben — rendhagyó módon — két kategóriában is királynőt választottak a szigorú ítészek. Az úgynevezett első korosztályban a 17-29 évesek versenyeztek. Sajnálatos módon a legszebb tizenhat közé nem került be megyénkből egyetlen szépség sem, holott a kívülállók szerint ezt ketten is megérdemelték volna. Elvégre eddig minden évben két-három megyénkben lány is döntősnek bizonyult, sőt Polgár Kriszti kétszer is, Debreczeni Zita pedig egyszer a dobogóra is felállhatott. Először az idén külön versenyeztek a harmincévesek. Azok, akik 1977-ben születtek. Közülük negyvenötén vették a bátorságot és neveztek be. A zsűri végül is nyolc indulót juttatott a döntőbe, köztük az 1977. március 9-én született Tiszafóldváron, de Martfűn lakó Kávási Anikót is. Anikót választották királynőnek A sötétbarna hajú és szemű, 168 centis martfűi szépség úgy tűnik, estélyiben, utcai és fürdőruhában is elnyerte a zsűri többségének szimpátiáját, hiszen végül a fejére került a korona. így a két, balatoni királynő közül az egyik megyénkbéli lett. A civilben területi képviselő kisasz- szony nyert két utat: az egyik félmilliót, a másik kétszázezret kóstál. Aztán korona, házimozi- rendszer, digitális fényképezőgép is van az ajándékok között. Legújabb koronás főnket későbbi számunkban hosszabb cikkben is bemutatjuk olvasóinknak. ■ D. Szabó Miklós Malacot fogtak a gyerekek verseny Minden bio volt a karcagi gazdanapon Biogazdanapot tartott szombaton Karcagon az Üllőparti Ökotanya és a Kelet-magyarországi Biokultúra Egyesület. A megjelenteket dr. Fazekas Sándor polgármester és Hubai Imre, az Üllőparti Ökotanya gazdája köszöntötte, majd biogazdálkodók tartottak előadást. Ezalatt főtt a birkapörkölt, sült a mangalicaszalonna, volt biolekvár, biopálinka, biosütemény és juhsajt. A ' gyerekek mindannyian a malacfogóversenyre vártak. A 3—6 évesek közül hárman, a 6-10 £ éveseknél hatan indultak a ma- | lackáért. A kicsiknél Hubai | Krisztina Boglárka, a nagyob- % baknál Kosztolni Márió Balázs S volt a legügyesebb. ■ D. E. Az egyik győztes malacfogó: Hubai Boglárka dalkörök Nótákon át fejezik ki jász mivoltukat Tizenötödik alkalommal rendezték meg a hétvégén a Jász Dalostalálkozót. A Jászapátiról indult rangos eseménynek minden évben más település ad otthont. Idén Jászteleken, a falunap keretében szervezték meg a találkozót, amelyre további tizenhárom jász településről érkeztek daloscsoportok, összesen több mint kétszázötven fővel. A rendezvény célja, hogy erősítse a jászok összefogását. Az ünnepi szentmisét követően Kisbakonyi Zoltánné, Jásztelek polgármester asszo- | nya nyitotta meg a dalostalál- | kozót. Majd Dávid Sándor jász- | kapitány köszöntötte az éneklő- £ két és a hallgatóságot. ■ A jánoshidai Hidi Asszonykórus tagjai vidám dalokat énekeltek Dalostalálkozó Jászteleken Összevonták az iskolákat, óvodákat átalakítás Kénytelenek voltak ezt a lépést megtenni Mezőtúron