Új Néplap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-09 / 133. szám
IV. 2007. JUNIUS Jurkunas is sokat tett az első helyért sztárinterjú A litván légiós szerint a jó védekezés volt sikerük legfőbb záloga Az Olaj-tábor egyik kedvence Andrius Jurkunas, akinek nagy része volt abban, hogy a csapat duplázott: előbb a Magyar Kupát, majd a bajnoki címet is megnyerte. A litván erőcsatárral többször is beszélgettünk az évadban, legutoljára a bajnokává tót követően. Molnár Ádám, Varga Csaba- Mikor kezdett el kosárlabdázni? — Nyolcévesen kezdtem, majd 17 évesen egy évet játszottam profiként Litvániában. Utána kimentem az Egyesült Államokba, ahol két évig középiskolában, majd öt évig a Clemson egyetemen pattogtattam. —Bajnoki címet és kupagyőzelmet szerzett az Olajjal. Volt-e már hasonló sikerekben része előző csapatainál is? — A Zalgiris Kaunasszal is elértünk a csúcsra, és a szezon végén bajnoki címet ünnepelhettünk. Sőt 1997-ben és 2000-ben is a válogatott tagja voltam az Európa-baj nokságon. — Tudvalévő, hogy ön igen sokoldalú játékos. Háttal a palánknak, egy az egyben a védőjével szemben, a triplákat is becsülettel szórja, de a legfontosabb tulajdonsága a kemény, szívós védekezés. — Ennek kialakításában nagy szerepe volt a Clemson Tigers edzőjének, aki megtanított arra, hogyan használhatom ki az adottságaimat az emberemmel szemben. Persze itt, Szolnokon is rengeteget dolgozunk ezen.- Éppen mondani is akartam, hogy itt Pór edzővel akkor megtalálta a közös nevezőt, hiszen ő is erről híres. Tudjuk, hogy védekezéssel lehet bajnokságot nyerni. — Ez abszolút igaz. Még akkor is megnyerhetsz egy meccset, ha rossz napot fogsz ki támadásban. A védekezés mindennek az alapja.- Elégedett volt-e a körülményeivel, amit a klub nyújtott önnek? — Nagyon boldog vagyok itt. Kevés olyan csapat volt a karrierem során, ahol nem kellett aggódnom valami miatt. Itt nyugodtan koncentrálhattam a kosárlabdára. Remélem, hogy ez a jövőben is így lesz. — Ezek szerint marad Szolnokon?- Igen. Megegyeztem a vezetőkkel, a következő évadot is az Olaj állományában töltöm.-Jó hallani, hogy elégedett. Ön is kapott kocsit a klubtól, csakúgy, mint Kelley és Hollins?-Nem, abban egyeztünk meg a menedzsmenttel, hogy az otthonról hozott autómmal járok.- Kelley inkább a gyorséttermekben kajál, Hollins viszont imádja a leveseinket. És ön hogy vélekedik a magyar ételekről? Andrius Jurkunas (feketében) is rendesen kivette a részét a piros-feketék idei szenzációs meneteléséből- Én kimondottan megszerettem a magyar konyhát. A leveseik tényleg felülmúlhatatlanok, de a többi ételféleség is nagyon ízlik.- Honfitársával, Sabaliaus- kasszal jól kijönnek?- Igen, otthonról már korábban is ismertük egymást, de mostanra igazi jó barátokká váltunk. Mellesleg a többiekkel is nagyon jó a kapcsolatunk, tényleg ideális volt a légkör a csapaton belül.- Ha egy-két szóval kellene jellemeznie kellene a csapattársait, akkor mit mondana?- Nehéz kérdés. Inkább az egész gárdát jellemezném úgy, hogy egy kiváló kollektíva.- Tudom, hogy házasember, arról azonban nem lehet hallani, hogy van-e gyermeke.- Egy tizennyolc hónapos kislány, Auguste a neve.- A szabadideje csak az övé, vagy más kikapcsolódásra is futja az idejéből?- Nem igazán. Az edzések és a meccsek után minden időt a családommal töltök, mert így is olyan érzésem van, hogy kevés jut nekik belőlem.- Kaunas sokkal nagyobb váAndrius Jurkunas NEMZETISÉGE: litván SZÜLETETT: 1976. 05.21. MAGASSÁGA/SÚLYA: 205 cm/104 kg posztja: erőcsatár (4) PONTÁTLAGA: 9.4 (alapszakasz), 5.3 (rájátszás) ibm-átlagA: 16.8 (alapszakasz), 12.8 (rájátszás) lepattanóátlaga: 6.7 (alapszakasz), 6.2 (rájátszás) BLOKKOLT DOBÁSÁTLAG: 1.7 (ezzel első a magyar ranglistán) PÁLYÁN TÖLTÖTT IDŐ: 33.4 perc (alapszakasz), 28 perc (rájátszás) ros Szolnoknál. Azért szereti ezt a „kis várost” és az itteni embereket? — Mint már mondtam, tökéletesen boldog vagyok itt, a város gyönyörű. Kedvesek az itteniek, már van néhány igazi barátunk is, akiket itt ismertünk meg a feleségemmel. — Végül, de nem utolsósorban, mi a véleménye az Olaj szurkoló- táboráról? — Magyarország legkeményebb és legfantasztikusabb drukkerei. Leírhatatlan érzés ilyen „őrültek” szeme láttára és hangorkánja közepette pályára lépni. Nekik is jár az aranyérem. búj Mitsubishi L 200 (nettó) 4.899.000 Ft-tói- 2 légzsák- klíma ■ szervokormány -ABS- elektromos ablak- 3 év garancia 100.000 km-ig KcdVCZO hitelek! Vegyes átlagfogyasztás: 8.61/100 km, C02-kibocsátás: 230 g/km. A képen látható autó illusztráció MITSUBISHI - A GÖRDÜLŐ GYÉMÁNT NYÍLT HÉTVÉGE június 9-10-én. TÓTH AUTÓSZERVIZ Szolnok, Nagysándor J. út 29. Tel.: 56/513-271 AXON LÍZING Rugalmas konstrukciók, alacsony kamatok! Gépjármű finanszírozás Gép- és berendezés finanszírozás Hajó finanszírozás Ingatlanlízing Biztosítás Érdeklődni: 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4/a. 56/516-500, axon@axonrt.hu www.axonrt.hu IJ^ ISO 9002 minősítéssel ^jl 1 ÉPÍTÉSGÉPESÍTŐ 1 KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. w<äs©3 fiö Süü Alapozás, földmunkagép, mélyépítés, vákuumszivattyűzás, betoneladás, kiszállítás, szivattyús betonbedolgozás, I daruzás, betonbontás, építőipari gépek, kisgépek kölcsönzése. Szolno ki Olaj m :k, : m Sportszervezet neve: Szolnoki Olaj KK Kft. Társadalmi elnök: Ökrös Imre Címe: 5001 Szolnok, Tiszaliget, Pf. 113 Ügyvezető: Tóth Zoltán Telefon és fax: 56/420-988 Szakosztályvezető: Acsay Attila E-mail: olajkk@enternet.hu Technikai vezető: Balogh Gyula Honlap: www.szolnokiolaj.hu Vezetőedző: Pór Péter Terem: Tiszaligeti Sportcsarnok Edző: Tasnádi Zoltán Férőhely: 2500 fő Legjobb eredmény: bajnok (1991,2007), Elnök: dr. Nyerges Zsolt kupagyőztes (2002,2007) JÉ. A felnőtté válás és a lelki felébredés előnyei Boldogságkeresőben Somával június 20-án (szerdán) 18 órakor. Helyszín: HEMO (Szolnok, Táncsics út) Jegyek elővételben kaphatók a Szivárvány-Ház Életmód Stúdióban, Szolnok, Dózsa György út 24., hétköznap 14-18 óráig. Telefon: 30/9859-600. Jegyár: 1.200 Ft elővételben, helyszínen 1.500 Ft Szamos Marcipánt Karcagról! Örömmel értesítjük az Új Néplap olvasóit és a megye lakosait, hogy megnyílt Karcagon a Szamos Marcipánbolt. Szeretettel várjuk Karcagról és környékéről mindazokat, akik minőségi édességet, bonbontszeretnének vásárolni. Az Akácos utca 2. szám alatt, a Kisújszállási úton, a malommal szemben található boltunkban vállalunk ajándék- csomag készítést is. Cukrászok, kereskedők részére marcipánmasszát, tortadíszítő kellékeket, rózsákat kínálunk igen kedvező áron. Jöjjön el és győződjön meg boltunk bőséges árukínálatáról és szolid árainkról. Üzletünk kínálatában diabetikus marcipánkészítmények is szerepelnek. a Nyitva tartás: h-p: 8.00-17.00-ig szó.: 8.00-12.00-ig __ Tel.: 59/503-341 Hadd szóljon! m Spox t iwu. iw*. 'PJMDOk / ihn tv** Nyercmémjelc Fótum SZOLJON.HU INFRA-ELEKTRONIK KFT. Vagyonvédelem, biztonságtechnika Videó megfigyelő-rendszerek az élet minden területére, helyi és távoli megfigyeléssel, akár otthonrél interneten, vagy telefonvonalon. Videó távfelügyelet, kivonuló szolgálattal. Riasztórendszerek telefonos és URH rádiós távfelügyelettel. Beléptető és munkaidőnyilvántartó rendszerek. Műholdas gépjárművédelem, navigációs rendszerek, havidíj nélkül is. Szolnok, Mártírok útja 32. Tel.: (56) 424-628 www.infra.hu i i