Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-16 / 164. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 16., HÉTFŐ Ismét várta a strandkönyvár az Abádszalókon nyaralókat Idén már a III. Nagy Strand Könyvtár programsorozatát szervezte meg az abádszalóki Ember Mária Könyvtár. Ennek keretében előbb a Musica Aulica Régi Zene együttes reneszánsz koncertre várta a érdeklődőket a katolikus templomban, majd a strandon idéztek hamisítatlan középkori hangulatot a vásári forgataggal. A programban szerepelt többek között időutazás honfoglaló őseink életébe, honfoglalás kori viselet- és fegyverbemutató, honfoglalás kori jurta autentikusan berendezve, nyilazás a közönség részére. Nagy sikert aratott a gyermekek számára szervezett kódexfestés és kézművesház, de természetesen könyvvásár, sőt műveltségi totó is volt. A középkori homokvárakat építő verseny eredményhirdetését követően pedig óriásbábosok mesejátéka zárta a rendezvényt „csinnad- rattás” élőzenével. ■ Angliában jártak a füredi kisdiákok Öt általános iskolás tiszafüredi diák utazhatott Angliába az elmúlt hetekben. Az utazásra a Comenius I. iskolai projekt keretében nyílt lehetőség, melynek során egy-egy angol, francia és spanyol és magyar iskola dolgozott együtt. A gyerekek különféle témák egyéni és kiscsoportos feldolgozásával bizonyíthatták kreativitásukat. A szöveges feladatokban pedig fejleszthették angol nyelvtudásukat, illetve a programok során barátságokat köthettek a többi nemzetet képviselő fiatalokkal. ■ Az oldalt írta és szerkesztette: Szilvási Zsuzsa Fotók: Mészáros János TELEPÜLÉSI OLDALAK Július 17. Jászberény Július 18. Karcag Július 19. Jászság TISZA-TO 5 Uj fenntartót kap az iskola átalakítás Őszre megújul az intézmény tetőszerkezete A hámoris diákok által kedvelt intézmény állapota jelentősen leromlott a két évtized alatt. Mire a megyéhez kerül, megújul az iskola. Régóta esedékes munkálatok folynak a tiszafüredi Hámori András középiskolában. Őszre megújul az intézmény tetőszerkezete. Szilvási Zsuzsa- Megtörtént a megállapodás a városi és a megyei önkormányzat között - mondta el Varga András, az intézmény igazgatója. - Ennek részeként vállalta Tiszafüred városa, hogy az átadás előtt felújítja az épület tetőszerkezetét, ezek a munkálatok folynak most Talán a legnagyobb gondunktól szabadulunk meg ezzel, hiszen évek óta beázik a tető. Az átvételt előkészítő egyeztetések során a szakemberek megállapították, hogy az iskola főépületének tetőszerkezete műszakilag igen leromlott állapotban van annak ellenére, hogy az épület alig húsz éve, 1987-ben készült. A főépület több helyen folyamatosan beázik, mivel a lapos tető szigetelése elvált az alapfelületű. Ezáltal a tetőszer- kezet hőszigetelése sem megfelelő. A beázás miatt több mosdót le kellett zárni, a mennyezeten, falakon beázás, penészedés, vakolatleválás mutatkozik. A beázás több helyen elérte az elektromos vezetékeket is. A tető- szerkezet fokozatos károsodása egyre kiterjedtebb, ami sürgős műszaki megoldást igényel. Mindemellett az iskola nyílászárói pontatlanul záródnak, elvetemedtek. Az iskola fűtési rendszere is elöregedett, a radiátorok és az elzáró szelepek cserére szorulnak. Több esetben kellett már radiátort cserélni, ami télen a fűtés és egyben a tanítás leállítását eredményezheti. A megyei közgyűlés legutóbbi ülésén arról határozott, hogy az iskola működésének feltételeit biztosítani kell, ám az átadó tiszafüredi önkormányzat kötelessége a legfontosabb felújítási munkálatok elvégzése. A közgyűlés azért döntött így, mert a Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola megszünÉvek óta húzódik az intézmény átadása Tiszafüred képviselőtestülete tavaly decemberben döntött arról, hogy a Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola fenntartását a továbbiakban nem vállalja, átadja azt a megyei önkormányzatnak. A város önkormányzata már korábban is kinyilvánította szándékát az iskola átadására, ezért a polgármester 2005januárjában levélben kereste mega megyei közgyűlés akkori elnökét, és a fogadókészsége jelöl érdeklődött. A hatályos rendelkezések szerint azonban a települési önkormányzat a megválasztását követő hat hónapon belül hozhat döntést az önként \úllalt feladat átadására a megyei önkormányzatnak. Végül a megyei közgyűlés a júniusi közgyűlésen döntött arról, hogy milyen feltételekkel vállalja az iskola átvételét tetése esetén a képzés megfelelő színvonalú biztosítása megoldhatatlanná válna. Az intézményben ugyanis jelenleg közel 450 diák tanul szakiskolai, szakközépiskolai, illetve szakképzés keretében. Környezetében máshol nem folyik szakképzés, a legközelebbi hasonló tevékenységet folytató intézmény - a kunhegyesi Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium - közel 50 kilométernyire található.- Bízunk benne, hogy megyei fenntartású intézményként legalább olyan feltételek között tudunk majd tovább dolgozni, mint eddig - tette hozzá az igazgató. - A pályázatoknál talán még jobb helyzetbe is kerülhetünk, hiszen a megyének több lehetősége van az önrész biztosítására. Összességében azt várjuk, hogy szeptembertől zökkenőmentesen folyik tovább a tanítás nálunk. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu szolnok-jászkun online Útépítésre nyertek támogatást hamarosan szilárd burkolatot kaphat a Béke utca egy része Tiszaderzsen. Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács úgy döntött, hogy 5,4 millió forinttal támogatja az útépítés első ütemét. A beruházás teljes költsége a tervek szerint közel hatmillió forint lesz. Bronzérmesek a füredi tűzoltók immár harmadik alkalommal rendezték meg a megye hat hivatásos tűzoltóságának szakmai vetélkedőjét. Az elméleti és gyakorlati feladatokat követően Tiszafüred csapata a harmadik helyen végzett. Folyik a karbantartás az igari intézményekben A nyári szünetet kihasználva Tiszaigar oktatási-nevelési intézményeiben is megkezdték a karbantartási munkálatokat. Az éves tisztító festések, mázolások egész nyáron keresztül tartanak, tanévkezdésre így megújulnak az épületek. Főiskolások is vigyázzák a rendet a tiszafüredi Rendőrkapitányság a Tisza-tavi strand területén júliusban és augusztusban hétvégenként posztos rendőri szolgálatot működtet. A Rendőrtiszti Főiskola hallgatói közül tízen érkeznek a térségbe szakmai gyakorlatra a nyár folyamán. Ók Tiszafüreden látnak el szolgálatot. A Tisza-tavi strand rendjére Is vigyáznak. Képünk Illusztráció. A dolgozó szülőket segítik nevelés Újra önállóan működik az intézmény Befejeződött az ötvenmilliós felújítás Kiállnak a vasútvonalak fennmaradásáért Az elmúlt években a tiszaroffi összevont oktatási-nevelési tag- intézmények egyikeként működött a Napsugár óvoda. Az elmúlt hónapokban lezajlott, több települést is érintő általános iskolai összevonások miatt azonban a roffi óvoda újra önállóvá vált. Az intézménybe közel hetven óvodás kisgyermek jár, ráadásul az ismét munkát vállaló kisgyermekes szülőknek segítséget nyújtva működtetnek egy hivatalosan tíz fős bölcsődei csoportot is, melybe jelenleg tizenhármán járnak. Ez ha nem is egyedülálló, de egy ekkora település esetében igen ritka szolgáltatásnak számít szerte a megyében. ■ A bölcsődések az óvoda árnyas fái alatt játszanak napközben A sport- és játékudvar átadásával befejeződött az átfogó felújítás a tiszafüredi Zrínyi Ilona Általános Iskolában. Ezzel véget értek azok a munkálatok, melyeket még tavaly kezdtek el a regionális operatív program keretében. Először újjáépítették az Esz- terlánc tagóvoda épületét, az iskola főépületét, és informatikai rendszert is kiépítettek. Most fejeződtek be a munkálatok a sport- és játékudvar átadásával. A játszótér kiépítése 15 millió forintba került, emellett még épült salakpálya és díszudvar. így a beruházás összege elérte az ötvenmillió forintot. ■ Az utóbbi időben olyan elképzelések látnak napvilágot, melyek egyes vasúti mellékvonalak megszüntetésére vonatkoznak. Az Országos Területrendezési Terv módosításának egyeztetési anyagából hiányzik több megyei mellékvonal, így például a 102. számú Kál-Kápolna-Kisújszállás és a 103. számú Tiszafüred-Karcag közötti vasúti vonalszakasz. Pedig Jász-Nagykun-Szolnok megye közlekedési helyzete egyáltalán nem kedvező, hiszen a Tisza kettévágja a megyét, és kevés az átkelőhely. A 4-es számú főút az ország második leginkább nemzetközi tranzitforgalom által terhelt főútja, ugyanakkor gyorsforgalmi úttá fejlesztése csak a későbbiekben várható. Mindemellett a megye mellékútvonalainak állapota általánosan leromlott, sőt számos kisebb település között teljesen hiányzik a közúti összeköttetés. Ezért meghatározó a meglévő vasúti mellékvonalak szerepe. A 102. és 103. számú vasútvonalak a Tisza-tó elérhetőségét biztosítják, és az országosan az egyik leghátrányosabb kistérséget tárják fel. Ezért azután a megyei közgyűlés legutóbbi, júniusi ülésén arról határozott, hogy felterjesztésben fordul a kormányhoz, kezdeményezve térségünk vasúti mellékvonalainak fennmaradását. ■