Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-06 / 156. szám

ÚJ NÉPLAP-2007. JÚLIUS 6., PÉNTEK I 1 ' 1'1 ' Csataszög nyertek Könyvtári eszközök, bútorok beszerzésére nyújtott be pályázatot az önkor­mányzat a Nemzeti Kulturális Alaphoz. Ezt kedvezően bírálták el, és 962 ezer forint támogatás­ban részesült a település, mga Jászladáfiy fejlesztenek a művelődési ház a kulturális mi­nisztérium érdekeltségnövelő pá­lyázatán elnyert 164 ezer forin­tot, amelyet technikai eszközök fejlesztésére, beszerzésére szán­nak — tudtuk meg Dankó István polgármestertől, bgy Kunhegyes nyitva vannak az általános és középiskolákban ja­vában „dühöng” a vakáció, mindez azonban nem vonatkozik a Zsigmond Ferenc Könyvtárra. A több mint ezer beiratkozott olva­só közül várják mindazokat, akik a betűk, internet szerelmesei. Kedden és pénteken egész nap, hétfőn és szerdán pedig ^12-től 16 óráig fogadják a betérőket. Ami a további terveiket illeti, pá­lyázaton nyertek pénzt különbö­ző gyermekprogramokra, író-olva­só találkozóra, dszm . Kunszentmárton tolvaj Háza előtt nyitva hagyta gépkocsiját egy helyi férfi. A tolvajnak csak ki kellett nyitnia az egyik ajtót, és a járműbe benyúlva pillanatok alatt kiemelte a sértett autóstás­káját, amiben húszezer forint készpénz és iratok voltak, mrfk Szolnok OSZTOTTAK A megyei baleset-megelőzési bizottság az újonnan vizsgát tevő segédmoto­rosok és motorkerékpárosok ré­szére ezer láthatósági mellényt adott át díjmentesen tegnap a szolnoki Index tanpályán, hzs Tiszasas BETÖRÉSEK Szerdára virradóra betörtek a polgármes­teri hivatal épületébe. Az elköve­tők feltörték és átkutatták az iro­dákat, majd kevés készpénzzel távoztak. Továbbá betörtek a he­lyi általános iskolába és óvodába is. Az iskolából nem vittek el semmit, míg az óvodából négy­száz forint készpénzt „zsákmá­nyoltak”. MRFK Ujszász TÁBOR Új kezdeménye­zésként erdei óvodát és életmód­tábort szervezett hétfőtől az új- szászi Városi Óvodai Intézmény- egység és egy helyi egyesület. A ma záruló táborban színes, válto­zatos programok mellett a kör­nyezettudatos és egészséges életmódra nevelésre fordítottak fokozott figyelmet, ni Fidesz: „továbbra is megvalósítjuk az ígéreteinket”- A Fidesznek három szlogenje volt a választásokkor: család, ott­hon és munka - mondta Fe- renczné Teleky Éva, a Fi- desz-KDNP szolnoki önkor­mányzati képviselője tegnapi saj­tótájékoztatóján. Ezeket szeret­nék megvalósítani a város erejé­től függően. Ennek fontos állo­másaként az országban először hoztak rendeletet a kisgyerme­kes családok tömegközlekedési támogatásáról. - A kedvezmény a háromévesnél fiatalabb gyer­meket nevelő szülőket illeti meg. Szolnokon ezernyolcszáz ilyen háztartás van—mondta Ferencz- né Teleky Éva. Hatmillió forintot különített el a város önkormány­zata erre a célra. ■ N. I. MEGYEI TÜKÖR A graffitik és falfirkák eltüntetéséhez való speciális oldószerrel könnyen tisztítható az összefirkált fal, mint történt ez néhány éve Szolnokon is. Megküzdünk a falfirkákkal látvány Csökkent a graffiti népszerűsége a megyeszékhelyen Grafittivel összefirkált fa­lak, vasúti kocsik. A leg­többször nem éppen szép látvány, amellett, hogy az eltávolítás igen költséges. Békési Brigitta- Idegesít egy-egy falfirka látvá­nya — mondja Ágnes. — Számom­ra olyanok a graffitik, mint az eldobott cigarettacsikkek. Nem lehet megszabadulni tőlük — folytatja. - Szolnokon, az Árká­dok alatt megyek el mindennap, és bizony nem találom szépnek ezeket az alkotásokat. A falfirkák