Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-03 / 153. szám
12 TŰKOR — HIRDETÉS UJ NÉPLAP - 2007. JULIUS 3., KEDD Az íjászat hozza össze a lelkes csapatot népi kultúra A fiatalabbak megismerkedhetnének a hagyományokkal, melyek kiveszőben vannak A harc, a fegyverek iránti érdeklődés már a kisgyermekeknél felfedezhető, amikor játék karddal, vagy kispuskával játszanak. Hemrik Krisztina így van ez az íjászattal is, hiszen ki ne készített volna gyerekként faágból és madzagból, damilból íjat, hozzá nyilat. Az Öcsödi Községi Sportegyesület íjász, Természetjáró és Hagyományőrző Szakosztály története is valahol itt kezdődhetett. A huszonnyolc tagot számláló szakosztály mindössze egy éve működik ebben a formában, de már öt éve rendszeresen fordulnak meg versenyeken, és érnek el jobbnál jobb eredményeket. A községben a sportot egy szűk baráti társaság indította útjára, közel tizenöt éve. - A szakosztály megalakulása előtt mindenki egyedül „örömíjászkodott", de egy csapatként tartottak számon minket-mondja Fazekas Zoltán, az egyik alapító. A társaság nagy hangsúlyt fektet a hagyományőrzésre. Ezt bizonyítja, hogy csak tradicionális íjjal lőnek, ruháikat és a kiegészítőket maguk készítik korabeli rajzok, mondák alapján. Nemrég együtt állították össze jurtájukat. Eredeti leírás alapján maguk szerezték be az anyagokat. A díszítéseket az egyesület fafaragója készítette, de nem maradtak külső segítség nélkül sem. - A jurtában harminc ember kényelmesen elfér, és egyszer biztosan bekövetkezik, hogy az ősi törvények szerint be tudjuk lakni - folytatja a gondolatot Fazekas Zoltán. - Kívülről is más a megítélésünk, mivel mindenki látja, komolyan vesz- szük a hagyományőrzést. A közös munka egységgé kovácsolta a csapatot. Az íjászok a községben is egyre nagyobb figyelmet kapnak, hiszen Öcsöd hírét messze viszik. így aki tud, igyekszik támogatást nyújtani; természetesen erejéhez mérten. A szakosztály egyelőre önkormányzati keretek között működik, mivel saját erőből nem köny- nyű a finanszírozás. Ennek ellenére régóta dédelgetett álmuk, hogy külön bejegyzett egyesületként is tudjanak működni. Jelenleg azonban mindennél fontosabb a tradíció. Már születnek a gondolatok egy hagyományőrző szakkör beindítására g is, ahol a fiatalabb generáció is- | merkedhet meg elsősorban az | öcsödi hagyományokkal, melyek 1 kiveszőben vannak. Itt például f megtanulhatnának minden = Varga Márton az öcsödi íjás; a legidősebb,. olyan dolgot a sütés-főzéstől kezdve a népdalokon át a mező- gazdasági és kézműves munkákig, melyeket már szüleik sem igazán ismernek. Ehhez a gondolathoz az általános iskola egyik tanára is csatlakozott, aki történelmi fakultációt indítana el. Jelenleg a legfiatalabb íjász a négy és fél éves Lapu Fanni, akinek szülei és két bátyja is aktív tagok. Édesanyja, Erika szerint az íjászat nagyon jól összeköti a családot, hiszen ez egy olyan ki- kapcsolódás, ami iránt mindany- nyian érdeklődnek, és együtt lehetnek. A szakosztály több családot is jegyez tagjai között. Az egyesület legidősebb tagja, Varga Márton szintén gyermekeivel együtt űzi a sportot. Elmondása szerint versenyre akár minden nap menne; azonban őt sem a versenyszellem hajtja, inkább az íjászatot körülölelő, különleges hangulat és a lövés élménye. A gyerekek egyetértenek abban, hogy náluk az eredmények sem állnak az utolsó helyen.- Szeretjük az íjászatot. Jó sport, és lenyugtat - állítja Varga Gergő. - A versenyekkor sok barátot szerzünk. Lapu Viktor osztálytársai között népszerűsíti kedvenc hobbiját: - Egyre több osztálytársam érdeklődik az íjászat iránt. Mindig meghívom őket a versenyekre. — A gyerekeknek könnyebb a kezdés, ha szüleik is elkísérik őket. A versenyekre is könnyebb az elindulás - véli Lapuné Erika. Erdei Lászlónak mindkét gyermeke tagja az egyesületnek. - Ma a számítógép és a játékgép benntartja a gyerekeket a lakásban. Az íjászat által kimennek a természetbe. A másik fontos dolog a gyerekek történelmi ismereteinek kiszélesítése. Itt gyakorlatban találkozhatnak népünk kultúrájával. Ez minden szónál többet ér, és mélyebben érinti meg őket. Hogy ne hagyják veszendőbe az értékeket A csapat minden héten egyszer közös lövészeten találkozik. A szakosztály lelkesedése minden nehézségen túllépve, töretlen. Ők azt mondják, minden, amit tesznek, azért van, hogy a jövő generációi ne hagyják veszni azokat az értékeket, melyeket őseink hagytak ránk; céljukat pedig elérték, amikor a külső szemlélő, az időben visszautazva, a tizedik századi Magyarországon találja magát. HALLGATC Egy ország dúdolja-énekli az S.O.S Szerelem című film főcímdalát (Ments meg szerelem!), melyet egy, az ismeretlenségből előbukkant és így igen erős rajtot vett fiatalember énekel. Az igen tehetséges Mark egy ígéretes bemutatkozó albummal állt elő. A CD-n szereplő számok folytatják a slágeres, modern popos irányvonalat, javarészt a fiatalok mai igényeihez igazodva. Nagyon jól megírt és előadott dalok ezek, mind-mind fülbemászó dallammal. Mark hangja nagyon jól illik ehhez a stílushoz, de legjobban azonban mégis akkor bontakozik ki, amikor a bonuszként felkerült, híres Gershwin-dalt, a Summertime-ot énekli el. Mark mögött egy kipróbált zeneszerzői csapat állt, hiszen a dalok többségének szerzője a jól ismert Szabó Zé, aki produceri és hangszerelési munkákat is elvállalt. Emellett egy igazi sztárzeneszerző/pro- ducer is segítette Markot a magyar származású George Németh személyében. (Mark: Ments meg szerelem! Kiadó: mTon) ■ B. Gy. Hagyományos aratónapot tartottak Jászapátin A jászapáti gazdakör hagyományos aratónapját évről-évre pontosan Péter-Pál napján tartja, mindig más gazdánál. Ez alkalommal a Borbás-tanyán jöttek össze a tagok és vendégek. Köztük volt Bagi Béla, a Magyar Gazdák és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége alelnöke is. A rendezvény a hagyományos aratással kezdődött, melyen Járvás István országgyűlési képviselő (Fidesz) is „tizenhárom végül való gatyába” öltözött a bemutatóhoz. Ezt követően a terített asztalnál beszélték meg a gazdák - és a környező gazdakörök képviselői - az ez évi nem túl jó terméskilátásokat. ■ T. A. TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE ti«. ».«! , gyócyviz . FEDETT USZODA ■ JACUZZI ■ ÉLMÉNYMEDENCE • SZAUNA - INFRASZAUNA - ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9-20 óráig fm&P Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! jaszjob.hu ÁLLÁSAJÁNLATOK Értékesítési tanácsadó (29932) Feltétel: középfokú végzettség, számítógép felhasználói szintű kezelése, műszaki érdeklődés Előny: szakirányú értékesítési gyakorlat Építéshatósági munkatárs (29790) Feladatok: települések építéshatósági ügyeinek intézése Feltételek: egyetemi vagy főiskolai szintű építészmérnöki, szerkezetépítő-mérnöki szakképzettség, büntetlen előélet Munkavégzés helye: Törökszentmiklós WebAgent értékesítés szervező (30010) Elvárások: felsőfokú végzettség, értékesítési gyakorlat, felhasználói szintű számítógépes ismeret Előny: vezetői tapasztalat, biztosítási gyakorlat, befektetési ismeretek Kószletkönyvelő (30011) Feladatok: kiadási, bevételi bizonylatok kitöltése, selejtezés, statisztikák készítése, adminisztratív feladatok ellátása Feltételek: pénzügyi középfokú végzettség, terhelhetőség, büntetlen előélet Munkavégzés helye: Tiszaföldvár-Homok További információ és megyei állásajánlatok a www.laszlob.hu oldalon találhatók, ÁLLÁSKERESÉS aloldalon, GYORSKERESŐ használatával. THYL ULENSPIEGEL 64. rész Thyl nem tAmadÜGYESEN HÁRÍT, S KÖZBEN LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE HÁTRÁL. CHARLES DE COSTER regénye alapján írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA