Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-07 / 157. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 7., SZOMBAT JÁSZSÁGI BARANGOLÁS 5 A kerékpárút hosszabbítására nyertek pénzt Jászárokszálláson Jászárokszálláson az ipari park­tól a városba több mint másfél kilométeres kerékpárút vezet. Az út kiépítésekor — néhány éve - telekrendezési, illetve tu­lajdonátadási problémák miatt nem tudták egészen a város központjáig kiépíteni a bicikli­sek útját. Mint azt Gergely Zoltán pol­gármester lapunknak elmond­ta, a telekrendezési gondok mostanra elhárultak, lehetőség nyílt az útépítés folytatására. Immár úgy tudták megtervezni a fejlesztést, hogy az autók által is használt úttest mellett ele­gendő hely áll a szakemberek rendelkezésére a kerékpárút megvalósításához. Az elmúlt napokban régiós pályázaton nyertek anyagiakat a beruházáshoz. A hiányzó sza­kaszt a városközpontig, a piac­térig építik ki, összesen közel 4,6 millió forintból. Ehhez 3,2 millió forintos támogatást nyert az önkormányzat. ■ Elismerés közösségeknek a szépítésért Jászladányon „Tiszta, rendezett környék” címmel írt ki pályáza­tot az önkormányzat. Mint azt Dankó István polgár- mestertől megtudtuk, a felhí­vással elsődleges céljuk, hogy nagyközségükben egyre több utcai lakóközösség fogjon össze és tegye rendbe lakóhelyének környékét. ■ Olyan lakóközösségeket jutalmaznak, amelyek­nél látható, hogy törőd­nek környezetükkel. Olyan lakóközösségeket ju­talmaz meg az önkormány­zat, amelyeknél az utcában szemmel látható, hogy a kör­nyéken élők törődnek környe­zetükkel. Jutalomként díszes ková­csoltvas hulladékgyűjtőket kapnak a pályázaton ered­ménnyel szereplő közösségek, ezzel is tovább ösztönözve a helybélieket a tisztaság fenn­tartására. Kovács Szilvia két szemeszter között a vezetői engedély megszerzését tűzte ki célul. Ebben Bálint János oktató próbál segítségére lenni. Szórakozás vagy tanulás? vakáció A pihenés mellett több idő jut a szótárak forgatására Sok fiatal a nyári szünet­ben sem feledkezik meg a tanulásról. A legtöbben a vakációra időzítik a nyelvvizsgára való készü­lést és a jogosítvány meg­szerzését, mert ilyenkor több szabadidejük van. Illés Anita- Nemrég végeztem számviteli ügyintézőként Jászberényben - meséli Kriszta. - Még nincs jo­gosítványom, ezért beiratkoz­tam gépjármű-vezetői tanfo­lyamra. Sikeresen túl vagyok a KRESZ- és az egészségügyi vizsgán, így most a rutinra ké­szülök. Egy héten egyszer vagy kétszer vezetek. Mivel délelőt­tönként dolgozom, az órákat úgy kell beosztani, hogy azok ne ütközzenek a munkaidőm­mel. Azt még nem tudom, ösz- szesen hány órát kell vezetnem. Remélem, a kötelezőn túl nem sokat, mert akkor a pénztárcám mélyére nézhetek és nem sok marad nyári szórakozásra. Egyik ismerősöm ügyintéző­ként dolgozik Pesten egy autós­iskolánál és ő mesélte, hogy ott ezeregyszáz forintot kell fizetni óránként a vezetésért. Én pedig kettőezer-nyolcszázat fizetek Berényben. A munkatársam, aki szintén a Jászságban tanul vezetni, háromezer-kettőszázat fizet egy óráért - mondja a fia­tal lány. Viktória angol nyelvtudását igyekszik szinten tartani a nyá­ri hónapokban, mert augusztus végén tanulmányútra készül Törökországba. - Az egri főis­kolán tanulok, angol szakon, a következő félévtől ösztöndíjjal egy félévet tanulhatok Törökor­szágban. Már vettem egy török nyelvkönyvet is, hogy megis­merkedjek egy kicsit ezzel az idegen nyelvvel. Ezenkívül még az utazásig minden héten kü­lönórára járok angolból, hogy a tudásomat tökéletesítsem. Egy­általán nem érzem tehernek a nyári tanulást, mert azt tanul­hatom, amihez igazán kedvem van — mondja a főiskolás lány. Természetesen nem minden­kinek jelent örömet a vakáció idején a tanulás. - Alig néhány hete lett vége a vizsgaidőszak­nak és már vehetem elő a félre­dobott angol könyvet — panasz­kodik Kovács Krisztián. - Utol­só éves leszek a Budapesti Gaz­Több tényező motiválja a nyári vezetést-természetes dolog, hogy nyáron többen jelentkeznek gépjár­mű-vezetői tanfolyamra. Ennek több oka van - véli Mezei Béla, egy jászberényi autósiskola vezetője. - A vidéken élő fiatalok egy része más településre jár középiskolába, majd a szünidő kezde­tén visszatérnek lakóhelyükre, és a helyi autósiskolában kezdik el a tanfolyamot. Nyáron a családi kasszából is többet tudnak ál­dozni vezetésre, mint a tanévben. Sok szülő év végén egy jó bizo­nyítványért azzal jutalmazza meg gyermekét, hogy beíratja autós­iskolába. Ugyanakkor az emberekben él egy tévhit, hogy nyáron könnyebb megtanulni vezetni, és ez is motiváló dolog lehet, hogy ilyenkor jelentkeznek többen tanfolyamra - mondja Mezei Béla. dasági Főiskolán. Nagyon össze kellene már szednem magam, hogy az államvizsgára megle­gyen a középfokú nyelvvizs­gám. Beleestem abba a hibába, hogy minden szorgalmi idő­szakban hanyagoltam a nyelv- tanulást, mindig nyáron akar­tam tanulni. Persze a nyári ta­nulásból eddig nem lett semmi. Jövő héttől viszont már magán­tanárhoz járok, majd miután felfrissítettem a tudásomat, ak­kor beiratkozok egy nyelvtanfo­lyamra. Úgy érzem, hogy a nyelvvizsga púp a hátamon. Nincs jó nyelvérzékem, ezért nem is szeretem tanulni, és gyorsan feladom. Tudom, hogy muszáj, mert másként nem ka­pok diplomát, de akkor is elke­serítő, hogy a nyári hónapokat a szórakozás helyett angol sza­vak magolásával kell töltenem. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Francia vendégek látogattak el Jásztelekre jászteleken tegnap este az Akácvirág Dalkör fellépése fogadta a Jászapátin tartóz­kodó francia vendégeket, akik testvértelepülési látoga­tásra érkeztek a városba. A vendégek meghívást kaptak Jásztelekre is, ahol a dalkör bemutatkozásán túl megis­merkedhettek a település nevezetességeivel is. Elkezdték a könyvtár felújítását Jászapátin jászapátin a napokban meg­kezdődött a városi könyvtár felújítása. Lefestik és szige­telik a belső falakat, vala­mint megjavítják a tönkre­ment parkettát. A közel hét­milliós beruházást pályázati forrásból finanszírozzák. A munkálatokat szakaszosan végzik el, amelynek eredmé­nyeként megújul a könyvtár épületének belseje. Jászdózsai kincslelet is látható a kiállításon A magyar Nemzeti Múzeum­ban két középkori kiállítás látogatható az elkövetkezen­dő időszakban. A „Tatárjá­rás 1241—1242” című kiállí­táson egy 13. századból származó, több ezer érmé­ből álló jászdózsai kincsle­let is megtekinthetnek az érdeklődők. Egy másik tár­lat pedig a mongol biroda­lom fénykorát és bukását mutatja be. A következő alkotótábor már művésztelep lesz? JÁszDözsÁN az elmúlt na­pokban ismét megszervez­ték a nemzetközi képzőmű­vészeti alkotótábort. A tábor alkalmával készült alkotá­sokból pénteken délután nyílt kiállítás a település könyvtárában. Szerencsés István polgármester elmond­ta, az egész falu összefogott azért, hogy a művészek a le­hető legjobb körülmények között végezhessék munká­jukat. A településvezető ki­emelte, szeretnék, ha a jövő­ben már nemcsak egy tábor idején jelennének meg mű­vészek a faluban, hanem akár egy egész nyáron át nyitva tartó művésztelepet hozhatnának létre. Az oldalt szerkesztette: Banka Csaba Az oldalt írta: Banka Csaba, Illés Anita A fotót készítette: Sárközi János Hirdetési tanácsadó: Bús Csaba Tel.: 30/647-46-59 Új Néplap Jászberényi Szerkesztőség Jászberény Szabadság tér 4. Tel.: 57/501-710 Tel/fax.: 57/501-711 E-mail: csaba.banka@axelspringer.hu TELEPÜLÉSI OLDALAK Július 9. Mezőtúr Július 10. Jászberény Július 11 Kunszent. Július 12. Alsó-Jászság Július 13. Karcag Július 14. Szolnok körny. MEGHÍVÓ! Szeretettel meghívunk minden RUSVAl vezetéknévvel rendelkezőt és annak leszármazottját a IV. R.VISVM CSALÁD TALÁLKOZÓRA'. Időpont. 2007. OS. \2. Jászapáti. V&näIo /teXewkei.éS'. ■’ftasrc a\ XA'aAőwfe Vtwsv á\ V\at\atw\a 57/440-464, 30/475-9271 Jelentkezési határidő: 2007. 07.31. Célba ért a Góbi-expedíció Mongóliában túra Éles váltás: sivatagi lett az északi-sarki csirkepaprikásból Hazánk legnagyobb gasztronó­miai klubja, a Lucullus Baráti Társaság lovascsapata csütörtök délelőtt - a jászberényi Turóczi Gáborral együtt — bevonult Altaj városba, és elkészítette a lassan már a civil közösség jelképévé vá­ló paprikás csirkét. A Góbi-expe­díció hétfős lovascsapata a dél- nyugat-mongóliai Altaj városba úgy érkezhetett meg, hogy az el­múlt egy hónapban átszelte a Gó­bi-sivatag kő- és homokpusztáit, a sivatagi sós tavak vidékét, vala­mint az Altaj-hegység háromezer méteres hágóit. Az expedíció ér­tékes gasztronómiai, orvosi, rá­diótechnikai megfigyeléseket végzett, egyedülálló tudományos dokumentációt készített a kelet­Turóczi Gábor indulás előtt a jászberényi Gyakorló Általános Iskola diák­jainak beszélt terveiről. Azóta már kint főzőcskéznek. kutatás különböző területein. Fel­térképezett több tucat hun, szkí­ta, türk, és mongol korból szár­mazó sírhelyet és dokumentálta az elmúlt 5000 év mindennapjai­ba betekintést nyújtó Bayangiin Nuruu-i sziklarajzokat. A Lucullus BT lovasai megláto­gatták a város orvosi egyetemét és kórházát, amelynek átadták a Semmelweis Egyetemtől és a Magyar Vöröskereszt győri el­nökségétől kapott orvosi felsze­reléseket és gyógyszereket. A hi­vatalos programot követően ké­szült el a legendás paprikás csir­ke, ugyanúgy, ahogy tavaly az Északi-sark meghódítását köve­tően is elkészítette a gasztronó­miai egyesület. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom