Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-11 / 160. szám
13 ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 11., SZERDA MEGYEI TÜKÖR — HIRDETÉS Nem címkézték a kórházvezetői pályázatot egészségügy Már a szeptemberi közgyűlés dönthet ^g^^az új igazgató személyéről — A tervek szerint a szeptemberi közgyűlés tárgyalja a Hetényi kórház igazgatói posztjára beérkezett pályázatokat — mondja Búsi Lajos, a megyei közgyűlés alelnöke. Szilvási Zsuzsa Az önkormányzat legutóbbi ülésén nagy port kavart dr. Bak- sai István, a Hetényi Géza megyei kórház főigazgató-főorvosának felmentése. Az MSZP- frakció politikai döntésnek tartja „tisztogatást” emlegetve, sőt sokan már az utód személyét is ismerni vélik.- Az igazgató felmentésének oka az előterjesztés indoklásában szerepel, csak az ellenzék csinált belőle politikai kérdést - hangsúlyozza Búsi Lajos. - Egyfajta színjáték ez részükről. Folyamatosan azt hangoztatják, hogy politikai tisztogatás zajlik az intézmények élén, ott is ösz- szefüggéseket keresve, ahol ilyesmitől szó sincs. Egyszerűen indult egy átfogó vizsgálat a kórház működésének feltérképezésére, amely komoly hiányosságokat tárt fel, ennek eredménye a döntés. Ilyen vizsgálatra egyébként korábban többször is akadt példa, az elmúlt ciklusban 2003-ban és 2004-ben is zajlott átvilágítás. Ezeket az ellenőrzéseket teljesen természetesnek tartom, ha tása a terveknek megfelelően zajlik, bízom benne, hogy megfelelőképpen sikerül tartani a határidőket. A hétemeletes szárny, illetve a szakképző iskola fejlesztési programban szereplő, közel nyolcmilliárd forintos rekonstrukcióját várhatóan július végén tárgyalja a kormány. Ez a fejlesztés magában foglalja a lapos tetős, úgynevezett „lepény” épületben működő 2000 adagos konyha és az ahhoz tartozó étterem rekonstrukcióját, az intézmény egész területét érintő energiaellátó rendszer korszerűsítését, a lepény épületre történő emeletráépítéssel műtőblokkok kialakítását, valamint az épület teljes körű rekonstrukcióját. A tervek szerint a felújítás három ütemben valósulhat meg 2008-2010 között. A beruházás során az intézmény valamennyi épületegységének kiszolgálását biztosító energetikai ellátó rendszer korszerűsítése valósulhat meg, amely lehetővé teszi egy országosan is kiemelkedő hatékonysággal és környezetkímélő módon működtethető rendszer kiépítését. Ezt azonban akkor is szeretnénk megoldani, ha a teljes beruházást nem támogatja a kormány. Összességében pedig az a célunk, hogy a megyei ön- kormányzat legnagyobb intézménye szakmailag megfelelő szinten, stabilan működjön a következő években is. A kifizetésre váró hitelállomány így jelenleg 20 millió forint alatt van.-A közgyűlés közvetlenül a főigazgató leváltása után fogadta el a kórház 2007—2013 közötti szakmai-fejlesztési programját Eszerint milyen előrelépésre lesz lehetőség a következő években?- A legfontosabb természetesen a működőképesség folyamatos fenntartása. A négy- emeletes belgyógyászati épület címzett állami támogatásból ‘ zajló felújía fenntartó felelősségteljesen látja el a feladatát. Feltételezem, hogy elődeinket is a jobbító szándék vezette az előző ciklusban. A mostani komplett átvilágításnak egy-két héten belül várható az eredménye. Ezt követően a kórház vezetőivel közösen végezzük el az elemzést, hiszen az esetlegesen szükséges lépéseket is önállóan kell megtennie az intézménynek. —Az MSZP-frakció részéről már a közgyűlésen elhangzott lehetséges utódként dr. Kovács László neve. Van ennek atopja?- A kórházigazgatói pályázatot kiírtuk, a következő közlönyben jelenik meg. Ez alapján bárki, aki megfelel az alkalmazási feltételeknek, nyugodt szívvel benyújthatja az anyagát. Nincsenek előre eldöntött pozíciók, annak a pályázatát visszük a szeptemberi közgyűlés elé, akit az elbírálás során legjobbnak ítélünk meg. Búsi Lajos szerint csak az ellenzék csinált politikai ügyet a vezetők felmentéséből- Az előző igazgató távozása milyen kötelezettségekkel jár?- Amint azt dr. Bak- sai István már a közgyűlés ülésén bejelentette, nem kíván élni a számára felkínált korábbi, szülész főorvosi poszttal. Ezt követően a megbízott főigazgató-főorvossal kell egyeztetnie a továbbiakat, így az esetleges végkielégítést, annak mértékét is.- Az egészségügy mai állapotában nincsenek könnyű helyzetben a kórházak. Hogyan áll jelenleg a Hetényi kórház pénzügyileg?- Természetesen nálunk is akadnak nehézségek, ám egyelőre még fenntartható a megyei kórház működése. A fizetések ütemezéséről már dr. Baksai István is tárgyalt a nagybeszállítókkal, ezeket megbízott utódja, dr. Sebestyén Mihály is folytatja. Uncle Ben 's a jó szomszédnál! SERTÉS APRÓHÚS (Surjány-Hús) SERTÉSLAPOCKA,CSONTOS TARJA ^^^^^^^.JSurjány-Hús) FÜSTÖLT CSEMEGESZALONNA (Suijány-Hús) KOMÉTA GRILL KOLBÁSZ /----------\ 3 ízben (280 g) 1399 Ft/kg Vá sároljon legalább 2 db Uncle Ben's mártást 400 g (948Ft/kg) 379 Ft/db és ■kereszt vehet a nyereményjátékban.**® AJÁNDÉK a pénztárnál BÉÉ egy csomag 500 g-os Coop-tészta ®HH| maximum 139 Ft-os egységáron. I V? \ GALLICOOP szeletelt felvágottak, többféle (^OÖ)Ft-os és (^50) Ft csomagáron! GÖRÖGDINNYE (hazai) # %% + % HEY-HO MULTIVITAMIN, ŐSZIBARACK 1/112% DREHER CLASSIC SÖR 0,5 fin 258 Ft/I ZOTT TEJFÖL 12% 330 g v 330 Ft/kg ) Ft/db EDUSCHO DUPLA 3x250 g 1399Ft/kg A tőkehúst értékesítő üzletekben kapható! ' * Részletek a boltokban kihelyezett plakátokon és nyereményszelvényeken! .... és még számos akciós termék, amíg a készlet tart! 2007. julius 12 :ék, július 16-ig! NYEREMÉNYEK 2 db Notebook 20x20.000 Ft értékű vásárlási utalvány Uncle Ben’s mártások Édes-savanyú Csípös-Szecsuáni Mézes-mustáros 400 g. 948 Ft/kg