Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-27 / 174. szám

12 TŰKOR — / Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ FELHÍVÁS a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő munkahelyteremtő beruházások támogatására A pályázati kiírás célja: Olyan munkáltatói háttér kiépítése, ahol megváltozott munkaképességű, elsősorban a foglalkozta­tást megelőzően regisztrált álláskereső személyek munkavégzését segíti, egyéni szükségleteihez igazodik, számukra adaptált környezetet biziosít. Pályázni csak olyan beruházással lehet, amely esetében a pályázó • Olyan fejlesztést valósít meg, amely a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatá­sa érdekében (6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet): > 19.§. (1) bek. a., pontja szerint munkahely létesítésére, > 19.§. (1) bek. c..pontja szerint a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásá­hoz szükséges eszközök, berendezések beszerzésére, átalakítására, • Beruházást legkésőbb 2007. november 30-ig befejezi, és a támogatás kifizetésére vonatkozó elszámolást legkésőbb 2007. december 10-ig benyújtja. • A támogatás formája: vissza nem térítendő. A támogatás mértéke:- az elismerhető költségek maximum 80 %-a, új munkahelyenként legfeljebb: o teljes munkaidős (8 órás) foglalkoztatás esetén maximum: 1.800.000.-Ft. o részmunkaidős (min. 4 órás) foglalkoztatás esetén maximum: 1.6ÖO.OOÜ.-Ft. o A pályázati kiírás 19.§. (1) c) pontja szerinti beszerzés, átalakítás, korszerűsítés eredményeként megtartott munkahelyek esetén: 1.200.000.-Ft.- Az egy pályázó által igényelhető maximális támogatás összege: 40.000.000.-Ft. A támogatás nyújtásának részletes feltételeit a pályázati felhívás, a pályázat elkészítéséhez szüksé­ges információkat, valamint a kötelezően kitöltendő, a pályázattal együtt benyújtandó dokumentu­mokat a pályázati útmutató és mellékletei tartalmazzák. A pályázati dokumentáció letölthető a Re­gionális Munkaügyi Központ www.earmk.afsz.hu internetes honlapjáról 2007. július 27-től 2007. augusztus 21-ig, A pályázatok beadási határideje: 2007. augusztus 21. További információkat az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Munkaerő-piaci Progra­mok és Humánszolgáltatási Osztályon, (Nyíregyháza, Egyház u. 13-15. Tel: 42/594-014) valamint a Kirendeltségeken lehet kéríii: HIRDETÉS ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 27, PÉNTEK APRÓ HIRDETÉSEK A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kladé semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal ________INGATLAN________ ÉP ÜLŐ TÁRSASHÁZBAN Szolnokon, a Hunyadi és Balassi út sarkán, 54-85 nf-es lakások leköthetők. Szau-Bau Kft.: 70/331-3227. . ----------------------------------------------------------*213157* SZ OLNOKI, 49 m2-es lakás eladó 56/411-120.----------------------------------------------------------*270899* SZ OLNOK, Tóth F. úton II. emeleti, 63 m2-es, 2 + fél szobás, gázparapetes lakás eladó. I.ár: 9.9 M Ft. Érd.: 20/3164-601.---------------------------------------mm' SZ OLNOK, Kisfaludy úti 3 szobás ház, 531 m2 telken eladó 10.6 M Ft. 06-1/325-8118.-----------------------------------------------------------*275863* SZOLNOKON 3 és fél szobás családi ház sür­gősen, 10 M Ft-ért eladó. T.: 30/464-5218.----------------------------------------------------------*278006* BI MBÓ úton III. em.-i, 50 m2-es, igényesen fel­újított lakás eladó. Érd.: 30/279-9687.------------------—-----------------------------------*278655* EG YETEMISTÁKNAK Szegeden lakás eladó. Tel.: 06-30/239-5128.---------------------;-----------------------------------*279263* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4904 — --------------------------------------------------*279351* BU DAPEST, XVIII. kerületében, a Hosszúház úton, négyemeletes házban, IV. emelái, egye­di gázfűtéses, felújított, másfél szobás lakás eladó. Tel.: 30/9434-307.-----------------------------------------------------------*279569* TISZAUG0N felújított, üdülőnek is alkalmas kis családi ház eladó. 30/517-4764.----------------------------------------------------------*279581* ÁR ON alul eladó Szolnokon, Ispán krt.-on K-i fekvésű, 49 m2-es, padlólapos, beépített erké- lyes, H-M vízórás, Zagyvára néző lakás. (Befek­tetésnek is alkalmas). Tel: 20/324-7024.---------------------------------------------------------*2799*3* A TÓFENÉK úton, a főiskolával szemben, 36 m2-es, felújított lakás eladó. Érd.: 20/578- 9237. — --------------------------------------------------*279967* HŰ SÖLJÖN Balatonföldváron saját apartman­jában! NEPTUN Apartmanházban 23, 39 not­es apartmanok eladók 4.500.000 Ft-tól+Áfa. Részletfizetési-, hitel-, visszabérlési lehetőség. Tel: 06/1-331-7990, 30/6322-896, www.imoingatlan.hu, www.neptunapartmanhaz.gportal.hu — ----------------------«-----------------------*280032* TÖ RÖKSZENTMIKLÓSI kertes ház sürgősen el­adó. Felújításra szorul, tehermentes 1.5 M Ft. Érd.: 30/908-0826.-----------------------------------------------------------*280074* SZANDASZŐLŐSÖN igényes, új amerikai típusú ház parkosított kerttel eladó. Érd.: 06- 70/378-5327.-----------------------------------------------------------*280110* SZ OLNOKON, a Nagy I. krt.-on 51 m2-es, 2 szo­bás, étkezős, erkélyes, jó állapotú lakás eladó. Bölcsőde, óvoda, iskola mellett. Érd.: 56/422- 573 az esti órákban, 20/372-0823. I.ár. 7.8 M Ft.-------■---------------------------------------------------*280112* ■ SZOLNOKON, a Baross úton, liftes társas­házat építünk, gépkocsi beállókkal. Beköltö­zés 2007. november-december. Hitel igényel­hető, kedvező pénzügyi feltételekkel. Lakás- foglalás már 100.000 Ft-tal. Érd.: 06- 20/9516-531.----------------------------------------------------------*280168* ________GARÁZS_________ GA RÁZS eladó Szolnokon a vasútállomáshoz közel. Érdeklődni: 20/9791-290.-----------------------------------------------------------*279557* GÉPEK T 088-AS szervestrágyaszórót keresek megvé­telre. 06-30/265-3384.------------:---------------------------------------------*279545* ÁL LÁST KÍNÁL SZERVEZÉS ♦ MUNKA - JÖVEDELEM. 06- 20/421-5509.----------------------------------------------------------*258442* 8 L EHETŐLEG nem dohányzó és szolnoki áru- terítőt keresek B kát. jogosítvánnyal, korai kez­déssel. Tel.: 30/249-5696.-----------------------------------------------------------*277970* LAKATOSOKAT, hegesztőket keresek vidéki munkára. 06-20/264-9404. — --------------------------------------------------*279117* NÉ METORSZÁGBA lapocka csontozásra és ki­vágásra hentes szakmunkásokat és gyakorlat­tal rendelkező férfi dolgozókat keresünk. Tel.: 06-1/450-1298.-----------------------------------------------------------*279235* MUNKÁT keres? Hívjon! 06-30/239-5128.-----------------------------------------------------------*279262* SZOLNOKI telephely őrzésre, 12 és 24 órás szolgálatba vagyonőröket keresünk. 06- 20/428-1378, 06-1/219-5133.-----------------------------------------------------------*279454* KARCAGI I. kategóriás játékterembe keresünk lehetőleg csinos, dekoratív teremfelügyelő höl­gyeket. Érdeklődni: 8.00-14.00 óráig a 20/979-6971-es telefonon.-------------------------------------- *279535* SZOLNOKON lévő gyógynövény szaküzletbe el­adót keresünk. Jelentkezést 5004 Szolnok, Pf.: 23. címre kérjük. — --------------------------------------------------*279557* NÉ METORSZÁGI sertéscsontozásra szakmun­kásokat keresünk (fej, comb, lapocka). 06- 20/330-9214, 06-1/299-0286.-----------------------------------------------------------*279578* AN GOLTANÁRT keres nyelviskola gyermekek ok tatására (Szolnok, Törökszentmiklós). Tel. 70/612-0903. *----------------------------------------------------------*279894 A KVALITÁS Ingatlaniroda felvételre keres gya korlattal rendelkező hitelügyintézőt. Jelentkez ni személyesen önéletrajzzal Szolnokon, a Bat thyány u. 8/a sz. alatt.-------------- *279911* KE CSKEMÉTI telephelyünkre önállóan dolgozn tudó lakatosokat, C02-hegesztőket azonnal belépéssel alkalmazunk. Kiemelt kereseti le hetőség! Érd.: 20/983-8861.-----------------------------------------------------------*279949 NC-CNC marósok, lakatosok, hegesztők jelent kezését várjuk dunántúli munkahelyre. Szállás utaztatás, fizetéselőleg megoldott. 20/240 7641, 20/240-7858. —-------------------------------------------------------*279951 KÉT fő hentest keresünk azonnali kezdéssé budapesti munkára. Lakást biztosítunk, jó ke reseti lehetőség. Tel.: 06-30/377-9434.----------------------------------------------------------*279972 VA GYONŐRT keresünk jászladányi munkahely re. Érdeklődni telefonon: 30/419-8777.----------;-----------------------------------------------*279974 SZ AKKÉPZETT, gyakorlattal rendelkező bármi xert, pultost és felszolgálót keresünk az abád szalóki Yacht klubba! Érd.: 20/439-4336----------------------------------------------------------*279980 ■ A DÉL-MAGYARORSZÁGI Méh Zrt Szolnok telepe 1 fő gyakorlattal rendelkező nehézgép kezelőt keres, Weimar típusú rakodógépre. Je lentkezni személyesen, a telepvezetőnél: Szol nők, Piroskai út 1. szám alatt, munkaidőben 8.00-15.00 óráig lehet. KERESÜNK: szerszámkészítőket, lakatosokat és hegesztőket hazai, ausztriai és németorszá­gi munkákra. Feltétel: többéves gyakorlat, megbízhatóság, külföldi munka esetén német- nyelv-tudás. Érd.: 06-70/933-4112, 70/511- 1400, 56/510-930.----------------------------------------------------------*280010* ■ LEHETŐLEG női munkaerőt keresünk sopro­ni összeszerelői munkakörbe. Szállás és rezsi fizetve. Kétműszakos munka, jó kereseti lehe­tőség, hosszú távon. Jelentkezni: 06- 20/3506-647. ALKATRÉSZEK összeszerelésére dolgozókat ke­resünk tatabányai munkahelyre kiemelt kere­seti lehetőséggel. Szállást biztosítunk. Tel.: 06- 20/935-7895,06-20/498-1212. *280023* SZOLNOKI sörözőbe lehetőleg fiatal, szakkép­zett pultos lányt keresek. 30/9412-348.------------------——:--------------------------------*280033* ÁC SOKAT, kőműveseket azonnali kezdéssel, bejelentett munkahelyre felveszünk Szolno­kon. Tel.: 20/2200-206.-----------------------------------------------------------*280056* ■ FOOD Express részére keresünk saját autó­val rendelkező területi képviselőt ebéd házhoz szállításához. Tel.: 70/775-7208. 1----'■---------------1—*_L,----------------------------—*280058* (F olytatás a 14. Oldalon.) V­r—| gr—I g-M jr~Tt I 1 g—1 t-* I o U U ti jül LJ 1J LI I 1 I ___ Hadd szóljon! SZÓLJON. HU szol nők-jász kun online EPIDER­MISZ BÁBU BEHÍV r~ KABÁT­SZÖVET KOCKA, LATINUL TOJÁS, NÉMETÉ IDEJÉT-, MÚLT róRGÓ­PISZTOLY l ▼ LÁSZLÓ, BECÉZVE RUHA RÉSZE ► ▼ ▼ JUHÁSZ GYULA VERSE ► ▼ LAKOMA ZENG FRANCIA AUTÓ KÓPÉ ► —T­L ▼ LITER HANGZÓI ALLUDÁL ► ...^N ► VAGY, LATINUL ► T CSÓNAK­GERINC OLDAL­VÁST KOR, ANGOLUL 1* ▼ KÉK SZÉLEK! RÓMAI HATOS MEG­JOBBÍT ► T ANGOL SÖRFÉLE ► IBOLYA­SZÍN ► Várja Önt az egész évben folyamatosan nyitva tartó Cserkészőlo Gyógy- és Stand fürdő Kikapcsolódás, gyógyulás, szórakozás minden korosztály számára. Próbálja ki Ön is! Szálloda és a kemping közvetlenül csatlakozik a fürdőhöz. Ezek árai a fürdőbelépőt tartalmazzák. Helyfoglalás, érdeklődés: 06-56/568-450. MINDEN SZOMBATON ESTE 21.00 ÓRÁTÓL, HAJNAL 02.00 ÓRÁIG ÉJSZAKAI FÜRDŐZÉS. Az új sóbarlang asztma, allergia, felső légúti megbetegedések, egyes bőrbetegségek stb. gyógyítására, megelőzésére Ide beutaló nem szükséges 600 Ft/fő/óra áron. A fürdő nyitva tartása: június 1-től - augusztus 31-ig MINDENNAP 7-20 óráig Telefon: 06-56/568-466»Fax: 06-56/568-465 • Email: iofo@cserkeszolo.hu jSZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSRE-- - ~ ' GYÓGYVÍZ ■ FEDETT USZODA • JACUZZI ■ ÉLMÉNYMEDENCE • SZAUNA - INFRASZAUNA ETTEREM 20 óráig Nyitva mindennap: 9 ­Tel.: (76) 441-363 Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV RÁDIÓ 2000 6.00 Aktuális ismétlés, 6.30 Aktuális ismétlés, 7.00 O.K.É. 07.24. ismétlés, 7.30 Kapocs07.26. ismétlés, 8.00 Négy keréken 07.20. ismétlés, 8.30 Aktuális ismétlés, 9.00 Képes Képújság, 17.00 HÁLÓZATTV: Ökoházak- építkezők maga­zinja, 17.30 Képes Képújság 18.05 Hírek, 18.15 Napra-förgó—családi magazin, 19.00 Aktuális­hírmagazin, 19.30 Radar-katonapolitikai maga­zin, 20.00 Aktuális ismétlés, 20.30 HÁLÓZATTV: Hírháló - azországhírei, 21.00 HÁLÓZATTV: Gúzs­ba kötve - német thriller, 23.00 Képes képújság szolnokbtiszolnoktv.hu MR SZOLNOK 5.30-9.00Jó reggelt Alföld! - benne: 5.39 Fa­lurádió: 6.00,7.00 Kossuth Krónika; 6.30,730, 17.30 Alföldi Krónika; 8.00 BBC-világhíradó; 8.10 Reggeli magazin; 9.05 Napközben; 12.00 Déli Krónika; 15.00 Alföldi magazin; 18.00 Es­ti Krónika; 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok. radio.szolnoitimail.datanet.hu 06.05 Ébresztő - reggeli, zenés műsor. Benne: tét óránkérrthírek, időjárás;08.05Naptól napra-zenés, információs magazin. Benne: óránkérrthírek, időjá­rás; 10.05 Élő kívánságműsor, 12.05 Délutáni ma­gazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 17.05 Aréna. Zenei beszavazóműsor. Napi kínálat friss hírek infor­mációk helyi aktuális témák progamok telefonos játékok érdekességek rario2OOO0chelo.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor 05.00 Hungáriádé: magyar zenei válogatás; 06.00 Vekker reggeli ébresztő; 10.00 Terefere: dél­előtti magazin; 11.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor 13.00 Juice: délutá­ni „üdítő” zenés műsor; 14.00 Hazafele: dél­utáni „hazavezető”; 16.00 Aktív weekend: hét­végi zenés műsor 18.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor; 21.00 Tornádó: mixes bulizenék; 23.00 Aktív night éjszakai zenei válogatás. aktntiaktivradio.hu RAB RABY JÓKAI MÓR regénye alapján írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA I AZ ÍTÉLKEZÉS NEHÉZ MUNKÁJÁT JÓL MEGÉRDEMELT ESTEBÉD KÖVETI. TEKINTETES ZABVÁRY JÁNOS ŰR, A PREFEKTUS LÁTJA VENDÉGÜL AZ URAKAT. [Egészségünkre n Unokahúgának, Fruzsina kisasz- SZONYNAK A DELCEG SZOLGABÍRÓ AZ j ASZTALSZOMSZÉDJA,AKIVEL MARA! 1 IMÉNT, A TANÁCSTEREM BENYÍLÓJA' ' BAN IS OLY JÓL MEGÉRTETTÉK EGYMÁST. LASKOY BÁLINT TÁBLABÍRÓ NEM IS ÁLLJA MEG SZÓ NÉLKÜL... Micsoda kacér teremtés . ^JIabváry uram aligha bán­f, t NÁ, HA VALAKI VÉGRE MEG- I \ SZABADÍTANÁ TŐLE.

Next

/
Oldalképek
Tartalom