Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-02 / 152. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 2., HÉTFŐ 5 A TISZA-TÓ KÖRNYÉKE Jogszabály rögzíti a falusi vendéglátók tevékenységét A Tisza-tó mentén különösen sokan foglalkoznak falusi vendéglátással. Az idegenforgalmi szempontból kiemelt térségben nagy igény mutatkozik erre a szálláskategóriára, s a településen élők közül sokak számára ez jelenti az egyetlen megélhetési forrást. — A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége hosszú évek óta dolgozik azon, hogy megfelelő keretek és körülmények között végezhessék munkájukat a szállásadók és egyéb szolgáltatók - mondta el Geszti Jánosné alelnök. - Most végre hatályba lépett az a kormányrendelet, amely a falusi és agroturisztikai szolgáltatók tevékenységét szabályozza. Egyrészt érvényben marad az adómentesség 800 ezer forintos felső határa a falusi szállásadók számára, másfelől pedig mostantól lehetőség nyílik a szolgáltatói tevékenységek végzésére is 400 ezer forintos határig. Ez lehet többek között helyi népművészeti, néprajzi, képzőművészeti értékek bemutatása, falusi élethez, környezethez kapcsolódó hagyományok, tevékenységek bemutatása, ilyen jellegű rendezvények szervezése, falusi vendégasztal, sőt saját előállítású népművészeti és kézműves értékek értékesítése is. A júliustól életbe lépő rendelkezések szerint így végre egyértelművé és jogszerűvé válnak a falusi szállásadáshoz kapcsolódó, szívélyes vendég- fogadást kiegészítő tevékenységek is. ■ Az oldalt írta és szerkesztette: Szilvási Zsuzsa Fotók: Mészáros János Szolnok, Mészáros Lőrinc u. 2. Telefon: 56/516-748 e-rfiail: szilvasi@axels.hu Hirdetésszervező: Libárdi Géza 30/958-09-01 TELEPÜLÉSI OLDALAK Július 3. Jászberény Július 4. Karcag Július 5. Jászság Július 6. T.miklós Gyárthat a biodízelüzem megújuló energia Hamarosan kezdődik a termelés Bánhalmán Harminc-negyven éves kihagyás után ültek iskolapadba azok, akik a most induló bánhalmai biodízelüzemben dolgoznak majd. Szilvási Zsuzsa- Gépkezelőként dolgoztam korábban, így bizony furcsa volt visszaülni a könyvek mellé, meg a gyakorlatokon pipettákkal „bűvészkedni” - mondja az 57. esztendejét taposó Szabó Károly. - Mégis sikerült elvégezni a nyolc hónapos tanfolyamot, így most vegyianyag-gyár- tó képesítés birtokában várom, hogy elkezdődjön végre a termelés. Bár nem volt könnyű a tanulás, úgy gondolom, komoly előrelépést jelent.- Tizenhatan vizsgáztunk le az OKJ-s képzés végén — teszi hozzá Szilágyi László, aki 31 éve dolgozik már a Közép-tiszai Mezőgazdasági Rt-nél. - Remélem, hamarosan indulhat a munka, hiszen mindannyian kíváncsiak vagyunk rá, hogy a tanultakat miként tudjuk hasznosítani a gyakorlatban. Bár szinte mindent gépek végeznek majd, tisztában kell lennünk az egész rendszerrel ahhoz, hogy biztonságosan tudjuk kezelni. A megújuló energiaforrások kutatása és alkalmazása a világ valamennyi fejlett országában napirenden van. Évekkel ezelőtt hazánkban is nagyszabású tervek születtek a biodízel előállítására és felhasználására, ám a program megvalósítása mostanáig vontatottan haladt. Az üzemben minden készen áll. Szilágyi László és Szabó Károly tökéletesen elsajátította a gépek kezelését. A várakozás elmúlt hét esztendeje még HÉT esztendővel ezelőtt, az ezredfordulón vetődött fel először Kunhegyesen a biodízelgyártás ötlete. Az üzem felépült, és 2003-ban sor került a próbaüzemre, és a majdani dolgozók átképzésére is. Ha minden a tervek szerint halad, idén ősszel végre valóban megkezdődhhet a termelés az üzemben. A kunhegyesi Közép-tiszai Mezőgazdasági Rt. beruházásában épült bánhalmi biodízelüzemben évente mintegy 9 ezer tonna repce- és napraforgómagot dolgozhatnak majd fel.- A biodízelüzem épületei és gépészeti berendezései már évek óta rendelkezésre állnak - tudtuk meg Sas János igazgatótól. - Mivel 2008 januárjától már európai uniós előírás, hogy a dízelüzemanyagba is kötelező bekeverni a metil-észtert, végre valóban megkezdődhet a termelés. Közel 15 ezer tonnányi alapanyag kell ehhez, amit egyelőre csak néhány üzem képes előállítani Magyarországon. Mi mindenképpen az elsők között vagyunk, a Mól 5000 tonnára kötött szerződést velünk. A biodízel gyártása nem csak a Közép-tiszai Mg. Rt.-re hatna ki, hanem az egész térségre is. A metil-észter alapanyagaként napA próbaüzemre már évekkel ezelőtt került sor raforgóra és repcére lesz szűk-, ség, ami a környék mezőgazdaságán lendítene, hiszen a gazdák biztos piacra tudnának termelni. A biodízel előnyei:- természetes, megújuló eröforrást_ _ biztosít_______' _______________- kénmentes, és nem tartalmaz aromás vegyűleteket sem_______________- lebomlik a természetben__________- csökkenti az energiafüggőséget- biztos megélhetést ad a repce-_____ és napraforgó-termelőknek VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Megemelték a Tisza-tó nyári vízszintjét az utóbbi időszakban a Tisza vízszintjében természetes apadás volt megfigyelhető. Ezért 5 centiméterrel megemelték a Tisza-tó nyári vízszintjét. így a duzzasztási vízszint 725-ről 730 centiméterre módosult. Pusztakettősig mentek a szélmalomtúrázók idén a Tisza-tavi Természetjáró nyolcpróba során rendezték meg a kunhegyesi Szélmalomtúrát. A résztvevők a kunhegyesi szélmalomtól kiindulva négy különböző távon és útvonalon barangolhatták be a környéket. A legbátrabbak egészen a Puszta- kettősi Fogadóig gy alogolhattak, kerekezhettek, ahol vasúti kiállítás is megnézhettek. Fotóikkal segítik az abádszalóki iskolát az abádszalóki Pillanatok című fotópályázat résztvevői jótékonysági akciót hirdettek. Az alkotók árverésre bocsátották fotóikat. Az ezen befolyt összeget az abádszalóki Kovács Mihály Általános és Művészeti Alapiskola javára ajánlották fel. Tiszaburán új parkot alakítanak ki Korábban elhanyagolt területet tesznek rendbe Tiszaburán a hetekben. Közcélú munkások segítségével új közparkot alakítanak ki, ahol helyet kap a település egyik dísze, a napóra is. Közcélú munkások dolgoznak az új park szépítésén Borsos árat szabtak Abádszalókon sőlyahasználat A helyieknek ingyenes maradt a horgászcsónak vízre tétele Ismét dolgozik a Tourist Police a megyénkben Manapság már mindennek ára van, sőt, egyre borsosabb ára. Az abádszalóki csónaklejáró mostanáig a kivételek közé tartozott, az idei szezontól azonban díjkötelessé vált használata. Ez még a vízi sportok kedvelői szerint nem is lenne probléma, hiszen a szolgáltatásokért fizetni kell. A kérdés csak az, hogy mennyit. — Baráti társasággal jöttünk Érdről, s azért utaztunk ilyen sokat, mert a Tisza-tó azon kevés helyek egyike, ahol lehet jet skivel is közlekedni — panaszkodik M. Tamás, aki társaival együtt máris hazafelé készülődik. - Meglepődve tapasztaltuk, hogy idén már komoly összeget kell fizetni érte. A három jet ski egyszeri(i) lerakása háromszor tízezer forint lenne. így inkább lemondtunk róla, máshol fogunk nyaralni. Olyan helyen, ahol a pénzünkért valóban szolgáltatást és nem csak lehetőséget kapunk, s ahol ésszerűen megszabott árak vannak. A Dunán például 3-5 ezer forintért le is engedik és fel is húzzák a hajókat. Mint a sólya használati díjaiból kiderül, a helyiek számára legalább a horgászcsónak vízre tétele ingyenes maradt, egyébként pedig típustól függően 2000-10 000 forint közöttiek az árak. Hogy miért? Az önkormányzat illetékeseit egyelőre hiába kerestük ez ügyben. ■ r b „ SOLYA SZNALATA díjköteles rAT MINDENKI SAJÁT FELElösfiiÉis KÖTELEZETTSÉG^ ’ELLETT jvor r(, MENETESÉNEK REND- ' 1.28) GKM RENDELET IRTANI . tux esetlege5^ ínál TORTENO es önk0Rw A sólya használata idén már díjköteles — mutatja a tábla Megyénk rendőri szervei kiemelt figyelmet fordítanak a turisztikai idénnyel kapcsolatos rendőri feladatokra, a megfelelő közbiztonságra. Ezért azokon a területeken, ahol a vendégek száma indokolja, szükség szerint állandó rendőri jelenlét, egyébként pedig visszatérő ellenőrzés lesz. A rendőrkapitányságokon idén is működik a szállodai kapcsolattartó rendszer. Azokon a területen, ahol az eredményesen használható, a rendőrök segédmotor-kerékpárral látnak el szolgálatot. A közlekedésren- dészek folyamatos ellenőrzést tartanak a megye főútjain. A Tiszafüredi Rendőrkapitányság a Tisza-tavi strand területén júliusban és augusztusban hétvégenként posztos rendőri szolgálatot működtet. A Rendőr- tiszti Főiskola hallgatói közül 10 fő érkezik térségünkbe szakmai gyakorlatra. Ők Tiszafüreden látnak el majd szolgálatot. A Tourist Police program keretében mától augusztus 20-ig a szolnoki központi ügyeletén és a tiszafüredi ügyeletén 24 órás „idegen nyelvű” panaszfelvételi hely működik. Idén is lesz Tourist Police szolgálat idegen nyelvet beszélő rendőrök és a Szolnoki Főiskola hallgatói közreműködésével Tiszafüreden, Abádszalókon, Szolnok belvárosában és a Tiszaligetben, Berekfürdőn, valamint Cserkeszőlőn. ■