Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-31 / 177. szám

PÉNZ — SIKER — VÁLLALKOZÁS ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 31., KEDD Falun pihenni egyre vonzóbb pihenés Évről-évre több család fedezi fel magának a vidéki nyaralás előnyeit A falusi turizmus minden kistelepülés számára fon­tos bevételi forrást jelen­tene. Mégis kevés azon falvak száma, ahol olyan plusz szolgáltatást tud­nak felmutatni, amely fel­kelti a kikapcsolódni vá­gyók érdeklődését. Munkatársunktól ■ ' ’ ' ' : : TiTwT A városi nyüzsgés helyett so­kan falusi légkörre vágynak, ahol eltölthetnek néhány napot nyugodtan. Főként a kisgyer­mekes családok számára szol­gál igazi érdekességekkel egy- egy ilyen kiruccanás.- Tavaly nyáron Szájólban nyaraltunk az ismerőseinknél- meséli Évi, aki a fővárosban lakik. A gyerekeink nagyon jól érezték magukat. Életükben először simogattak, etettek és fejtek tehenet - számol be az anyuka. - A Holt-Tiszában fo­gott halat megsütöttük és valódi kecsketejet ittunk hozzá - foly­tatja. - Természetesen a kenye­ret is mi készítettük, ráadásul viszonylag olcsón megúsztuk: négyen alig több mint 40 ezer forintból jöttünk ki. A mai fiata- 1 nemzedék még a nyaraláskor sem tud elszakadni a nyüzsgő városi élettől. Ennek ellenére egyre na­gyobb az érdeklődés a nagyobb városokban élő emberek részé­ről a vidéki üdülési lehetőségek iránt, ugyanis szinte egy nagy­városi vakáció árának töredéké­ért nyaralhatnak nyugodt kör­nyezetben.- Már tavasszal több gyer­mekcsoport vezetője jelentke­zett, hogy tudnék-e ajánlani olyan tanyákat a megyében, ahol fogadnak vendégeket - mondja Nóra, aki üdülések szervezésével foglalkozik. Érde­mes sietni, mivel az egyre von­zóbb ajánlatokat nyújtó falusi vendéghelyeken hamar betel­nek az üres helyek. nm A kistelepülések többségé­nek ma azonban még csak táv­lati tervei között szerepel az idegenforgalom fejlesztése, a legtöbb falu fenntartani is alig tudja magát szűkös anyagi for­rásaiból.- A településen elsősorban az infrastrukturális problémá­kat kell megoldanunk - mond­ta el Puskás Béla Csaba, Tisza­Több településen is sikeres volt a fejlesztés A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége családbarát falu­si szálláshelyeket kínál tizenkilenc megyei szervezet bevonásá­val Megyénkben már számos sikeres kezdeményezés mutatja, hogy a fejlődés nálunk is elindult. És nem is csak a szálláshe­lyek tekintetében, hanem a szabadidő tartalmas eltöltése érde­kében is. 2000-esév 6678 fő 2002-esév 10 778 fő 2003-as év 15 718 fő 2004-esév 14 916 fő 2005-ös év 11922 fő Forrás: ÚN-gyűjtés jenő polgármestere. — Jelenleg működik egy vendégház, és az egyik közeli tanyán lovagolni is lehet. A polgármester arról is be­számolt, hogy több kisebb tele­püléshez hasonlóan, ők is sze­retnének a távoli jövőben lépé­seket tenni a falusi turizmus fejlesztése érdekében. Ehhez azonban megfelelő forrásokat kell előteremteniük. - Nem tu­dunk a külföldi vendégek szá­mára felmutatni jelenleg sem­miféle plusz szolgáltatást - szá­mol be. — Nincs wellness-köz- pont és nincsenek szórakozóhe­lyek sem, mint a nagyobb váro- _ sokban - közli. - Egy két nap- Í nál tovább nem időznek nálunk | a vendégek. A KSH egyik jelentéséből ki­derül, hogy 2006-ban az Észak- alföldi régióban 2-4 napos uta­zásokra a lakosok 30%-a vállal­kozott. Ilyenkor egy háztartás utazásra fordított kiadása 75 ezer forintra rúgott. Öt vagy an­nál több napra már csak 21%- unk utazik, ilyenkor 43 ezer fo­rintot költünk utazásra. Falusi turizmus ide vagy oda, a Ma­gyarországra látogató külföldi­ek számára még mindig a fővá­ros a legvonzóbb célpont a sta­tisztikai adatok szerint. A ha­zánkba érkezők 38 százaléka nézi meg Budapest látványossá­gait. Az Észak-alföldi régióban ez az arány csupán 5 százalék, ezen belül a Tisza-tóhoz a kül­földiek alig másfél százaléka ér­kezik vakációzni, ám így is je­lentős összeget költenek el, amit később fejlesztésekre tud­nak fordítani. A csaladok szamara ideális megoldást jelent, ha vidékén nyaralnak. Viszonylag olcsón színes programok közül válogathatnak. Képünk illusztráció HÍRSÁV Hatezerrel több vállalkozás él Június végén hatezerrel több vállalkozást tartottak nyil­ván, mint fél évvel korábban - írja a Világgazdaság. A re­gisztrált gazdasági szerveze­tek száma tavaly indult zu­hanásnak, január óta azon­ban ismét bővülés tapasztal­ható. Elsősorban az egyéni vállalkozások szorultak visz- sza, míg a kft.-k száma ta­valy júniushoz képest 5,8 százalékkal nőtt. Az utóbbi fél évben tovább csökkent a feldolgozóiparban és általá­ban az iparban tevékenyke­dő társaságok száma. Már postázzák a kivonatokat augusztus végig 1,3 millió egyéni vállalkozó és magán- személy kap értesítést az adóhivataltól. Ha folyószám­la-kivonatuk hiányt mutat, azt szeptember 17-ig kell rendezniük. Augusztus vé­géig várhatóan 1 millió 300 ezer egyéni vállalkozónak és magánszemélynek küld fo­lyószámla-kivonatot az álla­mi adóhatóság, amely mint­egy tízszázalékos növeke­dést jelent tavalyhoz képest. Négymilliárdnyi regadó jár vissza A regisztrációs adó részle­ges visszatérítéséről szóló törvény februári hatályba lé­pése óta eltelt idő alatt ka­matokkal együtt 4,2 milliárd forint regisztrációs adót térí­tett vissza a Vám- és Pénz­ügyőrség - mondta el a tes­tület szóvivője. Az előzetes felmérés szerint mintegy 8— 10 milliárd forint visszafize­tésével számolnak, ugyanis 2004. május 1. és 2005. de­cember 31. között ennyi használt gépjármű után fi­zették meg a regisztrációs adót. Városképi jelentőségű buszpályaudvarok épülnek Az eredményes és minő­ségi személyszállításnak két alappillére van: a fia­tal és kiváló műszaki álla­potban lévő autóbuszok, valamint megfelelő szín­vonalú autóbusz­pályaudvarok — mondja Gágyorlmre, a Jászkun Volán Zrt főmérnöke. A Jászkun Volán Zrt. legutóbb Túrkevén adott át új, korszerű autóbusz-pályaudvart, melynek terveit Taba Benő Ybl-díjas épí­tész és munkatársai készítették. A szükséges forrásokat a város önkormányzata és a Jászkun Volán Zrt. teremtette elő, mely­hez pályázat útján az Észak-al­földi Régió Területfejlesztési Ta­nácsától 50 millió forintos támo­gatást is sikerült elnyerni. Az építkezés teljes költsége 128,7 millió forint Az autóbuszpálya­udvar az önkormányzat tulajdo­na, a Jászkun Volán határozat­lan ideig és ingyenesen üzemel­teti a létesítményt Túrkeve központjában még­épült új létesítmény nyugod­tan nevezhető a város egyik legszebb épületének. Stílusje­gyeiben és felszereltségében emlékeztet a korábban épült új autóbusz-pályaudvarokra, mégis egyedi megoldások jel­lemzik. A hat kocsiállásos au­tóbusz-pályaudvar nyitott utas­váróval és tágas váróteremmel rendelkezik, az épület tetején szép teraszt alakítottak ki. Egyre látványosabban halad