Új Néplap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-23 / 196. szám
5 ÚJ NÉPLAP - 2007. AUGUSZTUS 23., CSÜTÖRTÖK ALSÓ-JÁSZSÁG Kelendő lett a hagyma jászladány Senki nem bánná, ha több volna az idei termésből Most bánják csak igazán a Jászladány környéki hagymatermesztó'k, hogy ősszel és tavasszal a korábbiakhoz képest kisebb területen termesztették a fűszernövényt ebben a szezonban. A növénynek most ugyanis jó az ára, és van piaca is. Banka Csaba — Azt azért nem mondanám, hogy „jó” a termés — állapítja meg egy ladányl gazda a határban legfeljebb azt lehet elmondani róla, hogy rendkívül szép és kiváló a minősége. Jó akkor volna, ha legalább kétszer ennyi termett volna a határban.- Korábban volt arra példa, hogy egyszerűen csak beszántottuk a termést — mondja egy középkorú férfi —, mert egyszerűen nem érte meg a szedésre pénzt áldozni. A piacon érte kínált ár ugyanis még annak a költségét sem fedezte volna. Szerencsére Idén nem ez a helyzet, szépen viszik a megtermelt árut. — Emlékszem, néhány éve a határszélen vagy az udvarokban rohadt meg a termés nagy része, annyira nem volt piaca a ladányi hagymának, de a többinek sem - fogalmazott egy idősebb parasztasszony. — Akkor sokan döntöttek úgy velünk egyetemben, hogy visszafogják a termelést. Néhány évvel ezelőtt Jászladány határában csak a Jászfóld Zrt. - akkoriban még szövetkezet - integrációjában több mint kettőszáz hektáron termesztettek hagymát a helyi és környékbeli gazdák. Az elmúlt évek piaci lehetőségei, az időjárás viszontagságai, illetve a társaság nemrégiben átélt pénzügyi nehézségei miatt ebben a szezonKátlai László ágazatvezető jó minőségűnek tartja az idei ladányi hagymát is. Igaz, azt senki sem bánná, ha több volna belőle. ban mindössze mintegy ötven hektáron fogtak bele a hagymatermesztésbe - tudtuk meg Dankó István vezérigazgatótól. Az őszi vetésű hagymák betakarítása a nyár közepén már azt jósolta, hogy meglehetősen jó lesz az idei termés. A hét hektáron földbe került növényből ugyanis négyszáz mázsás átlagot tudtak kihozni a termelők. A tavaszi hagyma betakarításában is igencsak előrehaladtak mostanra. A szakembertől megtudtuk, hogy ennek hektáronkénti átlaga 250-260 mázsa körül van, de akad olyan terület, ahol felmegy 280 mázsára is. Télen és a tavasszal nagyon kevés csapadék hullott, ennek hatásait folyamatos öntözéssel ellensúlyozták. Dankó István - aki egyébként nemrégiben a Jászladány díszpolgára elismerést is átvehette - elmondta, hogy már jelenleg is 70-80 forintos kilón-, kénti átlagot fizetnek a kereskedők a gazdáknak. A piaci viszonyok miatt pedig - a környező országokban, de még Hollandiában is kevesebbet termeltek ebben az évben - az árak emelkedésére lehet számítani. Az eddigi tapasztalatok szerint úgy tűnik, hogy most a kereskedőknek sem éri meg annyira külföldről tömeges mennyiségben hagymát behozni. Ellenőrzik a szennyvízrákötéseket a jász közmű kft. az elkövetkező hetekben ellenőrzi a lakossági rákötéseket a szennyvízcsatorna-hálózatra. A szolgáltatást Jászkiséren, jászapátiban, Jászszentand- ráson biztosító cég munkatársai első tapasztalataikról a társaság jövő heti taggyűlésén számolnak be. A három érintett önkormányzat által létrehozott közműcég szeretné minél előbb kiszűrni a rendszert szerződés nélkül használókat. Felújítják a községi „hangosbeszélőt” jászkiséren kettőszázezer forintot fordítanak a községháza tetején elhelyezett hangszóró felújítására. A berendezés továbbra is jó szolgálatot nyújt a településen élők számára a legaktuálisabb helyi rendeletek, határozatok közzétételére. Kedvező évet zárhatnak a szentandrási strandon jászszentandráson ebben az évben is növekedett a helyi strandra látogatók száma, megközelítően az előzetesen tervezett szintnek megfelelően. Mint azt Banka Ferenc polgármester elmondta ebben az évben minimális nyereséggel számoltak a strand működtetéséből, s ezt úgy tűnik, teljesítem is tudták. Beiskolázási támogatást nyújtanak a tanulóknak jászkiséren mind az általános iskolásoknak, mind a középiskolai és felsőfokú tanulmányaikat folytató helyi diákoknak négyezer forintos támogatást nyújt az önkormányzat. Ez azoknak jár ebben a formában, akik nem részesülnek az állami ingyenes tankönyvellátásban. Augusztus