Új Néplap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-27 / 199. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2007. AUGUSZTUS 27., HÉTFŐ mrnmmmMmmmmmmmmMmmmmmmmmmmm MEGYEI TÜKÖR HÍREK Csataszög gondban vannak ■Rendszeres szociális segélyben jelenleg 10 ember részesül a településen. Sajnos pályázatot nem tudnak benyújtani közmunkára, mert nincs rá mód, a feltételek nem megfelelőek. Változatlanul nagy gondot jelent a munkanélküliség megoldása, a pályakezdő fiatalok elhelyezkedése — tudtuk meg az önkormányzattól. MGA Kétpó ISKOLAÜGY A település általános iskoláját szeptember elsejétől a túrkevei Kaszab Nagy István Református Általános Iskola bérli. A döntést azzal indokolták, hogy a településről a gyerekek nagy többségét a túrkevei református iskolába íratták be a szülők. Az intézmény, mint önkormányzati iskola tehát nem kapott tovább működési engedélyt, kz Tiszagyenda táboroztak a helyi római katolikus egyházközösség Bordás Péter plébános vezetésével felújította a plébánia épületét, melyben táborozásra alkalmas feltételeket alakítottak ki. Mostantól tehát lehetőség nyílik gyermekek táboroztatására. Elsőként augusztus 13-18 között huszonhét baktalóránthá- zi és kótaji gyermek nyaralt Ti- szagyendán. szs Tiszasas mezőgazdaság az idei aszály miatt nagyon gyenge kukorica-, napraforgó- és szőlőtermésre számíthatnak a tiszasa- siak. Máté Mihály, a település falugazdásza elmondta, hogy meggyengült a kereslet a kékszőlő iránt. Az értékesítéssel kapcsolatban gopdok merülhetnek fel, mert a felvásárlók ötven-hatvan forintot&zetnének csak.a szőlő kilójáért, bb Tiszasiily TETŐ alatt a közelmúltban tető került a művelődési ház előtt lévő szabadtéri színpad fölé. A beruházás mintegy 500- 600 ezer forintból valósult meg. Az elmúlt néhány hétben megrendezett programok egy részének már a megújult színpad is helyet biztosított, rá Törökszentmikiős felújítás a megyei területfejlesztési tanács a polgármesteri hivatal balesetveszélyes elektromos hálózatának felújítását megcélzó pályázatát hároméves ütemezéssel támogatásban részesítette. A felújítás egyébként még 2006 végén elkezdődött, ami várhatóan 2008 januárjáig fog tartani, ng A Mátyás király úton lakóknak már elegük van a hatalmas kamionforgalomból. Nemsokára azonban lényegesen megváltozik a helyzet. Zajos a Mátyás király út javulás A közútkezelő eltereli a forgalmat a problémás szakaszról A lakók figyelmeztetnek, hogy omlásveszély van a ház tövében A szolnoki Mátyás király úton élőket már nagyon zavarja a teherautók zaja. Sem nappal, sem éjszaka nem tudnak pihenni. Ám szeptember végétől mindez megváltozik. Hutter Zsófia Fehér Ferenc Szolnokon, a Mátyás király úton lakik, ahol vasárnap éjfél után már förtelmes zajt csapnak a kamionok. Nyolc hónapos terhes aú'elesége, akinek pihennie kellene, ezért március óta otthon van. A kismama nyugalom helyett idegeskedhet, hogy mikor esik le egy-egy virág a polcról, annyira rezegnek azok, az elhaladó kamionoktól. A tavaszi lakógyűlésen azt az ígéretet kapták, hogy augusztus elsejétől ki lesznek tiltva a hangos járművek. A mai napig nem történt változás. A Mátyás király úton élőktől több panaszt is kaptunk, hogy elviselhetetlen a teherautók zaja. De nem csak a hangzavar, hanem az is, hogy megremeg az egész környék.- Ha egy kicsit levegőzni szeretnénk és kiülünk a ház elé, érezni lehet, hogy megremeg a járda — mondta el Hegedűs Já- nosné, az egyik lakó. — Repedezik a járda, a lépcsőt már többször meg kellett csináltatni. Esténként hiába veszem be a nyugtatómat, csak 2-3 órát tudok aludni. A szomszédasszonyomnál már egyszer a plafon is leszakadt. És akkor a hangzavarról még nem is beszéltünk. Nemcsak napközben, hanem éjszaka is közlekednek a kamionok. Ilyenkor még feltűnőbb a zaj a csendben. A település központjában már méteres nyomvályú keleb kezeit a mindössze egy évvel ezelőtt átadott, uniós támogatásból felújított úttesten. A — Nem olyan régen költöztünk a Mátyás király útra - kezdte Major Enikő. - Nem is igazán attól tartottunk, hogy hangosak a kamionok, hanem sokkal inkább a vasútállomás zajától. Ennek ellenére esténként mi is halljuk a teherautókat. Sőt, ha kiállunk az erkélyre a korlát megremeg, mikor elmegy a ház előtt egy nagyobb jármű. De arra is volt már példa, hogy éjszanagy meleg miatt és a kereszteződésnél megálló, majd elinduló autók súlya alatt megsüllyedt burkolatot sürgősen ki kellene javítani. Jászladányban is nyomvályús az út JEGYZET TELEKI JÓZSEF Pedagógusok lapáton az idei tanév sem kezdődik jól a pedagógusoknak. Az érdekképviselet, az iskola- fenntartók, az oktatás irányítói ugyanúgy huzatodnak, mint az elmúlt tanév végén. Most éppen azon, hogy néhány megspórolt tízezres miatt valóban lapátra teszik-e a magasabb járan- dóságú, ámde tapasztaltabb tanárokat. Mintha a lényeget tekintve nem lenne mindegy, hogy fiatal vagy idősebb pedagógus találja magát az utcán. miért a megkülönböztetett figyelem az idősebb tanároknak? Kétségtelen, 40-50 évesen nehezebb mindent elölről kezdeni, mint friss diplomával a zsebben. No meg, talán a szülők is jobban odafigyelnek, ha azt hallják, egy régi, megszokott tanár távozott az iskolából. Hiszen nagyot fordult a világ az 1990-es évek végi, első nagyobb iskolabezárási, és pedagóguselbocsátási hullám óta. Akkor még megmozdult szülő, pedagógus, diák. A néhány évvel későbbi iskolabezárási hullám azonban, már csak egykét iskola szülői közösségét késztette fellépésre. Ma már talán ennyit sem. a köz számára lassacskán megszokottá lett a pedagóguselbocsátás is. velemeny@szoljon.hu Újszásznál egy öngyilkos ugrott a vonat elé Az újszászi vasútállomáson áthaladó intercity halálra gázolt vasárnap egy embert. Információink szerint a férfi valószínűleg öngyilkossági szándékkal ugrott a szerelvény elé. A helyszínelés miatt sokáig egy vágányon jártak a vonatok. ■ T. J Az ízeké volt a főszerep. Az Abádszalóki Nyár rendezvénysorozat részeként a hét végén az ízek versengtek a XI. Hagyományőrző Szabadtűzi Sü- tő-főző Versenyen. A találkozón neves zsűri bírálta a nyárson, parázson, agyagban és bográcsban készült ételeket. Vásárral ért véget a művészeti napok együtt tartják Idén a fesztivál kiegészült sportolási lehetőségekkel is Vasárnap a Túri Vásár koronázta meg az egyhetes rendezvény- sorozatot, az arTúr fesztivált. Ezt a két programsorozatot immáron hat éve rendezik'meg közös szervezésben. A két rendezvény kiegészíti egymást. A régi hagyományokra visszatekintő vásár óriási tömegeket vonz. Az ezt megelőző művészeti napok pedig műfaj szerint megosztva hívják a színpad elé a közönséget - mondta a rendezvény szervezője, Kádár Edit. Az előző évekhez képest a művészeti fesztivál a zenés és táncos előadások mellett most nagyobb hangsúlyt fektetett a sportolási lehetőségekre, így az újdonság erejével hatott a sárkányhajó-verseny, vagy a szintén először megrendezésre kerülő légi parádé. Tapasztalataink szerint évről-évre egyre több látogató érkezik az ország másik feléről, valamint külföldről. Jellemző, hogy a túriak ekkorra hívják meg rokonaikat vagy ismerőseiket - mondta. Az ünnepi hangulatot fokozta, hogy a vásár napján a 15 éves ár- kosi testvérkapcsolatra emlékezve székely kaput avattak fel. A kapu látszólag csak egy része a környezetnek, de valójában üzen az embereknek. - A kapu szimbólum annak is, aki e kapun belül tartózkodik és annak is, aki ? mint látogató érkezik hozzánk - £ mondta Árkos polgármestere. I ■ Karsai Z. A remek időben rengetegen keresték fel a vásár standjait ka felébredtem a kamionok hangjára. A vasútállomás viszont egyáltalán nem zavaró, hisz annyira nem is hangos. Sokan nem értik, hogy miért nem terelik el a nagyobb járműveket más útvonalra. Nem csak a lakókat zavarja, hanem az aszfaltburkolatot is tönkreteszik, hiszen nem ekkora súlyra vannak tervezve.- A város megbízásából készült egy megvalósíthatósági tanulmány-tudtuk meg Kovács Károlytól a Magyar Közút Kht. megyei-igazgatójától. — Ez tartalmazza a jelzésrendszer átalakítását, melynek szeptember 30- ig kell elkészülnie. Kiegészítő táblákon fogjuk jelezni a jármű- kategória kitiltását, mely a tizenkét tonnánál nehezebb össztömegű járművekre vonatkozik. A 2006-os évben ezen az útszakaszon 12 540 jármű közlekedett naponta. A jelzésrendszer átalakításnak köszönhetően mintegy hatszáz-hatszázöt- ven tehergépkocsinak jelölünk ki új útvonalat. Ezeket szintén jelezni fogjuk a kiegészítő táblákon. Szükség van erre a lépésre nem csak azért, mert a lakosokat zavarja a zaj és nagy a környezeti terhelés számukra, hanem azért is, mert az aszfaltburkolat megrongálódott. Útépítés azonban 2007-ben nem lesz itt.