Új Néplap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-30 / 151. szám

A máramarosi küldöttséggel közösen üléseztek a képviselők Szakmáról szóljanak a döntések! fejlesztések Figyelmen kívül hagyta a javaslatokat a regionális tanács Máramaros megyei delegációt látott vendégül a megyei önkor­mányzat a közelmúltban, mely­nek vezetője Pamfil Bercean al- elnök volt. Amint azt Lakatos Ist­ván, az önkormányzati hivatal térségfejlesztési és külügyi iro­dájának vezetője elmondta, a hi­vatalos küldöttség elsősorban környezetvédelmi tapasztalat- cserére érkezett. Lakatos István így a program keretében töb­bek között a két megye bizottsá­gainak együttes ülésére is sor került, immár másodjára. Tavaly találkoztak ugyanis első alka­lommal ilyen keretek között a két térség képviselői és szakem­berei. ■ Az ülésen szó esett a két megye közötti együttműködés további bővítéséről is. Az idei ülésen magyar részről a vízgyűjtő-gazdálkodási terv ké­szítése és a megye 2007-2013-as vízügyi és környezetvédelmi fej­lesztési elképzeléseit ismertették. A vendégek Máramarossziget és a kárpátaljai Aknaszlatina közöt­ti régi híd felújítását, valamint Nagybánya ivóvíz- és szennyvíz- hálózatának bővítését mutatták be. Természetesen szó esett a két megye közötti együttműködés to­vábbi lehetőségeiről is. A Jász-Nagykun-Szolnok me­gyei önkormányzat meghívására idelátogató politikusok és vízgaz­dálkodási szakemberek mind­emellett megtekintették többek között az ISPA-projektnek kö­szönhetően megvalósult kétpói hulladéklerakót, a Regionális Operatív Programból finanszíro­zott tiszakürti arborétumot, meg­ismerkedtek a törökszentmiklósi fejlesztési elképzelésekkel, vala­mint a Rákóczifalván Life Project- ként (Közép-Tisza vidéki tájreha­bilitációs projekt) létrehozott hul­lámtéri tanösvénnyel is. ■ Maratoni ülést tartott szer­dán az Észak-alföldi Regio­nális Fejlesztési Tanács. A közel 12 órán át tartó egyeztetés azonban csak kevés pozitívumot hozott megyénk számára. Szilvási Zsuzsa A Jász-Nagykun-Szolnok megye számára megítélt összeg ugyan la- kosságszám-arányosan megfelel a régióban betöltött szerepünknek, ám az elosztás módja az előzmé­nyek ismeretében meglepő. A kis­térségi társulások előzetesen vé­leményezték a benyújtott pályáza­tokat, egyfajta fontossági rangsort felállítva a szükséges fejlesztések között. Ezt azonban aüg-alig vette figyelembe a tanács. Információink szerint a megyei területfejlesztési tanácsok képvi­selői többször is feltették a kérdést f az ülésen, hogy a regionális ta- I nács miért nem veszi figyelembe | a kistérségi társulások és a me- | gyei kistérségi fórumok konszen- | zusán alapuló javaslatokat Az el- | nők válaszul arra hivatkozott, a hogy a javaslatokat túl későn kap- = ták meg, közben azonban több helyszínen ismertetett módosító javaslatot elfogadott a tanács. Érv­ként hangzott el az is, hogy a regi­onális tanács által elfogadott pá­lyázati kiírások szerint a kistérsé­gi fórum túllépi hatáskörét, ami­kor támogatási javaslatokat és pri­oritási sorrendet állít fel. — Furcsának tartom, hogy a ko­rábban megszokott gyakorlatot ilyen mértékben felrúgta a regio­nális tanács - mondta Fejér An­dor, a megyei közgyűlés elnöke. - Az egyes tanácstagok javaslatait helyezték előtérbe a kistérségek álláspontja helyett, pedig úgy gon­dolom, az adott térségben élők ta­lán jobban el tudják dönteni, mely fejlesztésekre van égető szükség, s melyek azok, amelyek várhat­nak még. Ez a rendszer az elmúlt években