az új szolnoki autóbusz-pálya­udvar építése is, már a máso­dik szinten dolgoznak a szak­emberek. Túlzás nélkül állít­ható, hogy Szolnok szívében európai színvonalú, multifunk­cionális szolgáltatóközpont építése folyik, s alig egy év múlva a városképet évtizedek­re meghatározó üzletház állhat a korábbi autóbusz-pályaudvar helyén. A részvénytársaság - s így az utazóközönség - számá­ra az új létesítmény kialakítása egyetlen fillérbe sem kerül. A létesítmény beruházója a Bé­res Befektetési Zrt. Az összesen közel húszezer négyzetméternyi alapterületű létesítményben 8.940 m2 érté­kesíthető különböző üzletek, bankok, éttermek részére. Az üzletházat felkeresők, illetve a városközpontba gépkocsival érkezők számára háromszin­tes, több mint hatezer négyzet- méteres parkoló áll majd ren­delkezésre. Az üzletháznak természetesen szerves része lesz az autóbusz-pályaudvar is. Az átriumos előcsarnokból nyílik majd a 250 m2-es váróte­rem, ahol a 4 elővételi pénztár is működni fog. Forgalmi iroda áll az autóbuszvezetők rendel­kezésére a két járat közötti pi­henésre és az autóbuszok for­galmát irányító, ellenőrző és az utasok tájékoztatását végző forgalmistával történő egyezte­tésre. Itt kap helyet a részvény- társaság kereskedelmi irodája is. Az épülettömb mögött lesz a szóló autóbuszok számára ki­alakított 8 indulási és érkezési peron, ahol az utasok fedett he­lyen szállhatnak az autóbuszok­ba. A csuklós autóbuszok szá­mára külön fedett peronszige­tet alakítanak ki. A városi és egyes elővárosi autóbuszok az épület előtti három kocsiállást használhatják. A remények szerint a 2008- as őszi menetrend életbelépé­sekor már az új és minden igényt kielégítő autóbuszpálya­udvar fogadja az utasokat. ▲ 2008-ra elkészül Szolnok új üzletháza és autóbusz-pályaudvara Továbbra is terjeszkednek a bevásárlóközpontok Magyarország a készülő bevá­sárlóközpontok alapterülete alapján összeállított európai lis­tán a 13. helyen szerepel 368 ezer készülő négyzetméterrel - közölte az egyik ingatlanvásár­lással, -fejlesztéssel és -üzemel­tetéssel foglalkozó cég. A har­mincnégy európai országban végzett felmérés szerint az épü­lő bevásárlóközpontok nagysá­gát vizsgálva Magyarország a középmezőny élén halad. A következő két évben várha­tóan 368 ezer négyzetméternyi új kereskedelmi központ épül hazánkban, ezzel már 2,3 mil­lió négyzetméterre nő majd az alapterületük. Magyarországon mind alapterületben, mind az egységek számában mintegy hétszeres növekedés állapítható meg a korábbiakhoz képest. Bu­dapesten túl most már a vidéki városok is egyre fontosabb sze­repet kapnak mind a fejlesztők, mind a terjeszkedni kívánó ke­reskedők körében. Az óriásüzletek nagymértékű bővülése jól jelzi azt, hogy az embereknek még van elkölteni való pénzük. Az vásárlói igény­ék kielégítését és az egyre nagyobb bevételt pedig újabb és újabb bevásárlóközpontok építésével érik el. ■ Nyári, intenzív nyelvtanfolyamok, akkreditált programokkal (3 hetes, 60 órás). Augusztus 6-án 10 % kedvezménnyel ANGOL alap- és középfokú, NÉMET középfokú nyelvvizsga-felkészítő tanfolyamok indulnak. Jelentkezés folyamatosan, személyesen vagy telefonon, beiratkozás augusztus 3-ig: Linea Group Bt., Szolnok, Kossuth u. 3. Tel./fax: 56/513-354, 56/513-355, www.lineanyelviskola.hu j; Felnőttképzési nyt.sz.: 16-0304-05, intézmény-akkreditáció: ÁL 0345.

Next

/
Oldalképek
Tartalom