Új Néplap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-28 / 149. szám
10 KRIMI BULVÁR MŰSOR ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚNIUS 28., CSÜTÖRTÖK Temetőben próbáit megrontani egy lányt A körösszakáli temetőben próbált szerelemre csábítani egy 13 éves kislányt az a fiatalember, akivel szemben megrontás miatt indított eljárást a rendőrség. A 23 éves fiatalember szombaton találkozott a kislánynyal, akit simogatni, majd ölelgetni kezdett, végül arra kérte, hogy közösüljön vele. A kislánynak sikerült ellenállnia és elmenekülnie a molesztáló férfi elől. Stabilizálták az Őszödön meglőtt nő állapotát TÚL VAN AZ ÉLETVESZÉLYEN az a 43 éves, német nő, akit kedden szögbelövő pisztolynál lőtt meg 52 éves, német élettársa Balatonőszödön. A német férfi - aki a nő hor- vát partnerét halálosan megsebesítette - beismerő vallomást tett a siófoki kórházban. Ittas sofőr ámokfutása Óbudán EGY KISTEHERAUTÓ ittas sofőré kedd éjjel a piros lámpánál belerohant egy személygépkocsiba, majd a kerítést áttörve egy fészerben kötött ki. A vezető súlyos fejsérüléseket szenvedett. @ további hírek: www.reggel.hu Balázs csendes nyara készülődés Vágó Istvánnal vezet közös vetélkedőt a műsorvezető Sebestyén Balázs ősztől az RTL Klub új vetélkedő- műsorát vezeti Vágó Istvánnal. Addig elvégzi a kezdőrúgást az amerikai foci magyarországi bajnoki döntőjén. Csontos Tibor- Kényelmes! Ahelyett, hogy az amerikai foci képviselőivel kergetné a labdát, csupán útjára indítja a mérkőzést.- Ezt a sportot nem művelem, megtiszteltetés, hogy elvégezhetem a kezdőrúgást. Talán azt az amerikai hagyományt szeretnék itt is meghonosítani, hogy ilyen sporteseményeket ismert emberek nyitnak meg.- Gyakran érkeznek a címére hasonló felkérések?- Sűrűn kapok feladatokat, díszvendégnek is meghívnak. Jártam tűzoltófesztiválon is, de különlegesnek számított az a jótékonysági akció, amellyel daganatos betegségekben szenvedő gyermekeket támogattunk.- Emellett show-műsorokat vezet, ősszel pedig egy vetélkedőben is feltűnik majd.- Nem hiszem, hogy ez túl sok lenne egyszerre, de azért igyekszem nem mindent elvállalni. Egyelőre élvezi a pörgést Sebestyén Balázs, akit számtalan műsorvezetői feladatra kémek fel Főműsoridőben bőven belefér a készülődő nagy játék.- Ön jelentkezett vagy a csatorna kínálta meg az új szereppel?- Ennél bonyolultabbak a döntések. Azt viszont tudom, hogy az RTL Klub számít rám.- Most a legyen Ön is mil- liomosl-t váltó új műsorra.- Egy angol vetélkedőt veszünk át, s megkerestek, van-e kedvem Vágó Istvánnal vezetni.- Mit kell tudnunk erről?- Általános műveltséget firtató kíváncsiskodások éppen úgy lesznek benne, mint bulvárkérdések. A játékos elhitetheti, hogy az összes kérdésre tudta a választ. Egyenrangú műsorvezetőként dolgozunk Vágó Istvánnal.- Miként telik a nyara?- Csendesen. Nem utazom sehová, főleg a Balatonnál töltöm az időt, s készülődöm az őszi őrületre. Sebestyén Balázs A VIVA TÉVÉBEN kezdte a karrierjét, s a róla elnevezett Balázs-show-ban folytatta az RTL Klubban. A tévé a hobbija, de szívesen íjászkodik, és nagy állatbarát. Egy éve vezeti a Kész átverés show-t is, produkciói az RTL Klub legnézettebb műsorai közé tartoznak. Rabszolgamunkára kényszerítettek két fiatalembert Dunaújvárosban Embertelen körülmények között tartott és kényszerített munkára két nevelőintézetből kikerült fiatalt két büntetett előéletű dunaújvárosi férfi. A 36 és 41 éves férfiakat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. ■ Bántalmazták, éheztették a fiatalokat, a pénzüket elvették. A fiatalokat többször bántalmazták és éheztették, az egyikük tulajdonában lévő ingatlant átjátszották saját maguknak, s az intézeti tartózkodása alatt összegyűlt pénzét elszedték. Idővel mindkét fogva tartottnak sikerült megszökni. Egyikőjük- nek áprilisban azonban a nyomára bukkantak, akarata ellenére gépkocsijukba tuszkolták, Dunaújvárosba vitték, ahol Sz. Gyula fenyegetéssel megpróbálta rábírni arra, hogy egy évig ingyen dolgozzon az autóbontójukban. Miután erre a fiatalember nem volt hajlandó, arra való hivatkozással, hogy a szökés utáni „keresése” miatt kétszázezer forint kiadásuk keletkezett, az összeget követelték tőle. A fogva tartó férfiak gátlástalanságára jellemző, hogy az eljárás során mind a sértettek, mind az ügyben meghallgatott tanúk vonatkozásában életveszélyes kijelentéseket tettek. ■ Z. M. TELE¥IZIO^MUSOB .ÍN 2007. JUNIUS 28., CSÜTÖRTÖK *0 * 'H fi 5.30 WSTeleshop 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub (ism.) 11.30 Te vagy az életem 0 (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro 12.00 Híradó TV 2 6.00 Alexandra-pódlum © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Betűbár Telefonos játék 10.15 Teleskop 11.35 Távol Szumátrától © (am. kalandfilm, 1953) 85' 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Sándor Mátyás © 10.15 Kalandos nyár © (fr. vígjátéksor. -142/65.) 11.10 Titokzatos Násztya 5.50 Nap-kelte 9.00 Kerekek és lépések 9.45 Az Árpád-kor templomai 9.55 Jelfák 10.10 Srpski ekran 10.35 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró VIASAT3 6.00 TV Shop 7.00 Lety, a csúnya lány © 8.00 Lois és Clark © 9.00 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Trükkös hekus © (amerikai akciófilm-sorozat) 7.00 Hírek 7.05 A GEO bemutatja 7.35 Szünidei matiné 9.25 Itthoni ízek (13.) 9.50 A Guldenburgok öröksége 10.35 A sziget nővére © (ausztrál sorozat, ism.) 11.30 Kívánságkosár 6.00 Sikkes páros 6.30 Csatalovak 7.30 Városlakók 8.00 Bűnbak: a koleszterin 9.05 Gyógyítás jövő időben 10.00 Ötcsillagos utazások 11.15 Úgy szeretlek, majd megeszlek (1-2.) *1 'H fi 12.15 XXI. század © 12.45 Időrés © (amerikai sci-fi, 1992) 92" 14.25 06-91-334-334 15.25 Ariel Show 16.10 Receptklub 16.30 Sue Thomas - FBI 17.30 Tru Calling - Az őrangyal 13.10 Észbontó 14.00 Melrose Place © 15.00 Csillagkapu © (amerikai sci-fi sorozat) 16.00 Bűbájos boszorkák (amerikai sorozat) ® 17.05 NCIS © (amerikai krimisorozat) 12.20 12.45 13.20 14.15 15.15 16.15 16.30 16.45 Slovenski utrinkl Együtt Főtér - Kiskunság Önök kérték! Don Matteo © Válaszd a mozgást! Hííradók Tv-taxi 12.15 Záróra 13.05 Másfélmillió lépés... 13.45 Homokzene mesék 14.00 Apátságok és kolostorok 14.30 A vadon lelkei © 14.55 Fejlesztés alatt (8/6.) 15.25 Taljánok... (21/5.) 15.55 Válaszd a tudást! 12.10 Az osztag © 13.10 Magnum © 14.15 Halálbiztos diagnózis © 15.15 Gyilkos sorok © 16.20 Baywatch © 17.25 Az osztag © (német akciófilm-sorozat) 18.30 Zsaruk © 14.00 Április Párizsban (amerikai film, 1953) 96' 15.35 A Keresztény Múzeum 15.45 A Vajdahunyadvár (magyar sorozat - 6/2.) 16.10 Világunk - válogatás 17.00 A Guldenburgok öröksége 17.45 Duna tér 12.20 Jimmynek malaca van (8.)© 13.30 Sokoldalú soklábúak © 14.30 Sikkes páros (4.) (ismeretterjesztő sor.) 15.00 Telefortuna 16.05 Városlakók - Hagyomány és jövő (8.) w 18.30 Híradó 19.00 Szeress most! (magyar sorozat) 20.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 20.30 Barátok közt © {magyar sorozat) 21.15 Esti showder Fábry Sándorral © 23.15 Ments meg! © (amerikai sorozat) 18.00 Tangó 18.30 Tények ® 19.00 Aktív © 19.40 Jóban Rosszban 1 20.15 GSG 9- Az elit kommandó © (német akciófilm-sorozat) 21.15 Mélytengeri szörnyeteg © (amerikai thriller, 1989) 95' Fsz.: Miguel Ferner, Greg Evigan, Taurean Btacque 17.05 Quinn doktornő © 17.55 Álljunk meg egy szóra! 18.15 Kisváros© (magyar sor. - 20/15.) 35' 18.58 Föld Tv 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.40 Frasier, a dumagép © (am. vígjátéksor. - 120/19.) 20.10 Szempont © 21.10 Titkosszolgálat - MI-5 © 17.30 Az én hazám (26/1.) 17.40 Az időjárás titkai 17.50 Klikkerek© 18.15 Membrán 18.40 Esti mese 18.50 Halló, halló! © (angol vígjátéksor. - 83/20.) 19.30 Híradó este. Sport 20.10 Kultúrház 20.40 A Bob Dylan-dosszié (amerikai portréfilm - 2/2.) 19.00 Sokkoló videók© 20.00 Dunai zsaruk © (német akciófilm-sorozat) 21.05 CSI- Miami helyszínelők ® (amerikai krimisorozat) 22.05 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 23.05 Szex és New York © (amerikai sorozat) 18.00 Hírőra 18.35 Hírháttér 19.00 Mese 19.20 A sziget nővére © (ausztrál sorozat - 6/6.) 51' 20.20 Doktor Zsivago © (amerikai film, 1965 - 2/2.) 22.05 Hírek. Sport 22.20 Shakespeare újra © (angol sorozat) 86' Macbeth 16.35 Talp alá való városok (ísmerteijesztő sor.) 17.30 A pénzgyártás 18.25 Kutyaábécé (37-38.) 19.35 Madarat tolláról (ismeretteijesztő sor.) A Nagy-Sárréten; A Fertó tónál 20.45 Szőrös, tollas társbérlőink © (ismeretterjesztő sor.) 0.15 Reflektor © 0.30 Botcsinálta zenekar - A Monkees története (amerikai film, 2000) © 2.15 Infománia © Multimédia-magazin 2.40 Fókusz (ism.) © 23.15 Különleges ügyosztály © (amerikai krimisorozat) 0.15 Tények este 0.45 Strucc © 1.15 Marnie © (amerikai thriller, 1964) 3.25 Aktív © 22.10 Csütörtök este 22.45 Kultúrház (ism.) 23.30 A tánc legendája (tánctörténeti sorozat) 24.00 Pengető Gitárfesztivál 22.15 Utazás a fehér hajón (magyar dokumentumfilm) 23.05 Jack és Bobby© (amerikai sorozat - 22/14.) 23.50 Napló 23.55 Záróra 0.45 Nap-nyugta 23.40 Kés/alatt © (amerikai sorozat) 0.40 Start (autósmagazin, ism.) 1.15 A szex bajnokai ® (amerikai erotikus sorozat) 1.45 A sors fogságában © 23.45 Iphlgeneia Auliszban (magyar színházfilm) © 0.45 Etűdök 1.05 Híróra (ism.) 1.40 Hírháttér (ism.) 2.00 Mese 2.10 Rivalda 21.45 Madárinfluenza: az időzített bomba © 22.40 Tahiti (dokumentumfilm) 23.00 Bűnügyi akták ® Álca nélkül; Gyanús alibi 0.05 A legnagyobb csatahajó 21.15 Esti showder Fábry Sándorral 1.15 Marnie amerikai thriller 10.15 Kalandos nyár francia vígjátéksorozat 14.30 A vadon lelkei francia természetfilm 20.00 Dunai zsaruk német akciófilm-sorozat 20.20 Doktor Zsivágó amerikai film 16.35 Talp alá való... ismeretterjesztő sorozat MAGYAR ATV HÁLÓZAT 12.15 Esti gyors, ismétlések. 15.05 Vetítő. Szemünk fénye. 16.05 Soroló. 1630Gyógy- Hír. 17.00 Híradó. 1730 Csintalan. 1830 Esti gyors. 1930 Híradó. 1930 Esti gyors. 2030 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. 2130 Talking Movies (mozimagazin). 22.05 Garázs. 22.40 BBC-híradó. 23.05 lapzárta. 2330 Esd gyors. 11.05 Közvetlen ajánlat 12.05 Laci bácsi konyhája. 1240 Közvetlen ajánlat. 13.50 Többet ésszel! 1635 Modem horgász. 17.05 Laci bácsi konyhája. 1730 Aero. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.05 Rejtélyek. 21.00 Friderikusz most 22.05 Mecénás- klub. 2240 Világszám. 23.10 Többet ésszel! 14.00 Játékháló. 15.00 Szemeszter. 15.30 Bencze-show. 15.55 Ízelítő. 1600 Játékháló. 17.00 Biztonsági zóna. 1730Csacska angyal (84.). 1830 Te vagy az életem (84.). 1930 Fekete gyöngy (84 ). 2030 Hírháló. 20.55 Ízelítő. 21.00 Zsoldosok Texasban (am. akciófilm). 23.00Tánc az éjszakában (am. film). FILMMÚZEUM WM 920 Út Santa Fébe. 1125 Életre kelt könyvek. 12.00 Privátfilmek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 A nő. 1530 Hollywoodi párok. 1625 Privát rocktörténet 1725 Szombat esti máz. 19.05 Piix pilóta visszatér. 19.30 Kalauz. 20.00 Moziklip. 2120 Privát rocktörténet. 2220 Helyzetek és gyakorlatok, MINIMAX DISCOVERY 9.15 Gokartmagazin. 10.15 Gillette World Sport. 10.45 Sakkmagazin. 1145 Portugál labdarúgás. 13.00 Wimbledon. 14.00Wimb- ledon, 4. nap. 18.45 Vízilabda. 20.45 Mai helyzet. 21.00 Zuhanyhíradó. 22.00 Strand- röplabda-ob. 2230 Golfmagazin. 23.00 Seat Leon-kupa. 2330 Autókrossz és quad. 6.00 Rajzfilmek. 16.40 Pingu. 16.50 Bori bari. 17.00 Noddy kalandjai. 17.10 Erdei tanoda. 1725 Flipper és barátai. 17.55Találjukki együtt, apu és én! 18.00 Arthur. 1825 Miss BG. 18.40 A három testőrke. 18.50 Mini News. 18.55 A kis királylány. 19.05 A rút kiskacsa és én. 1930 Miss Mallard nyomoz. 12.00 Igazán nagy dolgok. 13.00 Vetélkedő. 14.00 Mutatványmániások. 15.00 Hogyan készült?. 16.00 Egyszer egy ilyet vezetni! 17.00 Autókereskedők. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag.... 20.00 Hogyan készült? 21.00 Halálzóna. 22.00 A jövő feyverei. 23.00 Sebességőrület.