Új Néplap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-24 / 120. szám

ÚJ NÉPLAP —2007. MÁJUS 24., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR 3 HÍREK Jászkisér kiállítás Megnyílt a helyi nyugdíjasklub és a Búzavi­rág Népdalkor kézimunka-kiállí­tása. Az elismerten szép párna­huzatok, gobelinek és sókerámi­ák még három hétig tekinthetők meg a művelődési házban, bb Kunhegyes irtanak A Kákát, az­az a Tisza valamikori élő, majd ké­sőbb holt ága negyven kilométer hosszú. Ebből Kunhegyes belterü­letére mintegy három kilométer jut Elkezdődött a holtág gaztala- nítása. Legutóbb a Kazinczy és a Bezerédi utcák közötti szakaszt tették rendbe a helyiek. A további gazos részek csinosítása ősszel folytatódik, mivel a Csokonai utca környékén tölteni is kell bizonyos területeket. Egyúttal várják annak az uniós pályázatnak a kiírását, amely az élővizek rendbetételére, kezelésére vonatkozik, dszm Rákóczifalva siker A napokban tartották a hagyományos vitorla­bontó ünnepséget Balatonfüre- den. Az eseményhez szorosan kapcsolódott az a háromszáz fős jelmezes hagyományőrző felvonu­lása és színpadi programja, akik a Korok Fesztiválja című rendezvé­nyen vettek részt. Jász-Nagykun- Szolnok megyét a rákóczifalvai Kuruc Hagyományőrző Egyesület képviselte, melynek előadása a legnagyobb sikert aratta a nagy számú közönség előtt, mg Szolnok KONFERENCIA Az Euró­pai Unióba és az Európai Szabad­kereskedelmi Társaságba tartozó országok június elején kétnapos konferenciát tartanak az oktatás­sal és neveléssel kapcsolatos kérdésekben Brüsszelben. Ma­gyarországot két budapesti szak­ember mellett dr. Pataki Mihály, a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola igazga­tója képviseli, hzs Szolnok ÚJ ELNÖKSÉG Ismét Czuczi Mihályt választották az SZDSZ megyei elnökévé. Munká­ját négy, területi alapon megvá­lasztott alelnök segíti. így Szolno­kot Erdei Péter, a Jászságot Ma­gyar Levente, a Kunságot Nagy- Bana Zoltán, Mezőtúr-Túrkeve térségét Herbály Kálmán képvi­seli a párt megyei vezetésében. Az Országos Tanács munkájában Czuczi Mihály és Nagy-Bana Zol­tán vesz részt a megyéből, tj Tószeg BÚCSÚZTATÓ A harminc- három fős nagycsoport holnap búcsúzik el az óvodától és társai­tól. A nap zárásaként ovis tánc­házat szerveznek.a kicsiknek, ba Jólesik a melegebb napokon belső „hűtésként” egy-egy adag fagylalt, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A torkunkra azonban vigyázni kell! Máris megvisel a forróság védekezés Meglódult a klímaberendezések, ventilátorok beszerzése Hirtelen köszöntött be a nagy meleg. Vannak, akik védekeznek ellene, ahogyan csak tudnak, mások örülnek, hogy vég­re itt a jó idő. Négyesi Ildikó- Nagyon meleg van, nehezen viseljük a két hónapos gyerme­kemmel — mondta a szolnoki Lé­vai Ágnes. — A lakásban is igen fülledt a levegő, ézért amíg a ki­csi alszik, sétálok vele a Tisza- parton a fák alatt. Lehúzott redő­nyökkel próbálkozunk védekez­ni, mert ventilátort nem hasz­nálhatunk a baba miatt. Rostás Istvánná otthon, a hű­vös szobában vészeli át a forróbb napokat. - Mivel az idősebb kor­osztályhoz tartozom, csak dél­előtt megyek ki az utcára. Akkor elintézek mindent. Az éttermi dolgozók még nehe­zebben viselik a meleget. A kony­hában a pára, a gőz mind-mind ránehezedik a közérzetükre.- A konyhában dolgozóknak szódát, ventilátort és pihenőidőt kell biztosítani — tájékoztat Fo­dor István étteremvezető. — Pró­báljuk könnyebbé tenni a mun­kát. Levegőcserés rendszerünk van, mert sokba kerülne a lég­kondi üzemeltetése. A jó idő az emberek étkezési szokásain is meglátszik. Étvágy­talanabbak lesznek, könnyebb ételeket kívánnak. - Nyáron ke­vesebben jönnek, mert nem vágynak nehéz ételekre. Ilyenkor igyekszünk kímélő ételeket bizto­sítani — tette hozzá Fodor István. A hivatali irodák többségében már légkondicionálóval véde1 keznek a meleg ellen. Hiába nyújt elviselhetőbb hőmérsékle­tet, nem mindenki szereti. — Örülök, hogy jó az idő, mert vég­re meleg van az irodámban. Van beszerelve légkondi, de nem sze­retem - mondta Moser Ildikó hi­vatali alkalmazott. - Alapjában véve jól viselem a meleget, ezért mindig élvezem, ha itt a nyár. A klímaberendezések iránt nagy az érdeklődés. - Már két- három hete megkezdődött a vá­sárlási szezon. Viszik az embe­rek, cégek a mobil klímákat és a ventilátorokat. Nagy a kereslet irántuk — tudtuk meg egy na­gyobb, elektronikai cikkeket for­galmazó szolnoki áruházban. Azt gondolnánk, hogy a fagy- laltozókban enyhébb az idő. Ez nincs mindenhol így. - Nehezen viseljük a meleget. Még itt, a fa­gyi mellett sincs hideg — pana­szolja két fagylaltárus hölgy. — Bár a hőmérséklet nőtt, a forga­lom azonban nem lett sokkal na­gyobb, mert az embereknek ke­vés a pénzük. Itt csapódnak le a megszorítások - mondták. Mit jelez az elkövetkező néhány napra a meteorológia?- nem szokványos időjárás a mostani. A szokásos májusi átlaghőmérsék­let ugyanis 5-8 Celsius-fokkal kevesebb - mondta el Kiss Tamás, a szolno­ki helikopterbázis meteorológusa. - Ma és holnap még melegebb időre le­het számítani. Szombatig elkerülik térségünket a záporok, zivatarok. Szombaton hajnalban jön egy hidegfront, melynek hatására erős zivatarok alakulhatnak ki. Ettől pedig kellemesebb lesz a levegő. Ez azt jelenti, hogy a mostani 30-32 fokról 25-27fokra csökken a hőmérséklet. A közeljövőben előreláthatólag nem lesz hűvösebb, és csapadék sem várható. Jó tanácsok a melegre megviseli az embereket, külö­nösen az időseket a hirtelen jött meleg. Rossz hatással van a szervezetre. - Ne mozdulja­nak ki otthonról a szenior ko­rúak. Eta mégis muszáj nekik, akkor reggel tegyék, és vigye­nek magukkal folyadékot - ta­nácsolta egy mentős. - Fontos, hogy sok folyadékot igyanak az emberek. Fogyasszanak leg­alább napi 2,5-3 litert. A szer­vezet ilyenkor fokozottan igény­li ezt. A magas vérnyomású emberek különösen ügyeljenek az egészségükre. \ GYORSSZAVAZÁS | ■ Megterheli-e nagyon a pénztárcáját a meleg? Szavazzon honlapunkon ma ló óráig: /x www.szolion.hu VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu szoinok-jászkun online JEGYZET GÉLÉI JÓZSEF Aranyálmot szövögetünk TEGNAP este végre bekövet­kezett! Megtörtént az, amit immár hét éve várnak a Szolnoki Olaj KK kosarasai­nak elkötelezett hívei: baj­noki döntőbe jutottak a ked­vencek. már az alapszakaszban va­lószínűleg nagy tétben fo­gadtak volna a B-közép leg- elvakultabb tagjai, hogy a piros-feketék ismét ott lesz­nek a fináléban. A józanab­bak azonban igyekeztek a földön maradni. Ilyen ki­egyensúlyozott bajnoki pontvadászat, mint az idei, talán még soha nem zajlott magyar kosárlabdapályá­kon. Nemhogy a végső sor­rendet lehetetlen volt meg­tippelni, de még az is meg­jósolhatatlan volt, hogy a korábbi, közel negyvenpon­tos győzelem, majd egy szo­ros pécsi vereség után ké­pes lesz-e ismét nyerni az együttes. nos, az Olaj véghezvitte a bravúrt. Fanatikus szurkoló- tábora támogatását élvezve, szerdán este a Tiszaligeti Sportcsarnokban megsze­rezte az elődöntő hőn áhí­tott harmadik győzelmét, mely már döntőbeli szerep­lést ér. Legutóbb ez hét esz­tendeje sikerült a Tisza-par- ti fiúknak, ám akkor az Al- bacomp szertefoszlatta az aranyálmokat. A szolnoki olaj KK mind ez idáig egyszeres magyar baj­nok klub. Talán most már tényleg nem kell sokáig vár­ni a másodikra! VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu iT£»YITf¥ll tiszaföldvár Farkas Imre or­szággyűlési képviselő tájékoz­tatót és fogadóórát tart holnap este hat órától az Ószőlői Álta­lános Iskolában. ■ R. Á. Terepjárót kaptak a bereki polgárőrök Mostantól egy terepjáró is segíti a 18 berekfürdői polgárőr mun­káját. A terepjárót hivatalosan tegnap Cséti Attila polgármester adta át Géricz Tibornak, a pol­gárőrség vezetőjének. A 2,6 mil­liós autót hitelre vették, az ön- kormányzat 400 ezer forintot már kifizetett, a 2,2 milliót 96 hónap alatt a polgárőr-egyesület fogja törleszteni. A polgárőrök három hete munkájukhoz a Karcagi Rend­őrkapitányságon két nagy telje­sítményű lámpát és négy bizton­sági mellényt is kaptak. A kun- madarasi rendőrőrs pedig egy robogót vett át ugyanakkor, me­lyet szintén Berekfürdőben használnak a rendőrök. ■ D. E. Megkérdeztük olvasóinkat Mennyi pluszkiadást jelent Önnek a meleg? török Klaudia, Jászfényszarw - Szerintem minden családnál több kiadást jelent a meleg. Jobb időben szívesebben me­gyünk kirándulni, strandolni, szabadidős programokra. Ha már strandra megyünk, akkor minden új szezonhoz vásáro­lunk új fürdőruhát és egyéb felszerelést. Ezek is és a külön­böző belépők, mind több költ­séget jelentenek. egri antal, Berekfürdő:- A kocsiban és itthon is fo­lyamatosan megy a légkondi, ami pluszpénz. A füvet és a rengeteg gyümölcsfát is állan­dóan locsolni kell. Ha itthon vagyunk, legalább háromszor zuhanyozunk naponta. Eddig elég volt eg}' karton ásványt, most másféllel fogy. Úgy szá­molom, mindez jó tízezer fo­rint pluszkiadást jelent. víg marton, Túrkeve:- Természetesen nálunk is több kiadással jár a kánikula, mint ha átlagos lenne a hő­mérséklet Nálam jelentősen megnövekedett a fagylalt- és a jégkrémfogyasztás, valamint ásványvkből is kétszer annyit iszok meg. A hűtőgépet is na- g}'obb fokozatra kellett állítani, és ha marad ez az idő, a venti­látorokat is elő fogom venni. teszári judit, Szolnok:- Nem emelkedtek meg jelentő sen a kiadásaim, mivel nem na­gyon van arra pénzem, hogy most a hirtelen jött meleg miatt légkondit szereltessek be a la­kásba. A munkahelyemen egyébként is van légkondi, így napközben nem zavaró a me­leg. Ásványvízzel és fagylalttal hűtöm magam, ahogy tudom, ami nem eg}' túl nagy költség. Leszólították, majd a nyakából lopták le láncát Egyesek nagyon ügyes kézmoz­dulatokkal — szinte teljesen ész­revétlenül - szabadítanak meg az utcán járó-kelő embereket ér­tékeiktől. Ehhez elég egy apró fi­gyelmetlenség is. Tiszaföldváron egy idős hölgy járt hasonló mó­don pórul. Kedden kora délután két isme­retlen személy szólította le az idős asszonyt, akinek szőnyeget kínáltak fel eladásra. Az egyik idegen szemet vetett a sértett nyakláncára, azt dicsér- gette, sőt meg is fogta, nézeget­te, majd a sértett figyelmetlensé­gét kihasználva levette a nyaká­ból. A tettével 30 ezer forintos kárt okozott az idős hölgynek. ■ Németh G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom