Új Néplap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-30 / 202. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. AUGUSZTUS 30., CSÜTÖRTÖK 5 FELSŐ-JÁSZSÁG Gyereket adnak a falu megmaradásáért költözés Úgy tűnik, a Jászságban is működőképesnek bizonyul a tápszentmiklósi példa A költözés aprómunkája még napokig eltarthat az újdonsült családban Nem csak néhány éves szálláshelyként, hanem új otthonként is tekint Jász- ágóra az a martfűi család, aki a napokban érkezett meg a faluba. Az önkormányzat felhívására döntöttek a költözés mellett. Banka Csaba A község az újrakezdés lehetőségét adja a családnak, míg a család két, iskolás korú gyermekével járul hozzá a falu megmaradásához. A helybéliek döntő többsége ugyanis úgy véli, hogy addig lehet a faluról és a falu jövőjéről beszélni, amíg van iskolájuk. Az iskola fenntartásával pedig épp az a legnagyobb gondja \ Nagy az érdeklődés a település vezetőjétől megtudtok, hogy sokan érdeklődnek a falujukban a lehetőség után. Időközben egy másik családdal is megegyezett már az önkormányzat, számukra testületi határozattal utaltak ki egy önkormányzati lakást Az egyik nagyvárosunkból érkező családban két általános iskolás korú g\'ermek van, egy pedig még óvodába jár. Amennyiben sikerül munkát találnia az eddig bírósági fogalmazóként dolgozó édesanyának, akkor a tanév elején ők is beköltöznek a kisfaluba. az önkormányzatnak, hogy kevés a gyermek. — lászágón minden az iskola után következik - jelenti ki a polgármester asszony, Mozsár Lász- lóné, amikor akciójuk indokairól kérdeztem. - Egyelőre még nem egy vagy két gyermeken múlik az iskola sorsa, de gondolni kell a jövőre. Azzal, hogy több az iskolás gyermek, növekszik az utánuk járó normatív támogatás, s nem utolsó sorban fiatalodik is egy kicsit a község lakossága. Emlékezetes, hogy Jászágó önkormányzata kapva kapott az alkalmon, amikor a dunántúli Tápszentmiklóson meghirdették az „iskolás gyermekért ön- kormányzati lakást” akciót. Az ötlet lényege rendkívül egyszerű. Az általános iskolákban a normatív finanszírozás mértékét meghatározza a gyermeklétszám - és ezen akár az intézmény fennmaradása is múlhat, így döntöttek arról, hogy általános iskolás korú gyereket nevelő nagycsaládosokat hívnak a faluba. Tápszentmiklóson bejött az ötlet, és úgy tűnik, Jószágon sem maradt hatás nélkül. — Amikor hallottuk a lehetőséget, úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk a váltással, megkerestük a települést. Martfűn szűkösen éltünk, és nekünk megfelelt az az önkormányzati lakás, amit Jászágón felajánlottak - mondja Oláh György. — Addig szeretnénk ebben a házban élni, amíg magunk nem tudunk építeni a faluban egy saját házat - teszi hozzá felesége, Erzsébet. A városból érkezett, eddig gyárban dolgozó házaspár szeretne a környék egyik üzemében elhelyezkedni, ahogy mondták a munkától nem ijedtek meg eddig sem. Néhány nappal ezelőtt érkeztek, de a pakolást még nem fejezték be. Ebben nagy segítségükre van. három gyermekük, A legnagyobb József, a középső Andrea aki hetedikbe megy idén és Edit, aki pedig a második osztályt kezdi meg. A kisebb gyermekek járnak szeptembertől az ágói suliba, míg a legnagyobb most fejezte be általános iskolás tanulmányait, a következő tanévtől már Mátrafü- reden erdészeti szakiskolában folytatja tanulmányait. — Nem vagyunk régen a faluban, de eddig rendkívül pozitívan fogadott bennünket mindenki, segítőkész emberekkel találkoztunk - állapítja meg az édesapa. A családfő szavait az általunk megkérdezettek is alátámasztották.