Új Néplap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-13 / 136. szám

5 ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚNIUS 13., SZERDA KUNSZENTMÁRTON ÉS KÖRNYÉKE Barna Gábor szerezte a város első akadémiai nagydoktoriját A Tiszazug, de ezen belül is kü­lönösen Kunszentmárton szá­mára történelmi esemény zajlott nemrégiben Budapesten, a Ma­gyar Tudományos Akadémián. A Körös-parti település Pro Űrbe díjasa, Barna Gábor ugyanis itt védte meg nagydoktori értekezé­sét az MTA Doktori Tanácsa és a több mint félszáz főnyi érdeklő­dő hallgatóság előtt. A vendégek a Szegedi Tudományegyetem Tanszékvezető tanárát a bő négy óra hosszán át tartó értekezés után immár mint szülővárosá­nak első akadémiai nagydokto­rát köszönthették. Méghozzá az alkalomhoz illő külsőségek között, hiszen a Du­na Palotában tartott fogadáson Talmácsi József neves kunszen­ti cukrász díszes tortája és Tálas László, a Tiszakürti Arborétum igazgatójának ugyancsak mes­sze földön elismert borai emel­ték az ünnep fényét ■ Vásározók tették nehézzé a helyi tűzoltók dolgát Nemrégiben két egymást köve­tő csütörtöki napon rendezte meg éves, ütemterv szerinti gyakorlatát Kunszentmárton- ban a helyi hivatásos önkor­mányzati tűzoltóság. Ez alka­lommal a város általános iskolá­jának Deák Ferenc úti épületé­ben hajtottak végre — elképzelt katasztrófahelyzeten alapuló — mentési feladatot a lánglovagok. Méghozzá összességében si­kerrel. A tapasztalatok szerint azonban munkájukat megnehe­zítette a környező utcákban ez idő alatt működő piac. A kipakolt árusok és a parkoló autók ugyan­is akadályozták az intézmény megközelítését Ezt látva sokak­ban újra felmerült a korábban már megfogalmazódott kérdés: vajon az új piactér mellett is szükséges, fenntartható, illette engedélyezhető-e a település központjában zajló vásározás? ■ TELEPÜLÉSI OLDALAK Június 14. Alsó-Jászság Június 15. Kisújszállás Június 16. Szolnok körny. Akad igénylő, aki trükközik a támogatással A tiszakürti hegybírótól megtudtuk, idén június 22-ig igényelhe­tő az ültetvények kivágásához nyújtott támogatások. Tálas Lász­ló szerint azonban akad, aki e téren is a tipikus magyar lelemé­nyességről tesz tanúbizonyságot. A többség persze valóban azzal az elhatározással pályázik a pénzre, hogy az ellensúlyozza vala­melyest a felszámolással járó - nem kevés - kiadáson. Ám el& fordul olyan is, hogy valaki már kiöregedőben lévő szőlőjétől vá­lik meg e lehetőség igénybevételével. Hogy aztán újabb támoga­tást igénybe véve újratelepítse a felszabaduló területet. Tálas László Márpedig ezt nem lehet fél­gőzzel csinálni - állítja a gazda. A szőlő mindig is nagy odafi­gyelést igényelt. Ráadásul az utóbbi időben még ennek elle­nére is mindig beütött valami. Egyszer a fagy tett benne kárt, máskor a felvásárló maradt adó­suk vagy százezer forinttal. így aztán nem hogy hasznot nem hozott a növény, de még a nyug­díjuk egy része is ráment. — Tavaly igényéltem először kivágási támogatást. Akkor öt hektárt áldoztam végérvénye­sen. Idén további kettőtől sze­retnék hasonló feltételekkel megszabadulni. Ami marad, az­zal valahogy már csak elkínló­dunk - magyarázza. - Ráadá­A szőlészet sok élőmunkát igényel, komoly szakértelmet és elkötelezettséget kíván. Képünk illusztráció. sül mégsem maradhat az em­ber saját termelésű szőlő és né­mi jóféle házi készítésű borocs­ka nélkül - teszi még hozzá. Ha így marad minden, bizony egyre többen anélkül marad­nak — állítja a tiszakürti körhegy­bíró. Bár Tálas László Imre bá­csinak csupán druszája, maga sem veti meg a szőlőből készült nemes folyadékneműt. Borai egyre szélesebb körben vívnak ki elismerést hazánkban. Eh­hez viszont magas szinten kell művelni a mesterséget.- Szakértelem, jó fajták, meg­felelő talaj, kedvező időjárás, korszerű termelési és feldolgo­zási technológia. Mindez csu­pán az alapja annak, hogy vala­ki sikeres lehessen e területen. Ha már minőségi alapanyaga van és képes abból versenyké­pes terméket előállítani, még akkor sem biztos, hogy hátra­dőlhet a székében. Részben azért, mert a mai magyar sza­bályozók előbb-utóbb még a ne­ves borászatokat is térdre kény­szerítik. Másrészt hiába finom a nedű, ha nem kap megfelelő hírverést. Ennyi feltételnek pe­dig a térségben kevesen tudnak megfelelni — mondta. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Egyre aggasztóbban fogyat­koznak a Tiszazug régi szőlőültetvényei. Várható­an idén is akad majd ter­mőterület a térségben, ahol kivágják a tőkéket né­mi támogatás reményében. Bugány János Nehéz idők járnak a tiszazugi szőlősgazdákra. Akik korábban háztájiként kezelték ültetvé­nyüket és a jövőben sem szeret­nék erre alapozni mindennap­jaikat, azok lassan feladják. így van ezzel Tálas Imre is. A tiszakürti nyugdíjas felesége a rendszerváltás után kapott vissza tizenegy hektárnyi sző­lőt. Akkoriban nagy lelkesedés­sel látott munkához. Azóta be­látta: szélmalomharcot folytat­nak. így végül fájó szívvel a tő­kék kivágása mellett döntött. — Higgye el, nem jószántam­ból teszem, a kényszer vitt rá - szabadkozik Imre bácsi. — Ami­kor belefogtam, már akkor is hatvan esztendős voltam, de ma már a hetvennyolcadikat tapo­som. Gyermekünk nincsen, se­gítség szintén elvétve akad. Egyedül pedig lassanként ki­koptunk belőle. Hiába no, elfo­gyott az erő. Hadd szóljon! szoinok-jászkun online Elfogynak az ültetvények? tőkehiány A szőlősgazdák egy része kivágáspárti Eredményes volt az egészségügyi fórum térségi egészségügyi fórumot rendeztek nemrégi­ben Kunszenten. Afő téma az új területi besorolás megvál­toztatása volt. A résztvevők e szándékot támogatták. A fó­rumot követően az Egészség- ügyi Minisztérium jelezte, le­hetővé teszi az érintettek szá­mára egy önálló megállapo­dás megkötését Ezzel pedig ismét a szentesi kórház felel­het majd a Tiszazug lakóinak betegellátásáért. A Kárpát-medence legjobbjai lettek több mint kétszáz csapat vett részt hazánkból és a ha­tárainkon túli magyar terüle­tekről az „Ember - Föld — Világegyetem’’ címet viselő természettudományi verse­nyen. A döntőt Tatán rendez­ték, ahol a legjobb tizenhá­rom csapat, köztük a kun­szenti általános iskola két kvartettje is összemérhette tudását. Végül éppen kette­jük közül került ki a győztes, míg a másik gárda a nyolca­dik helyet szerezte meg. Különleges táborok nyara lesz az idei A „csenged" Népművészeti Egyesület június második felében hálócsipke- és pók­hímző, valamint lószőrfonó szaktáborba invitálja az ér­deklődőket. Emellett egy másik közösség huszadik esztendeje rendezi meg a Fekete István Természet­megfigyelő Tábort. A Körös partján már kitört az igazi vakáció kunszentmártonban a Kö­rös városi szakaszán már hamisítatlan vakációs han­gulat honol. A Bódi testvérek élvezik a vizet AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Tiszaföldvár Város Önkormányzata befektetői ajánlatokat kér a tiszaföldvári strandfürdő és kemping, valamint a mellette található ingatlanok fejlesztéssel egybekötött hasznosítására. A fejlesztés irányvonalának valamint a hasznosítás formájának meghatározását az önkormányzat az ajánlattevő szabad belátására bízza. Az ajánlatokat Tiszaföldvár város polgármesterének címezve 2007. augusztus 31. napjáig személyesen vagy postai küldeményként a polgármesteri hivatalba (5430 Tiszaföldvár, Bajcsy-Zs. út 2.) lehet benyújtani. A részletes ajánlattételi felhívás megtekinthető awww.tiszaföldvar.hu honlapon. A dokumentáció - amely tartalmazza a részletes ajánlattételi felhívást - térítésmentesen átvehető a polgármesteri hivatal műszaki osztályán (5430 Tiszaföldvár, Bajcsy-Zs. út 2.) Az ajánlattételhez szükséges i ífgyéb információ Borza Attila polgármestertől írásban kérhető. | Az oldalt írta és szerkesztette: Bugány János Telefon: 70/2-111-795 E-mail: buganyj@axels.bu A fotókat készítette: Mészáros János és a szerző Hirdetési tanácsadó: Molnár Tamás Telefon: 30/320-84-07 Csipkeház Cserkén. Az országban is párját ritkító csipkeház és bemuta­tóterem nyílt a napokban Cserkeszőlőn. A látogatók Révész Márta népi iparművész alkotásaiban gyönyörködhetnek. Felvételünk a házigazdát örökítette meg az ünnepélyes avatás előtti utolsó simítások közben. Tiszaföldvár Város Önkormányzatának Foglalkoztatást Elősegítő Közhasznú Társasága egyszerűsített éves beszámoló mérlege 2005. év 2006. év Befektetett eszközök: 27.984 E Ft 25.451 E Ft Forgó eszközök: 11.151 E Ft 13.636 E Ft Aktív időbeli elhatárolások: 5.214 E Ft 6.926 E Ft Eszközök összesen: 44.349 E Ft 46.013 E Ft Saját tőke: 23.005 E Ft 23.644 E Ft Céltartalékok: 490 E Ft­Kötelezettség: 12.487 E Ft 13.554 E Ft Passzív időbeli elhatárolások: 8.367 E Ft 8.815 E Ft Forrás összesen: 44.349 E Ft 46.013 E Ft Bevételek: 107.119 E Ft 108.550 E Ft : Ráfordítások: 107.259 E Ft 108.338 E Ft Üzemi tevékenység eredménye: 140 E Ft 212 E Ft Pénzügyi műveletek bevétele: 21 E Ft 16 E Ft i Pénzügyi műveletek ráfordítása: 500 E Ft 404 E Ft Pénzügyi műveletek eredménye:-479 E Ft-388 E Ft Szokásos vállalkozási eredmény:-619 E Ft-176 E Ft Rendkívüli bevétel: 803 E Ft 815 E Ft Rendkívüli ráfordítás: 0 Ft 0 Ft ,i Rendkívüli eredmény: 803 E Ft 815 E Ft Adózás előtti eredmény: 184 E Ft 639 E Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom