Új Néplap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-04 / 103. szám
16 új NÉPLAP - 2007. MÁJUS 4.. PENTEK MOZAIK SHANNEN DOHERTY, A BŰBÁJOS BOSZORKÁK CÍMŰ FILM SZEREPLŐJE Idézet „Az első szerelem olyan a férfinak, mint egy védőoltás, ami megvédi attól, hogy még egyszer elkapja ugyanazt a betegséget.” (Honoré de Balzacj Vidám percek BÁNAT Kovács szomorkodva meséli a kocsmában a barátjának:- Húszéves házasságom alatt csak egyetlenegy bánatom volt.- És mi volt az?- Hogy megházasodtam. HAZAFELÉ Egy részeg hazafelé támolyog a kocsmából. A sötét utcán véletlenül nekitántorog egy nőnek, aki felháborodva rákiált, majd lekever neki egy nagy pofont. A részeg tűnődik magában:—Nahát! Nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsan hazaérek. Sztársztori Esküvőről álmodozik a Barátok közt színésznője, balogh edína. A fiatal lány felhőtlenül boldog- olvasható egy internetes oldalon. A szerelmesek már össze is költöztek, és szinte levegőt sem vesznek egymás nélkül. Edina már a gyerekvállalást tervezgeti. Sokáig szingliként élte mindennapjait, néhány hónappal ezelőtt azonban egyik pillanatról a másikra megváltozott az élete. Fülig szerelmes lett a nála tizennégy évvel idősebb Alexba, akivel már össze is költöztek. „Eddig egyik kapcsolatomat sem hoztam még be a családomba, ő volt az első és a családom is nagyon könnyen elfogadta” - nyilatkozta Edina. Gyerekszáj FUTÓVERSENY A tornatanár futóversenyt rendez az iskolában. Pistike megkérdezi tőle: —Tanár úr, igaz, hogy csak az első három kap díjat? — Igen, Pistike. —Akkor a többi miért fut? VESZÉLYES A gyerekek beszélgetnek a szünetben az iskolaudvaron.- Melyik a második legveszélyesebb hely az iskolában? - kérdezi Józsika.- Hát, a tornaterem - válaszolja Ferike. — És melyik az első? — Az igazgatói iroda. Májusfa-futás. Tegnap Szolnokon, a Sportcentrum Kht. szervezésében rendezték meg a hagyományos Májusfa-futást. A eseményen több mint ezer diák és felnőtt, kortól és nemtől függően kettő, illetve négy kilométeres távot teljesített a Tlszaligetben. Felvételünk a legfiatalabb hölgyversenyzők rajtja után készült. Zenei műsor a néphagyomány jegyében Szállj le páva! címmel Kodály Zoltán emlékére népzenei műsort rendeznek ma a néphagyomány jegyében, a Parázs Esték programsorozat keretében este hat órakor a jászárokszállási Petőfi Művelődési Házban. ■ SZEMÉLYI KÖLCSÖN INGATLAN FEDEZETTEL Folyósítás akár 10 munkanapon belül. 4 A kölcsön összege akár az ingatlan hitelbiztosítéki értékének 90%-a is lehet. 4 Szabadon felhasználható, akár hitelkiváltásra vagy lakásfclújitávi a is. Santander CONSUME« FINANCE Kecskemét, Kápolna u. 2. T.: 76/507-892,76/507-893 A tájékoztató nem minősül nyilvános ajánlattételnek. A részleteket a mindenkor aktuális Hirdetmény tartalmazza. Rákóczifalván a hősökre emlékeznek AII. világháború befejezésének ötvenkettedik évfordulója, a győzelem napja tiszteletére Rákóczifalván a Hősök Parkjában május 7-én, hétfőn este hat órai kezdettel megemlékezési ünnepséget tartanak. ■ SIMPLY CLEVER • EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ SkodaOctcwif5 MINDENKI TALÁL BENNE SZERETNI VALÓT hasinálta01“' beszámítássá Nyílt hétvége: 2007. május 5-6 1 \ ^•r" ^. í gom Valódi kényeztetésre vágyik? A íkodaOctavia modellekben megtalál mindent, ami az ön kényelmét szolgálhatja. „Climatic" félautomata Az ön Skoda- márkakereskedöje: klímaberendezés, Melody CD-s rádió, elektromos ablakemelők elöl, elektromosan állítható és fűthető külső visszapillantó tükrök, központi zár, vezető- és utasoldali, valamint oldallégzsákok, 560 literes csomagtér... Juvenal 5000 Szolnok, 4.SZ. főút, 104. km Tel.: (56) 510-330 Fax: (56) 510-339 www.juvenal.hu Kombinált átlagfogyasztás: 4.9-8,4 l/lOO km. COj-kibocsátás-132-203 g/km ( V. J Híreket információkat vár munkatársunk az Új Néplap 56/516-735-ös telefonszámán. DURABOND FLEXIBILIS CSEMPERAGASZTÓ 2.143 Ft/25 kg-os zsák DURABOND ÖNTERÜLŐ ALJZATKIEGYENLÍTŐ 2.571 Ft/25 kg -OS zsák. Araink az áfát TARTALMAZZÁK! VISZONTELADÓKNAK, KIVITELEZŐKNEK TOVÁBBI ENGEDMÉNY! INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁS! EUROKERÁMIA Kft. Szolnok, Tószegi út 9. (Papírgyárral szemben) Tel.: 56/421-704 ARANYEREI vannak? Ne várja meg, míg vérez- ni is kezdenek, vagy VISSZEREI begyulladnak. Műtét nélküli, végleges ellátás Dr. Borbás József sebész adjunktus magánrendelésén, Szolnok, Arany J. u. 8. fsz, H, SZ. 16-18. Jászapáti, orvosi rendelő Cs 16-17. Tel.: 20/9689- 589. Honlapom: www.drborbasj.hu----------------- *269323* STOLL KÉSZLETEK és számológépek különleges választékban. Aranytól!, Szolnok vasútnál!-------------------------------------------------------------------------*269535* JÁSZKÜRT DIVATHÁZ! 2007-es magyar és olasz divatáruk!------------------------------------------------------------------------*270981* ST ÉGET vennék Szolnokon, az élő Tiszára. Tel.: 06-30/951-4475. ——---------------------------------------;---------------------*270983* KLÍMÁ K beszereléssel AKCIÓS áron ingyen hitelre. Hűtők, fagyasztók, mosógépek csereakciója. Műszaki Kereskedés Szolnok, Ady E. út 20. Tel.: 56/341-133. —;-------------------------------------------------------------------*271097* SZOLNOKI benzinkűtra szakképzett dolgozókat keresünk. Érd.: 30/349-0349.-------------------------------------------------------------------------*271126* HOROSZKÓP www.astronet.hu bika (IV. 21-V. 20.). Önnek új pénzügyi lehetőségei adódnak. A partnerkapcsolata egy égető problémájának megoldásán kezd el gondolkozni. IKREK (V. 21—VI. 21.). A mai napon semmi sem megy terv szerint. Ennek ellenére sikerül konstruktívan felhasználnia az idejét mind a munkában, mind otthonában. rák (VI. 22—VII. 22.). Pénzügyei változékonyak. Hónap elején hajlamos a költekezésre, amiből könnyen családi problémák adódhatnak. OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.). Táltosként repül át különböző akadályokon. Segíti Önt ' bölcs türelme és az a tulajdonsága, hogy nem szeret elhamarkodottan cselekedni vagy beszélni. szűz (Vili. 24—IX. 23.). A nap úgy kezdődik, ahogyan eltervezte. Egy kellemes hír még tovább fokozza lelkesedését. mérleg (IX.24-X.23.). Lehet, hogy éppen az átköltözködésre gondol, annak ellenére, hogy teljes mértékben boldog ott, ahol most lakik. Gondolja végig, hogy tulajdonképpen mi elé néz valójában. skorpió (X. 24—XI. 22.). Szeretne egy kicsit kikapcsolódni. Próbáljon meg kedves lenni az emberekkel, és ha kell, tudjon saját magán is nevetni. NYILAS (Xl.23-Xll.21). Mindenki kedvence akar lenni, ám ez nem helyes. Egy napon még ráfizethet erre. Igaz, hogy most minden határozottan kedvez Önnek. bak (XII. 22-1.20). A Hold kedvezőtlen aspektusa hat, veszélyes nap áll Ön előtt. Rossz tervek születhetnek, ezért ma ne foglalkozzon hosszú távú elképzelésekkel. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20). A terveit megvalósíthatja, semmi nem állja az útját. Sokkal izgalmasabb napja lesz Önnek, mint amire számított. halak (II. 21-111.20). Nehezen tudja munkára szánni magát. Csak fáradt és nem tud összpontosítani. Estére ihletet kap, amely megszabadítja minden rossz érzéstől. KOS (1II.21-IV.20). Nem halogathatja tovább a munkával kapcsolatos teendőit. A múlt tapasztalatai segíthetik abban, hogy jól döntsön. A HATOSLOTTÓ VÁRHATÓ FŐNYEREMÉNYE EZEN A HÉTEN: 2 milliárd 50 millió Ft azaz kétmilliárd-ötvenmillió forint