előtt azért is állunk értetlenül, mivel csak egy szűk kör számára értelmezhetőek. Az átlagember nem rendelkezik megfelelő ismeretekkel az ábrák megfejtéséhez, csak kibogozha­tatlan firkálmányként tekint az olykor művészi alkotásnak is be­illő falfestményekre. — Kizárólag otthon készítek vázlatokat — meséli Zsolti, aki minden szabadidejét a graffiti- nek szenteli. — Két hete sikerült felspréznem egy Newton-arcot az új tévénk dobozára is, szerin­tem jól néz ki. A szolnoki srác elmondta, hogy vannak íratlan szabályok, amelyeket betartanak a falfirká- lók is. Ilyen például az, hogy mű­emlékekre nem festenek, bár vannak sajnos, akik ezt nem ve­szik figyelembe. - Bárhova fúj­hatunk, a lényeg azonban a kon­kurens bandák jelképeinek fe- lülfestése - mondja Zsolt. Veress Évától, a Szolnoki Rendőrkapitányság sajtóügyeletesétől megtudtuk, hogy idén eddig nem volt jellemző a falfirká­lás. - Két-három éve élte virágkorát a graffitizés Szolnokon - mondta a rendőr­ségi sajtóreferens. - A legtöbb­ször éjszaka, csoportosan fes­tettek a többnyire fiatalkorú fal­festők. Szerdán például a Kas­sai Úti Általános Iskola falát ír­ta tele valaki. A graffitizés mint jelenség igen nagy mértékben érinti a vasutat is, hiszen rengeteg vo­natszerelvényre kerülnek külön­böző feliratok, képek.- Fokozottabb az ellenőrzés a vasútőrök részéről, mióta tavaly Jászapátiban majdnem teljesen összefirkáltak egy motorvona­tot a graffitisek - mondta egy MÁV-nál dolgozó. - Vannak va­lóban művészi szintű alkotások is, de úgy gondolom, hogy akkor sem a vonaton lenne az ilyen­nek a helye. A leg­kevésbé esztétiku­sak azok a firkál- mányok, melyek az utasok le-és felszál­lása közben készül­nek, amíg áll a vonat. A vasutasoktól megtudtuk, hogy kizárólag a szerelvények külső oldalán levő alkotások száma csökkent, a vonatok bel­sejében levőké nem. A graffitik többnyire nem Szolnokon ké­szülnek, a vonatok már így ér­keznek. - A múlt hónapban ösz- szesen 21 négyzetméternyi fe­lületet festettek tele a graffitisek három-négy kocsin - mondja a MÁV munkatársa. - Júliusnak még csak az elején tartunk, de már 45 négyzetméternyi graffi­tivel borított felületről tudunk. A tavaly augusztusban kötött „megnemtámadási szerződés” sikertelenségéért egymást okol­ja a MÁV és a graffitisek cso­portja. A falfestők hiányolták a MÁV által megígért vagonokat, amelyekre alkothattak volna. A vasúti dolgozók viszont azzal ér­veltek, hogy a falfirkászok tele­fújtak néhány, eurómilliókért vásárolt szerelvényt. Az élelmesebbek a graffitiben is megtalálják a pénzkereseti le­hetőséget. Az önkormányzati és az önkéntes firkaeltávolító kez­deményezések mellett vannak, akik vállalkozóként vállalják az efféle alkotások eltüntetését. - Száraz szórós technológiával, víz- és vegyszermentesen végez­zük a munkánkat - mondja a vállalkozó. - Óránként két-há­rom négyzetmétert tudunk meg­tisztítani a graffititől. Egy négy­zetmétert öt-hatezer forintért plusz áfa tudunk visszaállítani az eredeti állapotába. \ GYORSSZAVAZÁS [ ■ Zavarják-e Önt a különféle falfirkák, graffitik? Szavazzon honlapunkon ina j: ló óráig: ^ nnnw.Hfllion.hii Lehet falakat festem akár hivatalosan is idén június 29-én a főváros­ban tartották meg a hivatalos nemzetközi graffíti-világver- senyt. Tíz óra állt a verseny­zők rendelkezésére a művek elkészítéséhez. A zsűriben a legelismertebb graffítiművé- szek bírálták el az elkészült műveket, szigorú pontozási rendszer alapján. ■ Két-három éve élte virágkorát a graffitizés Szolnokon. Megkérdeztük