Új Néplap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-21 / 143. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚNIUS 21, CSÜTÖRTÖK DIÁKVILÁG Lehet laza a szöveg, de ne torkolljon trágárságba Fekete, fehér, aha, nem. Akár ez is lehetne a népszerű szójá­ték új formája. Az utcán, az is­kolában, a boltban szinte mást sem hallunk a fiatalok szájá­ból, mint szlengeket. A sok­szor már-már teljesen idegen­nek ható nyelvezet vírusként terjedt el, és rendületlenül fer­tőz. A fiatalok lassan már egy tőmondatot sem lesznek képe­sek elmondani a laza szavak használata nélkül. A rövidíté­sekkel, a más nyelvekből át­vett kifejezésekkel, az olykor sértő szókapcsolatokkal tele­tűzdelt beszéd pedig igencsak a szép magyar nyelv rovására megy. Igen helyett aha, höl­gyek helyett bigék, szia helyett cső. Az idősebbek, és azok, akik, ebben a témában kevés­bé jártasak, sokszor csak pis­lognak, és tétlenül próbálják megérteni ezt az űj nyelveze­tet. Nem is lenne gond ezzel a mára elfogadott, nem túl kul­turált társalgási formával ad­dig, amíg nem torkollik trágár­ságba. Sajnos a kettő kezd egy­beforrni. Legyenek a fiatalok jókedvűek, szókimondóak, de ezt ne azzal próbálják elérni, hogy az anyanyelvűnket meg­szégyenítő módon beszélnek, kérdeznek, felelnek. KIRÁLY KRISZTINA, KISÚJSZÁLLÁS ,*«**• — »* «* — I JÓZSA ANITA: | j Hiszem, I hogy van holnap... I A sors keze egyszer írt egy I I könyvet, I Nem láthatja senki Soha-soha többet. 1 . i * Álmodni kell azt egy életen | 1 át, | Hogy beteljesüljön, | Míg világ a világ. I Csak egyszer látta valaki, 1 | Isten volt a neve. * Hiszem, hogy van holnap... Mindig és örökre! I 1 I De a könyv eltűnt, Már csak Isten emlékezeté- | ben él, | Nem mondja el, * De érezteti, hogy van még 1 remény. § S J5 Bár életed csak egy játék, I Melyben győzni fog a halál I j trükkje, Hiszem, hogy van holnap... I Mindig és örökre! 1 I Bátor az, Ki végig játssza a játékot, | Nem riad el, ii Őriz magában egy szándé­I k0t"' I Boldog az, ki nemcsak búra ! gondol, 1 Hanem örömre! | Én hiszem, hogy vari hol- I nap... I Mindig és örökre! I ________________________, I I i Sikeresnek értékelték a i Séta-programot Jó hírünk van, fiatalok! | Amit tulajdonképpen nek- | _ tek is köszönhetünk. Az I Axel Springer-Magyaror- 8 | szág Kft. kiadója a szolnoki | I Séta-csapatot - összesen ki- » lene megyében működik ez * | a program - értékelte a leg- f I sikeresebbnek. Eszerint az * elmúlt tanév két kurzusá­ban a mi munkák - a kiadó 1 vezetősége szerint hát * hogy is mondjam, példaér- I tékű. Köszönjük nektek - s 1 | persze tördelő kollégáink­éi nak - a kitartó munkát. To­ll vábbra is számítunk rátok! I ijgigiü ■: 9. Beyoncé ft. Shakira:_________Beautiful Liar_____________________ 10 . Dj Páz:__________________Szombat esti láz___________________ BO LYÓS ZSUZSANNA, JÁSZAPÁTI Megrázó pillanatkép a Deák tér közepéről... A minap Budapesten jártam, ta­lálkozót beszéltünk meg a bará­taimmal. Ahogy a Deák térre érek, látom, hogy egy idősebb néni egy pádon ül, táblá­val a kezében, po­hárral a lába előtt. Iszonyú látvány. A néni nem volt hajléktalan, csak egy egyszerű nyugdíjas korú nő, csupán a mai világ áldozata lett. A táblán nagy betűkkel ez állt: Segítsenek a szegénységemen. Megrázó. Egy megtört, fáradt asszony, aki koldulásra kényte­len adni fejét. A téren rengeteg ember üldögélt vagy haladt át, de csak páran vették a fáradtságot, hogy némi aprót dobjanak a mű­anyag pohárba. Az ember elgon­dolkodik: adjak én is? De miből? Nekem sincsen. Mások egy megvető „miért nem megy j dolgozni?” pillan­tással mérik fel a 1 helyzetet. Boldog búcsút vettem egy érmétől, ami­nek sárga a közepe... Szívesen adtam. Nem sok, de sajnos ne­kem sincs ilyenből túl nagy kész­let. Ilyen lett a mai világ?? Kö- nyöradományokra van szükség az annyira ajnározott, fejlett XXI. században? Siralmas. Az esténk végül jól sikerült... KULI TAMÁS, RISZI, SZOLNOK ■ Boldog búcsút vettem egy ér­métől, aminek sárga a közepe. A negyedik hely is előkelő élmények Ma is tartjuk a kapcsolatot két résztvevő csapattal Értő kritikát olvashatsz ebben a rovatban zenéről, filmekről és könyvekrőL Ha más a véleményed vagy szeretnél bemutatni ked­venc CDdetßVDdet, esetleg könyvedet, int meg megjelentettük. Igazi csemegéket várhatsz Ké­szítsd hát elő a ropogtatnivalót! 1. Dada ft. Sandy Rivera: Lollipop l 2. Sharam: PATT (Party All The Time) 3. Desperado: A csillagokban jársz 4. Alex Gaudino ft. Crystal Waters: Destination Calabria 5. PeatJr.&Fernando: Akarom még 6. Rihanna ft. Jay-Z: Umbrella 7. Nelly Furtado: All Good Things 8. Jean Michel Jarre: Teo&Tea A negyedik helyezést elért Paparazzik csapat tagjai Bán Jánostól, az Új Néplap főszerkesztőjétől vehették át az ajándékaikat Vajon mi lehet az igaz barát­ság titka? Mostanában egyre többször megfordul ez a kér­dés a fejemben. Talán a feltétel nélküli szeretet, bizalom a másik irányába, és az, hogy jó- Ü ban-rosszban lehessen számí- II tani rá. Sajót magamat jó ba­rátnak tartom, de én ugyanezt a környezetemben kevés em- !J bérről mondhatom el. Szá­momra három olyan ember ■ van, akinek bármit elmondha- II tok, és akiről tudom azt, hogy soha nem verne át. Legalábbis II eddig ezt hittem... Az utóbbi II egy hónapban egy olyan em­berről sikerült megtudnom, II hogy kifecsegi a titkaimat, és aki titokban egészen mást II gondol rólam, mint azt a sze­memben mutatja, aki igazán közel állt a szívemhez. A hír hideg zuhanyként ért, én pe­dig a mai napig nem tudom azt eldönteni, hogy ki is mond igazat: a barátnőm, akiben ed­dig feltétel nélkül megbíztam, vagy a jóakaróm, aki mindezt kiszivárogtatta. Nem is szán­dékozom ezen senkivel össze- - veszni, viszont ez a történet tanulságnak mindenképpen II megfelel. Rájöttem arra is, || bogy még az igaz barátságban is érhetnek meglepetések. RÉZMŰVES ALEXANDRA, KISÚJSZÁLLÁS Te inkább áramot vezess, mint autót... ■ Kevés vagy, mint török­mézben a janicsár. ■ Te helyből butább vagy, mint más nekifutásból. ■ Lenyomlak, mint szájsza­got a rágó. ■ Te inkább áramot vezess, mint autót. ■ Az egyik lábad iksz, a má­sikat meg ki se lehet olvasni. ■ Lefejellek, mint vak delfin a tartályhajót. ■ Kell egy pofon, vagy meg­verekszel érte? ■ Megfejellek, mint gonosz erdei manó a kalapos gom­bát. Ők voltak a csapattagok Arany Ivett _____________ Fe kete Mónika v"-. KalőzTamés _______________ Szabd Enikő_____. ■ ■■."-.A T; v Szű cs Szabolcs napos verseny során. Több ba­rátot szereztünk, ma is tartjuk a kapcsolatot a tatabányai és a salgótarjáni csapattagokkal. Jó volt tapasztalni, hogy csapat- szellemünk milyen jól műkö­dött, hiszen kitartóan, összefog­va küzdöttünk a jó helyezésért. Kicsit szomorúak voltunk az eredményhirdetésnél, hiszen a dobogóra jó lett volna feljutni. Sajnos csak negyedikek let­tünk, mindössze hat ponton múlt a harmadik hely elérése. Később rájöttünk, hogy orszá­gos versenyen ez is előkelő he­lyezés. Megértettük, hogy mi is hozzájárultunk a martfűi Jó­zsef Attila Általános Iskola hír­nevének öregbítéséhez. Köszönjük a szervezőknek ezt az élményekben gazdag két­napos rendezvényt. Mi most el­ballagtunk és befejeztük az ál­talános iskolai tanulmányain­kat, de jövőre, ha lehetőségünk lesz, bekapcsolódunk a Séta­programba is. Lezárult a Ladik média- vetélkedő. A megyénket képviselő martfűi csapat jó eredménnyel szerepelt az országos döntőn, ne­gyedikek lettek. A Paparazzik (ez volt a nevük) most elmesélték élményeiket.- Májusban kezdtük el a fel­készülést az országos döntőre. Az egyik ügyességi fel­adat a puzzleösszera­kás volt Délutánonként a médiataná­runk, Köntés Anikó segítségé­vel átnéztük a három írásbeli fordulón előkerült elméleti kér­déseket. Kreatív tagunk, Móni irányításával gyakoroltuk a csákó- és hajóhajtogatást. A sportos fiúk edzé­seket tartottak számunkra, íjász- kodtunk és gör- deszkáztunk - emlékeztek vissza "\ a felkészülés Csapatszelle­münk jól műkö­dött, kitartóan, összefogva küz­döttünk a jó helyezésért. mozzanataira. A lányok és fiúk elárul­ták, hogy komoly fejtörést okozott az, hogy három percben hogyan mutas­sák be minél ötletesebben a csapatukat.- Végül mesét írtunk, amelyben végig követtük utunkat a döntőig. Úgy érezzük, megérte a sok munkát, mert a zsűri­től sok pontot kaptunk a produkciónkra. Június elején már komoly versenylázban ég­tek a martfűi József Attila Álta­lános Iskola nyolcadikos diák­jai, nagyon várták már az or­szágos döntőt. Közös célkitű­zésük valamelyik dobogós hely elérése volt. Aztán elérkezett a nagy nap.- Miután megér­keztünk az Alcsi- Holt-Tisza Szabad­időközpontba barát­ságos fogadtatás után kényelmes szálláshelyet kaptunk és bőséges ebéddel (aztán a vacsorában sem kellett csalódnunk) vártak bennünket. Nagy örömünkre pénteken dél­után négy órától szabadprogra­mot kaptunk. Ezt az időt hasz­nosan töltöttük, a lányok stran­doltak, a fiúk fociztak és röp- labdáztak a sportpályákon — idézik fel a kellemes perceket. Szombaton aztán már renge­teg feladat várt rájuk. Lelkesen játszottunk a töb­bi csapattal. Csak akkor akad­tunk ki egy kicsit, amikor a dé­li órákban a forró bitumenes pályán kellett az ügyességi fel­adatokat megoldani. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk a két­

Next

/
Oldalképek
Tartalom