zökkenőmentesen mű­ködött, szomorúnak tartom, hogy most ez történik. Molnár Bálint, a kunszentmár­toni kistérség elnöke még nem is­merte a tanács döntésének részle­teit, egyet azonban leszögezett: - .A politikai csatározásokban nem kívánok részt venni, de annyi biz­tos, hogy a leghátrányosabb térsé­A szennyvízcsatorna-hálózat támogatását a kistérségi fórum javaslata ellenére is megszavazta a tanács gek számára kiírt pályázatban meghatározott 150 millió forintos lehetőséget kimerítettük, sőt a tá­mogatási igényünk közel 180 mil­lió forint volt. Úgy gondolom, jog­gal várhatjuk el, hogy meg is kap­juk az ígért támogatást. A tiszatenyői útépítést sem támogatta a regionális tanács —A törökszentmiklósi kistérség polgármesterei kitűnően tudnak együtt dolgozni, egymás érdekeit is figyelembe véve meghatározni a fontossági sorrendet Sajnálatos­nak tartom, ha nem számított a döntésünk — mondta Juhász Eni­kő, a társulás elnöke. " TTr “Dráskovits Denést a Be- rettyó-Körös Többcélú Kistérségi Társulás elnöke szerint eleve ke­vés volt a pályázható összeg.- Már a véleményezéskor kide­rült, hogy igen alacsony az az ösz- szeg, amelyről dönthetünk, azt azonban nem gondoltam, hogy rá­adásul figyelembe sem veszik a javaslatainkat—mondta.- Már a döntés-előkészítés is át­láthatatlan volt - fejtette ki dr. Fa­zekas Sándor, a karcagi kistérség elnöke. - Nem tudjuk elfogadni a regionális tanács döntését, mert sérti az önkormányzatok, így az egész megye érdekeit is.- Számunkra a legnagyobb baj az, hogy nem jutottunk közelebb az eredeti problémához - mondta Pintér Erika, a tiszafüredi kistér­ség elnöke. - A leghátrányosabb kistérségek számára kiírt pályá­zatokon túl a többi előirányzatból gyakorlatilag kiszorultunk, így pe­dig lehetőségünk sincs a felzárkó­zásra. A kistérségi fórumon párt­állásra való tekintet nélkül tud­tunk megegyezni, ezért úgy gon­dolom, ezen már nem lett volna szabad változtatni.- Véleményem szerint joggal vártuk volna, hogy figyelembe ve­gyék a javaslatainkat - mondta Szalay Ferenc, a szolnoki kistérség elnöke. — A mostani döntések azt bizonyítják, hogy a kormány kis­térségi elképzelései csak papíron léteznek. Ezekkel a lépésekkel csak azt érik el, hogy hamarosan kiüresednek a kistérségek. — Felesleges volt kialakítani a véleményünket, ha úgy döntöttek, hogy figyelembe vették volna - hangsúlyozta Hajdú László, a jász­berényi kistérség elnöke. - Termé­szetesen ott is szükség van a pénz­re, ahová végül került, de ennek nem így kellene történnie. A fej­lesztési tanács munkájának való­ban a szakmáról kellene szólnia, és nem a politikáról. Példák a fejlesztési tanács döntéseiről TEKi A megyei kistérségi fó­rum által nem javasolt, de a regionális tanács által támo­gatott települések: Jászárokszállás - kerékpárút Kunszentmárton - művelődé- siház-felújítás Jászapáti - ivóvízkút-felújítás Kistérségi fórum által java­solt, régiós tanács által nem: Tiszatenyő - útépítés Hét projektet utasítottak el a javasolt 15-ből. céda A megyei kistérségi fó­rum által nem javasolt, de a regionális tanács által támo­gatotttelepülések: Tiszafóldvár - szenny\’ízcsa- torna-hálózat fejlesztés Cibakháza - polgármesteri hivatal felújítása Kunszentmárton -polgármeste­ri hhatal felújítása Jászárokszállás -gondozási köz­pont akadálymentesítése Kistérségi fórum áMjavasolt, régjós tanács ÓM nem: Kétpó - kollégiumi tetőJelújítása Törökszentmiklós - Hunyadi Mátyás Nevelési-Oktatási Központ elektromos rendsze­re részleges felújítás Martfű - városi óvoda és bölcsőde épületének korsze­rűsítése lekí A kereteket mind a Ti­szafüredi kistérség, mind a Kunszentmártoni kistérség úgy javasolta támogatni, hogy a teljes támogatási ösz- szeget jel tudja használni. A regionális tanácsi döntések után mindkét kistérségben fel nem használható támogatás keletkezett közel 3 millió fo­rint értékben, amelyet más megyék kistérségei számára ítéltek oda, azzal, hogy az adott kistérség nem bírja felhasználni. teut A regionális tanács döntéseinél különösebb vita nem volt, a támogatási igények közel megegyeztek a rendelkezésre álló forrásokkal. Együttműködéssel segítik a megyei turizmus fejlődését idegenforgalom Közös kínálati csomagban jobban eladhatók térségünk egyedülálló értékei A megyei önkormányzat turiszti­kai fórumot szervezett a közel­múltban a megyében működő To- urinform-irodák és a kistérségi társulások képviselőinek részvé­telével. A rendezvény célja volt, hogy feltárja a turizmusban érde­kelt szervezetek együttműködési lehetőségeit, erősítse a szakmai kapcsolatokat, valamint fórumot biztosítson az idegenforgalom fej­lesztésével összefüggő pályázatok és marketingeszközök áttekinté­sére, tapasztalatcserére. Megyénk idegenforgalmára az utóbbi években sajnos egyre in­kább jellemző a csökkenő ven­dégforgalom, a meglévő adottsá­gok kihasználatlansága, feltárat- lansága, az összefogott marke­ting hiánya. A sokrétű és széles körű szakmai és kistérségi ösz- szefogásokból nem alakult ki olyan meghatározó termékkíná­lat, amely valóban vendégcsalo­gató lehetne. Amint a találkozón megfogalmazódott, a legfonto­sabb tennivaló az összefogás, együttműködés erősítése me­gyei, kistérségi, települési és szakmai szinten egyaránt. Nagy segítséget nyújthat eh­hez az új, 2007-2013 közötti idő­szakra szóló megyei turisztikai stratégia elkészítése. Ennek vi­taanyagát szeptember végéig összeállítják a szakemberek, s az egyeztetéseket követően várható­an a decemberi közgyűlés tár­gyalja majd. Mindezek mellett szükséges a marketingtevékeny­ség megújítása, azaz közös kiad­ványok készítése, egységes arcu­lat kialakítása, illetve 2008-2009-re kiadványterv ké­szítése, az elképzelések össze­gyűjtése. Az utazási kiállításo­kon való közös megjelenés épp­úgy hatékony lehet, mint a me­gyei turisztikai kiállításon való erőteljesebb részvétel, megyei kí­nálati csomag kialakítása és ajánlása. A tapasztalatok azt mu­tatják, hogy egyre többen vá­lasztják ki úti céljukat az internet segítségével, kézenfekvő tehát, hogy a WWW.TISZAINFORM.COM turisztikai honlap további fejlesz­tése is fontos. Az Észak-alföldi Operatív Prog­Cserkeszőlőhöz hasonlóan más térségekbe is csábítanák a vendégeket ram pályázatainak segítségével kistérségi, szakmai és megyei szinten hozható létre desztinációs szervezet A regionális szinten tu­risztikai fejlesztésekre fordítható 56,5 milliárd forintból térségünk­ben olyan kiemelt projektek való­síthatók meg, mint a Közép-tiszai Termál Mikrorégió vagy a Szol­nok, a Tisza fővárosa. Emellett a gyógy- és termáltu­rizmus feltételrendszerének fej­lesztésére éppúgy lehetőség nyí­lik majd, mint a természeti érté­kekre alapozott turizmus vagy a konferencia- és rendezvényturiz­mus infrastrukturális feltételei­nek javítására, illetve kereskedel­mi szálláshelyek és szolgáltatá­sok minőségi fejlesztésére. ■ Az oldal a kiadó és az önkormányzat együtmőködésével jött létre. A költségeket az önkormányzat viseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom