Új Néplap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-30 / 151. szám

Vizitdíj a nyaraláshoz? Aki a következő tárgyalásról hiányzik, még körözhetik is 4 turistának is ugyanúgy jár az orvosi ellátás Tegnap a 36 vádlottat felsora­koztató per tárgyalására került sor a megyei bíróságon. A 72 gyanúsított közül 36 személyt vádoltak meg kábítószerrel összefüggő bűncselekmények­kel. A „kisfogyasztók” egy ré­szénél elhalasztották a vád­emelést, mert vállalták a hat hónapos orvosi kezelést. Má­soknak azonban jelentős mennyiségre elkövetett kábító­szerrel való visszaélés bűntet­te miatt kell felelnie. A szabad­lábon védekezők közül tegnap ismét többen nem jelentek meg a tátegségre hivatkozva. A bírónő elrendelte: ha a kö­vetkező tárgyaláson a vádlot­tak nem jelennek meg vagy el­késnek, úgy ellenük körözést ad ki, illetve elrendeli az előze­tes letartóztatásukat. ■ M. G. Tiltakozásul nem vette át a Kálmándi-díjat A Szórópusztán élő dr. Gergely Mihály nem vette át tegnap a szolnoki önkormányzat Kál- mándi-díját. Értesüléseink sze­rint ezzel az egészségügyben zajló változások ellen kívánt tiltakozni. A jelenlegi városve­zetéstől viszont megtisztelte­tésnek tekinti, hogy az elisme­résre méltónak találták. ■ T. J. A belvárosban borult fel tegnap egy személyautó Nem mindennapi baleset tör­tént tegnap délután Szolnokon. A belvárosban felborult egy au­tó. A megyei rendőr-főkapitány­ság sajtóreferense, Pásztorné Kovács Ágnes elmondta: egy Daewoo Matiz a Szapáry és a Sóház utca kereszteződésében egyenesen haladt volna tovább a Tisza-part felé. Eközben ke­resztben, elsőbbségadás táblá­val védett úton egy másik sze­mélygépkocsi érkezett. A két autó összeütközött. A Matiz fel­borult. A kocsit a helyszínre ér­kező tűzoltók állították „talpra”. Személyi sérülés nem történt, de az anyag kár jelentős. ■ Teleki J. —MMEB—BWBBWWK———IW " M Bit -----' Fes ztivál a Művésztelepen. A Szolnoki Művésztelep 105. születésnapján rendezik meg a kétnapos, VI. ARTjáró összművészeti fesztivált a Kert Galériában. Képünkön Harangozó Kristóf (jobbra) és Gulyás Marcell. Sokan keresik fel nyaranta a népszerű hazai fürdőhelyeket. A nyaralások alatt azonban néha az orvost is fel kell keresni. Képünk illusztráció. éppen úgy alakul a helyzet. Külföldön pedig már egy-egy megfelelő dokumentum is se­gítséget nyúj t. ►2. OLDAL 'ős, nem kell vizitdíjat fizet­nünk. De azért nem árt, ha van tálunk annyi pénz, hogy ezt az isszeget is ki tudjuk fizetni, ha haza, hanem idegen városban, esetleg országban kell orvos­hoz mennünk? A szakemberek azt mondják, ha az ellátás sür­Mi történik akkor, ha nyaralás közben ér bennünket baleset? Kihez fordulhatunk egészség- ügyi gondjainkkal, ha nem oda­Nincs bankja, de még a kecskéi sem hozta vissza : Rendőrkézre került a minap egy : zagyvarékasi férfi. Egy idős em- j bért úgy károsított meg, hogy : azt állította, ha pénzt ad neki, : magánbankjában fialtatja azt. ; Ez esetben több mint hárommil- j lió forintról volt szó. Máskor egy : hölgy orvosi kezeléséhez szük- : séges gyógyszerek megvásárlá- : sához, valamint a nő által lekö- • tött pénzhez való hozzáférés : ürügyén kért nagyobb össze- : get. De az is megesett, hogy egy : idős férfitól azzal az indokkal j csalt ki ötezer forintot, hogy a : korábban ellopott kecskéjét az : átadott összegért visszaszerzi. : Ám a fentiek egyike sem tör- j téntmeg. ►a. oldal Sokadjára vásároltam ugyanabban a boltban. Mégpedig egy bizonyos kártyá­val A minap viszont az eladó viszont kö­zölte, már biztosan említették korábban, hogy előre jelezzem, ha ezt a kártyát akarom használni. Magában az észrevé­telben teljesen igaza volt, ez a logikus. De hogy erről még senki nem szólt ott nekem, az is bizonyos. így azután köl­csönös gyanakvással fogadtuk egymás mondanivalóját. Pedig lehet, ez az egész valójában szót sem érdemelt volna. Né­ha egészen kis dolgokon, akár egy hang súlyon, indulatosabb reakción múlik, szót értünk-e egymással. (M. G. A.) Idegenben voltak otthon : A Szolnoki MÁV Mondi focistáinak so- : káig esélyük volt arra, hogy a tavalyi • ezüstérem után ismét dobogósok legye- : nek az NB Il-ben. Végül meg kellett elé- : gedniük a negyedik hellyel, ►is. oldal Az apát keresik az Igaziban Egy kutatás szerint azok a nők, akik korábban jó kap­csolatban voltak édesapjukkal, ha­sonló kinézetű párt keresnek, ►a oldal Ősszel tárgyalja a parlament Lehetővé tenné a gyermekes családok­nak az MSZP, hogy megválaszthassák második vagy harmadik születendő gy­ermekük nemét. A javaslatot már ősszel tárgyalhatja a parlament. ►& oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalom