Új Néplap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-20 / 142. szám
ÚJ NÉPLAP-2007. JUNIUS 20., SZERI Cibakháza KIEMELTÉK Egy helybeli lakos úgy állította le lakása előtt autóját, hogy benne hagyta autóstáskáját. Kár volt, mert ez szúrt szemet annak az ismeretlen személynek, aki azonnal cselekedett. Odament és ellopta a járműből a táskát a benne lévő iratokkal együtt. A kár 140 ezer forint, mrfk Jászberény KEDVES ismerős Vasárnap egy helybeli a fürdőben találkozott egyik ismerősével. Szó szót követett, mígnem a haver — feltehetően egy korábbi nézeteltérés miatt — fejbe rúgta a sértettet, aki súlyos, nyolc napon túl gyógyuló állkapocscsonttörést szenvedett, mrfk Jászffelsőszentgyörgy felfesziTETTÉK Félmillió forint. Ennyi kára keletkezett annak a tulajdoAz egyik környékbeli lakó az önkormányzat sokadik, általuk vitatott határozatát mutatja. Sok ház akkor épült, amikor a kocsma még szabóság volt. nosnak, aki egy helybeli boltot üzemeltet. Ugyanis az üzletbe ismeretlen tettesek ajtófeszítés módszerével jutottak be hétfőn hajnalban, ahonnan az árukészletjelentős részét magukkal vitték. MRFK jászjákóhalma emlékeztek Nyolcvan évvel ezelőtt — 1927. június 2-án — született Szabó Szabolcs rajzfilmrendező, a világhírű Vízipók-csodapók alkotója; Jászjákóhalma szülötte és díszpolgára, a JÁKOB alapító tagja. (Később rövid ideig Besenyszö- gön is élt.) Erre emlékeztek minap Budapesten a Magyarok Házában, ahol emlékkiállítás nyílt az elszármazottak szervezésében. Ajákóhalmiak részéről Ben- csik Ferenc, az önkormányzat oktatási bizottsága elnöke és Fodor István Ferenc volt polgármester, képviselő jelent meg. ta Tiszafüred IRTHATNAK A parlagfű-mentesítési akció szervezése pályázattal mintegy kétszázezer forintot ítélt meg a bírálóbizottság a város önkormányzatának. Az ötvennégy önkormányzat által létrehozott Parlagfű-mentesítési Alapból összesen 5,2 millió forintot osztottak szét, ebből részesült a város, dszz Zagyvarékas látogató a település egyik lakatlan házát látogatta meg ismeretlen tettes. Miután a betört ablakon át bemászott a lakásba, magához vette az ott talált készpénzt és ágyneműt. Távozása előtt az elkövető még elvágta az elektromos berendezések vezetékeit, melyeket magával vitt. A kár harmincötezer forint, mrfk Fülükre ment a kocsma feuelentés Sok lakó nem tudja elviselni a vendéglátók zaját a Zanzibár épülete 1920 óta itt áll. Volt ez már étterem, kocsma, diszkó is. Akik itt építettek lakásokat, tudhatták, hogy ennek a környéknek épp ez a helyiség az egyik jellegzetessége — hangsúlyozta. — Valóban igaz, a Zanzibár környékén lakók szinte heti rendszerességgel jelentik fel a vendéglátót a hét végi hangzavar miatt-válaszolt megkeresésünkre Váczi Levente zászlós, a Szolnoki Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnoka. — Általánosságban elmondható az összes szórakozóhellyel kapcsolatban, ha bejelentés van, mi minden esetben intézkedünk, azaz, helyszínre megyünk. Mindenkitől elvárjuk, hogy betartsák a szabályokat, és senkivel sem bratyizunk. Igaz, hogy a Zanzibárban épp egy volt kollégánk szolgáltatja a zenét, de ez nem lehet akadálya, hogy ha hangos lenne a kocsma, ne a megfelelő intézkedésekkel lépjünk fel. Egyébként a Szolnoki Rendőrkapitányság a várossal közösen pénzt nyert egy pályázaton, amellyel hamarosan sűrűbb ellenőrzést tudunk végrehajtani a vendéglátóhelyek környékén - tette hozzá. Bővebben: www.szouon.hu VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Az Alkotmány szerint a pihenéshez, de a szórakozáshoz is joga van az állampolgárnak. Erről is vitáznak már régóta Szolnok vendéglátósai és a szórakozóhelyek mellett lakók. Mészáros Géza torzúgás, kocsiajtó-csapkodás, dobolás veri fel, egészen virradatig. Másnap pedig hányadék, vizelettócsák, üvegcserepek borítják az egész, jobb sorsra érdemes környéket.” - így kezdődik az a levél, amelyet az Aradi, a Kazinczy, a Sajtó és a Sutu utca lakói - aláírásaikkal nyomaté- kosítva - küldtek meg szerkesztőségünknek. Az itt élők évek óta járják a hivatalokat és a hatóságokat, mert szerintük a Zanzibár nevű szórakozóhely és vendégei igep hangosan múlat ják az időt hajnalokig hétvégenként. A lakok sérelmezik azt is, hogy „...a kiérkező rendőr, ha egyáltalán megjelenik a hívást követően, sorozatos kézfogásokkal, barátságos beszélgetéssel tudja le az intézkedést, miközben a szeme előtt italoznak...”. Mint megfogalmazták: „Ez a szerv tagjainak kedvelt helye, még a zenét is ők szolgáltatják odabent a diszkós napokon.”.- Nézze! Néhány éve mi már pert is nyertünk, amikor feljelentettek bennünket és arra köteleztek jogtalanul, hogy korlátozott nyitva tartással üzemeljünk - mondta Kriston Dénes, a Zanzibár üzletvezetője. - A mai napig minden elvárásnak megfelelünk. Hangszigeteltük az épületet, s a zajszintmérők szerint a határokon belül üzemelünk. Az ajtóhoz őrt fogadtunk, hogy a hazatérő vendégeket le- csitítsa, ha hangoskodnának, noha az utcán már nem mi felelünk az emberekért. A környéken is feltakarítunk egy-egy hétvégét követően, pedig ez sem a mi dolgunk lenne. És még egy: Máshol is vannak problémák a zajjal Szolnokon mintegy 400 vendéglátóhely üzemel A Zanzi- báron kívül mostanság a Pozsonyi úton lévő Svejk sörözőt is g)'akorta jelentik fel. Az egyik ott lakó elmondta, hogy amikor a közelmúltban építkeztek, nem is sejtették, hogy egy hangos kerthelyiséggel működő kocsma közelében fognak lakni. Az itt élők is egyébként most gyűjtik az aláírásokat a vendéglátó zajos működése ellen. Szeghalmi Ádám, a söröző üzemeltetője elmondta, nem a szórakozóhely hangos, hanem az onnan hazatérő vendégek. Egyébként pedig ígéretet tett arra, hog}’ az ősz végén hangszigetelővel látja el a többlakásos házra nyíló kerthelyiséget. „Szolnok belvárosában jó évtizede küszködik egy közösség az elviselhető környezetért. Az egyébként otthonos, lakható utcát a közepén terpeszkedő, diszkóként is üzemelő kocsma működése hetente többször is emberhez méltatlan hellyé teszi. Azokon a napokon, amikor az intézmény hajnalig tart nyitva, az éjszaka csendjét ordítozás, moSokan nem elviselni a lármát 3 Zene vagy nyugalom? a szórakozóhelyek és a lakosság közötti viszony nem mindenhol felhőtlen. Ahol a helyzet a ricsaj miatt a végtelenségig elmérgesedett, állatorvosi lóként elemezhető a probléma. Húzódozik is tőle, akinek dolga lenne vele. Legyen az adóbevételt is figyelő önkormányzat vagy rendőr. Pusztán a kárvallott szomszédok ragaszkodnak mereven igazukhoz, miután életüket a szó szoros értelmében tönkreteheti egy lármás kocsma vagy diszkó. jól hangzó érv a vitában a hivatalok részéről, hogy nem hozhatók maradéktalanul összhangba az egymással ellentétes érdekek. A hivatal állításában is lehet keresni valami igazságot. Ettől függetlenül nem azonos súlyú dolgokat mér össze ez a vélekedés. A magánélet nyugalma és biztonsága elidegeníthetetlen jog, megelőzi a szórakozás igényét. Ezt nem lehet felülírni semmilyen indoklással. ha mégis ez történik, az természetellenes állapot. Legyen oka akár valamilyen érdektől vezérelt emberi mulasztás, vagy a megfelelő jogszabályok hiánya. Megoldást biztosan nem fog hozni ez a szemlélet, pusztán hosszú időre életben tartja a problémát a megbékélés lehetősége nélkül. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu 8ESENYSZÖGÖN Botka Lajosné országgyűlési képviselő Balogh Zoltán polgármesterrel közös fogadóórát tart holnap délután négy órától a művelődési ház kistermében. Jászladányon az önkormányzat képviselő-testü- lete holnap délután kettő órától tartja soros ülését a polgármesteri hivatal dísztermében. ■ Megnyílt a Gondviselés Háza segítség Sérült embereknek biztosítanak elfoglaltságot A turizmus adhat igazán arcot Szolnoknak Jubileumi expó nyílik a megyeszékhelyen Ez év januárjában kezdte meg működését, ám ünnepélyes keretek között csak tegnap nyitotta meg kapuit a megyeszékhely szandaszőlősi városrészében a Szolnoki Gondviselés Háza. A fogyatékosok nappali intézményét a Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Dél-alföldi Régióközpontja működteti egy hajdani óvodaépületben, amelyet az önkormányzat bocsátott a szervezet rendelkezésére. Az átadáson részt vett Kozma Imre atya is, a szeretetszolgálat vezetője. A Krúdy Gyula úti létesítmény huszonnégy fő befogadására alkalmas. jelenleg tizennégy sérült emberről gondoskodnak itt a szakemberek. ■ B. J. A szépen felújított épület megtekintése után ünnepi istentiszteletre vonultak a vendégek a közeli templomba. Egy volt óvodát alakítottak át. Szolnok számára a legfontosabb a turizmus fejlesztése - állította tegnap a Liberális Klub vendégeként a város polgármestere. Szalay Ferenc elmondta: a turizmus az, mely arculatot adhat a megyeszékhelynek és munkahelyeket teremt. A városvezető a turizmus fejlesztését elsősorban a Tiszaligetre alapozva képzeli el. Ehhez persze szükség van egy, a belvárost a Tiszaligettel összekötő gyaloghíd megépítésére is. Mindehhez pályázati forrásokat igyekszik bevonni a város. A fürdőfejlesztés már bekerült a régió kiemelt programjai közé. Befektetők is érdeklődnek a tervek iránt. ■ T. J. Az utóbbi esztendők talán legsikeresebb gazdasági rendezvényére készül a megyeszékhely. Hegmanné Nemes Sára alpolgármester tegnap sajtótájékoztatón számolt be az idei, június 22-től 24-ig tartó Szolnok Expo részleteiről. Mint elmondta, újabb jubileumához érkezett a nagyszabású kiállítás és vásár. A 15. Szolnok Expo helyszíne ezúttal az Aba- Novák Kulturális Központ és a Hild tér környéke lesz. Negyvenegy megyei vállalkozás és több mint félszáz, a térségen túlról érkező kiállító állítja fel hét végére a belvárosban a standját. A háromnapos rendezvénynek két kiemelt témája lesz: mégpedig a „Logisztikai megoldások a beszállítói kapcsolatokban” illetve a „Megújuló energiák hasznosításának lehetőségei”. Az elsőnek a Bi-Ka Bt., utóbbinak a megyei kereskedelmi és iparkamara és az Euro-Régió Térségfejlesztési Tanácsadó Kft. a rendezője. Elhangzott, az Expo tartalmilag nem csupán cégek és vállalkozások „kitárulkozását" jelenti, hanem széles körű eseménycsokrot: kiállítást, vásárt, gazdasági és kulturális programokat, amelyeket az idősek és fiatalok egyaránt díjtalanul látogathatják. Pénteken és szombaton 10-től 19 óráig, vasárnap pedig 10-től 17 óráig várják az érdeklődőket. ■ Mészáros G.