Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-06 / 156. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 6., PÉNTEK TÖRÖKSZENTMIKLÓS ÉS KÖRNYÉKE 5 Jutalmat kaptak a fülkefeltörő elfogói A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Rendőrkapitányság ünnepélyes jutalomátadás színhelye volt. Még február 12-én érkezett riasztás az ügyeletre, hogy a Kossuth úton lévő nyilvános telefonfülkét megkísérelték feltörni. A járőrök pillanatok alatt a helyszínre értek, ahol tetten érték az elkövetőt. A Távközlési Berendezések Védelméért Alapítvány megköszönve a gyors intézkedést, jutalmat adott át az intézkedő rendőröknek. Az egyablakos módszert vezetnék be Örményesen az április l-i, Fegyvernek- kel közös körjegyzőség bevezetésével felszabadult az ör- ményesi polgármesteri hivatal területének egy része. Az üres részeket lezárják, így a rezsiköltségek is csökkenek. Török Csaba polgármestertől megtudtuk, szeretnének áttérni az egyablakos módszerre, így a lakosok egy helyen tudnák intézni ügyesbajos dolgaikat. Tovább karcsúsították a költségvetésüket örményesen még korábban 16 millió forintnyi önhikire pályáztak. Ebből mindössze csak a tervezett összeg felét, mintegy 8,1 millió forintot kapnak meg, ezért jócskán át kellett szabni a település eredeti költségvetését. A helyzetet tovább rontja, hogy az iparűzési adóból befolyt összeg is csökkent. A tanyasi iskoláról kívánnak megemlékezni az idén lesz nyolcvaneszten- dős az óballai iskola. 1979-ig nagyon sokan jártak a falu iskolájába, ezért iskolatalálkozót hirdetnek az egykori diákok részére. A rendezvényt összekötik a falunappal, amit szeptemberben 3. alkalommal rendeznek meg. llj szárnyat adtak át az idősotthonban A társadalom elöregedése Fegy- verneket sem kerülte el. Ez indokolta azt a változtatást, amelynek eredményeként az Angol- kert Otthon tavaly végleg megüresedett gyermekotthoni épületszárnyában 28 új férőhelyet alakítottak ki nemrégiben idősek számára. Az idén április 1- én a törökszentmiklósi pszichiátriai egységgel összevont intézményben nemrég adták át a ftó- lyázatból megvalósult beruházást. Az ünnepélyes megnyitón elhangzott: a fejlesztéshez 15 millió forint támogatást nyújtott a régió, míg a fenntartó megyei önkormányzat további 7,5 millióval egészítette ki a kivitelezéshez szükséges forrást. ■ B. J. Autó helyett kerékpárral út Hamarosan Törökszentmiklóssal összekötő szakasz épülhet Életmentő EKG-készüléket kapott a miklósi önkormányzat Egyelőre még csak a tervezésre pályáztunk, ám nem sokat kell várniuk a környéken élőknek arra, hogy az ipari park üzemeit kerékpárral is könnyedén el tudják érni. Ezt mellesleg a legtöbb üzem is támogatja. Eredetileg egy Szolnok és Fegyvernek közötti, több mint 30 kilométeres út építésében vett volna részt a város, ám ez a projekt nem valósul meg. Tisza- püspöki ugyanis csak elvileg támogatja az elképzelést, anyagilag nem tud részt venni a terv megvalósításában. Ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy maga vág bele a Fegyvernekig vezető kerékpárút kialakításába, melyhez a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól remél anyagi forrást. — Nem akadályozzuk ezt a tervet, viszont nem sok érdekünk fűződik hozzá, mivel a kerékpárút tervezett nyomvonala is közel hat kilométerre van településünktől - tudtuk meg Polgár Istvántól, Tiszapüspöki polgármesterétől. - Az elvi támogatást megadjuk hozzá, azonban anyaA város monitoros EKG-készü- léket kapott, amely az EGYMI orvosi ügyeletén menthet majd életeket. A 370 ezer forintos készüléket a Claas Hungária Kft. vásárolta meg és ajánlotta fel a város és a környező települések lakói számára. A Claas Hungária képviseletében Sólyom Viktor adta át a készüléket dr. Juhász Enikő polgármesternek. Az EKG-vizsgálat ma már alap- vizsgálatnak számít, külön helyet foglal el a sürgősségi ellátásban, s ez tette indokolttá a vizsgálatokhoz szükséges gép beszerzését. Az EKG-készüléket Juhász Enikő vette át Sólyom Viktortól Ha elkészül a két település közötti kerékpárút, sokan félretehetik autójukat és elővehetik biciklijüket. Képünk illusztráció. A helyi kerékpárosok nagy örömére hamarosan biciklivel is könnyen lehet majd közlekedni Tö- rökszentmiklós és Fegyvernek között. Németh Gergő A 46-os út mellett fekvő ipari parktól, a 4-es számú főút mellett elhelyezkedő Fegyvernekig vezető, mintegy 20 kilométeres kerékpárút építéséről döntött minap Törökszentmiklós ön- kormányzata. Eközben egy sikeres tavalyi pályázatnak köszönhetően, a közbeszerzési eljárással kiválasztott cég már a tervezési munkálatokat végzi a város központjában kialakítandó kerékpárút előkészítéseként. A település most egy újabb kerékpárút megépítéséről határozott.- A közlekedés könnyebbé tételét tartottuk szem előtt a kerékpárút tervezésénél - mondta el dr. Juhász Enikő, Törökszentmiklós első embere. gilag nem tudjuk támogatni az elképzelést. Annak jobban örültünk volna, ha az a korábban felvetett terv valósult volna meg, amely megszüntette volna néhány környező - köztük Tiszapüspöki - település zárt jellegét, ám ez úgy látszik, egyelőre elvész a többi irat között. Az 5,5 millió forintos beruházás eredményeként a Törökszentmiklós és Fegyvernek között fekvő Surjányt, az ott lévő, több környékbelinek munkát adó húsüzemet is érinti az út a 4-es számú főút mellett vezetve. Emellett Miklóson a 46-os út belterületi szakaszán az ipari parkig biztosítja a kerékpáros közlekedést, sőt a szakállasi holtágat is eléri, ahová horgászok mehetnek majd biciklivel. A tervek szerint jövőre megépülő kerékpárút segítheti a munkába járást, élénkítheti a turizmust, valamint a nagy forgalmú miklósi piac kerékpáros megközelítését teszi lehetővé a környező településekről és tanyákról. NQhokhrevők (digitális és analóg), földi és műholdas antennák, I szerelvények, alkatrészek. j Chip Elektronik Szolnok, Petőfi u. 8. (Bejárat az Aradi utca felől) d Telefon: 56/514-900 FUVAROZÁS GÉPI-KÉZI RAKODÁS RAKTÁROZÁS MŰSZAKI VIZSGÁRA FELKÉSZÍTÉS Üzemanyag-forgalmazás Törökszentmiklós, Tenyői út 25. Tei.: 56/590-610, tel./fax: 56/390-193. iaimatizálás*Énél(8Síté$ Szerelés* Szerviz Chip Elektronik Törökszentmiklós, Kossuth u. 120. Tel.: 30/239-8008, 30/9658-981 POSTA BT. Temetkezés Törökszentmiklós, Kossuth út 184. Tel.: 56/394-115,06-30/6386-062 Színes hét végi kavalkádra készülnek szentmiklósi napok A térség képviselteti magát A péntektől vasárnapig tartó Szentmiklósi Napokra várják a kikapcsolódásra, szórakozásra vágyó embereket. Az idei programsorozat a hagyományőrzésre építve, de megújuló programokkal jelentkezik. A nyitónapon, pénteken a kistérségi képzőművészek tárlatának megnyitóját tartják, majd a Miklósi Öregfiúk és a Magyar Polgármesterek válogatottja csap össze egy nagypályás focimeccs erejéig a városi sportpályán. Szombaton, hintók, fogatok, valamint lovasok felvonulása indul a Sporttelepre, amely az egész napos program helyszíne is lesz. Délelőtt őshonos magyar állatfajták kiállítását, valamint mezőgazdasági gépek bemutatóját lehet majd megtekinteni. 11 órától neves előadókkal mező- gazdasági szakmai fórum indul a rendezvénysátorban. A rendezvény fő attrakciója, az Országos Lovas Díjugrató Verseny 14 órától veszi kezdetét. A művelődési központ szabadtéri színpada este több meglepetést is tartogat, hiszen éjfélig tartó utcabál szórakoztatja a jó zenére, táncra vágyókat. Fellép majd Szandi, a Jász Rock együttes is. Vasárnap pedig dj Nagy Szilárd pör- gős zenékkel kedveskedik a jelenlévőknek. Ezúttal az előző két évben kimaradt kézikaszás aratóverseny újra visszakerült a Szandi is fellép majd a Szentmiklósi Napokon programok közé, amely vasárnap 8-tól veszi kezdetét. Kilenc órától a Lábassy Sportcsarnokban kézilabdatorna startol négy csapat részvételével. A Szentmiklósi Napok esetén fontos a kistérségi szerepet kiemelni, hiszen a térségben élő településeken működő népdalkörök, népzenei és néptáncegyüttesek járulnak hozzá műsorukkal a jó hangulat megteremtéséhez. Különféle egyéb bemutatók is színesebbé teszik a város ünnepét, s a nap különlegességeként egy MiG—29-es vadászrepülő-szimulátor is várja a kalandra vágyókat. A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1. A pályázatot meghirdető szerv: Neve: Törökszentmiklós Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Címe: 5200 Törökszentmiklós, Kossuth Lajos út 135/a 2. A meghirdetett munkahely és munkakör: A munkahely neve, cime: Kistérségi Szociális Szolgáltató Központ 5200 Törökszentmiklós, Kossuth Lajos út 126. Munkakör: igazgató Kinevezés időtartama: kinevezéstől számított 5 év Az intézmény tevékenysége: szociális alapellátás, szakosított ellátás gyermekjóléti szolgáltatás. 3. Az állás betöltéséhez szükséges feltételek: Végzettség és szakképesítés: szakirányú felsőfokú végzettség Szakmai gyakorlat: legalább öt éves szociális területen szerzett gyakorlat Egyéb követelmények:- szakmai önéletrajz- büntetlen előélet- felsőfokú végzettséget igazoló diploma hiteles másolata- 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány- az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai program. Előnyt jelent:- személyes gondoskodást nyújtó intézményben szerzett gyakorlat- vezetői gyakorlat- szociális szakvizsga. 4. Juttatások: Alapilletmény: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján. 5. A vezetői megbízás kezdő időpontja: a pályázat elbírálását követő hónap első napja. 6. A pályázat benyújtásának helye, határideje: Határidő: a Szociális Közlönyben való megjelenéstől számított 30. nap Benyújtás helve: Törökszentmiklós Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Dr. Juhász Enikő elnök 5200 Törökszentmiklós, Kossuth L. u. 135/a 7. A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtásának határidejét követő 15. nap. 8. A pályázattal kapcsolatosan felvilágosítást ad: Törökszentmiklós Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsának Elnöke Telefon: 56/590-421. •276779’