Új Néplap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-25 / 121. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. MÁJUS 25., PÉNTEK SPORT Szombaton 16 órakor lesz a kosárdöntő első felvonása A dobogó a tét Szolnokon labdarúgás Idegenben is nyernie kell a lászberénynek Az egész ország tudja, hogy Szolnoki Olaj-Körmend döntő lesz a férfi kosárlabda-bajnokságban. A mieink a PVSK-t, míg a körmendiek a szomszédvár Falco KC csapatát verték egyaránt 3:2-re az elődöntőben. A Olaj és a Körmend még soha nem játszott egymással bajnoki döntőt. Az elődöntőben viszont találkoztak a felek, méghozzá 1991-ben, akkor 3:2-re az Olaj győzött. Sokaknak felejthetetlen élmény jelentett a mindent eldöntő ötödik, tiszaligeti találkozó, melyen 115-95-re nyert a szolnoki legénység. Azt követően a ZTE gárdáját győzték le Tóth Zoltánék és szerezték meg első, és azóta is egyetlen bajnoki címüket. Egyébiránt az Olaj utoljára 2000-ben szerepelt a fináléban, akkor 4:l-re kikapott az Albacomp csapatától. Most visszaülhet a trónra az Olaj, 16 év után újra bajnoki címet ünnepelhetünk a Kossuth téren, ehhez háromszor kell legyőzni a Körmend alakulatát. ■ Varga Cs. A döntő programja 05.26., SZOMBAT, 16.00: Olaj-Körmend (ml) 05.29., KEDD, 18.00: Körmend-Olaj 06.02., SZOMBAT, 16.00: Olaj-Körmend (ml) 06.05., KEDD, 18.00: Körmend-Olaj (Sportl) 06.08., PÉNTEK, 18.00: Olaj-Körmend Spanyol meccsek is szerepelnek a totószelvényen 1. Stuttgait-Nümbeig 1 2. Ascoli—Cagliari 2 3, Catania-Chievo X 4. Fiorentina-Sampdoria 1 5. Inter-Torino 1 6. Livomo-Atalanta lx 7. Parma-Empoli x2 8. Reggina-Milan X 9. Roma-Messina 1 10. Siena-Lazio x2 11. Udinese-Palermo X 12. Barcelona-Getafe 1 13. Sevilla-Zaragoza lx 14. Real Madrid-Deportivo 1 A nyíregyházi szurkolók Karcagon és Jászberényben már megcsinálták a maguk botrányát, most vasárnap Jászapátiba készülnek Mindössze négy forduló van hátra a labdarúgó NB II. küzdelemsorozatából, ám a feljutás és a kiesés kérdése egyaránt nyitott még. Géléi József Három másodosztályú csapatunk is szombaton 18 órakor lép pályára, egyedül a Jászapáti fogadja vendégét vasárnap kora este. Szolnoki MÁV-Mondi- Tuzsér Két, kísértetiesen hasonló cipőben járó együttes találkozik a hét végén a Tiszaligeti Stadionban. Mindkettő a dobogó harmadik fokát vette célba a tavaszi idény rajtján, s mindkettő látványosan megtorpant az elmúlt hetekben. Mi több, Szolnokon és Tuzséron is bejelentette múlt héten az eddigi szakvezető, hogy lejáró szerződését kihasználva távozik a klubtól. Az egyetlen különbség, hogy míg a Tisza-partiak trénere, Kis Károly változatlanul kezében tartja a marsallbotot, addig Révész Attila már el is köszönt játékosaitól. A fiatal szakember nyártól a Nyíregyháza szakmai igazgatójaként tevékenykedik tovább. A hazaiaknál Mile Krisztián letöltötte eltiltását, míg a vendégeknél Danes Bélát kiállította a játékvezető, Bállá Csaba pedig begyűjtötte harmadik sárga lapját. Baktalórántháza—Karcag A Budafok elleni győzelemnek köszönhetően most már matematikailag is elmúlt a kiesés veszélye Karcagon. Sándor István alakulata fennállása egyik legjobb eredményét produkálta az idei bajnokságban, s ebben elévülhetetlen érdeme van a rutinos szakvezetőnek. A hajrában minden különösebb görcs nélkül léphetnek pályára a kunsági játékosok. Nem így szombati vendéglátójuk, mely komolyan érintett a kiesés elleni harcban. Lajkovics Jáno- sék baktai sikeréért nem csak a klub szimpatizánsai szorítanak. Legalább ennyire drukkolnak a jászsági szurkolók is, hiszen a karcagi siker azt jelentené, hogy a Berény és az Apáti meg is előzhetné szabolcsi riválisát. Egyik együttes keretében sincs eltiltott labdarúgó, a szakvezetők a legjobb kezdő tizenegyet küldhetik pályára szombaton késő délután. Budafok— Jászberényi SE Vasas Néhány napja még igazi kiesési rangadóként várták a szurkolók az összecsapást, ám mára már csak a vendégek számára van tétje a mérkőzésnek. A hazaiak legutóbbi vereségükkel már hétpontos hátrányba kerültek a bentmaradásért zajló küzdelemben, s mivel mindössze négy forduló van hátra, helyzetük reménytelennek tűnik. Ezzel szemben a herényiek mostanra érték utol magukat tetemes őszi lemaradásukat követően. Parádés hazai mérlegüknek köszönhetően (hat meccs, öt győzelem) saját kezükbe vették sorsuk irányítását. A hét végi forduló párosítását látva, akár a 12. helyre is előre ugorhatnak a piros-kékek. Ehhez viszont nyerni kellene) Budafokon, márpedig tavasszal mindössze egyetlen pontra futotta csak idegenben a Szabó-legényeknek. A hazai együttesben a kisárgult Kővári Gáborra, a jászságiaknál az eltiltott Majzik Bertalanra nem számíthat szombaton a szakvezető. Jászapáti-Nyíregyháza A bajnoki címért versenyfutó listavezetőt fogadja vasárnap a kiesés elől menekülő hazai gárda, mely ráadásul tavasszal inkább idegenben érezte otthon magát. Az esélytelenség nyugalma talán most az ismerős környezetben is átsegíti a nehéz pillanatokon a házigazdát. Pontot, pontokat kell(ene) szerezniük Kotula Laciéknak, hogy nyugodtabban várhassák az újabb idegenbeli bravúr lehetőségét. JEGYZET Piros-fekete a divatszín nemcsak szűkebb pátriánkban, de szerte Európában a piros-fekete lett az aktuális divatszín sportolói körökben, szerdán késő estére. A férfi kosárlabda-bajnokság hét közepén véget ért elődöntőit megnyerő Szolnoki Olaj KK és Körmend gárdája is ebben a két színben pompázik, miként a labdarúgó Bajnokok Ligája athéni fináléjában 2-1-re diadalmaskodó AC Milan együttesének hívei is a pirosra és feketére esküsznek. bár A tálján gárdának nem kedvezett a mérkőzés előtti sorsolás és így kénytelen volt tiszta fehérben pályára lépni a Liverpool ellen, azért a mezre hímzett Milan-emb- lémán jól kivehetőek voltak a klub jellegzetes színei. hogy csak a pirosnak és feketének köszönhető-e, nem tudom, de azon a nyilvános helyen, ahol volt szerencsém végig izgulni a BL-dön- tőt, a szolnoki drukkerek szinte egytől egyig Carlo An- celotti legénységéért szorítottak. Mi több, legtöbbjük az Olaj piros-fekete pólójában feszített, hogy még véletlenül se gondolja róluk bárki is, képesek lennének valaha is megcsalni ezeket a színeket. Lóerőparádé pünkösdkor Kunmadarason Május 27-én, vasárnap újra dübörögnek a lóerők Kunmadarason. Az országos motoros gyorsulási bajnokságon azonban a kétkerekűek mellett ezúttal szóhoz jutnak a négyke- rekűek is. A Ferrari, turbós nitrós Subaruk, valamint nyolchengeres(l) Barkas mellett drag kis-Polski száguldására is készülhetnek a reptérre kilátogató nézők. ■ Szupermaraton futóverseny lesz a Tisza-tó körül Neves mezőnyt várnak a hét végi gálaversenyre atlétika Európa-bajnokok és olimpiai helyezettek lépnek dobókörbe a Véső úton Szombaton hosszútávfutók veszik birtokukba a Tisza-tó környéki utakat. Tudniillik ezen napon rendezik meg a X. Tisza- tó kör elnevezésű futóversenyt a Tiszafüred-Abádszalók Kis- köre-Tiszafüred útirányon keresztül. Az esemény programjában a szupermaraton (70 km) mellett, váltóverseny (70 km, öt fős csapatoknak), félmaraton (21,5 km), és füredi tíz kilométeres futás szerepel. A helyszíni nevezés 8.30 óráig a tiszafüredi Halas téren, innen kilenc órakor rajtol majd maratoni verseny mezőnye. Az eseménnyel kapcsolatban bővebb tájékoztatást a 30/201-6765-ös telefonszámon lehet kapni. ■ V. Cs. A tavalyi nagy sikeren felbuzdulva a Szolnoki MÁV SE atlétikai szakosztálya és a Sportcentrum Kht. ismét megrendezi a . H-beton elnevezésű gálaversenyt. Méghozzá szombaton délelőtt 10 órakor a Véső úti atlétikai centrumban. A verseny fő szervezője, Balasi Péter elmondta, hogy rangos mezőnyt sikerült összeverbuválniuk. Sőt, a súlylökésben akár komoly Grand-Prix színvonalú versenyt is rendezhetnének, olyan erősségű versenyzők lépnek dobókörbe. Köztük lesz a szlovák származású, az idei fedett pályás Euró- pa-bajnok Mikulás Konopka, és honfitársa az olimpiai döntős Milan Haborák. Nem beszélve a sokszoros magyar bajnok és csúcstartó Biber Zsoltról, aki a szolnokiak versenyzője. Kalapácsvetésben a férfiaknál az olimpiai negyedik helyezett Pars Krisztián, a nőknél Dívós Katalin képviseli majd az elitet. ■ Súlylökésben akár komoly Grand-Prix színvonalú versenyt is rendezhetnének. Gerelyhajításban a magyar csúcstartó Szabó Nikolett nagy ellenfele lehet a szolnoki Tóth Janka, aki máris kiharcolta kor- osztályos Eb-n való indulás jogát. És akkor még nem említettük Óvári Zitát, aki az idén a hétpróbára készül, gyakorlásképpen elindul a gerelyhajítók viadalán. Ugyancsak korosztályos Eb-résztvevő lesz a Tisza- partiak gerelyhajítója, Patkó Dániel, ő is számot ad majd fel- készültségéről. Természetesen lesz távolugrás is, a győzelemre is esélyes Ecseki Dániel jó formában várja a versenyt, az ejmúlt hét végén 752 cm ugrottba szolnokiak magyar bajnoka. \ A szervezők nem felejtkeztek el az utánpótlásról sem, a sportiskola legügyesebb atlétapalántái is több számban összemérik erejüket és tehetségüket a szombati H-beton elnevezésű gálán. ■ Varga Csaba A gerelyhajító Patkó Dániel is nagyon készül a megméretésre