Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-27 / 174. szám

UJ NÉPLAP - 2007. JULIUS 27., PENTEK MEGYEI TŰKOR 3 Jászkisér ÚJABB trükk Fűvá­gás címén jelent meg egy isme­retlen férfi a 85 éves sértett há­zánál. Később pénzfelváltás ürü­gyén elterelte az idős nő figyel­mét és a szekrényéből kiemelt 140 ezer forintot, mrfk iászladány SEGÍTENEK Mint megírtuk, 350 ezer forintot ad az önkormányzat azon, 35 év alatti házas fiataloknak a rendeletben leírtak alapján, akik házat vásárol­nak a településen. Időközben megtörtént immár a második ilyen támogató döntése is a kép­viselő-testület részéről. Eszerint idén még hat pályázó esetében volt lehetőség arra, hogy tovább folytatódjon a támogatás — mond­ta Dankó István polgármester. BGy Karcag eldöngöltek Szerdán hajnalban elloptak két Wacker tí­pusú földdöngölőt, melyek a 4-es számú főút mellett, a volt karcagi laktanya és a benzinkút közötti területen voltak elhelyezve. A kár több mint 400 ezer forint, mrfk Martfíl DÖNTŐS Egy martfűi hölgy is bekerült a Sió Miss Bala­ton döntőjébe. Kávási Anikó a szépségverseny 30 éven felüli ka­tegóriájának döntőse. Nyolcad- magával vetélkedik a kategória­győzelemért. Anikó adatai a miss- balaton.hu szerint magasság: 168 cm, mellbőség: 87 cm, de­rékbőség: 63 cm, csípőbőség: 88 cm. Tanárképző főiskolát végzett, testnevelő szakon. Területi képvi­selőként szerszámokat és mun­kavédelmi ruhákat értékesít, ta Mezőtúr eleveztek Elloptak egy 4,2 méteres hosszú fácsóna- kot a Túrtói Holtágnál. A sértettet 80 eiéV forint kár értét WiríV Szolnok RÓKÁK Ötven csirkét loptak el egy szolnoki ház udva­ráról. A baromfik értéke 50 ezer forint, mrfk Szajol LOPÓMESTEREK Építés alatt álló házba törtek be isme­retlenek szerdára virradóra. Az elkövetők egy turbó kazánt, hat radiátort és tizenkét réz csatlako­zó idomot loptak el. mrfk Tiszaszentimre győzelem a harminc év fölötti játékosokból álló focicsapatok számára tartot­tak a napokban labdarúgótornát, a szentimrei napok keretén be­lül. A dobogó első fokára a tisza- szentimrei csapat állhatott fel, akik a kupán kívül hat, neves labdarúgók által aláírt focilabdát is hazavihettek, bb Lehet, hogy a jövőben akár házhoz is hozzák majd a gyógyszert. A terv most még bizonytalanságot szül. Képünk illusztráció. Gyógyszert a postástól is? terv Még nem tudni, kinek éri majd meg az új rendszer Mobilpatikák bevezetését tervezi a kormány, melyek főként olyan településeken működnének, ahol nincs hagyományos gyógyszer- tár. Az új rendszer még sok kérdést vet fel. Munkatársainktól- Hallottam erről a tervfői - mondta Nagy Attiláné. - Meg­mondom őszintén, én örülnék neki, mert egy Karcag közeli ta­nyán lakom a férjemmel. Ne­künk jó lenne, ha Karcagról nemcsak a postás jönne ki hoz­zánk rendszeresen, hanem a gyógyszereinket is megkaphat­nánk házhoz szállítva. Egyrészt nem kellene mindenért beutaz­nom Karcagra, sorban állni a pa­tikában, majd a buszhoz sietni. Persze nem tudom, hogy ez a ké­nyelem mennyibe kerülne, mert gondolom, nem ingyen lenne. Azt sem tudom, hogy minden gyógyszert kihozna-e, s hogy lennének-e nála vény nélküli gyógyszerek, de érdeklődéssel várom a fejleményeket. A mobilgyógyszertár gyakor­lati, technikai megvalósulását úgy kell elképzelni, mint a moz­gó postákat. Nem arról van szó, hogy gyógyszertárakat meg­szüntetnének és ahelyett lenne a mobilpatika - mondják a kitalá­lók. Azok a már meglévő fix gyógyszertárak kiegészítése len­nének, ezzel lefed­ve az ország egész területét. Azokat a telepüíéséket, ahol jelenleg nincsenek vagy távolság- " ra vannak egymás­tól a patikák. A ter­vezet szerint mobilpatikákban kizárólag gyógyszerész, vagy szakasszisztens dolgozhat, csak ő árusíthatja a készítményeket. A mozgó gyógyszertárban vény nélkül és receptre kapható ké­szítményeket is lehetne venni. A mobilpatikák az adott települé­sen működő orvosi ügyelettel együtt tartanának nyitva. — Nekem nem hiányzik ez a mobilpatikaság! Én valamiért nem bí­zom meg a gyógy­szer házhoz szállítá­sában — mondta a berekfürdői Nagyné Mária.—A doktor úr­nál megkapok min­dent, nem kell beutaznom érte. Ahogy a lányomtól hallom, még nagyon kiforratlannak tűnik ne­kem ez az egész házhoz szállí- tósdi. Ha néha gyógyszerre van Októberben indulnának a szolgáltatással a posta versenyeztetés nélküli eljárásban választja ki azt a gyógyszerforgalmazót, aminek segítségével 946 településre 50 féle, recept nélkül kapható gyógyszer jutna el a már most is működő mobilpostákkal. Október elsején indítanák el saját szolgáltatásukat, ám a jelenleg is működő postásau­tók csak azokat a készítménye­ket árulnak, amikre nem kell recept, és amik árusítását már a benzinkutak is megkezdték. A 946 kistelepülésre 350 kiste­herszállító postásautó juttatja majd el a küldemények mellett a gyógyszereket is. A postai munkatársak megkapják a mi­nimális szakasszisztensi kép­zést, ami a tevékenységük vég­zéséhez szükséges. ■ Mobilpatikák­ban kizárólag gyógyszerész, vagy szakasz- szisztens dolgozhat. szükségem nekem, vagy a fér­jemnek, akkor elmegyek a dok­tor úrhoz, akitől még a rendelő­ben meg is kapom azokat. A Jászágón élőknek is nagy gondot okoz, ha gyógyszert kell kiváltaniuk, mert nincs a tele­pülésen patika. Főként az idő­sebbeknek^' elent problémát egy másik település gyógyszertárá­ba eljutni. — Általában úgy old­juk meg a gyógyszerkiváltást, hogy a jászárokszállási patika kihozza az igényelt gyógyszere­ket és megjelölt időpontban át­vethetjük - mondja a jászágói Macsi Sanyi bácsi. - Végül is így nem kell nagyobb távolságra el­mennünk. Ma csak azokat a gyógyszereket kapjuk meg, amit igényelnek a betegek - mondja Sanyi bácsi. A terv ellenzői szerint a mobil­patikák megjelenésével műkö­désképtelenné válnak a kispati- kák, és a háziorvosi ellátás is el­lehetetlenülhet. A kormány pe­dig még a szakmával sem egyez­tetett. JEGYZET SZILVÁSI ZSUZSA A gyógyszer is házhoz jön? a kormány tervei szerint a mozgóposták mintájára ősz­től már a gyógyszert is ház­hoz vihetik majd azokon a kistelepüléseken, ahol még fiókgyógyszertár sincs. Nem kell tehát a doktor által kiírt vényekkel a városba utazgat­ni, elég megvárni a menet­rendszerűen érkező mozgó paükát — szól az elképzelés. valóban vannak olyan ese­tek, amikor jól jön a mobil­gyógyszertár. Nehéz azon­ban elképzelni, hogy az or­szág minden kistelepülését több tízmillió forintos költ­séggel felszerelt, szakkép­zett személyzettel, teljes gyógyszerkínálattal rendel­kező, önjáró patikák látják majd el. Sokkal valószí­nűbb, hogy csak a leggyako­ribb néhány tucatnyi készít­ményt fogják kínálni. Azo­kat, amelyekből egyébként is a legtöbb család bespáj­zol. Nem valószínű tehát, hogy ezekért ostromolják majd őket. Ráadásul a be­tegség már csak olyan, hogy sosem kérdezi, mikor jár er­re a mobilgyógyszertár. így ha kedden este kell lázcsil­lapító a gyereknek, nem­igen lehet csütörtökig várni a mozgó patika érkezésére. akkor pedig ugyanúgy utaz­ni kell a legközelebbi gyógy­szertárig, ahogy eddig. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Látványos légi parádéra készülnék Minden idők leglátványosabb légi parádéjára készülnek Kecskeméten, augusztus 11- 12-én. Már 23 ország igazolta vissza részvételi szándékát a IX. Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató szer­vezőinek. ■ T. A. fehr HÍREK. Kapocsi Lőrincné Karcag kultúrájáért díjat kapott Kapocsi Lőrincné, a karcagi Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat Jókai úti tagóvodájának vezetője több évtizedes kiváló óvónői munkájáért az önkormányzattól Karcag Város Kultúrájáért Díjat kapott, df f! Dr. Hajdú László magas elismerést vehetett át Dr. Hajdú Lászlót, a karcagi Kátai Gábor Kór­ház főorvosát lelkiismeretes gyógyító munká­ja elismeréseként Kátai-díjban részesítette a kórház vezetése. Az elismerést dr. Fazekas Sán­dor polgármestertől vette át. df 1 UJ WW)­AN SZEMÉLYT, AKIT F. ROVATBAN ÉRI Pa tkós Gyulát gyémántdiplomásként köszöntötték Harmincnégy esztendőn át vezette a GYIVI-t Patkós Gyula. A 82 esztendős egykori igazga­tót gyémántdiplomája átvétele alkalmából kö­szöntötte dr. Bozsó Péter megyei főjegyző, szs W IS Megállapodás a két iskola épületéről Kisújszálláson évekkel ezelőtt több volt egyházi ingatlant is visszakért a református egyház- község. Többségében az egyház és az önkormányzat még akkor meg is állapodott. A képviselő-testület a két in­gatlanról is határozott. A Széche­nyi utca 1. szám alatti ingatlan ügyében úgy döntöttek, a Refor­mátus Általános Iskola területé­hez csatlakozó telekrész tulaj­donjogát ingyen átadja az egy­háznak a volt egyházi tulajdonú, Sallai Iskola visszaigényléséről történő lemondás fejében. A Jó­kai úti iskola tulajdonviszonyai­nak rendezésére is pont került, az ingatlant térítésmentesen át­adják az egyháznak. ■ D. E. Kerékpárút létesül majd uniós pénzből A karcagi önkormányzat tavaly sikeresen pályázott a Karcag-Be- rekfürdő közötti kerékpárút má­sodik ütemének tervezési költ­ségeire. Az első két kilométeres szakaszt ősszel adták át. A ki­lenc kilométeres útszakasz nyomvonalán a mezőgazdasági területek művelés alól való kivo­nását a földhivatal engedélyezte. Az önkormányzat a szükséges szakasz megszerzésére már tett is lépéseket, sok tulajdonossal megállapodtak. Akivel nem si­került, a város elindította a kisa­játítási eljárást. Ha kész lesznek az engedélyes tervek, az ősszel megjelenő uniós pályázatokon próbálnak pénzt szerezni a ke­rékpárúira. ■ Daróczi E. DolgOZÖ ifekok. Szolnokon a Széchenyi-városrészben már a második turnus kö­zépiskolás diákcsoport szépíti a parkokat és a közterületet A Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány szervezésében dolgozó gyerekek pénzt is kapnak a nyári munkáért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom