Új Néplap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-04 / 128. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚNIUS 4., HÉTFŐ 5 TISZA-TÓ Már tervezik a kerékpárutat Tiszafüredről Poroszló felé Az utóbbi években a Közép-Tiszai Vízügyi Igazgatóság több pályázatot is benyújtott kerékpárút építésére, melyből négy elnyerte a kiírt támogatást. Előbb megvalósult a Kisköre- Abádszalók-Tiszaderzs közötti szakasz az abádszalóki önkormányzattal közösen. 2002-ben a Kisköre-Abádszalók közötti szakaszon 2,5 kilométeres, 2004-ben pedig az Abádsza- lók—Tiszaderzs közötti szakaszon 1,8 kilométer kerékpárút épült. ■ A Tisza-tó bal parti fővédvonal összhossza 32,2 kilométer. Ezt követően az érintett településekkel közösen két ROP- pályázatot nyújtott be az igazgatóság. A Tisza-tó jobb parti kerékpárút építésére a kiskörei, tiszanánai, újlőrincfalvai, saru- di és a poroszlói önkormányzatokkal közösen, míg a bal parti kerékpárút építésére a tiszader- zsi, tiszaszőlősi és a tiszafüredi önkormányzatokkal, valamint a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanáccsal és a megyei önkormányzatokkal közösen pályáztak. A Tisza-tó bal parti fővédvonal összhossza 32,2 kilométer, melyből a burkolattal ellátott szakasz, azaz a kerékpárút jelenlegi hossza 30,8 kilométer. 2006 végéig pályázatok révén 13,7 kilométer készült el a Tiszaderzs-Tiszafüred közötti , szakaszon. A bal parton hiányzó szakasz hossza 1,4 kilomé- ter, amely gyakorlatilag a tiszafüredi szabadvízi strand és a főút közötti rész. A jobb parti kerékpárút építésére 2007-ben kerül sor, a szintén ROP-os pályázattal. A szakasz hossza több mint 23 kilométer. További fejlesztés során a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő közel tíz kilométer hosszúságú kerékpárút kiépítését tervezi a Kötikö- vízig. Ezt a 33-as úttal párhuzamosan fut majd. Jelenleg folyamatban vannak ennek a szakasznak a tervezési munkái, melyek tartalmazzák többek között a Tisza folyó bal parti, burkolattal még nem rendelkező, 1,4 kilométeres szakaszát is. ■ Az oldalt irta, szerkesztette: Szilvási Zsuzsa Fotók: Mészáros János Avar temetőt tárnak fel régészet Párját ritkító lelet a halott mellett talált szablya Az avar kori temetőből előkerültek a halott tiszt lovának maradványai is. Ritkaság, hogy teljesen érintetlenül marad egy sír az évszázadok során. Avar kori temetőt találtak a régészek a tiszaroffi tározó építése előtti feltárások során. Szilvási Zsuzsa Több ezer éves leletek kerülnek napvilágra a Vásárhelyi-tervnek köszönhetően. Bár a program elsődleges célja az árvíz elleni védekezés, a tiszaroffi tározó építése kapcsán igen sok dolguk akad a régészeknek. Tucatnál is több területen ásnak, a régmúlt emlékeit mentve a markolóktól. Amint Kertész Róbert, a Damjanich múzeum régésze elmondta, ilyen esetekben mindig a „házigazda” megyei múzeumnak van joga az ásatásokhoz. Tavaly óta azonban olyan sok területen folyik a munka, hogy bekapcsolódtak a Nemzeti Múzeum és az. ELTE régészeti tanszékének munkatársai is. Ráadásul az eredetileg kijelölt lelőhelyeken túl a gátépítési munkálatok kezdetekor olyan kincsekre bukkantak a földben, amelyekre korábban nem is számítottak. Ezért azután Ti- szagyenda határában újabb halomnál kezdődtek meg a munkák április közepén.- Erre a feltárásra a korábbiakon túl újabb szerződést kellett kötnünk a kivitelezővel. Szerencsére a gátat építő cég vezetői készségesen segítik a munkánkat, így két hónapon keresztül itt is folynak az ásatások - mondja Kertész Róbert. — Június végéig kell átadnunk a területet, addig több korszak emlékeit menthetjük meg. A kora bronzkortól egészen az avarok idejéig számos időszakA beruházó állja a felmerülő költségeket A HATÁLYOS rendelkezések szerint a feltárás költségeit a beruházónak kell állnia. Az utóbbi hónapokban számos esetben fordult elő országszerte, hogy a kivitelező cég és az ásatást folytató régészek között vita alakult ki a magas költségek miatt. A tiszaroffi tározó építése kapcsán azonban ilyen probléma nem merült fel. A kivitelezővel még arról is tárgyalások folynak, hogy az ásatások eredményét egy önálló kiállításon mutathatják majd be, illetve elkészül egy kötet a leletekről. ból maradtak ránk leletek. A legértékesebb az az avar kori temető, amely eredeti állapotában maradt ránk. Köztük egy olyan sír, amely ha nem is főemberé, de mindenképpen tiszté lehetett. Ráadásul ritka eset, hogy olyan sírokra bukkanunk, melyet nem bolygattak meg az évszázadok során, így a most feltárt temetkezési helyen a halott mellett megtaláltuk a lovát, illetve szablyáját, amely párját ritkítja térségünkben. A 670- ből származó harci eszközhöz hasonlót mostanáig csak egyet találtak megyénkben. Természetesen a többi ásatási területről is értékes leletek kerültek elő. Megtalálták egy gepida harcos sírját a 6. századból, illetve jelenleg is folyik egy középkori település romjainak feltárása. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu szolnok-jászkun online Kondérmestert választanak Füreden az első kondérmestert választják meg az amatőr szakácsok versenyén június 9- én Tiszafüreden. A főzőfesztiválon a tervek szerint két kategóriában — halételek és pusztai ételek - mérhetik össze konyhaművészetüket a résztvevők. Angol cég építene szállodát a Tisza-tónál egy befektetésekkel foglalkozó cég kereste meg a tiszafüredi önkormányzatot a közelmúltban. A tervek szerint a Tisza menti üdülőterületen egy 10-15 hektáros területen építenének wellness- szállodát. Derzsiek tiltakoznak a bezárás ellen demonstrációt jelentettek be a rendőrségen Tiszader- zsen. A megmozduláson részt vevők a helyi általános iskola és művelődési ház bezárása ellen tiltakoznak. Átadták az uniós játszóteret Szalókon abádszalők uniós szabványoknak megfelelő játszóterét a napokban avatták fel a városban. A nyarat az üdülővárosban töltő gyermekek tehát már valóban biztonságos, korszerű eszközökön játszhatnak. Épül a református iskola tornaterme A kunhegyes) református általános iskola udvarán épül az új tornaterem. A tizenegymillió forintos létesítmény hatvan százaléka már elkészült. A napokban tető alá kerül az épület, amely a jövő tanévben, azaz szeptembertől már fogadhatja a diákokat. TELEPÜLÉSI OLDALAK Június 5. Jászberény Június 6. Karcag Június 7. Felső-Jászság Június 8. Törökszentm. Június 9. Újszász Hamarosan épülhet az új szerviz A Suzuki Füred évek óta arra törekszik, hogy teljes körű szolgáltatást nyújtson a márka kedvelőinek, elérhető áron. — Júniusban is folytatódik a megkezdett nagy sikerű akciónk - mondta el Lestár Tamás értékesítési vezető. - így a rendkívül népszerű Ignis és Swift modell vásárlása esetén, használt autó beszámításával, most ötszázezer forintos kedvezménnyel vásárolhatók meg, készpénzes vásárlás esetén is. Kevés szalonban lehet kapni, de nálunk a Sport Swift is raktárról kapható, illetve egyedi kedvezményekkel és különleges felszereltséggel kínáljuk a Grand Vitarát, amelyet bárki kipróbálhat A szalon széles körű kínálata mellett a cég arra törekszik, hogy méltó körülményeket teremtsen a suzukisoknak. Amint Csőke Kálmán ügyvezetőtől megtudtuk, hamarosan megkezdődik az új szerviz építése. Ennek köszönhetően a tervek szerint várhatóan októbertől, a Suzuki elvárásainak mindenben megfelelő szolgáltatást tudnak nyújtani a tiszafüredi és környékbeli Suzuki-tulajdonosoknak. ▲ SUZUKI FÜRED TISZAFÜRED, ARADI VÉRTANÚK U. 2. TEL./FAX: 59/350-939 E-MAIL: SFURED@EXTERNET.HU Idén kevesebb szúnyog várható a térségben Idén a Tisza-tavi térségnek 15 millió forintos állami támogatás áll rendelkezésre a szúnyogirtáshoz. Ehhez ugyanennyit kell hozzátenniük a településeknek, így nagyjából 30 millió forintot költhetnének a települések szúnyoggyérítésre. Szakértők véleménye alapján a tavalyi tartalékokból fel nem használt összegből lehetőség nyílik két gyérítésre, ráadásul a meleg, száraz idő miatt a lárvakelés nem olyan arányú, mint a korábbi években. Tiszafüred önkormányzata 4 millió 854 ezer forintot tervezett be erre a célra, ezzel 1,2 hektár rendszeres szúnyoggyérítése oldható meg. ■ A következő tanévre már a megye veszi át az iskolát Ősztől megyei fenntartásba kerül a kunhegyesi Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégiumban. A megyei közgyűlés legutóbbi ülésén már döntött arról, hogy június 30-i hatállyal, gyakorlatilag a 2007/2008-as tanévtől átveszi az intézményt. Kunhegyes újjáalakult önkormányzata azért döntött úgy, hogy megválik önként vállalt feladatától, mert a csökkenő normatívák mellett már meghaladta anyagi lehetőségeit a középiskola fenntartása. Gyakorlatilag a teljes képzési kínálattal együtt veszi át az intézményt a megyei önkormányzat. A következő tanévben azonban négy pedagógus-álláshely- lyel kevesebből gazdálkodhat az iskola. Jelenleg a szakiskolái képzésben 503, gimnáziumban 259, szakközépiskolában pedig 152 diák, összesen tehát közel ezren tanulnak a kunhegyesi középiskolában. A diákok többsége bejáró. A kollégiumban a tanév elején 62 diák kapott elhelyezést, közülük többen általános iskolások. A tanév második felére viszont csökkent a kollégisták száma. Az intézményben eddig 91 pedagógus és 17 technikai álláshely volt. A következő tanévre azonban négyfős pedagógus-létszámcsökkentés várható. ■ " A 670-ből I származó J szablya páratlan leinek Jk ÉÉÉgzamít