Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-16 / 164. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 16., HÉTFŐ 12 MEGYEI TŰKOR A szabadság alatt ki helyettesít minket? vakáció Sok helyen megvan az a legkisebb létszám, amit ilyenkor, nyaranta is tartani kell A nyár minden munkahelyen sok gondot okoz a szabadságolások miatt. Vajon mindig van, aki helyettesítsen bennünket? D. Szabó Zoltán- Elkészült egy terv a szabadságolásra, de a különböző területeken minimum ötven százalékos létszámmal kell működnünk - mondta Jánosi Zsolt, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóügyeletese. - Ezen belül kell lennie egy ügyeletes vezetőnek, aki felelős döntéseket hozhat. Hiszen fel kell készülnünk minden eshetőségre. Van egy minimumlétszám, amit mindenképpen tartani kell. A lényeg, hogy nem okozhat fennakadást a nyári szabadságolás.- Szabadságolási ütemterv alapján már március-áprilisban tudjuk, ki mikor szeretne nyáron pihenni menni — közölte lapunk érdeklődésére Sebestyén Mihály, a szolnoki Hetényi Géza kórház megbízott főigazgatója.-Az osztályvezető főorvos- £ nak kell aláírnia az adott osztá- § lyon kért szabadságokat, majd | egyeztetnie az igazgatóval. Öt-tíz '5 százalékos hiányzásnál 1 egyébként még nem jelenthet gondot az ellátás. Az ezernyolcszáz főt foglalkoztató kórháznál egyedül a dolgozói megbetegedés jelenthet problémát, ez esetben egyéb osztályokról való átMinden munkahelyen, így természetesen a mentősöknél Is megoldják a helyettesítéseket a nyári szabadságolások Idején. Képünk iHusztráció. helyezéssel kell megoldanunk a létszámkérdést. Persze minden más munkahelyen is oda kell figyelni nyaranta a hosszabb pihenőidők biztosítására.- Felváltva tudjuk kiadni a szabadságokat - mondta Szűcs Lajos, Jászboldogháza polgár- mestere. - Nyolcán vagyunk a jegyzővel együtt, így alkalmazkodnunk kell egymáshoz. Rugalmasan kell kezelni a kérdést, ennyi a titka a dolognak.- Nehéz a mezőgazdaságban nyáron szabadságot adni — mutatott rá Sas János, egy mezőgazdasági vállalkozás igazgatóhelyettese. - Az állattenyésztéssel foglalkozó dolgozókat jobban el lehet engedni, mint az aratással megbízottakat. Az utóbbiakat inkább a téli-őszi időszakban lehet szabadságra engedni. Az egyéni kéréseket persze figyelembe vesszük. Az aratás után következő két hétben jobban el tudjuk engedni őket a talajelőkészítési munkák miatt. Kétszázöten vagyunk a cégnél, alkalmazkodnunk kell egymáshoz. A mentősöknél is megoldható megkérdeztük a mentősöket is, hogyan tudják megoldani a fennakadás nélküli szolgálatot Tizennégy mentőállomásunk van megyei szinten, ahol közel 300 emberünk dolgozik, mondta el Kardos József megyei vezető mentőtiszt. Nyáron is el tudnak engedni szabadságra munkatársakat anélkül, hogy a betegszállítás és a mentőszolgálat rovására menne. Legtöbb dolgozójuk nyáron szeretne szabadságra menni, de akad olyan is, aki ősszel kéri, hogy fürdőkúrát vehessen. Ahhoz, hogy minden időpontban rendelkezésre álljunk más állomásról tudunk átcsoportosítani embereket. Hadd szóljon! Hadd szóljon! SZÍJ LJON.HU szolnok-jászkun online irani A sármos fiatal énekes, Enrique Iglesias a pályafutása nyolc évében eddig hét lemezzel örvendeztette meg rajongóit, úgyhogy nincs mit csodálkozni azon, hogy mostani albumára egy kicsit „rápihent”, és négy évet adott magának a munkákra. A hosz- szabb felkészülés meg is látszik az albumon, ugyanis igényes, kidolgozott, jól meghangszerelt és nem utolsósorban változatos hangulatú számok születtek meg. A spanyol-latin hatás azért érződik a felvételeken, de nem telepszik kizárólagosan rájuk. Vannak itt vidámabb, ritmusos hangvételű dalok csakúgy, mint slágeres balladák, sőt még egy popos, hip hopos kivitelezésű is. Enrique egyébként kiváló hangi adottságokkal rendelkezik, és nem okoz csalódást most sem. A CD egyik legjobb száma a játékos nyitódal, a Ring My Beils, de nagyon jó a Do You Know? (The Ping Pong Song), amely máris slágerré vált, és ugyancsak élvezetes a Somebody’s Me finomsága is. (Enrique Iglesias: Insomniac. Kiadó: Universal) ■ B. Gy. Három év múlva százzal több lakót szeretnének Jelenleg összesen 1704-en lakják Tiszavárkonyt. A lélekszám egyébként állandónak, stagnáló- nak mondható. Nagy változások nemigen következnek be benne. Mészáros Zoltán polgármester elmondta, a fő gond az, hogy pillanatnyilag nincs olyan területük, ahol parcellázhatnának. Pedig érdeklődés lenne irántuk a betelepülni szándékozók részéről. A község szándéka, hogy 2010-re a mostanihoz képest száz fővel többen lakják a települést. ■ M. G. A. TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKECSKE GYÓGYVÍZ ■ FEDETT USZODA - JACUZZI ■ ÉLMÉNYMEDENCE ■ SZAUNA ■ INFRASZAUNA ■ ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9 - 20 óráig Tel : (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu mi»*’- üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! Ákos a Színpadon. Hétvégén Abádszalókon lépett fel a Még közelebb nevű nyári turné keretein belül hazánk egyik legnépszerűbb előadója, Ákos. A koncerten a közönség szinte egy emberként énekelte a dalokat. THYL ULENSPIEGEL 75.rész CHARLES DE COSTER regénye alapján írta: GS. HORVÁTH TIBOR KAPJA HAT MASAT, ES HIRTELEN ÖTLETTEL ELREJTŐZIK A KONYHA FELE VEZETŐ FOLYOSÓ , EGYIK BENYÍLÓJA - BAN.gŐVID VÁRAKOZÁS UTÁN... Rajzolta: FAZEKAS ATTILA Fressz Be, HA MONDOM f <rvv% MGyo*- ■ ■ / Bark/ vagy, í VÁRNOD KELL / Eközben a teremben a merénylő neki készül, / HOGY EGYETLEN JÓI IRÁNYZOTT LÖVÉS- SEL MEGFOSSZA VEZÉRÜKTŐL f jf I A FELKELŐKET. I Thyl HAMAR (k BELÁTJA, HOGY 1 A NYAKAS AJ- " TÓNÁLLÓVAL NEM BOLDOGUL.