végéig ki kell építeni a vízórákat Szellőháton Jászkisér határában, Szellőháton augusztus végéig kell kiépíteni a lakóknak a vízfogyasztás mérését lehetővé tévő aknákat, illetve vízórákat. Néhány hónappal ezelőtt az egykori tanyaközpont mintegy száz lakója vízszolgáltatás nélkül maradt, miután tönkrement az ott működő kút. Hajdú László polgármester elmondta, hogy a terület, illetve az ott működő mezőgazda- sági vállalkozás tulajdonosa, időközben egy új, technológiai vizet biztosító kutat fúratott a tisztálkodáshoz, mosáshoz. Az ivóvizet pedig palackozva szállítja rendszeresen egy helyi vállalkozó. A polgármester hangsúlyozta: augusztus végéig azonban ki kell építtetni a vízórákat, hogy a fogyasztás mérhető, annak díja pedig kiszabható legyen. A vállalkozás ugyanis már nem tudja átvállalni a lakók vízfogyasztásának költségeit. ■ Mától viszik ki az iskolai értesítéseket Jászapátiban ma kezdik meg az iskolai értesítések kézbesítését - tudtuk meg Szabó Lajos polgármestertől. A diákokat és szüleiket arról tájékoztatja az önkormányzat, illetve az oktatási intézmény, hogy a két helyi általános iskola ösz- szevonása után szeptembertől ki melyik iskolaépületben, melyik osztályban kezdheti meg tanulmányait, illetve ki lesz az osztályfőnök. A tervek szerint a hét végére mindenki megkapja az értesítést, amelyben a tanévnyitó időpontjáról, illetve a térítési díjak befizetésének módjáról is tájékoztatást adnak. ■ Az oldalt szerkesztette: Banka Csaba Az oldalt írta: Banka Csaba, Illés Anita A fotót készítette: Sárközi János Hirdetési tanácsadó: Bús Csaba Tel.: 30/647-46-59 Új Néplap Jászberényi Szerkesztőség Jászberény, Szabadság tér 4. Tel.: 57/501-710 Veszélyes lehet a hirtelen termelésnövekedés, mert az jövőre letörné az árat arról már döntöttek, hogy az őszi hagymát - amely vetését heteken belül meg kell kezdeni - a társaság integrációjában idén közel háromszor olyan nagy területen vetik el, mint tavaly. Azt azonban még nem tudta megmondani Dankó István, hogy a tavaszi hagymát mekkora területen termesztik majd. Nagy valószínűséggel növekszik a gazdák termesztési kedve az idei kedvező tapasztalatok miatt, ezért az integrációban is több lesz a hagymatermesztés. A termelésnöveléssel is vigyázni kell azonban Dankó István szerint. Ugyanis ha jövőre túl sok kerülne a piacra a fűszernövényből, akkor az gyorsan letörhetné az árát. Ezerötszáz palacsinta a falunapra összefogás A község apraja-nagyja aktívan részt vett a szervezésben Jásziványon idén is megrendezték a már évek óta az augusztus 20-i ünnepséghez kapcsolódó falunapot. Az eseményre nemcsak a település apraja-nagyja sereglett össze, hanem az elszármazott iványiak is újra visszatértek, hogy együtt töltsenek el egy vidám napot. Az államalapításról megemlékező ünnepségen, Borbély István polgármester köszöntőjét követően, dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter mondott ünnepi beszédet. Az ünnepség részeként Tóth István káplán megszentelte az új kenyeret. Korán reggel a jászapáti Rácz Aladár Zeneiskola fúvósai ébresztették a kistelepülés laAz Apostol együttes jó hangulatú koncertet adott a kistelepülésen kőit. Majd egész nap változatos programok várták az érdeklődő vendégeket. A szervezésből, a fiataloktól kezdve az idősekig mindenki kivette a részét. A nyugdíjasklub háziasszonyai ezerötszáz palacsintát sütöttek és szolgáltak fel a falunapra érkezőknek. Az Ifjúsági Klub fiataljai pedig a közönség nagy örömére a Rómeó és Júlia című musicalből adták elő részleteket. A jásziványi falunapon nagy sikert aratott régi és új számaival az Apostol együttes. Az est folyamán nem maradhatott el a tűzijáték és a hajnalig tartó utcabál sem a művelődési ház előtti téren. ■ wvvw.toyot33Liris.hu Hering Autóház Kft. 5100 Jászberény, Nagykátai út 19 Telefon: 57/415-038 5000 Szolnok, Alcsisziget Telefon: 56/513-775 v.nrcJhir.iu. .•WsgfosyaíífiSs 0/100 Vnp: S,0- A képen Idtfuxó autó i8a»Stóu6. •281670A Corolla új riválisa A C&A&&V& «cm fsvá&t, «zé-i <é«> ::te«0»5feí^yj*í:: hí«» aa Ai :r<>., m& CírfOita fVKjyn- KrtWt'töpi, tn wjytxrn nlUwöf* n. Aktfegkyfe «gyík «etesw ct&ftault a oi torom motor; ó'j 1 (> fite»«* baut WT > líii/nii'í, v<kj ö 40 A/ Aííru LKm-var, p'ttUéti TODAY TOMORROW h> '-,iV