Új Néplap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-27 / 199. szám
ÚJ NÉPLAP — 2007. AUGUSZTUS 27., HÉTFŐ TISZA-TÓ íííWí '$$$$$$ : 5 Egyelőre túl sok turista sátorozik szabálytalanul A Tiszai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság fokozott vízi rendészeti ellenőrzést végzett a napokban a Tisza megyei szakaszán, valamint a Tisza-tó térségében. Az akció keretében 39 esetben feljelentés történt, illetve 2 helyszíni bírságot szabtak ki. A 39 esetből 18 alkalommal hajózási szabályokat sértettek meg, de engedély nélküli horgászat és természetvédelmi területen való tiltott sátorozás miatt itt büntettek a rendőrök. A két helyszíni bírságot két gépkocsivezetővel szemben szabták ki, ők a gáton, világítás nélkül közlekedtek járműveikkel. Több jet-ski hagyta el a kijelölt pályát, három hajóvezető pedig olyan hullámokat keltett, mely szabálytalan volt. Sajnos az engedély nélküli horgászat, a természetvédelmi területen való sátorozás száma a többszöri ellenőrzések ellenére még mindig magas. Pozitívum, hogy fürdőzés szabályainak megsértése miatt senkit nem kellett feljelenteni vagy helyszíni bírságolni a vízi rendőröknek. A 27 alkoholszondás ellenőrzés során kiderült, hogy a nagy meleg ellenére senki nem fogyasztott alkoholt. ■ Egyházi tábort alakítottak ki Tiszagyendán A tiszagyendai Római Katolikus Egyházközösség Bordás Péter plébános vezetésével az elmúlt időszakban felújította a helyi plébánia épületét, melyben táborozásra alkalmas feltételeket alakítottak ki - tudtuk meg Sipos József polgármestertől. Ennek köszönhetően lehetőség nyílt gyermekek táboroztatására. Augusztusban 27 bakta- lórántházi és kótaji gyermek táborozott Imre atya és László atya vezetésével. A gyerekek a helyi kisiskolásokkal közös programot alakítottak ki, többek között részt vettek egy tíz kilométeres gyalogtúrán a Tisza-partra, az általános iskolában pedig közös sportprogramot tartottak a Sárközi-alapítvány közreműködésével. ■ Hiábavaló aláírásgyűjtés igazgatóválasztás Nagy port kavart a képviselők döntése A szülői munkaközösség közel 1400 aláírást gyűjtött össze, a képviselő-testület végül mégis álláspontjuk ellenére döntött Eleinte egyszerűnek, szinte formálisnak tűnt a tiszafüredi Zrínyi iskola igazgatói pályázata. Végül azonban annál nagyobb meglepetést okozott. Szilvási Zsuzsa Aláírásgyűjtéssel szerették volna elérni az iskolába járó gyermekek szülei, hogy az eddigi igazgató, Bódi György mellett voksoljon a képviselő-testület. Augusztus 23-án azonban végleges döntés született: az eddigi direktor pályázatát nem fogadják el, az újabb pályázat lezárultáig tartó átmeneti időszakban pedig az igazgatóhelyettes viszi tovább az ügyeket. Közel másfél évtizeden át vezette Bódi György a tiszafüredi Zrínyi Ilona Általános Iskolát, Óvodát és Pedagógiai Szakszolgálatot. — 1992-ben több pályázó közül választottak meg, azóta dolgoztam igazgatóként - meséli. - Június 30-án járt le a megbízatásom, de rajtam kívül más nem pályázta meg az állást. Támogatott a tantestület, kedvező volt a szakértői vélemény. A bizottsági meghallgatásokon is kedvező volt a fogadtatás, 13:3- as arányban fogadták el a pályázatomat. Ezek után hideg zuhanyként ért, hogy másnap reggel a képviselőtestület már döntő többséggel elutasította. A szülők első pillanatban értetlenül fogadták a történteket. Mint mondják, egy olyan intézmény esetében, amely szinte teljesen megújult az utóbbi években, az ide járó gyermekek pedig sorra nyerik a tanulmányi, sport- és egyéb versenyeket, érthetetlen, miként merülhet fel az igazgató hirtelen jött alkalmatlansága. Mivel hiába fordultak a polgármesterhez, végül aláírásgyűjtésbe kezdtek, s közel 1400 támogató aláírással álltak az igazgató mellé. Mindez azonban hatástalannak bizonyult. Hiába tárgyalta újra A pozitív vélemény sem volt elég meggyőző „A pályázat igen jól felépített, logikus... igen tudatos, a \ korszerű pedagógiai irányokhoz, elvárásokhoz igazo- \ dó, minőségelvű a feladat meghatározása... elismerésre méltónak tartom az alapvető /pedagógiai célok meghatározását” - szól a pályázat szakértői véleménye, amely így összegez: „A pályázatot korszerűnek, jónak, alaposan kimunkáltnak tartom... a kitűzött célok teljesen a mai kor igényeinek megfelelőek”. Bár az elemzés egyértelműen 1 pozitív, az önkormányzat képvisel&testülete végül mégsem tartotta megfelelőnek a pályázatot. az ügyet a testület augusztus 23-án, ismét leszavazták Bódi György