olvasóinkat Zavarja-e Önt a sok graffiti? MAKAI CSABA, Karcag: — Szerencsére Karcagon nem tapasztaltam ilyet, egy-egy fel­irat látható, de tömegesen nincs. Sok ábrát látok azon­ban vonatokon vagy más vá­rosokban műemlékre, házra, kerítésre rajzolva. Ezek zavar­nak. Nem értem, miért kell ez. Ha erre a célra kijelölt terüle­ten vannak, az még szép is le­het, ott tetszik is. kocsis László, Pusztamonos­tor - Természetesen zavar­nak a graffitik, rontják a tele­pülések képét. Főként a vasút­állomások környékén találko­zók sok graffitivel Szerintem jobban meg kellene kímélni az épületeket, a rongálókat pedig meg kellene büntetni, hiszen ezzel több százezer fo­rintos kárt okoznak az adott településnek. MARINA ILONA, Szolnok — Nem zavarna, ha számukra kijelölt helyen festenének. De mikor középületeken, szobro­kon és lakóházakon vannak, azokat kifejezetten csúnyának találom. Ha a megfelelő he­lyen és nem utolsósorban megfelelő színvonalon van el­készítve, akkor szép is lehet. Ott is csak a tulajdonosok hozzájárulásával. kis Vivien. Szolnok:- Egyáltalán nem zavarnak, sőt kifejezetten tetszenek. Per­sze csak azok, amelyek szín­vonalasak, művésziké. Ha ré­gi épületen van, és nem csúfít­ja azt, akkor nem zavaró. Egyébként én is azt vallom, hogy aki csak gyakorolni akar, annak inkább valami el­hanyagolt és kevésbé látható helyen kellene próbálkoznia. 3 JEGYZET Művészet vagy rongálás? eltérően ítéljük meg a graf- fitiket, pedig közöttük is vannak igényes alkotások. A gond az, hogy sokszor rossz helyre festik. Sokan pedig a gyenge minőségű al­kotások miatt ellenzik a fa­lak színesítését. Bár ha bele­gondolunk, a gombamód szaporodó és összevissza ra­gasztott reklámok sem fes­tenek szebben a falakon... A falfirkászok célja a fi­gyelemfelkeltés. Ha azon­ban műemlékek, középüle­tek, magánházak esnek ál­dozatul a pingálóknak, az már jóval több, mint a már eleve ronda szürke falré­szek színesítése. Ezért is a graffitizőket a többség van­dáloknak tekinti, és komoly büntetéseket szabnak ki rá­juk. Bár az elmúlt néhány évben csökkent megyénk­ben a telerajzolt falak szá­ma, még mindig látható né­hány újabb alkotás. mondják, hogy esetleges megelőzésként egy graffiti- rendőrség kellene a felderí­tésükhöz. Ám mint oly sok mindenhez, ehhez is kevés a rendelkezésre álló ember és pénz. A legcélszerűbb ta­lán mégis az lenne, ha olyan felületeket jelölnének ki a graffitizőknek a béke és az épületek érdekében, ahol jogszerűen élhetik ki hajlamaikat. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Huszonkét juhot loptak el egy tanyáról Rossz idők járnak a juhokra: az elmúlt napokban ugyanis huszonkét birkát loptak el egy tiszaföldvári tanyáról. Az álla­tok értéke négyszázezer forint - tájékoztattak a megyei rend­őr-főkapitányságról. ■ MRFK Hamarosan akár kártyával is vehetünk jegyet Várhatóan legkésőbb a hónap végén már bankkártyával is fi­zethetünk a vasútállomásokon - tudtuk meg Szórád Róberttól, a MÁV Start Zrt. technológiai üze­meltetési igazgatójától. Mint el­mondta, az elmúlt hónapokban az egyik bankkal tárgyalásokat folytattak, és ennek köszönhető­en már csak néhány feladat van hátra a rendszer üzembe helye­zéséig. Utolsó lépésként most képzik át a pénztárosokat, és ké­szítik elő a rendszer akadály- mentes működését. Az augusz­tus a legkésőbbi időpont, de akár az is előfordulhat, hogy még e hónap végén használhatjuk a kártyaleolvasókat a vasútállo­máson. ■ Hutter Zs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom