Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-05 / 155. szám
2 2007. július 5. AKTUÁLIS Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk a Mészáros L. u. 2. szám alatt! Zöldszám: 80/200-690 szeptember 2-iG várja az érdeklődőket a szolnoki belvárosban az Aba-Novák Művelődési Központ mellett felállított sátor alatt az Infopont. Itt a városi, de országos programokról is felvilágosítást adnak a diákok az érdeklődőknek. Az Ifjúsági Iroda által működtetett Infopontban ingyen internetezési lehetőség is van. mmmm iga* Átadták a Dr. Kálmándi-díjat Dr. Tánczos Judit főorvos asszonynak Hegmanné Nemes Sára alpolgármester adta át a díjat Visszautasította a város által alapított Kálmándi-díj átvételét dr. Gergely Mihály. A profesz- szor hangsúlyozta, a városnak köszöni az elismerést, de úgy véli, az egészségügy átalakítása beláthatatlan következményeket okoz. Az országos folyamatok elleni tiltakozás miatt nem vette át a díjat. Pénteken tartották a szolnoki városházán a Semmelweis- emlékünnepséget. Az esemény zenés, ünnepi műsorral indult, majd megemlékezéssel folytatódott. 189 éve született ugyanis Semmelweis Ignác, akinek a nevéhez a gyermekágyi láz ellenszerének feltalálása is fűződik. Ezt követően átadták az egészségügy területén kimagasló munkát végzőknek járó Dr. Kálmándi Mihály-díja- kat. Idén két orvos tevékenységét, munkáját ismerték el ezzel. Dr. Tánczos Judit főorvos asszony ’67-ben végezte el a Budapesti Orvostudományi Egyetemet. 98 márciusától 307-ig a járóbeteg-szakellátás ?zetője volt a Hetényi Géza írházban. A másik díjat Dr. Gergely Mi- ity professzornak ítélték, aki ionban a fent említett okok ;m jelent meg az ünnepsé- ;n. Gergely doktor úr az or- rstudományok kandidátusa, mzetes egyetemi tanár. Ki- nelkedő eredményeket ért el sebészet, főként a mellkasse- íszet területén. Több nemzet- izi társaságnak is tagja volt. A Dr. Kálmándi Mihály-díjat )94-ben alapították. Kálmán- Erdélyből származott, a har- lincas években érkezett Szol- akra. Nőgyógyászként, illetve későbbiekben már főként /ermekorvosként dolgozott, íldaértékű élete és munkássá- i miatt nevezték el róla a dí- t, amit azóta minden évben laítélnek az arra érdemesek- ;k. A díjat Hegmanné Nemes íra alpolgármester adta át. K. A. Görgey K6/WASSZ6A/Y, HOL A STUKKÓ?-------------------------------------------------------------------ml Egy ablak nélküli bezárt helyiségben öt férfi, öt li társadalmi prototípus: Cuki, a sötét betörőfigura, Méltóságos, az ódon eleganciájú úr, K. Müller, a kövérkés kispolgár, Kiss, az intellektuel és Márton, a vidéki nép egyszerű fia. Amikor felmegy a függöny, Cuki kezében a „stukker”, ami a darab során körbejár. A recept egyszerű: akinél a fegyver, azé a (pillanatnyi) hatalom. Természetesen mindannyian ki akarnak jutni, kivéve azt, akinél éppen a revolver van. Vajon meddig tart ez a groteszk lélektani játék, a hatalombirtoklás és az egymásrautaltság abszurd komédiája? Vajon ki tudnak-e törni az elzártságból? Vajon el fog-e sülni a stukker? Előadásokra jegyek kaphatók 8:00-16:00 között Szolnokon, a Borostyán Művelődési Házban. Belépőjegy: 2000 Ft Információ: 56/423-204 jjj^^Xiki, a sötét betörőfigura:....................Bernscherer Tibo^^Jj Méltóságos, az ódon eleganciájú úr: ....Csengeri Gábor i K. Müller, a kövérkés kispolgár: ...........Tapasztó Ernő Ki ss, a szemüveges intellektuel:..........Tárnái Attila Már ton, a vidéki nép egyszerű fia:......Molnár László Re ndező: Karczae Ferenc r Bemutató: 2007. július 28. (szombat) 20:30 2007. augusztus 3-4. (péntek-szombat) 20:30 2007. augusztus 10-11. (péntek-szombat) 20:30 Nálunk nincs „esőnap”! (SjoZmÁ, ♦>. 2? ) A Szolnokon létrejött Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság is átvehette csapat- zászlaját. Erre Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára kötötte fel a köztársasági elnök és a honvédelmi miniszter által adományozott zászlószalagokat. A Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, Palásti Ferenc dandártábornok, a HM személyzeti főosztály vezetője, Pető István dandártábornok, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka jelenlétében minap megrendezett eseményen hasonlóképp cselekedett a keleti országrész tíz megyéjének képviselője is. — Nemcsak földrajzi, hanem szakmai szempontból is a legjobb helyen, Szolnokon kezdte meg működését az esztendő elején a Dunától keletre eső országrész toborzási, érdekvédelmi, kegyeleti feladatait irányító hadkiegészítő parancsnokság, hiszen a városban a Magyar Honvédség olyan egyedülálló képességekkel rendelkező alakulatai találhatóak, amelyekre mindannyian büszkék lehetünk — hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében a HM államtitkáraként utolsó nyilvános szereplésén megjelent Iváncsik Imre. A parancsnokság munkatársai humánpolitikai szempontból rendkívül fontos tevékenységet végeznek. A veszprémiekkel szoros együttműködésben valamennyi, az említett területen ráIváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára kötötte fel a köztársasági elnök és a honvédelmi miniszter által adományozott zászlószalagokat juk háruló feladatot a korábbinál áttekinthetőbb szervezetben, lényegesen kisebb létszámmal látnak el, ami a helytállásukat tanúsítja — hallhattuk. Bus Gábor ezredes, a Keletmagyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka válaszában elmondta: az elmúlt öt esztendőben a Dunától keletre fekvő tíz megyéből, illetve a fővárosból vonult be a szerződéses katonák közel 70 százaléka. Ugyanakkor a szervezet érdekvédelmi tevékenysége sem elhanyagolható, hiszen illetékességi területükön a gondoskodási körbe tartozó személyek száma napjainkra már megközelíti a harmincezret. Az adományozási ünnepség végén mondott pohárköszöntőjében Havril András vezérezredes a július elsejétől új beosztásba, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter mellé kerülő államtitkár elmúlt ötéves tevékenységét méltatta. Szavai szerint Iváncsik Imre személyében egy olyan vezető távozik a Honvédelmi Minisztériumból, akivel a katonák szívesen dolgoztak együtt. Dán erdekeltsegu beruházók érdeklődtek Jónap Gáborral Szalay Ferenc (középen) munkatársaival tárgyalt A dán királyi nagykövetség kereskedelmi tanácsadójával találkozott kedden a szolnoki város- vezetés. Jónap Gábor szerint szinte már otthon érezhetik magukat városunkban. A kereskedelmi tanácsadó mezőgazdasági, egészségügyi, épületenergetikai és környezetvédelmi befektetéseket kínált fel az önkormányzatnak. A dánok ezeken a területeken világszínvonalat képviselnek. Szalay Ferenc polgármester szerint az érdeklődő látogatáson pozitívan fogadták a kezdeményezést. Szervezés alatt van egy konferencia, ahol a dánok kifejthetik majd a lehetőségeiket. Az új nagykövetet pedig szeretettel várják a 2008-as Szolnok Expóra. p.sz.z m u Anm > • . a Hangversennyel ünnepelt a Kodály Kórus Fennállásának nyolcvanötödik évfordulójához érkezett ebben az esztendőben a Szolnoki Kodály Kórus. A jeles alkalomból azonban ezúttal az ünnepelt nyújtott át ajándékot közönségének a minap — egy színvonalas hangverseny erejéig. E ritka zenei csemegének a megyeháza díszterme adott otthont, ahol Molnár Éva karnagy vezényelte a nagy múltú vegyes kart. Három részből álló előadásuk a kórusmuzsika igazi gyöngyszemeit szólaltatta meg. Közöttük jeles magyar szerzők, kiemelten az idén halálának 40. és születésének 125. jubileuma miatt a komolyzenei élet középpontjában álló Kodály Zoltán műveit. Gyémántdiploma a pedagógusnak Hatvan éve vette át tanítónői diplomáját Pintér Irén. A gyémántdiploma alkalmából kedden otthonában köszöntötte a nyugalmazott pedagógust Kállai Mária. Az alpolgármester a város és a pedagógustársadalom nevében virágcsokrot nyújtott át. Ezt követően Irénke nénit utolsó munkahelye, a mai Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója, Gál Gábor köszöntötte a tantestület és az összes kolléga nevében. A családias hangulatú esemény további részében Irénke néni mesélt életéről, pályájáról. A gyémántdiplomás tanítónőt Kállai Mária köszöntötte — Jászberényben végeztem az 1946/47-es tanévben. Szajolban kezdtem tanítani. Később három hétig a Barossban helyettesítettem egy idős tanítót, majd a Bajcsyba kerültem, és ott is maradtam közel harminc évig. Vasutasgyerekek voltak, ismertek engem a szülők is, oda jártam elemibe, és olyan tantestület volt, hogy azt nem lehet elfelejteni. Összetartás volt. Nem voltunk pénzesek, mégis minden megvolt. Minden gyerek boldogan szaladt oda hozzám, nem félt tőlem — emlékezett. A jókedélyű tanítónő pályafutása során kialakított szakmai alapelveit, titkait is megosztotta az egybegyűltekkel. Kállai Mária erről a következőképp nyilatkozott: — Fantasztikus volt, amit hallottam. Az idős tanítónő a gyermekek erősségeit kiemelő technikája a modern holland pedagógiai mintáknak megfelelő, ellentétben a nálunk hagyományos módszerekkel. LZS. Csapatzászlót vehetett át a hadkiegészítő parancsnokság