- Nagyon okos ötletnek tartom az önkormányzat kezdeményezését - mondja Pethes Katalin nyugdíjas tanítónő. - Szükség van a falu népességének növelésére, és az iskola gyereklétszámának növelésére is.- Kevés a gyermek a faluban, azt pedig nem szeretnénk, ha megszűnne az iskola. Talán beválik a kezdeményezés. Még keveset találkoztunk az újonnan érkezett családdal, de kedveseknek tűnnek, reméljük, nekik is tetszeni fog a mi falunk - fogalmazott egy helybeli, Breszkó Jánosné. 1. Jászalsószentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő testülete vállalkozót keres a kizárólagos tulajdonát képező, jászalsószentgyörgyl 1542/2.hrsz. alatt felvett 1160 m’ területen elhelyezkedő „Vadascsárda" bérbeadására, III. vállalkozás keretében történő üzemeltetésére. 2. A vállalkozó feladata az ingatlan étterem, panzió jellegű üzemeltetése, ennek keretében a) az épület helyreállítása b) a helyreállításhoz, üzemeltetéshez szükséges engedélyek beszerzése c) az épülethez tartozó terület rendszeres takarítása, tisztán tartása d) szálláshely szolgáltatás, vendéglátás 3. A vállalkozói ajánlattételben a) részletesen ki kell dolgozni a vállalt feladatokat, helyreállítási költségvetést (a helyreállítási költségvetés és az épület jelenlegi állapotáról készült fénykép a bérleti szerződés mellékletét fogja képezni) b) nyilatkoznia kell a vállalkozónak arról, hogy biztosítást köt az épületre, és a befektetett eszközökre nem nyújt be kárigényt, amennyiben a szerződést felmondja, c) a bérleti díj havi összegét, d) mellékelni kell a vállalkozói engedély másolatát 4. Az önkormányzat az ingatlan bérbeadására 2007. dec. 1-től 15 évre köt szerződést 5. Alternatív ajánlat nem nyújtható be. 6. A pályázat elbírálásának szempontjai: az üzemeltetésre vonatkozó bérleti díj, valamint összességében a legelőnyösebb ajánlat. 7. Az ajánlatot Jászalsószentgyörgy község polgármesterének (5054 Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a.) aláírva, két példányban, zárt borítékban kell benyújtani, melyre „Vadascsárda üzemeltetése" feliratot kell elhelyezni. 8. A pályázatokat 2007. október 29. napjáig lehet benyújtani. 9. A képviselő testület fenntartja azon jogát, hogy az ajánlattételi eljárást annak bármely szakaszában eredménytelennek nyilvánítsa. 10. Az ajánlatokról a benyújtási határidőt követő ülésén dönt a képviselő-testület. 11. Szerződéstervezet megtalálható a wwn.jaszalsoszentgyorgy.hu honlapon. 12. Információkérés a hirdetménnyel kapcsolatban: Szarvák Imre polgármesternél. EMCON Technologies Az EMCON Technologies amerikai tulajdonú cégcsoport, a világ egzik vezető gépjármű kipufogórendszer gyártója. Jászárokszállási gyárunk számos világmárka beszállítója. Dinamikus, profitorientált és professzionális csapatunkba keressük leendő munkatársainkat az alábbi munkakörökbe: KÖNYVELŐ TERMÉKFELELŐS Feladatkör: • Bejövő szolgáltatási és anyagszámlák formai és tartalmi ellenőrzése • A számlák könyvelése, adminisztrációja, szállítókkal kapcsolattartás • Banki utalások előkészítése és könyvelése • Pénztár kezelése és könyvelése • Hó végi zárásokban aktív részvétel, analitikus egyeztetések Elvárások: • Könyvelői munkakörben szerzett tapasztalat • Integrált vállalatirányítási rendszer ismerete • Kommunikácóképes angol- és/vagy németnyelv-ismeret • Felhasználói szintű számítógépkezelői ismeret • Határidők tartása, terhelhetőség • Pontos, önálló és felelősségteljes munkavégzés • Pozitív hozzáállás, csapatjátékos személyiség Előny: • Mérlegképes könyvelői képesítés • SAP ismerete • Az angol és/vagy német nyelv kommunikációs szintű ismerete Feladatkör: A termelési folyamat irányítása a folyamatos üzemvitel biztosítása érdekében Az előírt termelési terv határidőre történő mennyiségi és minőségi végrehajtása 60 fő szakmai és vezetői felügyelete és koordinálása Technológiai és szervezési intézkedések bevezetése, megvalósítása Beszámolók, statisztikák, dokumentációk készítése A megrendelések SAP-ban történő napi szintű figyelemmel kísérése A termelés során felmerülő akadályok kiküszöbölése, hibaelhárítás A csapatában dolgozók kiválasztásában, betanításában való közreműködés Balesetmentes munkakörnyezet biztosítása Elvárások: Műszaki szakközépiskolai végzettség 3-5 éves hasonló területen szerzett szakmai tapasztalat Többéves csoportvezetői vagy műszakvezetői gyakorlat Felhasználói szintű számítógépkezelői ismeret Magabiztos, határozott fellépés Kiváló konfliktuskezelői és problémamegoldó képesség Kitűnő kommunikációs képesség, terhelhetőség Előny: Műszaki felsőfokú végzettség SAP ismerete Az angol vagy német nyelv alapfokú ismerete Amit kínálunk: • Változatos, kihívást jelentő munka • Szakmai fejlődés lehetősége egy világszínvonalú gyártókörnyezetben • Felelősségi körhöz járó döntési jogosultság • Fiatalos csapat, kellemes munkakörnyezet • Versenyképes jövedelem és kiegészítő béren kívüli juttatások Magyar és angol nyelvű pályázati anyagát a 5123 Jászárokszállás, Ipar u. 2. címre vagy a zsuzsanna.somlai@emcontechnologies.com e-mail címre várjuk. *283933* Az oldalt szerkesztette: Banka Csaba Az oldalt írta: Banka Csaba, Illés Anita A fotót készítette: Sárközi János Hirdetési tanácsadó: Bús Csaba Tel.: 30/647-46-59 Új Néplap Jászberényi Szerkesztőség Jászberény, Szabadság tér 4. Tel.: 57/501-710 Tel/fax.: 57/501-711 E-mail: csaba.banka@axelspringer.hu TELEPÜLÉSI OLDALAK Augusztus 31. T.miklós Szeptember 1. Szolnok Szeptember 3 Mezőtúr Szeptember 4. Jászberény Szeptember 5. Kunszentm. Szeptember 6. Jászság wvvw.toyotaauris. hu Hering Autóház Kft. 5100 Jászberény, Nagykátai út 19 Telefon: 57/415-038 5000 Szolnok, Alcsisziget Telefon: 56/513-775 •281670A Corolla új riválisa viták} »»cmulaHurtk («váSst, wert, kí'ttzí ferttSrÄ tr-,v> at A»tm. a Cwoda htfjjyo ««tyű* boiAue kuvelő«*. h «■yytiwi :dto»tít*r »v. <>rtS'ik leqiáO'tMbb «i<xjhlztrtrKorjr>í:»Ub kíínonwtt < uraftooik. a ÍWWfrdéíyt y.Xjas/0, h(U WWpkoival tev kxv.b - «gywfivé: VWetéw« oAtxtaaafc »>. u( Toyota motor)-»: ó, péWáu! <V új 1,6 KvOr. Óim Wi UwvíoOv vaqy * 18iHő«Ö»l>-4i> Bizet A/AomOnn1 vá*. ontulp ki m&bta«ifa$é)űMU>er>! TODAY TOMORROW ‘ •: :-rV Négy testület hagyta jóvá a társulás indítását jászdózsa, Jászágó, Jászjákó- halma, valamint Pusztamonostor önkormányzatai közös testületi ülést tartottak a napokban. Az összevont tanácskozás alkalmával hagyták jóvá a négy település oktatási intézményeit működtető fenntartói társulás indítását. A társulás bővítéséről volt most szó, hiszen Jászágó és Jászdózsa évekkel ezelőtt már létrehozta közösen működtetett intézményét. A társulás gesztora Jászdózsa ön- kormányzata. Akadálymentesítésre adnak be pályázatot pusztamonostor önkormányzata a polgármesteri hivatal akadálymentesítésére készít pályázatot, amelynek beadási határideje a napokban jár le. A beruházás ösz- szesen nyolcmillió forintba kerül, ebből tíz százalékos önrészt a településnek kell biztosítania. Több művész munkáját állították ki Fényszarun JÁSZFÉNYSZARUN augusztus 19-én több művész munkájából nyílt kiállítás a Petőfi Művelődési Házban. A tárlaton augusztus végéig Sándor Irén Ilona okleveles szervező, pedagógus, Bárdosi József művészettörténész és Sáráné Blaskovics Judit népi iparművész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. ä k á