Új Néplap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-18 / 193. szám
4 ALMA MATER ÚJ NÉPLAP - 2007. AUGUSZTUS 18., SZÓMBA Eredményesek lettek a folyamatos kísérletezések A tiszaparti legstabilabb egysége a kezdetektől ma napjainkig a gimnáziumi képzés. A gimnázium hagyományai közé tartozik a négy évfolyamos iskolaszer- kezet. Kezdetben kísérleti jelleggel kapcsolódott be az intézmény a társadalomtudományos integrációs programba, amely tíz év alatt az iskola egyik legnépszerűbb és legeredményesebb képzési iránya lett. Emellett emelt szintű matematika-, informatika-, nyelvi gimnáziumi képzés, illetve a korábbi világbanki program alapján PHARE-támogatású humán szakközép-iskolai képzés bontakozott ki. A 2005 szeptemberében indított 0. évfolyam az idegennyelv-oktatás intenzifikálását célozza. 2002-től az iskola ECDL- vizsgaközpont szerepet vállalt, és felnőttképzési akkre- ditációja van. A feltételek adottak a hatékony munkához az intézmény felszereltsége megfelel a képzési irányoknak, illetve a korszerű követelményeknek. Természet- és társadalomtudományos előadók előkészítő szertárakkal, informatikai szak- tantermek, énekkari próbaterem, közel 20 ezer kötetes iskolai könyvtár és médiatár, tornaterem, kondicionálóterem megfelelő kiszolgálóhelyiségekkel, parkosított udvar, illetve sportudvar áll a diákok és a tanárok rendelkezésére. Aulája rangos rendezvényeknek ad helyet. Minőségi gyakorlóhely, egyetemi elismeréssel az intézmény tíz éve gyakorlóhelye a Debreceni Egyetemnek, valamint a Testnevelési Egyetemnek. 2006 szeptemberében az iskola elsőként kapta meg a „Kiváló vidéki gyakorlóhely” címet és vándorserleget. Az iskola a Nemzeti Tankönyvkiadó referenciaiskolája. A Tisza- parti Gimnázium és Humán Szakközépiskola a Comenius 2000 közoktatási minőségfejlesztési program I. és II. intézményi modelljének bevezetésében is részt vett. A Comenius-klub házigazdájaként 21 intézményt segített a helyi minőségirányítási rendszer bevezetésében és működtetésében. Az iskola az ország első tíz Intézménye között van a minőség terén. Sziilinapra készül a Tíszaparti évforduló Leporolták az emlékkönyveket a volt iskolavezetők, tanárok és diákok Jubileumi tanévnyitóra készül szeptemberben a szolnoki Tíszaparti Gimnázium és Humán Szak- középiskola. A 45 esztendős tanintézmény történetét egy ünnepi kiadványban is megörökítik. A tanintézmény 45 évvel ezelőtt - 1962. szeptember 1-jén — nyitotta meg kapuit a város egyik legszebb részén, festői környezetben, a Tisza-parti sétányon. Ebből az alkalomból a Tiszaparti Gimnázium jubileumi tanévnyitó ünnepséget rendez, és elismerésként, egyfajta kitüntetésként a megyeszékhely összes nevelési-oktatási intézményei számára is ez a nap lesz a városi tanévnyitó. A gimnázium 45 éves születésnapja alkalmából egy jubileumi emlékkönyv készül, amelyben az iskola egykori vezetői, tanárai, diákjai emlékeznek vissza a (h)őstörténeti évekre. Az idei „kerek” évforduló kapcsán ezúttal az iskola első igazgatójának, Cseh Andrásnénak memoárjából idézünk fel történeteket: - A Varga Katalin Gimnázium igen rossz állapotban volt, amikor 1957-ben az iskola igazgatójává neveztek ki. Az épület romlása rég elkezdődött. A megyei tanács művelődési osztálya új, nagyobb iskola építését és a Varga bezárását szorgalmazta. A megyei tanács ülése megszavazta a tervet, és a Ti- sza-parton, az egykori tűzoltó- laktanya helyén megkezdődött az építkezés. Az 1962 végére elkészült épületbe költöző iskola a Tiszaparti Gimnázium nevet kapta, igazgatójává engem választottak. Mivel előző gimnáziAz intézmény közel fél évszázados fennállása óta számos külföldi vendég ismerkedett meg a gimnáziummal. Képünk egy japán delegáció látogatását örökítette meg a Tiszaparti Gimnázium épülete előterében. ló fiatal kollégánk, Borhy Tibor megszervezte az Aula Klubot. Tanulóink nagyszerű művészekkel — Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Keres Emil, lancsó Adrienn, Kovács Dénes, Szabó Csilla - találkozhattak. A klub rendszeres irodalmi és zenei estjei a városban is fontos kulturális eseménynek számítottak, felnőttek is gyakran voltak vendégeink. 1967 tavaszán Szolnok egész ifjúságát megmozdította a Tiszaparti: az Illés- együttes lépett fel, s a koncerten természetesen mindenki szeretett volna ott lenni. Nemcsak az aula, a Tisza-part is megtelt. A kintrekedők maji betörték a bejárat üvegajtóit, i rendőr apukák segítségét kél tűk, mint később is, ha népsze rű budapesti beatzenekarok jöi tek hozzánk. Egykori iskolám sorsa nyu^ díjasként is élénken foglalko; tat. Megmelegszik a szívem, h tiszapartis diákok tanulmán) sikereiről vagy országos tekir tetben is kiváló felvételi erec ményeiről olvasok, ha ottjái tamkor a folyamatos tárgyi gye rapodást látom. A Tiszaparti m is olyan, mintha vadonatúj ler ne. Nagyon drukkolok a mindi is gyerekközpontú iskolámnak A Tiszaparti Gimnázium első ballagásainak egyike. Cseh Andrásné egykori igazgató 1969-ben közösen búcsúzik az akkori IV/B-s diákoktól. umom bezárása addigra lekerült a napirendről, májusban kettéválasztottuk a Varga tantestületét. Az 1962/63-as tanévet a Verseghy Gimnázium épületében kezdtük. Az új iskola átadását 1963 elejére fejezték be, kezdődhetett a beköltözés. Az általános iskolát befejező gyerekek között rögtön indulás után nagyon népszerű lett a Tiszaparti. Rengetegen akartak nálunk tovább tanulni. Nem sokkal az iskola megnyitása után 1200 tanulónk volt. Mindig bőven volt teendőnk, kisebb bosszúságaink is gyakran akadtak, de a Tiszapartiban töltött évek tanári pályám legszebb, legsikeresebb korszakaként élnek bennem. Nem csak szakmai eredményeinkre, a tanulmányi versenyeken elért jó helyezésekre gondolok örömmel, a végig nagyon jó tanár-diák kapcsolat, iskolánk gyerekközpontúsága talán ezeknél is szebb emlékem. A hatvanas évek elején például a művészvilággal kiváló kapcsolatokat ápoAZ INTÉZMÉNY dolgozóinak összlétszáma nyolcvan. A nevelőtestületet 48 pedagógus alkotja. Valamennyi tanár rendelkezik a szaktárgya tanításához előírt végzettséggeL Az intézmény igazgatója 1988 óta - immáron 20 éve - dr. Pataki Mihály (képünkön). Igazgatóhelyettesek Nagy Györgyné és Barna Antal. A nevelőoktató munkát segítő alkalmazottak száma 21. Az intézmény gazdaságvezetője Nagyné Kecskés Nikolett. Az iskola tanulólétszáma 684 fő. A diákönkormányzat vezetője Bordás Ildikó. Az intézményt a szülők, valamint a tágabb társadalmi környezet támogatása veszi körül. A nevelőtestület 2000 decemberében „Eötvös Józsefemlékplakett”- ben, 2007-ben a kultúra napján „Az év nevelőtestülete" elismerésben részesült. A Tiszaparti Gimnázium első nagykórusa, a 70-es évek elején alapított énekkar számos sikert ért el a hazai és a külföldi színpadokon is. Mérési gyakorlatok fizikaórán, a diákok már a kezdetekben hatalmas lelkesedéssel vették birtokukba a korszerű előadókat. A Suli focicsapata. A kép bal szélén álló Varga Sándor később FIFA-játék vezető lett, középen sötét mezben a tanár úrrá vált Pethő János, a guggolok között balról a második a Bp. Honvéd egyszeres válogatottja, Pál József, a jobb szélen pedig a Vasas olimpiai válogatottja, Vidáts Csaba. A Tiszaparti Gimnázium számokban, napjainkban