pályázatát. — Sajnálom, hogy így alakult, de fenntartóként úgy gondolom, felelős döntést hozott a képviselő-testület - mondta lapunknak Pintér Erika, Tiszafüred polgármestere. - Az igazgató úr pályázatának nagyobbik része inkább a múltról szólt, az oktatási elképzelések jórészt hiányoztak: Azok a tervek pedig, amelyek megfogalmazódtak az anyagban — tanuszoda, tornaterem-bővítés -, bár jól hangzanak, nem illeszkednek bele a városfejlesztési elképzelésekbe. Ezekre egyszerűen nincs lehetőség az önkormányzat mostani helyzetében. Annak pedig, hogy a szülők aláírásokat gyűjtöttek, bármilyen furcsán hangzik, de örülök. Azt jelzi, hogy elégedettek az eddigiekkel, ám ez nem jelenti azt, hogy a későbbiekben ne lehetne még jobban irányítani ezt az iskolát. Valahol sértőnek tartom, hogy a tantestület egyetlen tagját sem érzik képesnek arra, hogy folytassa a korábbi igazgató által megkezdett munkát, bár természetes, hogy tartanak a változástól, az újtól. Tovább bővül az idősek otthona a református egyházközség idősek otthonában jelenleg harmincnyolc szépkorút ápolnak, gondoznak Kunhegyesen. Mivel nagy az érdeklődés, az otthont most negyvenkilenc személyesre bővítik. Kilenc új szobát építenek 22 millió forintos költséggel. Tájékozódási túra- verseny a Tisza-tavon a nádas kemping csapata nyerte a tájékozódási kenutúrát Abádszalókon. A hatodik alkalommal megrendezett Tisza-tavi versenyen 13 csapat teljesítette a 8 kilométeres távot. Vidékfejlesztési iroda nyílik Kunhegyesen a tiszafüredi kistérség vidékfejlesztési irodája várhatóan néhány héten belül megnyílik Kunhegyesen. A Közép-tiszai Mezőgazdasági Zrt. irodaházában található vidékfejlesztési központ vezetője Kontra József lesz. A népművészet ifjú mestere Szűcs Judit az augusztus 20-i elismerések között kapta meg Szűcs Judit a népművészet ifjú mestere címet. A híres tiszafüredi fazekas, Szűcs Imre lánya így tovább öregbíti a család hírnevét. A Szűcs család — előtérben Judit — évek óta együtt dolgozik VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Hadd szóljon! SZ0U0N.HU N szolnok-jászkun online Vegyen Ön Is részt a Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet 2007. szeptember 30-ig tartó betétlekötési akciójában, így pénzéért 7,5 % kamatot is kaphat kockázatmentesen, kombinált megtakarítás esetén akár 11 %-otis. Vártak kirendeltségeinken, ahol munkatársaink készséggel adnak információt az fin részéről Együtt tovább, jövet menet Még nincs a csúcson a kunhegyes! röplabdás portré Kovács Sanyi néhány év múlva bérelt helyet szeretne a felnőtt válogatottban Kovács Sanyi nem tudom, mennyit állhatott eresz alatt, de eddig is jókorára nőtt. Ebből kifolyólag már egyet s mást elért a sportágában, a röplabdában, de még koránt sincs a csúcson. Már csak azért sem, mert a most 197 centi magas kunhegyesi legény még csak december 5-én tölti a tizennyolcat. Mindezzel azt is szeretném mondani, hogy van még ideje fejlődni, sőt még egy kicsit nőni is. Tulajdonképpen mint annyi jó röpis, ő is a kunhegyesi Kossuth iskolában kezdte. Már nyolcadikos korában korosztályos válogatott lett, és akkorákat ütött, hogy több esetben jajgatott, könyörgésre fogta a labda. Nem véletlen, hogy felfigyeltek rá az ország legjobb rö- pisklubjai. Végül az ismerősök, családtagok tanácsára Kazincbarcikát választotta. Azóta ott vitézkedik, tanul, illetve napi két és fél órát edz, így készül az újabb és újabb próbatételekre. Egyébként 41-szeres ifjúsági válogatott, az emelkedése 80 centi, és ha kinyújtja a kezét, 335 centiről üti meg a lasztit. Mostani csapata négyszeres országos bajnok. Ennyi elfoglaltság, suli és napi edzés mellett nem sok ideje jut hobbijára: a zenére meg a A kunhegyesi Kovács Sanyi a szobájában. Kezében a röplabdát barátokra. Ami a távlatot illeti, szorongatja még a kurta nyári vakáció egyik napjában is szeretne bérelt helyet a nagyválogatottban, illetve a jövő évi érettségi után tanárképzőbe jelentkezni. legyei alapján ez sem lehetetlen, hiszen jó négyes. Sajnos ha beindul a bajnokság, annyira kevés a szabadideje, hogy jó, ha havonta egyszer haza tud ugrani a szüleihez és a húgához. Mindezeken kívül még van egy terve. Ha egyenletes lesz a fejlődése, és sérülés nem jön közbe, szeretne később pár évet légiós röplabdásként külföldön tölteni. No meg egy kis manit is keresni. Mert régi igazság, hogy a pénz nem boldogít, ugyanakkor jó, ha van. ■ D. Szabó Miklós Bódi György 15 éven át igazgatta a Zrínyi iskolát